Valens

– 1. L. Valentinianus testvére, Pannoniában Kr. u. 328 körül született, eleinte Julianus testőrségében szolgált, azonban e szolgálatát csakhamar odahagyta, mivel Julianus fölszólításának, hogy a keresztény vallásról térjen a pogány hitre, nem engedelmeskedett. Testvére őt uralkodótársává tette, egyben a Keletnek kormányzását is reá bízta (364-ben) s oldala mellé kiváló férfiakat rendelt. Ámde folytonos háború és fölkelések megzavarták uralkodásának békéjét. Legelőbb a perzsák ellen fordult (365), kik betöréssel fenyegetődztek. Ugyanabban az időben iszonyú földrengés pusztított országában s a gótok becsaptak Thraciába. Procopius fölkelése, miután ez Kisázsia egy részét meghódította, 366-ban nagy küzdelemmel elfojtatott, mindazonáltal a szelídlelkű Valens az adókat lejebb szállította. Minthogy pedig a gótok Procopius pártjára álltak, Valens, miután előbb megkeresztelkedett, 367-ben átkelt a Dunán s az ellenség ellen vonult. Azonban az erdőségek és mocsarak mögé búvó ellenféllel nem találkozhatott s így kénytelen volt eredménytelenül visszavonulni. Végre 369-ban mégis leverte a gótokat s őket a békeföltételek elfogadására kényszerítette. Egyik ázsiai útja alatt elveszté egyetlen fiát Valentinianust (372-ben), s ettől fogva 378-ig Syriában maradt, még pedig télen át rendesen Antiochiában. A Perzsiával való határvillongások, az isaurusokkal vívott csaták, a császár élete ellen szőtt összeesküvések, a kapzsisága miatt gyűlölt Petroniusnak, a császár ipjának kormányzása miatt kitört elégedetlenség mind ebbe az időszakba esnek. A folytonos háborúkon és a különféle országos csapásokon kívül még a vallási villongások, melyek a császárnak az arianusmushoz való hajlandósága miatt támadtak, és a másként gondolkodók ellen hozott szigorú törvények is előmozdították a belső nyugtalankodásokat. A gótoknak beütése 378-ban visszaszólította őt Constantinopolisba. Ugyanis az előnyomuló hunnok a gótok országát feldúlták, minélfogva 200,000 gót a császártól engedélyt kért arra, hogy családjaikkal együtt Moesiában és Thraciában letelepedhessenek. Azonban a római tisztviselők kincsvágya és hűtlensége elkeserítette a gótokat (377-ben), minek következtében egy római hadsereget levertek, Thraciát elpusztították és az Europába visszatérő Valenst 378. aug. 9-én Adrianopolis mellett csatára kényszerítették. A csatában serege teljesen tönkrement; ő maga pedig halálos sebei miatt egy parasztkunyhóba menekült és ott, miután ezt az ostromló gótok felgyújtották, a lángok martaléka lett. Amm. Marc. 26. 4 skk. Zos. 4, 1. 4, 10 sk. 13. Zonar. 13, 15 sk. – 2. L. Fabii, 28.