| A Literatúra | TARTALOM | AZ ATHENAEUM, A LIBERALIZMUS ESZMÉINEK KÖZPONTI FÓRUMA |
FEJEZETEK
Az 1830-as évek elején jelentős fordulat következett be az európai sajtó történetében. A fejlett polgári államokban ekkor alakult ki a tömegsajtó első formája: megjelentek a filléres újságok. Ezt a változást a technikai forradalom és a politikai-társadalmi átalakulás idézte elő. A versenyképes termelés elengedhetetlen feltételévé vált, hogy az ipari munkások több és főként korszerűbb ismeretekre tegyenek szert, mint kezdetlegesebb eszközökkel dolgozó elődjeik. Ezért átalakították a közoktatást, amelyben a természettudományos képzés nagyobb szerepet kapott.
A társadalmi szükségesség hívta életre Angliában azt az iskolatípust – a Mechanics Institutes első osztályait –, ahol a munkásokat főleg természettudományos tárgyakra oktatták. Ezek az iskolák honosították meg először széles körben az olvasást. A mozgalom tovább gyűrűzött; Henry Brougham 1826-ban megszervezte a Society for the Diffusion of Useful Knowledge-ot, majd egy évvel később a Library of Useful Knowledge-ot. Igy már szélesebb rétegek jutottak művelődési lehetőségekhez. A tömegek sokirányú érdeklődését természetesen nem lehetett a korábbi módszerekkel, tehát a régi típusú folyóiratokkal kielégíteni, mert azok elsősorban a művelt rétegekhez szóltak. Az új igény döntő mértékben befolyásolta az úgynevezett filléres újságok kialakulását.
A technikai fejlődés eredményeként a könyvnyomtatás költségei is csökkentek, a lapok előállítása a korábbinál lényegesen gyorsabb és korszerűbb lett. Az ekkor induló újságok érdekessége az illusztráció, amely szervesen kapcsolódott a szöveghez. Módosították és tökéletesítették a fametszés technikáját, és így a képet a szöveggel együtt nyomtathatták.
Együtt volt tehát a két alapfeltétel: a technikai lehetőségek és a közönség igénye, hogy az új vállalkozásokat siker kísérje. 1832 márciusában jelent meg a Penny Magazine of the Society for the Diffusion of Useful Knowledge Knight kiadásában. A sajtótörténetben új korszak kezdetét jelentő Penny Magazine után tömegesen jelentkeztek a legkülönbözőbb variációk és utánzatok. Némelyikük még „közhasznú ismereteket terjesztő társasághoz” tartozott, de többségüket már a sikeres üzleti vállalkozás ígérete hozta napvilágra. Angliát elárasztották a filléres újságok. Franciaországban a néplapok versenyében két filléres újság vette ki leginkább a részét, a Magasin Pittoresque és a Magasin Universel, melyeket 1833-ban indítottak. A Pfennig Magazin megjelenésével még ugyanebben az évben német nyelvterületen is elterjedt ez a laptípus. Ez lett Vajda Péter kifejezésével élve a mi „filléres kollégánk”, vagyis a szintén Lipcsében megjelenő Garasos Tár példája.
{I-490.} A magazinok szombatonként, általában nyolc oldalon jelentek meg. Beszámoltak a legújabb felfedezésekről, technikai találmányokról, az új közlekedési eszközökről: gőzhajókról, mozdonyokról, a „gőzszekerekről”. Rendszeresen tájékoztatták az olvasókat a közhasznú ismeretek terjesztésének legújabb kísérleteiről. Látványos képek kíséretében rendszeresen közöltek növényleírásokat és állatismertetéseket. A vegyes, sokirányú tájékoztatás az új, főleg a természettudomány iránt érdeklődő közönség kíváncsiságát elégítette ki.
A kor divatját követve sok írást közöltek a távoli, egzotikus világokról. A cikkeknek legalább a fele a Kelet, európaiak számára ismeretlen furcsaságairól számolt be.
Már az első számok után teljes volt a siker. A Penny Magazine például hamarosan elérte a kétszázezres példányszámot, így a kiadók körülbelül egymillió olvasóra számíthattak.
Mivel a lapokat főleg az egyszerűbb olvasóknak szánták, a fogalmazás is világos volt. Minden hasonló jellegű újság programjában visszatérő mondat: „Writting as clear as possible!” A kialakulóban levő olvasótábor még nem igényelt tudományos szintű fejtegetést, megelégedett a gyakran felszínes alapismeretek megszerzésével. A szakmájukat még csak akkor tanuló újságírók kénytelenek voltak közérthető nyelven fogalmazni, ami a mai publicisztikai stílus kialakulásához vezetett. A cikkeket nagyrészt nem tudósok és művészek írták, tehát sem a tudományos, sem a szépirodalmi stílus műgondja nem jellemezte ezeket.
Magyarországon elmaradottságunkra felfigyelve vált egyik központi kérdéssé a nép műveltségének megteremtése: „… minden képzelhető javítás alphája a népnevelés és szakképzés” – vallják. A magyar politika „tengelykérdéseként” vizsgálták a népnevelés ügyét, az országgyűlések egyik visszatérő, heves vitákat kiváltó témája volt az oktatás megreformálása. Amíg Angliában és Franciaországban a már kialakult polgárság és munkásság műveltségének fokozására indították meg az új lapokat, addig nálunk a nép nevelését azért tartották fontosnak, hogy ezek az osztályok egyáltalán kialakulhassanak.
Reformkori utazóink jó kezdeményezésnek tartották a közhasznú ismereteket terjesztő társságokat, és megpróbálták tapasztalataikat itthon kamatoztatni. Pulszky Ferenc például az angol Society for the Diffusion of Useful Knowledge mintájára társaság alapítását tervezte. Bölöni Farkas Sándor amerikai útjáról visszatérve hasonló jellegű társaságot szervezett Kolozsvárott, a Vasárnapi Újság is ennek támogatásával jelent meg. Vajda Péter utazásának pedig egyik eredménye lett a Garasos Tár, az első nyugati mintákhoz igazodó, olcsó hetilapunk.
A Garasos Tár 1834. január 4-től szombatonként jelent meg Lipcsében. Kiadója Otto Wigand, szerkesztője és szinte egyedüli írója Vajda Péter volt. A lap terjesztésével Wigand pesti könyvlerakata foglalkozott. Nyolcadíves lapokra nyomták, egy szám nyolc oldalból állt. Teljes évfolyamát 3 forintos árban hirdették. A megmaradt {I-491.} számokat Heckenast Gusztáv füzetekbe kötve 1835-ben pesti üzletében árulta.
Otto Wigand 1817 és 1825 között Kassán működött, majd amikor az irodalom fellendülése egyre több kiadót és könyvkereskedőt csábított Pestre, ő is üzletet vásárolt a Váci utca 15. számú házban. Ő volt a korabeli magyar könyvkiadás legtevékenyebb képviselője. Figyelme főleg a politikai irodalomra irányult, nála jelent meg Széchenyi Hitelének német fordítása, majd Wesselényi Balítéletek című művének kinyomtatása miatt kellett Magyarországot elhagynia. Ezután telepedett le a nagy könyv-metropolisban, Lipcsében, ahol első kiadványai közé tartozott az itthon betiltott Stádium. Wigandnak nagy szerepe volt abban, hogy a reformkori magyar és német nyelvű, a cenzúra által betiltott könyvek közül 1830 és 1848 között majdnem 150 nála és más lipcsei kiadóknál megjelenhetett.
Vajda Péter írásait 1830-tól közölte a folyóiratokban, és 1833 első felében a Hasznos Mulatságok társszerkesztője volt. Karacs Teréz nyomán tudjuk, hogy Heckenast és Wigand segítségével könyvkötő legényként vándorló könyvet szerzett, és így indult útnak 1833 őszén. Bejárta Németországot, Hollandiát és Angliát. Ez az utazás döntő jelentőségű volt későbbi pályája szempontjából. Megismerkedhetett a legfejlettebb polgári államok életével, a British Museum könyvtárában könyvújdonságokat olvashatott, másrészt Lipcsében bekapcsolódhatott a legkorszerűbb újságok munkájába. A Garasos Tár szerkesztőjeként szoros kapcsolatot tartott fenn a Pfennig Magazinnal is.
A Minden Magyarhoz című bevezetőjében Vajda Péter összefoglalta a Garasos Tár célját, a cikkek tárgyát, ismertette forrásait. A lap programját a következőképpen határozta meg: „. gyújtsák tovább és tovább az olvasni szeretés tüzét; terjesszék az édes honi nyelv szeretetét, a nyelvet magát; ébresszék társainkat a gondolkozásra, a kutatásra, a tapasztalásra; szélesszék az esmereteket, kedveltessék meg a hasznosat, a jót, a szépet; mutassák meg az akaratnak az erények útját.” A Garasos Tár olyan írásokat közölt, melyeket a szerkesztő a londoni, párizsi és lipcsei lapokban „hasznosnak és szépnek” talált, valamint „önnönhonunk nevezetességeit” ismertette. Vajda szerint nem szégyen a jó nyomon haladni: „Mi sokban csak visszhangzói lehetünk azon esmereteknek, melyek a Themse és Seine partjain ezer főkön mentek, jártak már keresztül, de az önnézetek mezeje sincs tőlünk elzárva.”
A programcikk azt bizonyítja, hogy a felvilágosodás célkitűzései még mindig aktuálisak, az évek során nem valósultak meg Magyarországon. A szerkesztő ezekkel akarta összekapcsolni azokat a hasznosnak ítélt témákat, amelyeket már a fejlődés következő lépcsőfokán álló államok olvasói igényeltek.
A lap tartalma rendkívül vegyes volt. Történeti, földrajzi, természettudományi cikkek, szépirodalmi írások jelentek meg egymás mellett. Vajda Péter tudatos szerkesztői tevékenységének eredményeként azonban szinte valamennyi – önálló és fordításban átvett – cikkéből rendkívül felvilágosult, a kor politikai, társadalmi, gazdasági kérdéseire érzékenyen rezonáló szellemiség sugárzik.
Történeti jellegű írásaiban Vajda felfogása szervesen kapcsolódik a reformkor szemléletéhez. Eötvöshöz hasonlóan vallja: „A történetek szent tudománya a jelent kormányozza, a jövőbe magvakat vet.”
{I-492.} A Garasos Tár földrajzzal, statisztikával, népszokásokkal foglalkozó rovatában Vajda gyakran közölt írásokat keleti népek életéről. Ezeket a cikkeket is felvilágosításra, a babona és előítéletek elleni harcra használja fel; arra hívja fel a figyelmet, hogy a „szemfényvesztésnek Távol-Kelet a hazája”, a vallásos megnyilvánulások gyakran „balvélekedések”. Egyik legérdekesebb írása a Sétálás az Éjszaki tenger alján című útirajz. Vajda Péter önálló, de befejezetlen munkája ez, úti élményeit meséli el benne. Nemcsak a tengeri utazás szépsége ragadja meg a szerzőt, hanem felfigyel a raktárak tömegére, az eleven kikötői életre, vagyis a fejlett gazdaság jeleire is.
A természettudományi kérdésekkel foglalkozó rovat tartalma is arra vall, hogy Vajda Péter jószemű, aktualitásokra felfigyelő szerkesztő volt, számos kortársánál előbbre látott. A többi magazin közleményeihez viszonyítva is sok írása foglalkozik a villannyal, a „gőzszekerekkel”, tehát a legfrissebb és legjelentősebb felfedezésekkel. Magyarországon az elsők között hívja fel a figyelmet az energiaforrások jelentőségére. Vajda nagy szerepet szánt a gőz energiájának és a kőszénnek a jövő társadalmának kialakításában. Sorozatban ismertette a cukorkészítés módját, aminek az a magyarázata, hogy a harmincas években az élelmiszeripar, abban is a cukoripar vette át a vezető szerepet a magyar gazdasági életben.
A Garasos Tár irodalmi rovatában Vajda néhány elbeszélését és prózaversét, Kisfaludy Sándor, Kunoss Endre, Székács József, Kovács Pál költeményét és oktató, nevelő jellegű „persa meséket” közölt.
Vajda Péter munkásságának jellemzője a Kelet iránti fokozott érdeklődés. Ez a Garasos Tárban is megmutatkozik, ahol az elbeszélések, az ismeretterjesztő cikkek és az útleírások jelentős része a távoli, egzotikus világhoz kapcsolódik. Keleti vonatkozású cikkeiben azonban már az a tendencia is érvényesül, amely indokolttá teszi Vörösmarty későbbi kijelentését Vajda Péterről, amikor őt „a páriák fáradhatatlan ügyvédjének” nevezte, arra utalva, hogy orientalizmusa az elnyomottak védelmét szolgálta.
A Garasos Tár 500 példányban jelent meg. Az alacsony példányszám azt mutatja, hogy a néplapok alapvető célkitűzésének nem tehetett eleget, nem a nép kezébe került, nem terjedt el széles körben Magyarországon. A társadalmi viszonyok ebben az időben még nem teszik lehetővé, hogy azok a tömegek olvassák a lapot, akiknek szánták. Ennek ellenére a Garasos Tár figyelemre méltó vállalkozás reformkori sajtónk történetében. Vajda Péter arra törekedett, hogy a követendő példának választott magazinok színvonalát mindig elérje. Programját úgy alakította ki, hogy a felvilágosodás korának még mindig aktuális céljai és a fejlett polgári sajtó iránt támasztott igények szerves egységet alkossanak. Kevesebb hazai vonatkozású képet és cikket közölt ugyan, mint például a Fillértár – erre Lipcsében a lehetőség is kisebb lehetett, de még a fordítás alapján készült írásaiban is mindig „honosaihoz” szólt, a jó példa követését szorgalmazta.
Elegendő számú előfizető hiányában Wigand nem látta érdemesnek folytatni a lap kiadását, és az a 12. szám után, március 22-én megszűnt.
A Fillértár 1834. március 1-én jelent meg Pozsonyban. Kiadója és szerkesztője az első évben Schmidt Antal nyomdász volt, majd 1835-től Orosz József vette át az újság szerkesztését. A Fillértár szombatonként nyolcadíves lapokon jelent meg. Előfizetési díja a Garasos Tárénak kétszerese, tehát 5, illetve postai díjjal 6 pengő forint volt. Képeinek jó része a többi magazinban már megjelent, de ezek külön lapra nyomva litográfiával készültek, így teljesen elszakadtak a szövegtől. A magazinok újítását, a kép és a szöveg egységét a Fillértár nem tudta megvalósítani.
A Mindenkihez című bevezetőben azt hangsúlyozta a szerkesztő, hogy ilyen újság, mint amilyet ő szándékozik kiadni, „hasznos ismeretek terjesztésére a legszebb ajándék, melyet valaki századának tehet, és annál üdvöségesbb, minél közrehatóbb”. A nép „sokaságának” szánják ezt a lapot is, hogy „a hazafiak se legyenek a külföld művelődésének s előremenetelének e segédeszköze híjával”. A Garasos Tár és a Fillértár programja szinte teljesen megegyezett.
A Garasos Tárhoz viszonyítva a Fillértár sokkal több magyar vonatkozású írást és képet közölt. Magyar városokat bemutató, képekkel is illusztrált cikksorozatot indítottak. 1834. május 24-én, a 13. számban lelkes ismertetést hoztak Pestről, amely „óriási léptekkel halad a nevezetesség főbb polcai felé”. A cikkíró felveti annak fontosságát, hogy Pozsony helyett „diétáink Pesten tartassanak”. Büszkén sorolja fel az utóbbi években alakult intézményeket, de hozzáteszi: „gyáraink még nincsenek oly virágzásban, mint kívánatos volna”.
A Fillértár Napló című rovatában a következő hét megemlékezésre méltó eseményeivel foglalkozott. Hazai és külföldi történelmi eseményekről, tudósok, művészek életével kapcsolatos évfordulókról közölt rövid ismertetéseket. Kisebb számban jelent meg itt technikai újdonságot, természettudományos felfedezést ismertető cikk, s ez sokat levon a lap értékéből. Ennek a laptípusnak éppen az volt a feladata, hogy kielégítse az olvasók ilyen irányú érdeklődését. Ennek a célnak a Fillértár nem felelt meg.
A Hazai és Külföldi Tudósításokban több ízben hirdették a pozsonyi lapot, először 1834 júniusában ajánlották az olvasók figyelmébe. Schmidt Antal ekkor még bizakodva írt arról, hogy a lap „oly kedves fogadtatást nyere, mint a hasonló külföldi levelek saját honjaikban, ami legszebb bizonsága annak, hogy az igyekezet karöltve a többi európai tartományokéval szellemi kifejlődésére előre hat, s Magyarországban is közönségesebbé válik”.
1835-ben a lap elvesztette még azt a frisseségét is, amely korábban jellemezte. Egyre alacsonyabb színvonalú, a Hasznos Mulatságok „csacskaságait” utánzó magazin lett. Ebben az időben gyakran közölt érdektelen leírásokat, álhíreket. Sem technikai megoldásában, sem tartalmában nem volt olyan korszerű, mint a Garasos Tár. A szerkesztő, Orosz József nem vezette lapját olyan határozott elvek szellemében, mint azt Vajda Péter tette. 1836. február 29-én megjelent a Végszó, amelyben Orosz elbúcsúzott a közönségtől. Ebben a búcsúcikkben érdekes adatokat olvashatunk a lap életéről. Orosz elmondja, hogy Schmidt 5000 példányszámra tervezte a lapot, de csak 1700 jelent meg belőle, a második félévben pedig már {I-494.} csak 1300. A lap kiadója nem sajnálta a nagyobb költséget sem, a cél az volt, hogy a többi lapnál szebb kiállításban jelenjen meg a Fillértár. A közönség száma ennek ellenére csökkent, így kénytelen volt „berekeszteni” a vállalkozást.
Pontosan egy hónappal a Fillértár megjelenése után jelentkezett a harmadik magyar nyelvű „közhasznú ismereteket terjesztő” olcsó hetilap, a Vasárnapi Újság. Bölöni Farkas Sándor amerikai és nyugat-európai útjáról visszatérve, javasolta ilyen jellegű újság megindítását. A kolozsvári kaszinó támogatásával Brassai Sámuel népies lapok és könyvek kiadására társaságot alapított, mely őt bízta meg a Vasárnapi Újság szerkesztésével. A lap vasárnaponként negyedrét ív terjedelemben jelent meg, és az Erdélyi Híradó című politikai hetilaphoz mint melléklap kapcsolódott. A század első felének legolcsóbb hetilapja volt.
A Hazai és Külföldi Tudósításokban közzétett hirdetésben a Vasárnapi Újság tartalmát a következőkben jelölte meg a szerkesztő: „Általjában minden aminek tudása az embert érdekelheti, tiszta, egyszerű, és tanulatlantól is megérthető írás módjával elő fog adatni.” Ennek szellemében a nagyvilág nevezetesebb eseményeiről, „a Föld kerekségen élő nemzetek mivoltáról és szokásairól, a természet és különböző országok nevezetességeiről” kívántak beszámolni. A Vasárnapi Újság érdeme, hogy Újság című rovatában politikai jellegű híreket is közölt. Már Szinnyei József is ezt emeli ki e lap „egyéb jeles oldalán” kívül, a „jól eltalált tapintatot, mellyel a politikai eszméket és újdonságokat magyarázta a népnek”. A külföldi hírek rovatát 1840-ig Kriza János vezette.
A gyakran kezdetleges, gyakorlati tanácsokat adó cikkek sorából kiemelkednek Brassai Sámuel matematikai, biológiai vonatkozású dolgozatai. Írt a lapba Kazinczy barátja, a nagy műveltségű Cserey Farkas. A negyvenes években a kor haladó társadalmi, gazdasági törekvései is visszhangra lelnek anyagában, a Magyar Gazda is átvesz cikkeiből, gyakran utal azokra. Bethlen Lajos „a hazai műipar s kézi mesterségek akadályairól”, Gáll Lajos a cukorrépa termesztéséről, Bende Pál és Bilaki Móric a házi és mezei szolgálatra felfogadott munkások körülményeinek humánus rendezéséről, a cselédrendszerről jelentetett meg cikkeket. Publikálási teret adott az úgynevezett „mérsékletességi egyletek” körül kialakult mozgalomnak is, amelyet az alkoholizmus ellen indítottak.
Lényeges különbségek választják el a Vasárnapi Újságot a Garasos Tártól és a Fillértártól. Brassai lapja engedett leginkább a hazai igényeknek, ez biztosította 15 éves fennállását. Az alkalmazkodás a Vasárnapi Újság sajátos jellegének kialakulásához vezetett. Szerkesztői lemondtak olyan tudományos, technikai felfedezések ismertetéséről, melyek a nyugati magazinoknak és Vajda Garasos Tárának legértékesebb, leghaladóbb szellemű közleményei {I-495.} voltak, ugyanakkor lényegesen több, a hazai viszonyokhoz alkalmazkodó, „házi és mezei gazdaságot”érintő hasznos tanácsot közöltek. A Vasárnapi Újság átmenetet jelent a Magyarországon korát megelőző vállalkozás, a Garasos Tár és a Magyar Gazda között, amely a negyvenes években a Magyar Gazdasági Egyesület lapjaként szűkebb témakör, a mezőgazdaság fejlesztését tűzte ki célul.
Az 1848-as forradalom kitörése után lényegesen megnőtt a lapban közölt politikai hírek száma, ezek azonban az Erdélyi Híradóban és a pesti hírlapokban megjelent írások másodközlései voltak. Áprilistól kezdve politikai vezércikk állt egy-egy szám élén. A Vasárnapi Újság utolsó száma 1848. november 9-én jelent meg anélkül, hogy a szerkesztő a lap megszüntetésének szándékát előre bejelentette volna.
A fejlett polgári államok hetilap-vállalkozásai eredeti formájukban Magyarországon még időszerűtlennek bizonyultak az 1830-as évek elején. Átvételük csak akkor hozott a magyar kiadóknak és a szerkesztőknek sikert, ha a hazai viszonyoknak megfelelően jelentős mértékben módosították programjukat. A legszínvonalasabb kísérlet Vajda Garasos Tára volt, ahol a szerkesztő a Pfennig Magazin legértékesebb rétegének átmentésével igyekezett hazai érdekű olcsó lapot adni az olvasók kezébe. A Fillértár már nagyobb kompromisszumok árán biztosította két éves fennállását. A Vasárnapi Újság alkalmazkodott leginkább a magyar vegyes tartalmú lapokhoz.
A negyvenes években a kiadók és a szerkesztők megértették, hogy olvasóik között a „legszegényebb rétegekre” nem számíthatnak, ezért „azon középrend emelését tűzték ki célul, melynek rendeltetése nem annyira tudományos önművelés, mint az élet anyagi szükségleteinek ellátása, s mely közvetlen érintkezésénél fogva az alsó néposztállyal erre nagy befolyást gyakorol” – írja Horváth Mihály az 1841 elején Balog Pál által szervezett közhasznú ismereteket terjesztő társaságról. E program szellemében egy-egy szakterület folyóiratát használták fel a nép nevelésére.
Ürmössy Lajos: Erdély irányadó lapja az 1830-40-es években. Kolozsvár, 1907. 2. köt. – Hlatky Endre: Új adat Brassai Sámuel „Vasárnapi Újság”-ja történetéhez. = A Sajtó 1929. 433-435. – Pók Lajos: Az első magyar ismeretterjesztő folyóirat. (Garasos Tár) = Természet és Társadalom 1954. l. sz. 48-49. – Lukácsy Sándor: A népművelés hagyományaiból. Vajda Péter. = Népművelés 1964. 9. sz. 24-26. – Vajda Péter válogatott művei. (Kiad. Lukácsy Sándor, bev. Fenyő István.) Veszprém, 1972. – Ugrin Aranka: Közhasznú ismereteket terjesztő hetilapok a reformkorban. = MKsz 1975. 137–153.
| A Literatúra | TARTALOM | AZ ATHENAEUM, A LIBERALIZMUS ESZMÉINEK KÖZPONTI FÓRUMA |