Verticordia

(«szivek fordítója»), Venus istenasszonynak egyik mellékneve, mely hypostatis útján jóformán egészen külön istenalakká nőtte ki magát. A római felfogás szerint ő az, a ki az asszonyok szivét a tisztátalan gerjedelmektől elvonja, elfordítja. Mint ilyennek külön temploma is volt a Via Salarián, melyet 114. táján Kr. e. Sulpicia, Fulvius Flaccus neje avatott fel, a kit a római matronák díszének és virágának tartottak. Obsequ. 97. Vel. Max. 8, 15, 12. Ov. fast. 4, 157 skk. Midőn Kelet titokzatos bűvészkedése Romában elterjedt és az őslatin babonákkal összeforrott, V. szerepét is kitágították és azt az istenasszonyt látták benne, a ki a bűbájos erőkkel rendelkezik és velük az emberi szivet oda fordítja, a hová épen akarja. (Hertzberg ad Propert. 3, 24, 13). Bizonyára igen nagy tekintélye lehetett, mert apr. 1-én külön ünnepséget szenteltek neki, mely alkalommal szobrát illatos myrtusvízzel hintegették, régi díszeit és virágfüzéreit leszedték és újból felékesítették. Lyd. de mens. 4, 45. Macrob. 1, 12, p. 257. Ez az ünnepség a Philocalus naptárában még Veneralia néven szerepel. CIL I², p. 314. Plut. Num. 19. V. ö. Preller, Röm. Mythologie I³, 434₂, 439. 450 Wissowa, Religion u. Cultus d. Römer, 236.