{I-560.} AZ IFJÚ MAGYARORSZÁG LAPKIADÁSI KÍSÉRLETEI

Az 1830-as évek végén új írói nemzedék lépett fel. Jó részük előbb a Rajzolatokban, a Társalkodóban indult, később az Athenaeum felé tájékozódott. Újat kereső nyugtalanságuk, élénk világirodalmi érdeklődésük, politikai szándékuk újfajta, radikálisabb szellemi irányzatot alakított ki. Ők voltak az Ifjú Európa szálláscsinálói Magyarországon, az összekötő láncszem Kölcsey Ferenc és a Társalkodási Egylet, illetve Petőfi és a márciusi ifjak között. A nemzedék legjelentősebb alakjai: Kazinczy Gábor, Erdélyi János, Szigligeti Ede, Kuthy Lajos, Dobrosi István (1815 –1854), a tehetséges kritikus, Petőfi költészetének méltánylója, Táncsics barátja és Kölcsey Országgyűlési Naplójának kiadója. Közéjük tartozott a nagy ígéretnek indult, fiatalon elhalt novellista, Lukács Lajos (1816– 1840) és Egressy Gábor, a színész. Később csatlakozott a társasághoz a két Vachott-testvér: Sándor és Imre. Irányítójuk és szellemi vezérük Kazinczy Gábor volt.

A „fiatal literatúra” – mint magukat nevezték – Csató Pálhoz és Bajzához hasonlóan hitt az időszaki sajtó, az újság mindenhatóságában. Úgy gondolták, hogy a közvélemény tájékoztatásával és formálásával csodákat tehetnek. Minél előbb lapot, saját nemzedéki orgánumot akartak. Kazinczy Gábor volt az egyetlen, akinek anyagi helyzetéből és rokoni, baráti összeköttetéseiből következően erre lehetősége nyílott.

A folyóirat terve 1837 októberétől kezdve forgott szóban. Címéül a Literatúrai táborozásokat választották. (Ez időben fordította Erdélyi János a Junges Deutschland teoretikusának, Ludolf Wienbargnak Aesthetische Feldzüge – Esztétikai táborozások – című program-művét.) A jelszó„Élet és mozgás!”, illetve Ludwig Uhland Freie Kunst (Szabad művészet) című verse. Ez utóbbi az áltekintélyek lerombolása és a művészet szabadsága mellett tett hitet. Lapjuk igazi nemzedéki orgánum volt, a munkatársak éveinek száma – az egyetlen Szemere Pál kivételével – nem haladta meg a 25 évet. Már az indulásnál megállapodtak abban, hogy csak a legjobbat adják: „Nyaktiló legyen a lap, mi alatt a silányság vérig kínoztassék, habár a revolutiók néhai vadságával is.” A lap kritikai jellegét, irányát az időközben megváltozott cím jobban kifejezte: Táborozások az élet és irodalom köréből. A „fiatal literatúra” táborozásait pártorgánumnak, a társadalmi haladás irodalmi pártja, az „ifjú erők” közlönyének szánta, az irodalom modern irányzatai központi lapjának, amelyben csak irányegyező írásokat közölnek.

1839 elejére elkészült a Népbarát – ekkorra már így változott a cím. Kazinczy Gábor a kassai cenzorhoz nyújtotta be lapját, bízva abban, hogy a kevésbé aggodalmaskodó {I-561.} vidéki cenzúrahivatal engedékenyebb lesz. Talán így is történt volna, ha Kazinczy Gábor nem hirdette volna meg 1839 márciusában a lapot – teljes tartalomjegyzékével – az Athenaeum melléklapjában, a Figyelmezőben. Kazinczy „tüzességével” – mint társai írták – helyrehozhatatlan hibát követett el. A triász lapját amúgy is árgus szemmel figyelő Hírnök, illetve Csató Pál azonnal jelentkezett. Csató, aki nem felejtette el Kazinczy Gábor korábbi plágium ízű átvételeit, valamint a Rajzolatok elleni kirohanásait, és akiben a „dicső bátyja” nevével és érdemeivel visszaélő méltatlan utódot látta, gúnyos hangon üdvözölte a vállalkozást. Írását idézzük, mert a kitűnő tájékozottságú Csató azonnal felismerte a lap és a mögötte álló szövetség céljait, ideológiáját, minderről pedig egy konzervatív politikai lap hasábjain mondta el véleményét.

„Végre megszületett a Jeune Hongrie orgánuma!!! A Jeune Hongrie-é, amely eddig csak elkülönözött journal cikkelyekben adá létének jeleit, komolyan kezd mozogni … Oh, hiszen az nagy szégyen és szerencsétlenség is lett volna korunkra nézve, ha miután egy Jeune France és Jeune Allemagne létez, vagyis inkább létezett, nekünk magyarokul ne lett volna egy Jeune Hongrie-nk! És vajon eltalálnák-e a szellemek, s e század mozgalmai kiismerésében jártasabb olvasóink a folyóirat címét? Hogyan ne? Hiszen az alig lehet egyéb, mint ami valósággal: L’ami du peuple! A Népbarát! Igen, tehát itt nyomtatva olvassuk: Kassán sajtó alá menend: Népbarát, táborozások a népérdekek és a mozgalomliteratúra érdekeiben. (Mozgalomliteratúra! táborozások! népérdekek érdekeiben!) Ötvenöt társ egyesületében kiadja Kazinczy Gábor! Bezzeg itt lesz ám, ami lesz! a lesz még a hadd el hadd! Jaj, nektek, korosabbaknak, kik a classicitás becsét ismeritek, nehézségeit csudáljátok, s mindent, ami romanticum nem imádtok. Jaj nektek, kik az íróban fiatalságon és úgynevezett genialitáson kívül még alapos studiumot és alapos tudományt is kívántok! S háromszor és négyszer jaj nektek, kik a literatúra s politicai reformokban lépést akartok haladni, nem sebes vágtatva! Az idő kereke eltiprand benneteket s romjaitokon tartandja diadalmenetét Pantheonába a fiatal literatúra, vezére és hőse, Kazinczy Gábor! et nous verronça.!”– fejezi be cikkét Csató Pál.

Ezzel a Népbarát sorsa megpecsételtetett. A budai Központi Könyvvizsgáló Hivatal bekérte Kassáról a kéziratot és letiltotta. Ugyanerre a sorsra jutottak Kazinczy további kísérletei is: az Erdélyi Jánossal együtt szerkesztendő Ellenőr, illetőleg a Kuthy Lajossal kiadandó Őr, végül a Holmi. Ezzel Kazinczy „leszoríttatott az irodalom teréről, a megyei élet viharos színpadára lépett” – mint később írta önéletrajzi levelében egykori elvbarátjának, Tóth Lőrincnek.

A „fiatal literatúra” irodalompolitikai és esztétikai elveit Kazinczy Gábor fejtette ki a Népbarát előszavában, illetve Irányzatul című cikkében, amelyek a folyóirat jó részével együtt az Akadémiai Könyvtár Kézirattárában Kazinczy Gábor iratai között fentmaradtak. Politikai mondanivalója határozott körvonalakkal bontakozik ki: a radikális politikai átalakulás szükségességének tudata és a gyors változás vágya. Felismeri 1830, a júliusi forradalom és a lengyel felkelés évének korszakindító szerepét és jelentőségét az új világ megszületésében. Korunk a változás, a „mozgás” kora, írja Kazinczy, amely magában rejti az ó világ romjain felépülő jövőt. „Igen, mi a haladás s a szép jövő emberei vagyunk … Ki helyén {I-562.} tesped, meg sem maradhat; ki meg akar élni, mozognia kell!” – hirdeti. Az ifjúságra hárul, hogy a jövőt kiharcolja, szembeszállva az irodalmi auktoritásokkal éppúgy, mint a „névarisztokrácia” védelmezőivel.

A „fiatal literatúra” szembeszegül a múltbanézéssel, „régi dicsőségünk” idézésével; az „itt és most” ábrázolása a programjuk. A tétlen rezignáció ideje lejárt, most tettekre van szükség! A „wertheri gerlicenyögdécselések helyett” a harcos politikai irodalmat tűzték zászlajukra. Az irodalomtól a „tett költészetét” kérték, a cselekvések közvetlen eszközét. Frappánsan fogalmazott Kazinczy: „… páncélunk a kor, fegyverünk a toll!” Az írótól „az ügy szolgálatát” várták, és eszerint ítélték munkásságát. Élet és irodalom összekapcsolását, a valóság és a költészet közeledését követelték. Az irodalomnak „tartalmat a közvetlen életből, a minket éltető s mozgató jelenkor”-ból kell merítenie.

A Népbarát tartalma mutatja az egységes gondolatmenetet és az „irányt”, amely a szerkesztő határozott felfogását és szerkesztői tudatosságát árulja el. (Kazinczy korábban kijelentette, hogy csak „irányegyező” műveket közöl). Mindegyik írás a kor, az irodalmi élet valamelyik égető vagy kényes kérdéséhez szól hozzá. Tóth Lőrinc Történeti áttekintése a magyar jobbágy állapotjának című cikke szűkszavúan, történeti tények, jogi paragrafusok ismertetésével hívja föl a figyelmet a jobbágyok jogfosztottságára, embertelenül nehéz, nyomorúságos életére. Amit Tóth Lőrinc szárazon, jogászi nyelven mond el, arról Erdélyi János versekben ír: a feudális előjogok tarthatatlanságáról, a vérrel adózás túlhaladottságáról, a zsidók egyenjogúsítása szükségességéről, a népből támadt hősökről (Kifakadás, illetve Irány, Izrael fia társaihoz, Kinizsi kardja). Lovassy László, „Az áldozat” sorsát Sárosi Gyula és Szánky Károly panaszolja (Rab dala, 1838., Vachott Sándorhoz, Egy sír). Három cikk foglalkozik az irodalmi élet akkor legnagyobb viharokat kiváltó kérdésével, a drámával: Erdélyi János Dramaturgiai jegyzetei, Vahot Imre Bánk bán-kritikája és ugyancsak Vahot Imrétől Lendvayné Hivatal Anikó rcképe”. Erdélyi „a tett költőiségét” kéri a drámaírótól és arra buzdítja íróinkat, hogy témákért a görög és lengyel szabadságharcokhoz forduljanak, ahol „a szabadság felütött zászlaja körül” „nagyszerű drámai jelenetek” kínálkoznak. A dráma célja „az életre hatás”. „Haszontalan az olyan dráma, amelynek elve színmű a színműért” – írja a fiatal kritikus. Példaként Katona drámáját ajánlotta, valamint Szigligeti Gyászvitézek című darabját.

A Népbarát kritikai rovatának két cikke a „fiatal literatúra” irodalmi elveinek alkalmazását illusztrálja. Kazinczy örömmel üdvözli Madarász Józsefben, a későbbi radikális politikusban az erős egyéniséget, a verseiben megnyilatkozó karaktert. Madarászban a patriótát köszönti, a haladás harcosát. Kazinczy mércéje a költő megítélésénél valóban az volt, hogy miként „szolgálja az ügyet”.

A Népbarát munkatársai és szerkesztője nagy súlyt helyeztek arra, hogy olvasóikat tájékoztassák a kortársi szellemi mozgalmakról és a külföld nagy íróiról. A szellemi mozgalmak közül különösen a megmerevedett klasszicizmussal szembehelyezkedő, radikális politikai eszméket valló „jung-deutsch”írók munkásságát mutatták be. Heine, Karl Gutzkow, Heinrich Laube és Theodor Mundt műveit ismertették, de szóltak Az angol literatúráról a jelen korban és A legújabb orosz novellisticaról. {I-563.} Nagy Elek, a fiatalon elhalt nagyreményű újságíró, Erdélyi János és Vajda Péter barátja Egység című cikkében az ó- és új-világ szellemi, politikai és társadalmi közeledésének szükségességéről ír. A példa az Amerikai Egyesült Státusok volt, a republikanizmus megvalósult álma.

A Junges Deutschland franciás szellemű íróitól ösztönözve fordultak mindinkább a franciás politikai irodalom felé, mint azt Kazinczy előszava és Erdélyi dramaturgiai írásai mutatják. Eszményük volt a kor problémáira választ kereső, „korszerű” irodalom. Kazinczy a társadalmi viszonyok „radical reformatióját” sürgeti előszavában és megértést mutatott Saint-Simon eszméi, a birtokegyenlőség iránt.

A Népbarát „iránya” magyarázza a lap betiltását és a budai királyi cenzor követelését, amellyel Kazinczy és társai megbüntetését szorgalmazta. Úgy látta, hogy a folyóirat tele van „veszedelmes és üldözendő” elvekkel, írásaik – főleg, amelyek a hazai viszonyokkal foglalkoznak – „a veszedelmes irányzatosság gyanúját meghaladják”, „gyanús tendenciát tartalmaznak”és alkalmasak a „kedélyek felizgatására”. A nemesi és plebejus értelmiség, a fiatal honoráciorok, akiket világnézetük, politikai felfogásuk hasonlósága kötött össze, gyűltek az Ifjú Magyarország táborába. 1839 márciusában már ötvenöt társat mondhatott a kör magáénak. E tábor a Népbarát betiltása, a következményektől való jogos aggodalom miatt lassan szétesett. Legtöbbjük a negyvenes években is folytatta itt megkezdett munkásságát és kivette részét a szabadságharc és a forradalom közvetlen előkészítésében.

A Népbarát, bár nem jelent meg, mégis jelentős vállalkozás volt. Az akkori politikai és irodalmi élet viszonylag szűk körre terjedt, amelyben a nagyobb érdeklődésre számot tartó munkák, cikkek, könyvek közkézen forogtak és megvitatásra kerültek. A Népbarát írásai a cenzúra gáncsa ellenére is népszerűsítették „a fiatal literatúra” által propagált eszméket és írókat. Elsősorban a Junges Deutschland elnevezésű német írói csoportot, amelyek nálunk Kazinczy és társai munkásságának eredményeként szerepet játszottak az irodalmi élet radikális megreformálásának előkészítésében. Ebben a közvetítő szerepben, a „jung-deutsch” eszméknek és gondolatoknak a hazai viszonyokra való alkalmazásában rejlik a Népbarát igazi jelentősége. Eszméi tiltott irodalomként, mégis közvetve segítették a radikálisabb szellemi irányzatok hazai útját.

IRODALOM

Gál János: Kazinczy Gábor író és politikai működése Bp. 1918. 82 1. – T. Erdélyi Ilona: Az ifjú Magyarország és Kazinczy Gábor. Bp. 1965. 133 1. – Fenyő István: Az orosz irodalom fogadtatása a reformkori magyar hírlapirodalomban. = Tanulmányok a magyar– orosz irodalmi kapcsolatok köréből. 1. köt. Bp. 1961. 204-244. és Fenyő István: Két évtized. Bp. 1968. 26-79.