Előzmények és célkitűzések. A Themis

1840 áprilisában új folyóirat jelent meg Budapesti Szemle címmel a hazai sajtóban. Az időpont, amikor az új vállalkozás megindult, a közéleti események szempontjából igen szerencsés volt. A folyóirat első kötete akkor hagyta el a sajtót, amikor a nádor bejelentette az amnesztiát, Kossuth, Wesselényi és az országgyűlési ifjak szabadon bocsátását. Megjelenésének időpontja egybeesett a diéta befejezésével is: az 1839 – 40-es reformországgyűlésével, hol az ellenzék a főnemesség minden merevsége ellenére is szép sikereket ért el. A Budapesti Szemle első kötete épp akkor került a közönség elé, amikor a liberális reformerek csoportja olyan fontos vívmányokat vallhatott magáénak, mint az önkéntes örökváltság, a váltótörvény, mely immár a hitelezővel szemben a nemest is törvényes felelősséggel terhelte, a gyárak alapításának és a kereskedelemnek szabadsága, a büntető törvénykönyv-alkotó választmány kiküldése stb.

A munkatársak közül Eötvös József 1836 júniusában foglalkozott lapalapítási tervekkel. Szeretett példaképének, Kölcseynek ekkor küldött levelében már egy folyóirat létrehozásáról szól, melyet Haza és külföld címmel a nyugatot járó ifjú reformnemzedék orgánumának szán. Már Waldapfel József rámutatott arra, hogy e levélben jelzett célkitűzések „A külföldi s magyar statisztika, hazai s idegen szokások, utazó magyarok levelei, a külföldön megjelent s honunkat közelről érdeklő munkák megbírálása, s ilyenek” – a Budapesti Szemle elvi programját előlegezik.

Eötvös és barátai, Szalay László, Trefort Ágoston mind Nyugat-Európában járnak 1836 – 1839 között, s gazdag tapasztalatokkal és nagy közéleti igényű elhatározásokkal, egy egységes politikai koncepció megvalósításának szándékával térnek haza. Tettvágytól lobogó, huszonkét-huszonöt esztendős korukban már figyelemre méltó művekkel rendelkező fiatalemberek fognak össze 1839-ben, hogy önálló folyóiratot hozzanak létre eszméik propagálására. De hiszen ez idő tájt már rendelkeztek saját orgánummal, a Themisszel, melynek 1839-ben immár harmadik (s egyben utolsó) füzete jelent meg. Kétségtelen: a Szalay László szerkesztésében 1837 és 1839 között közreadott Themis az ő közlönyük volt, s lapjain Lukács Móric kivételével már mindhárom prominens centralista vezéregyéniség műveit ott találjuk, de nem volt igazi folyóirat. Évente csupán egy füzete jelent meg, s annak tartalma is kizárólag jog- és államtudományi, illetve közgazdasági érdekű. E füzetek elvi értéke és szellemi színvonala egyébként éppoly magas, mint utóbb a Budapesti Szemléé. Ebben jelent meg például Szalaynak az angliai Edinburgh {I-574.} Review nyomán alkotott Ügyvéd című írása, melyben a polgári jogrend oszlopait értékeli az addig jellegzetesen nemesi hivatásban. Itt publikálta továbbá az Angol bankrupttörvények című cikkét, mely egyetlen nagy támadás az ősiség rendszere ellen, s nagy nyomatékkal serkent a polgári hiteltörvény életbe léptetésére. Figyelmébe ajánlja az olvasónak, hogy a bankrupttörvényeknek – azaz a csődbejutott adósok fizetési kötelezettségéről rendelkező törvényeknek – Angliában minden kereskedő, bankár, kézműves és iparűző személy egyenlő mértékben alá van vetve. A Themisben látott napvilágot Szalaynak Bentham-portréja, melyet a lap szerkesztője Eduard Gans után fordított, nagy nyomatékkal követelve benne a gyökeres reformokat.

Itt jelent meg Eötvösnek a fogházjavításról írott híres tanulmánya is. Lapjain az emberi méltóság lealacsonyítása, a kiszolgáltatottság és a kisemmizettség, a közöny és az önkény, mindenekelőtt pedig a társadalomból való kivetettség ellen protestál a fiatal publicista. Egy olyan jövendő társadalom horizontja vezérli, amelybe – az emberi jogok egyenlősége alapján – még a börtönök foglyai is beletartoznak. A fogházjavításról értekezve legfőbb célja a hiányzó polgári jogbiztonság követelményének meggyökereztetése, azontúl pedig a közösségi érzés felkeltése az időszerű társadalmi reformok végrehajtása érdekében. A liberalizmusnak egyik sarkelve mozgatja fejtegetéseiben, amelyet az a felvilágosodás legjobb örökségeként vett át: az a gondolat, hogy az ember szabadságra született, s ezt az elidegeníthetetlen jogát csak akkor veszíti el, ha vét a többi ember szabadsága ellen. Érződik, hogy Eötvös az erkölcsi értékek között a legmagasabbra tartja a szabadságot. Paradoxul hat, de tény: abból még a rabot sem zárja ki. Emellett az is szembetűnő, hogy már első publicisztikai művében a teória, az eszmék, a tetteket irányító elvek mellett foglal állást. Egy olyan érzékeny intellektus mutatkozik be előttünk, aki országunkat fel akarja zárkóztatni Európa élvonalához.

Egybehangzóan Szalay intencióival, aki szintén itt tette közzé Zsüri című, nagy jelentőségű, a negyvenes években oly sokat vitatott esküdtszéki intézmény elvi elemzését. Ő is azt emeli ki, amire a hazai publicisták olyannyira vágyódtak. Arra figyelmeztet, hogy az esküdtszék által minden érdek érintkezésbe kerül egymással, hatással van a polgárok politikai megérlelődésére, elősegíti az igazság eszméjének megvalósulását. Itt kezd hozzá Szalay Dupin címmel a polgári forradalmak, az angol, francia parlamentarizmus politikusainak biográfiáihoz is, mely utóbb 1846-ban és 1850-ben a Státusférfiak és szónokok könyve két hatalmas kötetében teljesedett ki. Dupinnek (ejtsd: Düpen), a júliusi forradalom után a francia követi kamara elnökének alakjában olyan politikust eszményít, aki egyszerre volt jogtudós és parlamenti képviselő, törvényhozó és tudományos gondolkodó, aki mindenki ellen védelmezte a parlament jogait. A Themis füzeteiben jelent meg ezenkívül Trefort Ágostonnak az oroszországi zsidóemancipációt bemutató tanulmánya (Eötvös utóbb tárgyalandó, hasonló tárgyú művének előzménye), mely sürgette a művelt nemzetek mintájára a zsidók polgári állásának fokozatos könnyítését; itt nyújtotta Pulszky Ferenc Históriai s közgazdálkodási pillanatok a pénzre címmel a kapitalizmus hazai apológiáját, amelyben Kossuthot évekkel megelőzve követeli az iparosítást; itt olvashatunk módszeres tanulmányokat a párbaj feudális erkölcstelenségéről, a {I-575.} váltójog szükségességéről stb. Méltán állapította meg a Themisről utóbb a centralisták tanítványa, Csengery Antal: „A legelső szó volt ez, mely embereinket a haladási ügy európai szolidaritására figyelmeztette; s intézkedéseinkben a jog magasabb szempontjaira utalt.”

Kimagasló vállalkozás volt tehát a Themis – de tematikai és terjedelmi korlátozottsága utóbb már nem elégíthette ki az egész akkori hazai társadalmi és szellemi élet átfogására, még inkább alakítására törő centralista vezetőket. 1839 őszén ők már rendszeresen megjelenő folyóiratot akartak, méghozzá nem is akármilyet; olyat, amely a leghaladóbb Európa irányító szellemi vállalkozásaival felveszi a versenyt. Elsősorban az Edinburgh Review című skóciai folyóiratot kívánták követni, hazai párját megvalósítani, másrészt viszont a párizsi Revue des Deux Mondes-ot. Az volt az elképzelésük, hogy a létrehozandó Budapesti Szemlében hasonló szellemi tűzhelyet alakítsanak ki, mint e két világhírű nyugat-európai vállalkozás.

A korabeli európai közvélemény szemében az Edinburgh Review egyet jelentett a liberalizmussal. Publicitása egyenesen óriási volt, igazi szellemi nagyhatalmat képviselt. Sikerét mindenekelőtt annak köszönhette, hogy a polgári alkotmányosság és jogegyenlőség ügyét támogatta Európa minden részében. Évtizedeken át nem szűnt meg harcolni a vallások szabadságáért, a hatalmaskodó visszaélések eltörléséért, a közterhek arányosabb elosztásáért, az adózás csökkentéséért, a műveltség népnevelés útján történő kiterjesztéséért. Emellett a Budapesti Szemle gárdájának volt egy másik, ugyancsak világhírű folyóirat-mintaképe is. Mint említettük: a párizsi Revue des Deux Mondes volt ez, melyet nagyjából az edinburgh-i szemle francia megfelelőjeként könyvelt el az egykorú köztudat. A 19. század harmincas-negyvenes éveiben ugyanolyan politikai sajtótekintélynek számított, mint angol társa. A vállalkozást 1829-ben alapították a politikai, történelmi és gazdasági kérdések szemléjeként, évenként négy kötetet jelentetve meg belőle – erre törekszik majd a Budapesti Szemle is. Legfőbb témája más népek társadalmi-történelmi tapasztalatainak közlése, az utazási élménybeszámoló, a külföldi helyszíni riport (az útirajz oly kedvelt reformkori műfaja többek között e francia folyóirat kezdeményezése nyomán terjed el nálunk), de rendszeresen közölt szépirodalmat is, s emellett témakörébe tartozott – nem sokkal kisebb súllyal! – az irodalomtól a zenéig a szellemi élet egész szférája. Olyan kiválóságokat sikerült maga köré tömöríteni, mint George Sand, Musset, Balzac, Alfred de Vigny, Sainte-Beuve, Mérimée, Stendhal, Dumas, Quinet, Lerminier, Michelet, Chevalier stb.