Tribuni plebis

A királyság megbuktatása után a patriciusok, a kiknek a kezében volt minden jog és hatalom, többszöri biztató igéretek daczára is oly türhetetlen helyzetbe sodorták a plebejusokat, hogy ezek új város alapítása szándékával elszakadtak tőlük (I. secessio, 494. Kr. e.). A senatus küldöttségével egyezkedésre kerülvén a dolog, a visszatérés egyik föltételeül azt szabták ki, hogy azontúl saját kebelükből való tisztviselőik legyenek. V. ö. Leges sacratae. E tisztviselők (tribuni) személyét szentté és sérthetetlenné (sacrosanctus) tette a mindjárt ott helyben hozott s kölcsönösen esküvel és átokkal erősített lex sacrata azon intézkedése, hogy a ki hatalmuk gyakorlásában gátolja őket, büntetlenül megölhető s vagyona Ceres templománál eladható. Liv. 2, 33. 3, 55. Ehez járult hamarosan a lex Icilia (492. Kr. e.) azon rendelkezése, hogy a ki a tribunust zavarni meri beszéde közben v. ellene mond neki, az adjon zálogot arra nézve, hogy meg fogja fizetni a rá rovandó bírságot; ha pedig nem akarnak adni zálogot, akkor lakoljon halállal s vagyonvesztéssel. Dion. 10, 50. Cic. Sest. 37. A plebs mindjárt az egyesség (lex sacrata) megkötése után ott helyben két tribunust választott, a kik még három társat vettek maguk mellé (cooptare); a patriciusok csak 457-ben Kr. e. egyeztek bele abba, hogy tíz tribunus legyen, de azért valóságban csak Kr. e. 449-től fogva voltak tizen. Eleinte talán a curiatim gyűlésező plebs választotta őket (Liv. 3, 64); a lex Publilia (471. Kr. előtt) óta azonban a comitia tributa. A lex Treboniáig (448. Kr. e.) meg volt engedve a cooptatio is; de attól fogva valamennyit a nép választotta. Csak szabad születésű s katonai kötelezettségének eleget tett plebejus volt tribunussá választható (Liv. 2, 33), patricius csak akkor, ha plebejussal adoptáltatta magát (l. Transitio ad plebem). Régebben kétszer is viselhették egymásután e hivatalt; később azonban nem. Liv. ep. 59. Hivatalukat dec. 10-én foglalták el s annak tartama alatt nem lehetett őket sem törvénybe idézni, sem letenni. Tiberius Gracchus merészelte ezt legelőször s azután többször is megtörtént a zavaros viszonyok között. Hivatalos működésüket nyilvánosan folytatták hivatalos helyükön a basilica Porciánál, a forumon a hagyományos régi formájú subsellumon (l. o.). A tribunusoknak eredetileg az volt a joguk, hogy oltalmat nyújthattak (auxilium ferre) egyes embereknek a magistratusok kénye ellen (jus auxilii); föladatuknak természetesen a plebs védelmét tekintették, a mely őket választotta. Azért kellett kapujuknak éjjel-nappal nyitva lennie s azért nem távozhattak egyetlen egész napra sem Romából, hogy a segítségükre szoruló plebejusoknak haladék nélkül nyújthassanak oltalmat, ha hozzájuk fordultak (appelare) érte. Liv. 3, 13. Gell. 13, 12, 9. 3, 2, 11. Hatalmuk csak a városra terjedt ki s attól 1000 lépésnyire (Livius 3, 20. Dio 51, 19. V. ö. Dion. 8, 87. App. b. c. 2, 31); de megszünt dictatorral szemben is kbl. a Kr. e. 300. évig. Liv. 9, 36. 29, 20. Hogy a segítségnyújtást akadály nélkül gyakorolhassák, volt fenyítő joguk (coercitio) is olyan magánszemélyek ellen, a kik útjában álltak auxiliumuknak; nevezetesen prensio, multa, pignoris capaio, azonkívül testi fenyíték sőt halálbüntetés is. Ebbeli jogukat utóbb fölhasználták magistratusok ellen is. Liv. 4, 26. Plin. ep. 1, 23. A jus auxilii lassankint jus intercendendivé fejlődött, mely joguknál fogva nem csak egyes magistratus intézkedései, hanem a comitia vagy a senatus határozatai elé is akadályt gördíthettek (veto) egyesek vagy többek, akár plebejusok akár patriciusok érdekében. Liv. 2, 35. 4, 1. 6. 5, 12. 27, 6. 32, 7. Cic. Mil. 69. Caes. b. c. 1, 5. Így lettek a plebs tisztjeiből az egész populus tisztviselőivé (magistratus), miután a comitia tributa befolyása is nagyobb lett választásokra, törvényhozásra s törvénykezésre egyaránt. Intercessiójuk azonban csak úgy volt érvényes, ha egy tribunustársuk sem szegült ellene azáltal, hogy auxiliumot nyújtott volna olyannak, a kinek intézkedése ellen társa vagy társai részéről az intercessio történt. A senatus ülésén eredeti jogkörük szerint részt nem vehettek; azonban mint másoknak, úgy nekik sem tilthatták meg, hogy a tanácsterem nyitott ajtaján kívül saját padjaikon (subsellia) ülve ne hallgathassák a tárgyalást; az ellenükre levő határozat ellen azután mindjárt közbe is léphettek vetójukkal. Hogy szabadulhassanak akadékoskodásuktól, bebocsátották őket a senatusba s engedték szavazni; később már össze is hívhatták a senatust s indítványnyal léphettek föl, a minek az lett a következése, hogy a censorok a legközelebbi lectio alkalmával őket is figyelembe vették. Cic. leg. 3, 10. Gell. 14, 8, 2. Contiókat már kezdettől fogva hívhattak össze; a lex Publilia (471. Kr. e.) óta ők vezették a comitia tribután utódaik s az aediles plebis választását (Livius 2, 56); a Lex Aternia Tarpeja (454. Kr. e.) óta fölléphettek vádlókként olyanok ellen, a kik a plebs jólétét veszélyeztették, a mely jogot a Coriolanus esetében is (491. Kr. e.) bitorolták már (Liv. 2, 35); ugyanott a lex Valeria Horatia (449. Kr. e.) alapján olyan határozatokat hozathattak, a minőkhöz azelőtt csak a comitia centuriatának volt joguk. L. Contio és Comitia. Hivataluk kezdetén ők is bocsáthattak ki edictumot. Auspiciumok tartására csak későn kaptak jogot; megillette azonban őket a spectio de caelo s az obnuntiatio (l. o., továbbá Divinatio és Lex Aelia). A tribunatus, míg viselői a törvényes korlátok közt maradtak, a consulok, a senatus és patriciusok hatalmának mérséklésével igen áldásos befolyást gyakorolt az államélet fejlődésére; de ellenkezőleg a legnagyobb veszélybe sodorta az államot, mikor már a tribunusok letérve a helyes útról forradalmi izgatásokra s pártczélok önző szolgálatára használták föl hatalmukat. Cic. leg. 3, 8 skk. (pestifera potestas trib). Liv. 2, 43 sk. 56. 3, 59. 4, 58 sk. Plut. Cam. 42. Sulla fölismerte e baj veszedelmességét s Kr. e. 88-ban consul társaival Q. Pompejus Rufusszal törvényt hozatott, hogy a tribunusok csak senatusconsultum alapján léphessenek föl rogatióval. (App. b. c. 1, 59), s miután a Mariuspárt hatályon kívül helyezte, 82-ben mint dictator megújította e törvényt s oly rendelkezésekkel toldotta meg (l. Lex Cornelia de tribunicia potestate), a melyek következtében a tribunusi hatalom imago sine re lett (Vell. 2, 30); nevezetesen elrendelte, hogy, a ki tribunatus pl.-t viselt, más hivatalra ne pályázhassék; hogy a tribunusok auxiliumáért folyamodni nem szabad. Csupán általános jogaikat (jus edicendi, contionem habendi, intercedendi) hagyta meg. Liv. ep. 89. Caes. b. c. 1, 7. Cic. leg. 3, 9, 22. Sulla ezen intézkedései azonban csak rövid időre vágták útját a tribunusi visszaéléseknek; a lex Aurelia (75. Kr. e.) ismét megnyitotta előttük a curulis hivatalokat (Asc. in Corn. 66. l.), a lex Cornelia Licinia (70. Kr. e.) pedig Cn. Pompejus és M. Crassus javaslatára, a kiknek szükségük volt e hivatalra terveik megvalósításához, összes előbbi hatalmukat visszaadta. Vell. 2, 30. Cic. leg. 3, 9, 2. Ezentúl egyesek semmi törvényt, semmi jogot s tisztességet nem ismertek a tribunusi hatalom gyakorlásában (pl. P. Clodius; v. ö. Cic. beszédét Sestius érdekében). Minthogy a tribunicia potestas ellen nem volt más törvényes óvószer, mint az intercessio s a comitia tributához, később a centuriatához való provocatio, a valóságban az volt a legnagyobb hatalom az államban s már Caesar is ebben kereste személyes hatalmának biztosítékát. Augustus 23-ban Kr. e. egész életére magára ruháztatta a trib. potestast, a melynek a megsértését fölségsértésnek (crimen laesae majestatis) vették. Példáját követték a többi császárok is. L. Princeps. A hivatal azért fönmaradt a császárkorban is kbl. a Kr. u. 3. század közepéig, csakhogy úgyszólván jelentőség nélkül. Peres ügyekben való intercessiójuk alig volt több a formaságnál, coercitiójuk is nagyon eltörpült (Tac. ann. 13, 28); hogy mégis legyen valami szerepük, egy ideig ők adták az Augustalia ünnepi játékait (l. Játékok). Kitüntető jelük volt a subsellium (l. o.); segédeik és szolgáik: scribae, viatores és praecones.