Az alapítás: a „pesti tudósok” vállalkozása

Az Erdélyi Muzéum megindulása és sikere hamarosan Magyarországon is fellobbantotta a vetélkedő kedvet. Főleg Pesten, ahol már a 18. század végén olyan jelentős sajtóorgánum működött, mint az Uránia. A város az új század elején bekövetkezett gabonakonjunktúra éveiben rohamosan fejlődött. A napóleoni háborúk befejeztével, 1815 körül már szellemi középpontja az országnak, az írók, tudósok mind számottevőbb része Pesten összpontosul: a nagy fontosságú ideológiai problémaanyag, amely a több évtizedes harcok elültével, a bécsi kongresszussal, a Szent Szövetség időszakában felhalmozódik, Erdélyt követően a dunaparti városban hat a legösztönzőbben egy folyóirat létrejöttére. Az ideológiai válság, a forradalmi vágyak és az ellenforradalmi valóság kontrasztja által okozott megrendülés esztendőiben a tudomány iránti érdeklődés országszerte megnő. A neves könyvkiadó, Trattner János Tamás vallomást tesz erről 1818-ban megjelent egyik cikkében: „… három esztendő olta . már nem annyira veszik a románokat, anekdotákat, históriákat és más efféle mulattató könyveket, mint inkább a tudományos és tanító könyveket, ugymint utazásokat, geográfiákat, statisztikákat stb.

Folyóirat alapításával Pesten már a század első évtizedének végén is megpróbálkoztak. 1809 telén Kultsár István, Schedius Lajos, Kováts Mihály, Horvát István és Fejér György, azaz a fővárosban lakó értelmiség elitje kísérelte meg Lehel Kürtje címmel egy periodikus írás megjelentetését. Pénz és kiadó híján ez a terv meghiúsult, de kigondolói közül többen – Schedius, Horvát és Fejér – részt vesznek majd a később csakugyan megvalósuló folyóirat alapításában. Mindenekelőtt ez utóbbi, az 1817 januárjában Tudományos Gyűjtemény címmel meginduló vállalkozás első szerkesztője vállal oroszlánrészt a szervező munkában.

Fejér György, a pesti egyetemen a hittudomány, közelebbről a dogmatika professzora már a pozsonyi papi szemináriumban eltöltött diákéveitől kezdve rajongója volt a sajtónak. Irodalmi pályáját is az első magyar lapszerkesztők egyikének, Péczeli Józsefnek tanítványaként kezdte, a Mindenes Gyűjteménynek diákfejjel állandó munkatársa volt. Világnézeti elveinek nagy részét – a rendi nacionalizmus elfogult-apologetikus eszmevilágát, a nemzeti szempontra koncentrált nyelvszemléletet és kultúrigényt – jelentős mértékben innen, majd másik kedvelt tanárától, Dugonics Andrástól sajátította el. Mindezt azután eklektikus módon ötvözte a klasszikus német filozófia iránti vonzalommal (Hegel nevét és munkáit például ő említette először Magyarországon), sőt hellyel-közzel a liberalizmus egyes elemeivel is. Hatott rá valamelyest a felvilágosodás racionalizmusa, ez azonban nem akadályozta {I-281.} meg abban, hogy folyóiratában zavartalanul helyet biztosítson az induló magyar romantika és népiesség első programiratainak, híve volt a kor evolucionizmusának és történetiségének, de ellensége Kazinczy nyelvújításának, stílus- és ízlésreformjának, még inkább a kritikát meggyökereztetni akaró törekvéseinek.

Személyiségében tehát mintegy megtestesültek az 1810-es 1820-as évek ellentmondásai, az időszak átmenetisége. Tükröződött ez a lapalapítás folyamatában is, amelynek főbb állomásait Krompecher Bertalan, Waldapfel József és Zsidi János munkái nyomán a következőkben foglalhatjuk össze. A Tudományos Gyűjtemény létrehozásának eszméjét Fejér György először azon a vacsorán vetette fel, amelyet pesti írók másik vezető egyénisége, az ugyancsak ortológus Kultsár István adott 1815. április 19-én a fővárosban tartózkodó s velük olyannyira ellentétes nézeteket valló Kazinczy tiszteletére. Ezen az írói összejövetelen Fejér vitte a szót: miután a széphalmi mesternek szemére vetette a Himfy-kritikát, azt kívánta, adjanak ki egy folyóiratot, de „nem bántva egymást”, majd hozzátette: ne verseljenek mindig, „ideje, hogy solida tudományokat dolgozzanak”.

Mindez már előrevetít valamit az alakuló, kezdetben egyoldalúan nacionalista vállalkozás szellemiségéből. Szerkesztőül pedig a kiadó, az ügyes és a nemzeti kultúra iránt fogékony Trattner János Tamás eredetileg nem őt szánta, hanem Kazinczyt, Kis Jánost és Szemere Pált szólította fel: tegyenek javaslatot egy kéthavonta kiadandó, vegyes tartalmú folyóiratra. Fejér azonban időközben megtudta, hogy Pethe Ferenc, a kor legkiválóbb gazdasági szakíróinak egyike már engedélyt szerzett egy magyar nyelvű folyóirat kiadására, s rávette őt: fogjon össze vele és társaival, a pesti tudósokkal, írókkal. 1816 augusztusának elején összehívta Trattner kiadóhoz Pest-Buda íróit, s együttes munkára ösztönző beszédet intézett hozzájuk. Ezt követően augusztus 12-én Trattner nyomtatott felszólítást küldött a nevesebb írástudóknak, ismertetve az alakuló Tudományos Gyűjtemény munkatervét. A kiadó ezúttal nemcsak arra vállalkozott, hogy saját költségén havonta megjelenteti a folyóiratot, de arra is ráállt, hogy a szerkesztőnek évi hatszáz, az íróknak pedig ívenként négy ezüst forint tiszteletdíjat fizet. Mindez a kötelezettségvállalás úttörő jelentőségű volt a hazai sajtó történetében.

A folyóirat első szerkesztője tehát Fejér György lett, de mellette másoknak – az „egybeállott Tudós Társak”-nak – is jelentős szerep jutott az alapításban. Ezen az elnevezésen azt a pesti társaskört kell értenünk, amelynek tagja volt Fejér is: közülük Jankovich Miklós, a neves régiséggyűjtő, Forgó György irodalombarát orvos, utóbb Kisfaludy Károly Aurorájának is egyik alapítója, Kultsár István, a Hazai és Külföldi Tudósítások szerkesztője és Schedius Lajos egyetemi tanár vállalt részt a folyóirat megindításában. Számíthattak Horvát István, Szemere Pál, továbbá Teleki László, a hétszemélyes tábla bírája és nyelvművelő író, valamint Mokry Benjámin professzor belső munkatársi segítségére is. A felekezeti megoszlás elkerülésére Fejér mellé a református Pethét és az evangélikus Schediust választották segédszerkesztőül.

1816. december 13-án írták alá Bécsben a megjelenést engedélyező udvari rendeletet, 1817. január 7-én kézbesítették, s a hónap végén meg is jelent az első szám, azaz a Tudományos Gyűjtemény szóhasználata szerint az első kötet. Már az első {I-282.} év májusában 560 előfizetője volt, az év végére pedig ez a szám 734-re emelkedett. A siker azonban kedvezőtlen jelenségeket is előidézett: a kiadó egyre inkább előjogokat kívánt érvényesíteni a szerkesztés rovására. Mind többször követelte Fejéréktől, hogy válogatás nélkül vegyék fel azoknak a cikkeit, akik előfizetőket szereztek. Amikor pedig az első év őszén a következő esztendőre szóló előfizetési felhívást Fejér A Tudományos Gyűjtemény Egybe szerzői aláírással akarta közölni, s vonakodott megjelentetni az egyik szorgos előfizetés-gyűjtő dilettáns írását, Trattner megvonta tőle bizalmát. Október végén elvitetett tőle minden írást, s az alapító társak megkérdezése nélkül a szerkesztést Mokry Benjáminra, a pápai református kollégium volt tanárára bízta. Az írók november 9-i összejövetelén Szemere Pál hiába figyelmeztette a kiadót, hogy ilyen körülmények közepette nem dolgoznak tovább, utóbb Jankovich, Kultsár, Forgó és Vitkovics Mihály is hasztalanul jártak közben. Erre az alapítók a Helytartótanácshoz fordultak, s annak megbízottja teremtett békességet. 1817. december 23-án – amikor pedig már Fejér azon volt, hogy Tudós Tárház címmel új lapot indít – a „Tudományos Gyűjtemény szerzőinek egyesülete” (Jankovich, Schedius, Pethe, Fejér, Kultsár és Forgó), illetve Trattner egy „Kötelezés”-t írtak alá. A folyóirat köré csoportosult pesti tudósok ezzel szervezeti formát nyertek – fontos előzményeként az egy évtizeddel később alakuló Magyar Tudományos Akadémiának. Megegyeztek abban, hogy a költség és a jövedelem egyaránt Trattneré, ki a haszon fejében kötelezi magát havi 8 ív metszetekkel való kinyomására, a szerkesztőnek továbbra is hatszáz (legalább 800 előfizetés esetén még kétszáz) forint tiszteletdíj fizetésére, a hirdetmények pedig ezentúl a szerzők és a kiadó nevében jelennek meg.

1818. január 10-én a Tudományos Egyesület elnökévé Jankovichot, tanácsosaivá Schediust és Pethét választották. Február 23-án Forgó Györgyöt megbízták a működési szabályzat előkészítésével, aki azt a társak megjegyzéseinek figyelembe vételével meg is fogalmazta. E hónap 28-i ülésükön azt fogadták el, hogy az Egyesület a szerzőkből és a kiadóból áll; a szerzők pedig belső és külső tagokra oszlanak, akiket különböző időpontokban rendszeresen tanácskozásokra hívnak össze. Minden beérkező cikket két előadó olvas el, akik a gyűléseken ismertetik állásfoglalásukat, majd a többség határoz. Ugyanakkor a tisztségéről lemondott Pethe Ferenc helyébe Teleki Józsefet, a Göttingából néhány éve hazatért, nagy műveltségű, fiatal nyelv- és történettudóst, utóbb Akadémiánk első elnökét választották.

Soha nehézkesebb szerkesztői apparátust! Következményét Vitkovics Mihály fogalmazta meg a legfrappánsabban Kazinczynak 1819. április 24-én küldött levelében: „Csak azt hallhattad összegyűltünkkor: »Ennek a munkáját is be kell venni, mert pap, mert báró, mert pápista, mert protestáns, mert professzor, mert ifjú, mert tehetős, mert annyi prenumeránst szerzett.«” A kaotikusnak tűnő szerkesztésmód megmaradt akkor is, amikor 1818 júliusában Fejér megvált a folyóirattól (tankerületi főigazgatóvá nevezték ki Győrbe), utóda pedig Vass László teológiai tanár lett. Szürke ember: Trattner Szemerét szemelte ki erre a posztra, de Horvát István ellenállásán terve meghiúsult. Vass csak egy fél évig szerkesztette a folyóiratot (akkor is jórészt a Fejér gyűjtötte anyagot tette közzé), 1818. december 29-én lemondott. Helyébe Thaisz András ügyvéd került, néhány nappal később pedig {I-283.} Teleki József (Thaisz az ő jogtanácsosa volt) váltotta fel Jankovichot a Tudományos Egyesület elnöki székében. Ez azonban már új fejezetet nyit meg a lap történetében.

Az előfizetési felhívás – amely lényegében megegyezik a folyóiratban közölt előszó elveivel –, olyan szempontokat hangoztat, amelyek jórészt a Mindenes Gyűjteményre utalnak vissza. Nincs Európában fejlettebb nemzet, mely többféle tudományos folyóiratokkal ne rendelkezne, kivéve a magyart, utol kell érnünk Angliát, Franciaországot, Németországot – hangsúlyozza Fejér, miként azt majd három évtizeddel előtte Péczeli tette, s elődjére visszavezethető az az alapgondolata is, amely szerint nyelvünk parlagon hever. A Mindenes Gyűjtemény előbeszédét revelálja továbbá a tárgykörök felsorolása: a Tudományos Gyűjtemény körébe tartozik mindaz, „Valami csak ezen földünknek … természeti, geográfiai, históriai bővebb s bizonyosabb megesmértetését közvetetlenül vagy közvetve illeti; annak nyelvbeli állapotját, tudományi előkelését segíti s tökéletesíti; a mesterségeknek és gazdáskodásnak helyesebb és hasznosabb űzését s gyarapítását kimutatja; az új találmányokat és szerzeményeket hírül adja; a kijött munkákban, az írás módjában a nyelvvel élésben kitünt érdemeket, tökéletességeket vagy hijánosságokat felfedezi”. A megjelenés körülményei viszont amazénál már jóval fejlettebbek: Fejérék azt ígérik, hogy esztendőnként tizenkét kötetben, összesen 96–100 íven fognak megjelenni, fehér borítékban, kötve, képmetszettel. Nem csekély viszont a folyóirat ára sem: helyben előfizetőknek 18, postán 20, velin papíroson 45 forint. (Összehasonlítási alapul: egy urasági cseléd évi kommenciója ekkortájt kb. 70–130, egy jól fizetett napszámos keresete napi 1 forint!)

Ami viszont a lap belső szerkezetét és beosztását illeti, e téren az induló Tudományos Gyűjtemény éppenséggel az osztrák nacionalizmus vezető orgánumát, az ugyancsak 1817 januárjától megújult alakban megjelent bécsi Erneuerte Vaterländische Blättert követte: hármas tagolódását – Értekezések, Könyvvizsgáltatások (azon belül magyar, majd külföldi literatúra), illetve Tudománybeli jelentések (a következő sorrendben: Jutalomtétel, Találmányok, Szerzemények, Intézetek, Jelességek, Jutalmaztatások és tiszteltetések, Kihalt tudósok és írók, Új könyvek) – innen vette át. Azzal a különbséggel, hogy az osztrák folyóirat mindezt három önálló rész – Vaterländische Blätter, Chronik der österreichischen Literatur, Intelligenzblatt – egymáshoz fűzésével oldotta meg. Rokonította egyébként a két folyóiratot az is, hogy szépirodalmat elvszerűen egyik sem közölt, viszont annál több statisztikai-topográfiai írást, történeti dokumentumokat, okleveleket, kiadatlan kéziratokat, előszeretettel ismertettek hazai intézményeket, s mindketten egyaránt küzdöttek a külföldi folyóiratokban olvasható, országukra vonatkozó téves vagy elfogult ítéletek ellen – többnyire hasonló elfogultsággal. Összefügg ezzel, hogy osztrák részről az Erneuerte Vaterländische Blätter is a nemzeti eszme igen elfogult terjesztője volt: az ezzel kapcsolatos egyoldalúságok az osztrák folyóirat, illetve az induló Tudományos Gyűjtemény szövegeiben sokszor csak frazeológiai elemeikben különböztek.