Zoroastes

ZwroastrhV, régi perzsa nyelven Zarathustra, mai perzsa nyelven Zerdust, az ó-perzsa vallás (Parszizmus, parszi hit) alapítója. Magát a nevet sokféleképen magyarázzák. Oppert szerint annyit jelent mint «arany ragyogása»; Darmestetter szerint «vörös», «aranyszínű»; Burnouf szerint «tevék birtokosa»; Ascoli szerint «földmivelő» stb. Épen oly vitás és homályos az élete és kora. Szülővárosának rendesen Ragát vagy Gezust (arabul Siz, ma Tachti Szulejman) nevezik. Életrajzára nézve azt mesélik, hogy királyi vérből származott és hogy gyermekkora daemonokkal folytatott harczban telt el, mígnem 30 éves korában Ormuzd (l. o.) őt maga elé vitette és neki az Avestát átadta. Z. erre visszatért a földre és kezdé az új vallást hirdetni. Haláláról is különböző híreket meséltek. Z. korát illetőleg már a régi írók is nagyon eltérnek egymástól. Ctesias (Kr. előtt 400 körül) azt mondja, hogy Z. 800 évvel korábban élt; Plinius szerint Z. 1000 évvel előzte meg Mózest, és így tovább. Ujabb írók, igy Justi is, legvalószínűbbnek tartják, hogy Z. valamivel Darius és az Achaemenidák trónralépte előtt élt. Duncker az 1000. év körül helyezi Z. fellépését; Spiegel Ábrahám korába. Vannak azonban olyanok is, kik Z.-t egyszerűen mondahősnek tartják. Tana az ősi árja vallás átidomításán alapszik. A sok Istenség közül egy láthatatlan, mindenható bölcs világteremtőt (Mazdao = Ahuras Mazda) fogadott el, mint a világosság, igazság és jóság istenét. Tanait a Zend Aveszta foglalja magában, mely szent könyv csak Kr. u. 220–240 körül nyerte mai alakját. Z. vallása első sorban Bactriában (keleti Iránban) terjedt el, a honnan idegen elemekkel keveredve nyugati Iránba hatolt és Elő-Ázsia népei között is hivőkre talált. Kelet Indiába az indo-scythák hozták az új tant az iráni nyelvvel együtt. Idővel Z.-t nemcsak mint bölcs vallás-alapítót hanem mint a csillagvizsgálás, titkos jóslás és magusi tudomány megalapítóját is tisztelték és bámulták és számos ilyféle munka szerzőjének tekintették (l. még Ormuzd). Hdt. 1, 131 sk. Plut. Is. 46. Plin. 30, 3 sk. Just. 1, 1. A Zarathustra névalakot a görögök között először a lydiai Xanthus használta Kr. e. 470 körül. – Irodalom: Spiegel, Das Leben Zarathustra’s (Müncheni akad. értekezés, 1867). Windischmann, Zoroastrische Studien (1863 és 1866). For. Spiegel, Erânische Alterthumskunde (1, 684 sk.) Haug, Essais on the sacred language writings and institutions of the Parsees (London, 1884, 3. kiad.). A lurief sketch and customs by Ervad Sheriarji Dadathai Bharuchâ (Bombay, 1893). Rapp, Religion und Sitte der Perser (Zeitschrift der Deutschen morgenländ, Geselsschaft, 1865). Duncker, Gesch. des Alterthums, 4. köt. 50 sk. Justi, Gesch. d. alten Persiens, 67 sk. Müller Miksa, Essays, 1. köt. 7. értekezés. Ad. Brodbeck, Zoroaster (Leipzig, 1893). Stuhr, Religionssysteme der heidn. Völker. Harlez, Des origines du Zoroastisme (Paris, 1879). Darmestetter, Ormuzd et Ahriman (1878). Hovelacque, L’Avesta, Zoroastre et le mazdeisme (2 köt. 1881). Desai, History of the Kings of Persia (Bombay, 1895, 2. köt. 7. szak. Desai szerint Z. Kr. előtt 2700–2600 körül élt). Stein M. A., Zoroastrian deities and Indo-Scythian coins (Indian. Antiquary, 17. köt). Tiele C. P., Gesch. der Religion im. Alterthum, 2. köt.