Varázslás, bűvölés

magia, ars magica. Valamint a vallásnak, úgy a varázslásnak is azon alárendeltségi érzés az alapja, melyet az ember az érzékfölötti szellemvilággal szemben érez. Ha ezen alárendeltségben megnyugszik, akkor érzése vallásos, de ha valamely másvilági vagy felsőbb lényt hatalmába igyekszik keríteni, hogy annak erejét a maga czéljára kihasználja, akkor titokzatos mesterkedést eszel ki, melyet varázslásnak vagy bűvölésnek nevezünk. Két faja van; az egyik divinatorikus, benne az ember szenvedőleges szerepet játszik, önkivületi állapotba jut, s természetfölötti módon igyekszik jövendő sorsát megtudni (l. Divinatio). A másikban az ember már cselekvő személy és megteremti a varázslást, hogy vele közvetlenül hasson emberekre, istenekre, a világra. Az ember e hajlama mindenütt megnyilvánult, e babona minden vallás keretében kifejlődött. Ázsiában híres varázsló népek voltak az indusok, a medus magusok, a chaldaeusok; a varázslás nagyon el volt terjedve Aegyptusban, Kis Ázsiában, hol különösen a phrygiai Cybele cultusszal kapcsolatban űzték; híres volt e tekintetben Colchis is, a varázsló Medea hazája. Szintúgy nagy szerepet játszott a varázslás mind a görög mind a római nép körében, nem idegen hatás alatt, hanem a nép lelkében fakadt. Megtaláljuk a nyomát már Homerusnál, főleg az Odysseában, hol szó van Helena varázsitaláról (Od. 4, 220), Circe bűvös mesterkedéseiről, melynek ellenszere a mwlu fű (Od. 10, 212. 233. 287 sk.); ide tartozik Odysseus necromantiája (10, 500 sk. 11, 1 s), Autolycus fiainak tanácskozása Odysseus sebe fölött (19, 457). Ily helyeken bűvös mondásokra vonatkozólag megalkotott szavakra találunk, a minők epaoidh, jarmakon, Jelgein. Később főleg aegyptusi és ázsiai hatás alatt fejlődött a varázslás a görögök és rómaiak között. Keletről beáramló istentiszteletek, minők a dionysusi mysteriumok, prhygiai és aegyptusi cultusok, fokozták azt a hajlamot, mely a természeti élet titokzatosságának hatása alatt varázslatokkal és tisztulásokkal helyettesíttette az igaz vallásos életet. Ezt az áramlatot a görögök sem nem tiltották el, sem nem üldözték, sőt egyes esetekben maguk a városok is varázslatokhoz folyamodtak. Athenae pl. Bacis és Musaeus mondásait jóslatok gyanánt fogadta (Hdt. 7, 6), Epimenidest (l. e.) megbizta a város megtisztításával; Sparta is thessaliai psychagogusokat ivott Pausanias kisértetének elűzésére. Ninus és Theoris nevü varázslókat ugyan vád alá fogták és halálra itélték Athenaeben, de csak azért, mert az állam rovására bűnös módon visszaéltek mesterségükkel. Roma már szigorúbb volt a varázslással szemben, de csak akkor üldözte, ha az államvallást, a polgárok életét vagy vagyonát veszélyeztette. Midőn a köztársaság végefelé a honi jóslatokat, az augurok és haruspexek divinatióit idegen jóslatokkal el akarták nyomni, keményebb rendszabályokat foganatosítottak idegen szemfényvesztők ellen. Augustus az astrologusokat Romából kiutasította, Tiberius számkivetéssel és halállal büntette őket. Tac. ann. 2, 32. Suet. Tib. 36. A következő császárok majd üldözték majd kegyükbe fogadták a varázslókat; Vespasianus és Hadrianus pl. szivesen fordult idegen jósokhoz. A keresztény császárokat már vallásuk szoritotta, hogy varázslókat és jósokat üldözzenek. A nép istenekben és herosokban ép úgy talált bűvös vonásokat, a mint hitt a varázslók bűvös erejében is. Az istenek között Homerusnál varázsereje van Aphrodite övének, Hermes varázspálczájának és mwlu füvének; de főleg az alvilági, éjjelenként kóborló Hecate volt a görögök varázsló istene; mysteriumait zivataros éjjeleken kisérteties dolgokkal ülték meg. Ő adott a varázsszereknek hatékony erőt, s őt hívták segitségül elkészítésük alkalmával. Theocr. 2, 15. Verg. A. 4, 511. Pártfogója a varázslóknak Artemis, mint a hold istene, bűvös mondásokra tanít, őrületet idéz elő, varázsfüveket termeszt. Varázsló istennő volt a phrygiai Cybele, a kinek papjai bűvölésekkel foglalkoztak, mérget kevertek, varázslatos búcsúmeneteket (gohteiai, mageiai, peridromai, tumpanismoi, kaJarmoi) rendeztek. Herosi varázsló Temesa daemon (Strabo 6, 255. Paus. 6, 6, 7), a lacedaemoni Astrabacus. Hdt. 6, 61 sk. Homerusnál ily varázslók a Sirenek (Od. 12, 39 sk.), Helena és Circe, a kiket később is varázslóknak tekintettek (Hdt. 6, 61. Ov. met. 14, 346 sk.), főleg azonban Medeát, Aeëtes és Hecate leányát. Hatalma volt a felhőkön, erdőkön, hegyeken, lehozta a holdat stb. Férfivarázslók: Perses, Hecate apja, Aeëtes, az italiai Picus és Faunus, továbbá a Cabirusok, Corybasok, Curetesek, Telchinek. Bűvös lények továbbá a Cercopsok, Empusa, a Lamiák, a Gellók (a lesbosiak szerint korán elhalt szüzek, kik gyermekeket ölnek és májukat eszik), a Strixek (bagolyalakú daemonok, Hor. epod. 5, 20. Ov. met. 7, 269. am. 1, 12, 20). Ide számíthatók a Larvák, elhúnytak kisérteties szellemei, kik az élőket kínozzák. Halandó emberek, a kiknek bűvös hatalmuk volt, Orpheus, Pythagoras, kit a személyéhez füződő mondák nagy varázslónak tüntetnek föl (mesés utazásaiban zsidókkal, brahmánokkal, aegyptusi papokkal, mágusokkal stb. érintkezett, sőt az alvilágban is volt). Empedocles, Melampus, Epimenides, Musaeus, Bacis, Abaris, az olympiai Iamidák, a trójai Clytidák, a kisázsiai Sibyllák. Közönséges varázslók voltak az orjeotelestai, agurtai, menagurtai, metragurtai nevű emberek, a kik kolduláson kívül mindenféle varázslással tengették életüket (jarmakomanteiV, iatromanteiV, apomaktai, kaJartai, bwmolocoi); továbbá a bűvöléssel foglalkozó asszonyok (Theocr. 2, 92. Dem. de cor. p. 314. Ov. am. 1, 8, 5. fast. 2, 571. Mart. 11, 85. Senec. de brev. vit. 26) és más varázslók, így a magusok, babyloniak, chaldaeusok, Isis papok, a kik a római birodalmat elárasztva hirhedtek lettek csalásaik, aljasságuk és gonoszkodásaik révén. A rómaiak a régibb időben főleg az etruscusokat, sabinusokat és marsusokat tartották varázslóknak (Sabella carmina, Marsa naenia. Verg. A. 7, 758. Hor. epod. 5, 76. sat. 1, 8, 23 sk. Ov. a. a. 2, 102). A varázslók eszközei: a) Bűvös mondások és formulák (epwdai, carmina, cantamina, incantationes, preces); nagyon hatásosaknak tartottak régi barbár szavakat, átokformulákat (arai, dirae, deprecationes, detestationes, defixiones). Híresek voltak az ephesusi betük (l. ‘Ejesia grammata), melyek az ephesusi Diana szobor koronáján, övén meg a talapzatán voltak bevésve. A hagyomány szerint: askion vagy aski, kataskion vagy kataski, lix vagy aix, tetraV vagy tetrax, damnameneuV, ansia, s értelmük: sötétség, világosság, föld, év, nap, igaz hang. A monda szerint már Croesus használta e mondást a máglyán. A rómaiak bűvös mondásai a Sabella Carmina, Marsae voces voltak. b) Varázsfüvek: polion, mwlu, verbena, scilla, asphoelus, malva stb. Hom. Od. 10, 305. Plin. 20, 32. 21, 7. 25, 4. 30, 2. c.) Varázskövek; ezeknek nagyobb (főleg gyógyító) erőt tulajdonítottak, mint a füveknek. Ide tartoznak a talizmánok (telesmata, periammata, periapta, amuleta), gyűrük (pl. Gyges gyűrűje, Plato rp. p. 359), varázscsomók (katadeseiV, katadesmoi, fila magica), övek, koszorúk, bűvös számok, zene, állatbőrök (főleg a békáé és a hiénáé), embercsontok Plin. 28, 2, 10, 49. 28, 8. A varázslat hatása kiterjed az egész természetre. Elsötétíti a napot, lehozza a földre a holdat, meggátolja járásukban, a csillagokat, megrepeszti a földet, kiszorítja medréből a folyót, megrenget erdőket és hegyeket. Plat. Gorg. p. 513. Verg. A. 4, 487 sk. Hor. epod. 4, 45. Ov. met. 7, 199 sk. Varázslatok és hasonló szertartások segítségével keltenek és eloszlatnak égi viharokat, szárazságot, esőt, havat. A szomszéd birtokának termését a saját területére varázsolhatja az ember; megemlíti ezt már a 12 táblás törvény; excantare, pellicere fruges. Plin. 30, 1. Vizet átváltoztattak borrá, életet leheltek istenszobrokba és más élettelen tárgyakba (Luc. Philopseudes c. 35: a vizhordó seprő). Orpheus vadállatokat fékezett meg; talizmánok és varázsmondatok gyógyítottak kígyómarta sebeket, járványokat. Az emberekre a babona szerint sokféle varázslat hatott. Megronthatta őket gonosz szempillantás (baskania, fascinatio), főleg duplapupillás asszonyoké; sőt halálukat is előidézhette (Germanicus halála, Tac. ann. 2, 69). Viszont varázslatok elhárítottak bajokat és jólétet biztosítottak, erőt kölcsönöztek és ifjitottak. Annyira hathatott a varázslat, hogy az illető elvesztette emlékezetét, eszét stb. Ajtóra tett galagonyaág vagy borostyán megvédte varázslattól a házat, koponyacsont vagy más egyéb a műhelyt. Varázslók kinyitottak ajtókat, elkergettek gonosz daemonokat. Talizmánok védték a gyermeket. Szerelmi varázst keltettek italokkal (jiltra) varázscsomókkal és más eszközökkel. Theocr. 2. Verg. A. 8, 64 sk. Hor. sat. 1, 8. Lucan. 6, 46. Tib. 1, 2, 8. Ov. her. 6. am. 1, 8. Prop. 3, 5. Juv. 6, 609. Plin. 20, 5. 22, 8. 28, 6. 30, 15. 34, 18. Varázslók repültek a levegőben, mint Abaris az Apollótól kapott nyilon vagy lándzsán; lelkük otthagyja testüket, sőt több helyen egyszerre jelennek meg (Pythagoras, tyanai Apollonius). Áldozatokkal és szellemidézéssel egész népeket lehetett féken tartani; egy astrobolos nevű fekete kővel (talán chalcedon) városokat és hajóhadakat lehetett elfoglalni. Plin. 37, 9. Járványokat varázslatokkal, zenével, tisztulásokkal háritottak el, mint Athenaeben Epimenides, Spartában Thaletas. Jóslás czéljából felidézték az alvilágból a halottakat. Ez a necromantia (nekuia, nekuomanteia; az eljárás yucagwgein; a varázsló yucagwgoV), melynek legrégibb nyomát az Odysseában látjuk (11, 32 sk.). Halottak idézéséről l. Cic. Tusc. 1, 16. Vatin. 6. Hor. sat. 1, 8, 24 sk. Tib. 1, 2, 45. Tac. ann. 2, 28. Suet. Nero 34. A szellemidézést részben meghatározott helyeken gyakorolták (nekuomanteion, yucopompeion), mint Thesprotiában az Acheron folyónál (Hdt. 5, 92), az arcadiai Phigaliában, Alsó Italiában az Avernus tónál; részben szabad mesterség gyanánt űzték a vándorló halottidézők. Hasonló varázslat volt az ördögüzés. Ha u. i. gonosz daemon bujt az emberbe (daimonizomenoV, enepgoumenoV, daimoniolhptoV), akkor ephesusi mondásokkal, gyökerekkel, gyűrűkkel, nyálkával, körömmel, hajjal stb. szabadították meg kínzójától. A daemonokat szolgálatra is kényszerítették, a mit gohteia-nak hívtak. Az etruscusok és rómaiak isteneket is megidéztek, pl. Numa Juppiter Eliciust. A görögök az istenekre ily bűvös hatással a mysteriumokban voltak (teletai, kaJarmoi, kaJarseiV, luseiV, apotropiasmoi); ilyen varázslatok Orpheus, Musaeus, Melampus, Empedocles stb. nevével, s főleg földi istenek tiszteletével álltak kapcsolatban (Jeoi tropaioi, lusioi, kaJarsioi, juxioi, agnitai, apopompaioi). Áldozatok, imák, búcsúk, sőt fenyegetések utján igyekeztek az isteneket akaratuk szolgáivá tenni. Czéljuk rendszerint betegség gyógyítása, ellenség bajba keverése, istenharag eloszlatása, élők és halottak vétkeinek engesztelése, főleg azonban a másvilági boldog élet biztosítása volt. A vezeklők tengervizben fürödtek, bőjtöltek, napokon át ültek a földön vagy feküdtek hátukon. Ilyen elemekből alakult ki a neoplatonikusok theurgikus magiája, a varázslat legmagasabb foka, melynek segítségével a lélek, az absolut lény egy része, szigorú önmegtartóztatás, szertartások és varázslások segítségével mystikus egységbe olvad az istenekkel, és tetszés szerint felhasználhatja őket. Igy a philosophus maga is istenné válik, s ép oly működést fejthet ki, mint az istenek. A neoplatonikusok azonban e hatalmukat nem tartották varázslatnak. v. ö. Karl Kiesewetter, Geschichte des Occultismus 1–3 (Leipzig, Friedrich).