{I-247.} A HAZAI TUDÓSÍTÁSOK ÉS A PESTI MAGYAR HÍRLAPIRODALOM KIBONTAKOZÁSA

Sajtótörténetünkben a Hazai Tudósítások megindulásának évét jelentős korszakhatárként szokták emlegetni, mindenekelőtt azért, mert az első, folyamatosan megjelenő pesti magyar újság a fővárosi hírlapirodalom valódi meghonosítójának tekinthető. (A Magyar Merkur, mint láttuk, csak nagyon rövid életű lap volt). Azt is szokták állítani, hogy e lap a magyar sajtó fejlődésében új korszakot nyitott, és egyszersmind lezárta 18. századi hírlapirodalmunk történetét. Látni fogjuk azonban, hogy Kultsár lapja még nagyon sok szállal kapcsolódott az előző századhoz, sőt politikai és világnézeti vonatkozásban el sem érte első magyar nyelvű újságjaink színvonalát: hírszolgálata terén a régi referáló lapokat, a nemzeti nyelv, kultúra és irodalom szolgálata szempontjából viszont a magyar sajtó első másfél évtizedének legjobb hagyományait követte. A Hazai Tudósítások kétségkívül új fejezetet nyit hírlapirodalmunk történetében, hiszen a magyar jakobinus mozgalom elfojtását követő súlyos visszaesés után a lassan újra meginduló fejlődésnek az első láncszeme. Korszakos jelentőségűnek azonban mégsem nevezhetjük, hiszen – jórészt a cenzúraviszonyok miatt – politikai téren közvetlenül nem jelentett előrelépést. Megindulása és első szakasza még a magyar és az osztrák uralkodó osztályok forradalomellenes kompromisszumának idejére esett, amikor a polgári értelmiség és a nemesség egy kis rétege – a konjunktúrát élvező, mindenféle kulturális és társadalmi reformtörekvéstől elzárkózó nemesi többséggel ellentétben – gazdasági reformok és a nemzeti nyelv és művelődés polgári szempontú megújítása felé fordult. Megnövekedett e körben a történeti források és emlékek iránti érdeklődés, előtérbe kerültek a történeti kutatások, Széchényi Ferenc gróf 1802-ben saját gyűjteményét felajánlva a nemzetnek, megalapította a Nemzeti Könyvtárat és Múzeumot, Sándor István pedig az egy évvel később kiadott Magyar Könyvesház című munkájával nemzeti bibliográfiánk alapjait vetette meg. A fővárosban működő egyetem és azok a kisebb írói társaságok és körök, amelyek a század elején kialakulófélben voltak, megteremtik a lassan újjászerveződő szellemi élet új központját. Kultsár István és újságja ebbe a kulturális szervezkedésbe kapcsolódott be és vállalt benne fontos szerepet.

Bár politikai lapot alapított, azzal valójában folyóirat szerepét töltötte be, hasonlóképpen Rát Mátyás és Görög Demeterék újságjához. E korszak egyébként is, inkább a folyóiratok számára biztosított több lehetőséget; ezért is játszottak egészen a negyvenes évekig folyóirataink oly nagy szerepet sajtónk történetében. De akkor Kultsár miért hírlapot alapított? Eleinte valóban ő is folyóiratra gondolt, amelyet Hazafi címmel, a pesti vásárok idején szeretett volna kiadni. Később mégis arra a meggyőződésre jutott, hogy kulturális programjának megvalósításához egy nagyobb érdeklődésre számot tartó, politikai újság alkalmasabb eszköz lehet. E felismerését teljesen igazolták az előző évtizedek bizonyára általa is ismert sajtóviszonyai: az a körülmény, hogy míg egy-egy folyóirat egy-kétszáz előfizetőnél többre nemigen tudott szert tenni, hírlapjaink sokkal népszerűbbek voltak: egy-egy újságot ezernél is többen járattak. A politikai élet hírei a nemesség körében {I-248.} még mindig nagyobb érdeklődésre tarthattak számot, mint a kultúra ügye. Látni fogjuk, hogy Kultsár még másfél évtizeddel később is kénytelen volt lapjában a nemességet elmarasztalni a művelődés és az irodalom iránti közönye miatt. Kultsár mindenekelőtt azért indított hírlapot, mert felismerte annak fontos szerepét a társadalomban: „Minden írások közül az újság legtöbbre és leghamarább szokott munkálkodni. Azért mennél csinosabbak a nemzetek, annál nagyobb becsben vannak nálok a Nemzeti Újságok.”

Kultsár István 1760-ban született Komáromban. Az irodalom iránti érdeklődést szülővárosában Baróti Szabó Dávid ébresztette fel benne. Belépett a bencés rendbe és teológiai tanulmányait a felvilágosult szellemű pozsonyi szemináriumban végezte el, ahol megismerkedett a „deákos” költőkkel. A rend feloszlatása után előbb nevelősködött, majd tanár lett Komáromban, később Szombathelyen és Esztergomban. Maga is kezdett verset írni, de sokkal jelentősebb tette volt Mikes Kelemen leveleskönyvének a kiadása 1794-ben. Kultsár már ekkor kapcsolatban volt Görög Demeterrel, a bécsi Magyar Hírmondó szerkesztőjével; Mikes kézirata az ő közvetítésével került hozzá. Esztergomban Révai Miklóssal egy iskolában tanított, de éppen a hozzá fűződő kapcsolatok megromlása miatt hagyta el Esztergomot és vállalt ismét nevelői állást Keszthelyen, a Festetics családnál. Itt alkalma volt történelmi tanulmányait elmélyíteni és a tanítványával Pesten töltött téli hónapok alatt kapcsolatba kerülni az ott élő történészekkel, költőkkel: Pray Györggyel, Katona Istvánnal, Fessler Ignác Auréllal, Virág Benedekkel, Csokonaival és másokkal. Maga is készült történelmi források kiadására, 1809-ben nagyobb külföldi úton járt; volt Stájerországban, Svájcban, és számos német városban. Frankfurtban megismerkedett Moritz Flavius von Tonderrel, Európa legnépszerűbb újságjának, a 40 ezer előfizetőt számláló Neuwieder Zeitungnak a szerkesztőjével. E találkozásnak lehetett szerepe abban, hogy Kultsár, miután megvált a Festetics családtól, 1805 végén lapkiadási engedélyt nyújtott be a Helytartótanácshoz. A pesti újság kiadásán kívül még azt is kérte, hogy Pesten jelöljék ki a cenzort, mert télen, a hajóhíd felszedése után nem lehet könnyen Budára átjutni.

A lapengedély ugyan megérkezett, de a pesti cenzor kijelölésére vonatkozó kérését nem teljesítették. Még egy súlyos megkötést alkalmaztak: az újságban csak hazai vonatkozású híreket volt szabad közölni, külföldieket még a budai és a pozsonyi nemet újságokból sem engedélyeztek átvenni. Pest vármegye ugyan tiltakozott és sérelmesnek nevezte e feltételt, de a nádor útján a királyhoz eljuttatott felirat nem járt eredménnyel. Hiába hivatkoztak arra, hogy a magyarországi német lapok közölhetnek külföldi híreket, és hogy csupán annyi szabadságot kívánnak, mint amennyivel a német újságírók rendelkeznek, a Kancellária ismételten visszautasította a kérést. Második alkalommal arra hivatkozott, hogy a magyaroknak van újságja Bécsben, amelyik közöl külföldi híreket, ezért nem szükséges, hogy Kultsár lapja is tartalmazzon ilyeneket.

1806 márciusában kibocsájtotta az újság előfizetési felhívását és július 2-án megjelent a Hazai Tudósítások első száma. A lap számai hetenként kétszer kerültek ki Trattner Mátyás nyomdájából, negyedrét nagyságban. A referáló újságok modorában követték egymást a közlemények: a hírek forráshelyének és dátumának {I-249.} a sorrendjében. Az élen a budai és a pesti hírek álltak, majd a különböző vidéki városokból, helységekből származó hírek következtek.

A szerkesztő lapja első számában tájékoztatta olvasóit arról, hogy milyen tudósításokat várhatnak az újságban. E szerint egyházi és világi kinevezések, országos intézetek, új találmányok, tekintélyes személyek életrajza, terméshelyzetkép, gabonaárak, kereskedés, tudományokkal és könyvkiadással kapcsolatos közlemények, polgári és katonai rendeletek, vármegyék és városok változásai, népesedési hírek, ritka történetek, öltözetek, ékesszólás, szók és szójárási különösségek, történeti elbeszélések alkotják azt a témakört, amellyel kapcsolatosan szívesen várja olvasóik közreműködését. Magyarországon kívül Erdélyből, Horvátországból, Moldvából, Oláh- Rác és Bosnyákországból is várta olvasóinak mint tudósítóknak a jelentkezését.

A Hazai Tudósítások profiljának e körvonalazása jól mutatja azt a szegényedést és beszűkülést, ami – még az első magyar újságokhoz képest is – jellemezte az 1806-ban induló pesti újságot.

A kortársak azonban tisztában lévén a körülményekkel, így is örömmel üdvözölték Kultsár lapját. Döbrentei Gábor mellett Kazinczy is az elsők között fejezte ki örömét: „Íme, amit mindig óhajtottam, megvagyon! Van tehát egy folyó munkánk, amelyben a hazai literatúra productumai a publicumnak tudtára adatnak és talán recenseáltatnak is. Jól, rosszul, az csaknem egyenlő, mert ez által az írók felriasztatnának álmosságokból s inkább fognak igyekezni a publicum javallásának megnyerésére.” Bár Kultsár lapja Kazinczy e nem éppen túlzott igényének nagyjából megfelelt, a magyar nyelvújítás vezéralakja a későbbiek során többször kifejezte elégedetlenségét a pesti magyar újsággal kapcsolatban. Eleinte azonban lelkes támogatójának sőt munkatársának bizonyult.

A Hazai Tudósítások állandó munkatársai közé Horvát István és Beregszászi Nagy Pál tartozott. Segédszerkesztőkként fiatal írókat alkalmazott Kultsár: 1806 – 7-ben Légrády Imrét, később Ungvárnémeti Tóth Lászlót, majd rövid ideig Kölcsey Ferencet. A lap megindításához szükséges tőkét maga Kultsár gyűjtötte össze, de kapott támogatást Széchényi Ferenctől és Festetics Györgytől is. Vagyis ugyanazok a főrendek álltak az ő vállalkozása mögött is, akik a nyolcvanas évek végén, a nemesi mozgalom idején Görög Demeter és Kerekes Sámuel bécsi magyar újságalapítását támogatták. Amikor a pesti magyar újság és a bécsi Magyar Hírmondó közötti hasonlóságokra utalunk, magyarázatul szolgálhatnak mindenekelőtt e személyi kapcsolatok és megfelelések.

Az első két évben az újság valóban csak hazai közleményeket tartalmazott, bár ez a körülmény, a mi számunkra csak növeli ezeknek a kezdő évfolyamoknak az értékét, hiszen az ország legkülönbözőbb részéből közölt Kultsár kisebb-nagyobb tudósítást. Ezek vegyes színvonalú és értékű közlemények voltak, mégis sokkal érdekesebbek, mint azok az idegen lapokból ollózott külföldi hírek, amelyek 1808-tól kezdve, amikoris a vármegyék sürgetésére mégis hozzájárultak közlésükhöz – elárasztották az újságot, amely 1808 májusától kezdve címét ezért Hazai és Külföldi Tudósításokra módosította. A kortársak azonban igényelték még ezeket a többszörösen átrostált külföldi híreket is, hiszen a napóleoni háború eseményei {I-250.} iránt változatlanul nagy volt az érdeklődés. Kultsár vállalkozásának történeti jelentőségét azonban mégis az a szerep adja meg, amelyet az újság a főváros szellemi életének megszervezésében betöltött . Maga Kultsár is erre a szerepre volt inkább alkalmas – eltekintve még a cenzúraviszonyoktól is – és nem igazi politikai lap szerkesztésére. Gyulai Pál írta róla: „Politikai lapszerkesztő létére nem igen beszélt politikáról, hanem annál örömestebb hallgatta, ha vendégei irodalmi dolgokról vitatkoztak, vagy ha a Bihari egy szép nótát húzott.”

Kultsár bekapcsolódása a nemzeto nyelvművelés és az irodalmi élet szolgálatába annyiban is Görögékre emlékeztet, mert ő is pályázatok kiírásával kezdte meg tevékenységét. Már 1804-ben „A magyar irodalom egy barátja” megjelöléssel pályázatot tett közzé Schedius Zeitschriftjében és a Magyar Kurírban. A kitűzött pályadíjakkal a következő kérdések legjobb megfejtőit kívánta jutalmazni: „Menynyire ment már a magyar nyelvnek kimíveltetése? Micsoda eszközlések s módok által kellene azt nagyobbra vinni? Miképp lehetne ezen eszközöket foganatosakká tenni?” Az eredményesen végződő pályázatokat, amelyekre összesen 22 munka érkezett be, később újabbak követték 1807-ben, majd 1809-ben és 1811-ben, de ezeket már Kultsár saját lapjában hirdette meg.

Az újság megindítása után a szerkesztő Hatvani utcai háza lett az a központ, ahol a pesti írók és a fővárosba látogató vidékiek egyaránt rendszeresen megfordultak. Kultsár írói körének szinte állandó tagjai közé számított Horvát István, Fejér György, Vitkovics Mihály, Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Virág Benedek, Helmeczy Mihály, gróf Teleki László, Beregszászi Nagy Pál és Ungvárnémeti Tóth László. Rajtuk kívül sokan mások is írtak az újságba, többek közt Berzsenyi, Kazinczy, Dukai Takács Judit, Édes Gergely, Guzmics Izidor és Szemere Pál. Általában nem is azért hibáztatták, mert nem közölt valakitől cikket, hanem ellenkezőleg: egyesek azt vetették a szemére, hogy válogatás nélkül, sokszor a szerző személye alapján szinte mindent közre adott. Vitkovics emiatt így panaszkodott Kazinczynak: „Csak azt hallhattad összegyüttünkkor: ennek munkáját be kell venni, mert pap, mert báró, mert pápista, mert protestáns, mert professzor, mert ifjú, mert tehetős, mert annyi prenumeránst szerzett …” Mégis akadt, aki azért neheztelt rá, mert nem közölte elég gyorsan, vagy pedig csak módosítva és eldugott helyen adta közre írását. Még Horvát Istvánnal is előfordult, hogy visszakérte beküldött közleményét, mert nem tudta kivárni megjelenését, és azzal vádolta Kultsárt, hogy „ő csak időváltozásokról, jószág kifogadásáról, puszta könyvlajstromokról tudósít”.

Kultsár valóban nem tartozott egyik irodalmi irányzathoz sem, felfogása, amely szerint csak az a fontos, hogy a magyar nyelvű irodalom fejlődjön, szintén az előző század végi nézetekre emlékeztet. Ez a magyarázata annak, hogy sokszor közölt színvonaltalan írásokat és ismertetéseket is. Kazinczy ezzel az eljárással nem értett egyet és kezdeti elismerő véleményét módosítani kényszerült: „Kultsár jól kezdte, s hogy végzi? oly rosszul, hogy sokszor óhajtaná az ember, hogy a Decsién kívül ne irattatnék más magyar újság is, mert hasztalan fizetjük taxiját …”

A Hazai Tudósítások nagy szerepet játszott a 19. század eleji nyelvművelő mozgalom kibontakozásában. Az említett pályázatokon kívül Kultsár helyt adott {I-251.} lapjában a későbbi nyelvi vitáknak és a nyelvújítási harc szócsatáinak is. Itt zajlott le az úgynevezett árkádiai per, mely Kazinczy és a debreceniek között, Csokonai emlékének megörökítésével kapcsolatos felhívás nyomán robbant ki. Bár Kultsár közölte mindkét fél vitacikkeit, Kazinczy, válaszának késleltetése miatt megneheztelt a szerkesztőre.

A nyelvújítási harcból is kivette részét a lap. Kultsár fő törekvése az ortológusok és neológusok irányzatának összeegyeztetése volt. Ellensége volt a túlzott újításnak, és többször ki is kelt lapjában az újítók ellen. Mégsem szegődött nyíltan egyik táborhoz sem, noha – és ezt Kazinczy is tudta róla – a mérsékelt ortológiához állt közelebb. Különösen a Mondolat megjelenése után neheztelt meg rá Kazinczy, mert azt hitte, Kultsárnak is része volt az ellene írt mű létrejöttében. Pedig a szerkesztő helyt kívánt adni az ő válaszának is, de azt a cenzor törölte; Kazinczy mégis őrá haragudott.

Kultsár ugyan igyekezett az ortológusok és neológusok között békítő szerepet játszani, de ez nem mindig járt sikerrel. Elismerte a neológia fontosságát, de mivel félt a szélsőségektől, Kazinczy és hívei számára ez az óvatosság azt eredményezte, hogy a maradiak, a dunántúliak, az ortológusok közé sorolták. Kazinczyn kívül főként Verseghy bírálta őt; aki viszont – egyik bírálata miatt – egyenesen „a kálvinisták magyar újságírójá”-nak nevezte Kultsárt. Maga Kazinczy csak Kultsár halála után enyhült meg iránta; ekkor összegyűjtötte és kiadta összes munkáit.

Kultsár kezdettől fogva látta, hogy – noha a hírlap nagyobb nyilvánossághoz jut el – mégsem képes teljesen pótolni a folyóiratot. Már 1810-ben a lapjához tartozó „Toldalék”-ban közölni kezdte a Neuwieder Zeitung magyar fordítását. Ezt követően egy Gazdaságbéli Gyűjteményt csatolt lapjához, mellékletként, amelyben főként a Georgiconnal kapcsolatos cikkeket közölt. Korábbi tervét, egy negyedéves folyóirat indítását, hírlapja mellett sem adta fel; 1810-ben Lehel Kürtje címmel szeretett volna kiadni folyóiratot. Csak miután önálló folyóiratindítási tervei meghiúsultak, 1817-től kezdve a Hazai és Külföldi Tudósítások melléklapjaként megindította a Hasznos Mulatságok című lapot. Ettől kezdve a főlapból ide kerültek az irodalmi és ismeretterjesztő tárgyú közlemények, a hírlapban pedig csak aktuális tárgyú híreket közölt. A lapnak legfőbb munkatársa, szinte szerkesztője volt Ungvárnémeti Tóth László, aki különösen sokat tett az olvasók nevelése érdekében. Míg ő tevékenykedett, számos esztétikai, zenei és művészettörténeti cikket olvashattak az előfizetők.

Egyébként maga a melléklap műfajilag nagyon emlékeztetett a 18. századi ismeretterjesztő folyóiratokra. Irodalmi tartalma mellett ugyanis a legkülönbözőbb témák voltak fellelhetők benne: természettudományi furcsaságok, matematikai felfedezések, statisztikai közlemények, anekdoták, háztartási tanácsok, találós mesék és rejtett szók. Nagy részük fordítás lehetett, kivéve természetesen a legértékesebb részt: az irodalmi tárgyú közleményeket.

A Hasznos Mulatságok közölt költeményeket, elbeszéléseket, irodalmi tanulmányokat és ismertetéseket. Kultsár, aki maga is foglalkozott nyelvemlékekkel, e helyen ismertetett olvasóival régi magyar forrásműveket is. A legnagyobb jelentősége {I-252.} azonban azoknak a közleményeknek volt, amelyekben népdalokat, népmeséket adott közre és felhívásokat népdalok gyűjtésére.

Rát Mátyás és Révai Miklós Magyar Hírmondóbeli, több mint három évtizeddel korábbi kezdeményezéséhez hasonlóan, Kultsár is megkísérelte lapját a népdalgyűjtéshez felhasználni. Míg Ráték még csak körülírva tudták kifejezni magát a fogalmat is, Kultsár az addig használt „közdal” helyett elsőként írta le a „népdal” nevét magyarul. A Hasznos Mulatságok már első évfolyamától kezdve kezdett közölni népdalokat és népmeséket; 1817-ben pedig közzétették a népdal gyűjtésére vonatkozó első felszólításokat. Hangsúlyozták, hogy „minden nemzeteknél szorgalmatosan összeszedik a nemzeti dalokat, mert ezekből az idő kultúráját, a nemzet karakterét könnyű kitapogatni”.

A felhívást, amelyre a költők közül elsőként Vitkovics figyelt fel, Kultsár 1818-ban, a 8. számban megismételte. A népdalok összegyűjtésének fontosságát hangsúlyozta ekkor is: „Bár a pusztákon és falukon forgó tudósb hazafiak ezen dallokra figyelmetesebbek volnának s összegyűjtve, vagy egyenként közölnék.” Úgy vélte csak így lehet megóvni őket a feledéstől és elkerülni az utókor olyasféle vádjait, mint amilyenekkel kora Attila és Árpád udvarát illette. Ezért arra kérte olvasóit, ha ismernek népdalt,_ közöljék vele, mert „nem csak engemet, hanem az egész nemzetet lekötelezné, mivel a nemzeti költő tehetségének példái ez által fenn tarthatnának s nem kéntelenítetnénk csak az olasz szonetteket, canzonékat csudálni”. Az első népdalt, amit a szerkesztő közölt lapjában, Békésből küldték be, majd a továbbiak során is közölt népmesét és népdalokat. Érdeklődése később kiterjedt a magyar táncra és a régi szokások gyűjtésére, de gondolt a pusztuló várak és más régi emlékek védelmére is. Kultsárnak a népdal és a nemzeti múlt emlékei iránti érdeklődés és olvasóinak ilyen irányú befolyásolása érdekes és a romantika irányába mutató elemei életművének. Hatása bizonyára nagyobb volt, mint ahogyan ezt ma már ki tudjuk mutatni. Tény, hogy mintegy 800 olvasója volt ekkor a lapnak, és köztük bizonyára számos olyan író, akire Kultsár felhívásai nem lehettek hatástalanok. Kölcsey például éppen ebben az időszakban, 1818-tól kezdte találgatni „a parasztdal tónját”, és ellesni a népköltészet fogásait; nyolc évvel későbbi, Nemzeti hagyományok című tanulmányában pedig fellelhetők Kultsár felhívásának egyes gondolatai. (Kölcseyt egyébként Szemere be szerette volna juttatni Kultsár mellé segédszerkesztőnek; ez az együttműködés azonban csak rövid ideig tartott, mert Kölcsey nem tudott felmelegedni Kultsár iránt.)

Lapja elterjedtségével és általában a nemesség olvasási és kulturális színvonalával Kultsár nem volt megelégedve. Lapjának 800 olvasóját az ötmillió magyarhoz viszonyítva nagyon kevésnek találta. Ő is, miként újságíró elődei, az angol viszonyokkal próbálta a hazaiakat összevetni: „Londonban 42 újságok és folyóírások jönnek ki s mindenkinek 1, 2, 3, 4, 5 ezer példái elkelnek …” A húszas évek elején már nem fukarkodott a provinciális, tanulatlan nemesség bírálatával. „A tanultabb nemzetek gazdagabbak is, s csinosabban és könnyebben élnek. A könyveket keresve-keresik” – állítja egy párbeszéd keretében, mire beszélgető társa így felelt: „Igazad van, de ott az a dicsősége a gazdagnak, ha nemzeti nyelven írt szép könyvei vannak; nálunk az, ha szép ökrei.”

{I-253.} Egy másik alkalommal pedig – visszatekintve egészen az 1790 körüli nagy nemesi felbuzdulásig – keserűen utal az eltelt három évtized gyér kulturális eredményeire: „Ki gondolhatta volna, hogy azon nemzet, mely 1790-ikben oly nagy tűzre gerjedt, ennyi idő alatt oly kevés előmenetelt tégyen nyelvének virágoztatásában? Alig készültek egy néhány tudománybeli könyvek, a folyó ékesen szólásában semmi remek munkák nincsenek; a jó poétai költemények csak imitt-amott csillognak… A tudósok nem dolgoznak, a nemesek nem olvasnak, a gazdagok a nemzeti literatúrára semmit sem áldoznak. Így lévén dolgunk, lehetne-e csudálni, ha az a nemzet, mely maga tulajdonához oly hideg, oly érzéketlen, nem sokára a nemzetek sorából kiveszne? Amint már több német geographiákban, mappákban és históriai tabellákban valósággal ki hagyatott, vagy különösen Ausztriához csatoltatott… Falusi nemesek nem csak más könyveket… hanem újságokat sem olvasnak. Lehet-e ennél nagyobb aluszékonyság, gondatlanság, elvadultság?!!! … Mikor ébredünk fel igazán?” ( Hazai és Külföldi Tudósítások, 1820. I. 25–26.)

Az ilyen írások azt mutatják, hogy Kultsárban – amint ezt a lassan meginduló társadalmi és politikai erjedés lehetővé tette – kifejlődött egy olyan publicisztikai stílus, amely már nem idegenkedett a bírálattól sem. Tudatában volt annak, hogy publicisztikára a referáló újság, de még annak melléklapjainak keretei sem alkalmasak, ezért igyekezett önálló folyóiratot alapítani, majd ennek meghiúsulása után részt vett a Tudományos Gyűjtemény és az Aurora megindításában. Ez utóbbival kapcsolatban segítséget nyújtott Kisfaludynak a cenzúraügyek elintézésében; Görög Demeter révén elérte, hogy a királynő támogatta a vállalkozást, és ő maga anyagi segítséget is nyújtott az évkönyv megindításához.

Irodalompártoló, mecénási tevékenysége nagyon sokrétű volt. Ő fizetett újságszerkesztőink közül először tiszteletdíjat a költőknek, akik számára ez annyira új volt, hogy többen meg is verselték: „Egy-két versemért aranyat jutalomba fizettél / Esküszöm, ezt még más senki se tette velem.”Az eddig csak főrangúak körében előforduló mecénási tevékenység átvállalása is szokatlannak bizonyult: „Nem vagy dúsgazdag, nem gróf, nem báró se herceg / Mint mered ezt, honnunk jó fia, tenni velem?”

Lapja jövedelmét könyvek kiadására, pályázatok díjazására, térképek készíttetésére is felhasználta. Volt, hogy egy-egy kiadványnak száz példányát is megvásárolta, és szétküldte díjtalanul előfizetőinek. Miként Görög Demeter, ő is gondoskodott térképek szétküldéséről is; ezeket Karacs Ferenc rézmetszővel készíttette el.

Ha bírálható is volt kritikai tevékenysége, arról sem szabad megfeledkezni, hogy felismerte Csokonai tehetségét; a 11 éves Liszt Ferencről megjósolta, hogy a „szép mesterségek pályáján hazánknak nagy dicsőségére leszen”; Kisfaludy Károly Kérők című darabját örömmel üdvözölte és a fiatal Vörösmartyban is felismerte a nagy tehetséget.

Kultsár csaknem negyedszázadon át, egészen 1828-ban bekövetkezett haláláig folytatta újságírói és irodalomszervezői tevékenységét. Pályáját Toldy Ferenc tömören így jellemezte: „Nem lázította fel vérünket, de lassanként előkészítette {I-254.} átváltozásunkat.” Lapja nem szűnt meg, hanem özvegye tulajdonába került, aki különböző szerkesztők közreműködésével folytatta kiadását. Az újság a reform- korban egyre konzervatívabbá és jelentéktelenebbé vált; 1840-ben címét Nemzeti Újsággá változtatta és a katolikus egyház befolyása alá került.

A 19. század első évtizedei – a cenzúrai és politikai viszonyok következtében –nem tették lehetővé a politikai sajtó továbbfejlődését. Legjobb esetben is csak arra nyílt lehetőség, hogy a 18. század végi hírlapírás hagyományait folytassák, de azok közül is csak azokat, amelyek politikailag és világnézetileg összeegyeztethetők voltak I. Ferenc abszolutizmusával és a magyar uralkodó osztály érdekeivel. Így került előtérbe ismét a nemzeti nyelv, irodalom, művelődés és tudomány ügye. Azonban mindehhez – miként Kultsár is felismerte – a folyóiratok alkalmasabb eszközök voltak, mint a referáló színvonalra süllyedt újságok. Ezért válik jellemzővé e korszakra – a reformkor első szakaszáig szinte kizárólagos mértékben, de a forradalom előtti évtizedben is jelentős arányokban – a folyóiratirodalom szerepe. Ahogyan e folyóiratok többsége ismét feltöltődött haladó eszmékkel és korszerű tartalommal, úgy váltak egyre inkább politikai tényezőkké is, amelyeknek bizonyos fokig pótolniok kellett a hiányzó politikai hírlapokat. E folyóirat-irodalomnak ezért – a reformkori újságok mellett – szintén jelentős szerepük volt az 1848-as polgári forradalom eszmei előkészítésében.

IRODALOM

Hindy Árpád: Kultsár István mint szerkesztő. = ErdMuz 1894. 634– 648. – Alapi Gyula: Kultsár István. 1760–1828. Komárom, 1911. 52 l. – Waldapfel József: Ötven év Buda és Pest irodalmi életéből. 1780–1830. Bp. 1935. 368 l. – Markos János: Kultsár István. 1760–1828. Pannonhalma, 1940. (Pannonhalmi Füzetek 24.) – Szeghalmy Elemér: A 150 éves „Hazai Tudósítások”. = Vig 1956. 279–280.