A folyóirat hanyatlása és megszűnése

Első négy évfolyamában az Athenaeum szilárd és egységes szerkesztői koncepciót, egyöntetű belső szerkezetet tükrözött. 1841 elejétől, a Pesti Hírlap megindulásától kezdve azonban mindez megváltozik. A szerkesztőség kedve és kezdeményező {I-558.} ereje alábbhagy, a munkatársak száma megritkul, az előfizetőké még inkább. Bajzáék nem képesek állni a versenyt Kossuth lapjának zseniális módszereivel.

Eleinte azzal próbálnak segíteni a bajokon, hogy 1841 legelején beolvasztják a Figyelmezőt a főlapba, így ugyanis az hetente háromszor kerülhet a közönség elé. Ugyanekkor – mint azt E lapok olvasóihoz címmel közli a szerkesztőség – iparkodnak korlátozni a polémiákat s lehetőleg mellőzni a nem közérdekű tudományos szakcikkeket. (1841. I. 3.) Mindez nem használt. Nem sokkal később pedig már olvasói figyelmeztetésben is részesült a folyóirat. Megjelent benne egy reflexió, mely A magyar olvasók 1841-ben címmel felrótta az Athenaeumnak, hogy „nagyon tudós,” s figyelmeztette a szerkesztőséget, hogy elméleti cikkek helyett helyi tudósításokat, érdekességeket várnak az olvasók. Mintául állította elébük a Pesti Hírlapot, a „nap hősé”-t, mert „a nagyközönség legközelebb és legkézzelfoghatóbb érdekeiről szól”. (1841. VIII. 24.)

1842 közepén azt határozta el Bajza, hogy a második félévtől kezdve átalakítja a lap formátumát: fele terjedelműre csökkenti, de sűrűbben szedeti, előfizetési árát pedig olcsóbban, félévre 3 forintban állapítja meg. (1842. V. 19.) Csakugyan: 1842 nyarától az addigi címkép nélkül, mindössze 4 lapon, alig áttekinthetően sűrű szedéssel, csúnya formátumban jelent meg a folyóirat. Az egyes számokból immár hiányzott vagy a vezércikk, vagy a novella. Az előfizetők száma mégis tovább fogyott, most már ötszázötvenre. Erre Bajza 1843 januárjától kezdődően szemlévé alakította át az Athenaeumot, havonta kétszer jelentetve meg, 3 -3 fél-íves, nagy nyolcadrét alakú füzetekben. Mindezt 1842. november 10-én olyan hangú szerkesztőségi cikkben jelentette be, amely árulkodóan vallott elkedvetlenedéséről. Megállapította, ugyanis, hogy a politika az idő tájt minden mást „kitörölt” az olvasókból, a szerkesztés gondjai pedig oly terhesek, hogy előzőleg abba is akarták hagyni a lapot.

Az igazat megvallva az ekkori Athenaeum-számokat már össze sem lehet hasonlítani a lap fénykorában megjelentekével. S nemcsak a színvonal, a cikkek érdekessége hagyott sokkalta alább, hanem a szerkesztők felfogása sem tudott lépést tartani az eszmék rohamos fejlődésével. A nemesi liberalizmus álláspontját vallották akkor is, amikor már felhangzottak, terjedtek a plebejus demokratizmus elvei. Beszédes példája felfogásuk megmerevedésének az Athenaeum utolsó évfolyamába írott egy-egy cikkük. Toldy Szépirodalmunk jelen állapotjáról s néhány jámbor óhajtás címmel merőben félreismeri az akkori irodalmi helyzetet, pangásról szól a legnagyobb virágzás kezdetén. Az eposzt hiányolja – ő, aki néhány évvel ezelőtt épp annak idejétmúltságára mutatott rá –, sőt polgári eposzt igényel, továbbá a mese, a rege és a tanköltészet felélesztését. Legnagyobb hibáztatása pedig – a politika előretörése az irodalomban. „A költészet ki van vetkőztetve általános emberi és eszményi fenségéből, midőn a napi politika vivőjévé, napszámosává aljasíttatott”– vallja abban a folyóiratban, amely hajdan épp irodalom és társadalom elválaszthatatlanságát hirdette. (1843. I. 15 -161.) Bajza pedig a Vierteljahrschrift aus und für Ungarn című, Henszlmann Imre szerkesztésében, Lipcsében megjelenő folyóiratról publikál hozzá méltatlan kommentárt. Cikke egyértelmű a bezárkózással, nemzetiségellenességgel és a rendi alkotmány védelmével. {I-559.} Elítéli, hogy a külföldet akarják hazájukról idegen nyelven felvilágosítani, mert így a külföldiek nem fogják megtanulni nyelvünket; egy pártot képviselnek csak, nem a nemzetet, s pártjukat a haza határain kívül is terjeszteni akarják; nem beszélnek „a magyar nemzet magkövéről, a birtokos nemességről”. Ami pedig a nemzetiségi kérdést illeti, azt rendkívül szűkkeblűen és fölényeskedően intézi el. (1843. I. 349 – 359., 405- 415.)

Ekkorra már Bajza végképp belefáradt a Kossuth lapjával s a kibontakozó divatlapokkal folytatott céltalan versengésbe. 1843 végén jelentette be a közönségnek az Athenaeum megszűnését. Végszó címmel azt szögezte le, hogy folyóiratának csak a politikai ébredés, a Pesti Hírlap ártott, s nagylelkűen hozzátette: „… mely ébredésnek … senki sem örvendett őszintébben, mint mi … Egyes károk nem jöhetnek tekintetbe ott, hol az egész nyer.” Hangsúlyozta azt is, hogy elhatározásuk semmiféle kényszernek, hanem egyedül saját belátásuknak eredménye, bevégzettnek érzik munkájukat. „… a tehetségünkig teljesített kötelesség érzetében valódi lelki csenddel tesszük le szerkesztői tollunkat.” (1843. II. 462 – 468.)

Bajza joggal elmondhatta ezeket a büszke szavakat. Olyan lappal gazdagította a nemzeti műveltséget, amelyet hosszú éveken át nem kerülhettek meg idehaza a kiművelt emberfők, amely központjává tudott válni jobbra törekvő akaratuknak és szellemi erőfeszítéseiknek. A magyar kultúra szívverése éveken keresztül az Athenaeumban érződött leginkább.

IRODALOM

[Bajza József] Szűcsi József: Bajza József. Bp. 1914. 497 l. – Császár Elemér: Az Athenaeum színi kritikái. = BpSz 1924. 197. köt. 46-69. – Zsoldos Jenő: A Pesther Tageblatt és az Athenaeum. = Libanon 1940. 1. sz. 6-11. – Kósa János: Az Athenaeum és a bécsi rendőrség. = It 1942. 134-139. – Solt Andor: Vörösmarty dramaturgiája. It 1950. 4. sz. 75 – 87. – Bajza József: Válogatott cikkek és tanulmányok. Vál., bev. Lukácsy Sándor. Bp. 1954. – Tóth Dezső: Vörösmarty Mihály. Bp. 1957. 631 l., 2. kiad. Bp. 1974. 577 1. – Tóth Dezső: Bevezetés Bajza József válogatott műveihez. Bp. 1959. 7 – 48; és Tóth Dezső: Bajza József: Élő hagyomány – élő irodalom. Bp. 1977. 84 – 134. – Pándi Pál: Petőfi és az Athenaeum triásza. (Szövetségek és ellentétek 1845 előtt). = MTud 1960. 1. sz. 5 – 17. – Lukácsy Sándor: Egy fejezet az Athenaeum történetéből. = It 1964. 589–602. – Lukácsy Sándor: Az Athenaeum, a szabadelvűség műhelye és terjesztője. = MKsz 1965. 333–339. – Fenyő István: Haza és tudomány. Bp. 1969. 449 I.