Venantius

Honorius Clementianus Fortunatus, a Nyugat utolsó fontosabb keresztény költője, felső Italiában született, Ravennában nevelkedett, 565-ben Galliába került, Sigibert austrasiai udvaránál tartozkodott s Poitiersben sz. Radegundis közelében második otthonra talált. Innen korának minden neves emberével összeköttetésbe lépett. Poitiers püspökeként halt meg. 11 kötetben fennmaradt költeményei gyakran dagályos panegyrikusok egyházi és világi nagyágokra, rómaiakra és germánokra, dicsőítő dalok szentekre és vértanukra, költemények egyházi épületek bevégzése vagy fölszentelése alkalmából, epithalamiumok, epitaphiumok, epigrammák s mindenféle epistolák, a poitiersi csendélet csinos tükrei; mesterkéltségükben is formaérzékről és valódi költői kifejezésre valló törekvésről tanuskodnak, de nem igen emelkednek felül a kedves játék szinvonalán. Legismertebb a moseli utazásának rajza (de navigio suo) és a Radegundis nemzetségének pusztulásáról írt, mélyen érzett elegiák (de excidio Thuringiae); hymnusai (Vexilla regis prodeunt, Pange lingua stb.) a nyugati költészet leghíresebb termékei közé tartoznak. Fennmaradt még tőle devita Martini 4 könyvben, hexameterben, és több szent élete prózában. – Irodalom: Opera ed. Leo et Krusch, Berolini, 1881–85 (Mon. Germ. hist. auct. ant. 1). Nisard, Paris, 1884. Borman, Ueber das Leben des lat. Dichters V. H. Cl. F., Fulda, 1848. Hamelin, De vita et operibus V. H. Cl. F. Rundschau, 32. Caron, Le poète F. et son temps, Amiens, 1884. Leroux, Le poète s. V. f., Paris,1885. Nisard, Le poète Fortunat, Paris, 1891.