Aristoxenus

’AristoxenoV, Spintharus fia Tarentumból a Kr. e. 4-ik század második felében, a görög ókor legnagyobb theoretikusa a rhytmika és zene tekintetében. Korán Görögországba jutva, Mantineában nyerte első kiképeztetését. A zenébe atyja, az erythraeai Lamprus és a pythagoreus Xenophilus vezették be, és a philosophibáan Aristotelesnek volt kiváló tanítványa. Irodalmi munkássága főképen a zenére vonatkozott, miért is a o mousicoV melléknevet kapta. Ránk maradt átdolgozott alakban a harmonikáról szóló 3 könyve (az 1-ső könyv czíme arcai v. pro twn stoiceiwn, «a harmonika vázlata», a 2-ik és 3-iké stoiceia armonica, «a harmonika elemei») és értékes töredékek a ruJmuica stoiceia-ból, míg egyéb zenészeti (peri mousichV, peri aulwn cai organown, peri aulhtwn, peri tragichV oochsewV czimü) műveit csak alkalmi említésekből ismerjük. Ezeken kivül irt kiváló hírnévnek örvendő életrajzokat, különösen philosophusokról, de tragikusokról is (a peri tragydopoiwn-ban), és memoirjaival (upomnhata istorica) meg vegyes tartalmu irataival (summicta sumpotica) megelőzte az alexandriai írókat; mindezekből azonban csak kevés töredék maradt ránk. – Irodalom: A harmonikáról szóló 3 könyv szövege fordítással, critikai és exegetikai commentárral Marquard-tól (Berlin, 1868): Westphal, Aristoxenus von Tarent Metrik u. Rhythmik des klassischen Hellenentums (Lipcse), I. (1883) fordítása critikai és exegetikai tárgyalással, II. (1893) szöveg. Westphal, Die Fragmente u. Lehrsätze der griech. Rythmiker, Lipcse, 1861 (ugyanez a Metrik der Griechen második kiadása első kötetének függelékében); Die Musik des griech. Altertumsnach den alten Quellen neubearbeitet, Lipcse, 1883. Egyéb töredékek Müllernél, Fragm. hist. gr. II, 269–292. Életéről Mahne, De A. philosopho, Amstelod. 1793.