1. A párizsi forradalom után

Az első szakasz az 1848. februári párizsi forradalommal indult, amelynek híre március 1-én ért Bécsbe és Pozsonyba. Március 3-án, az előző napi követi konferencia határozata értelmében, Kossuth „roppant számú hallgatóság, fulladásig tömött karzatok, remegő várakozás” közt terjesztette be felirati javaslatát, amelyet az alsótábla lelkesen elfogadott. Hatalmas beszédében Kossuth egyetlen mozdulattal félretolta az immár fölöslegessé vált sérelmi taktikát: „emeljük fel politikánkat az események színvonalára.” A bajok „valódi kútfeje” – mondta – a bécsi bürokratikus abszolutista kormányrendszerben található, azt kell félrevetni, alkotmányos berendezéssel felcserélni, mielőtt végveszélybe sodorná a monarchiát. A cél: alkotmányos átalakulás és érdekegyesítés, belső reform. „Ha mi ez országgyűlésről szétoszlanánk anélkül, hogy megvinnénk a népnek, mit e törvényhozástól annyi joggal és méltán vár, ki merné magára vállalni a felelősséget azért, ami következik?”

E nevezetes március 3-i felirati javaslat kissé általános formuláinak pontos, eredeti értelmét azért is kell különös figyelemmel megállapítanunk, mivel azt kutatóink Károlyi Árpádtól Barta Istvánig gyakran olyan későbbi, a továbbiakban bekövetkező fejlemények során, utólag beleértett követelések alapján értékelik, amelyekkel azután március 15-én vitte az országgyűlés küldöttsége Bécsbe. Az eredeti és a későbbi program persze irányában egyezett egymással, de mértékében nem. Összemosásuk az események értékelésének azon egykorú és Horváth Mihály munkájában is olvasható, köznemesi verziójára megy vissza, amely a kiváltságokról való nagylelkű, önkéntes lemondás elméletével együtt még a pozsonyi országgyűlésen született meg. E verzió szerint a nemesi országgyűlés Pozsonyban a bécsi és pesti forradalmi mozgalmakat {II-1-30.} megelőzve, azok hatásától függetlenül, már március 3-án a polgári átalakulás teljes programját fogadta el mind a nemzeti önállóság (felelős kormány), mind a belső társadalmi reform (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés) terén, és ezt utóbb, március 14-én csak olyan tárgyakkal (népnevelés, erdélyi unió stb.) egészítette ki, amelyek elfogadásához forradalmi nyomásra nem volt szükség.

A valóságban azonban ez nem így történt, és az adott feltételek között nem is történhetett így.

A március 3-i felirat a belső reformok terén még csak az országgyűlés által addig elvben elfogadott eredmények azonnali, haladéktalan keresztülvitelét követelte. Erre, az országgyűlésnek már előzőleg elvégzett munkájára vonatkoztak tehát a javaslat megfelelő mondatai:

„Elhatároztuk, hogy a közös teherviselés alapján a nép közterheiben, melyekkel a megyei közigazgatást eddig egyedül fedezi, osztozni fogunk, s az ország új szükséginek pótlásáról is hasonló alapon gondoskodunk.”

Ez közelebbről a háziadó és az országos pénztár terheiben való osztozást jelenti, amelyet a rendek valóban már korábban elhatároztak, de még nem a teljes közteherviselés elfogadását.

Ugyanilyen értelemben beszélt ekkor még Kossuth a jobbágykérdésről is: „elhatároztuk, hogy az úrbéri viszonyokbóli kibontakozást kármentesítéssel összekötve eszközöljük.” Ami már csak azért sem jelenti a jobbágyfelszabadítást állami kármentesítéssel, mert az alsó tábla március 6-án, tehát a felirati javaslat elfogadása után, még mindig a korábbi szempontok szerint folytatta az örökváltság ügyének tárgyalását, és Kossuthnak csak azt az alapelvet sikerült még elfogadtatnia, hogy amelyik jobbágynak nincs elég pénze, annál a megváltás tartozás legyen, „az úrbéri viszony adóssági viszonnyá változzék át”.

Erre vall továbbá az is, hogy a március 3-i felirat külön nem tesz említést a sajtószabadság ügyéről, hiszen arról az országgyűlés a választmány kiküldése óta nem tárgyalt, és így semmit nem is határozhatott. Csak az országgyűlési ifjúság nyújtott be hozzá kérelmet több száz aláírással, éppen a felirat előterjesztése napján, a sajtószabadság érdekében.

Ami pedig a kormányzatot illeti, a felirati javaslat valóban kijelenti: Magyarországnak „minden idegen beavatkozástól független nemzeti kormány kell”, és így „collegiális kormányrendszerünknek magyar felelős ministeriummá átalakítását minden reformaink alapfeltételének s lényeges biztosítékának tekintendjük”. Egyelőre azonban csak annyit kíván, hogy a reformok gyors keresztülvitele érdekében az uralkodó küldjön ki „a helytartótanács tagjai gyanánt” teljhatalmú megbízottakat, akik részt vesznek az országgyűlés munkájában. Ez a megoldás nyilván új – részben ellenzéki – helytartótanácsi „tagok” kinevezését jelentette volna, de még nem a felelős minisztérium létrejöttét. Kossuth, tudjuk, eredetileg valóban máris a felelős minisztériumot szerette volna követelni, de a felirati javaslat elfogadása érdekében ezt egyelőre még nem tehette meg.

{II-1-31.} Vagyis március 3-án Kossuth – bár az osztrák tartományok számára is alkotmányt követelt – még nem tartotta reálisnak, időszerűnek azt, hogy a teljes polgári-nemzeti programot javasolja az országgyűlési nemességnek. A párizsi események meggyorsították ugyan a már kialakult reformtervek megvalósításának iramát, de ahhoz még nem voltak elegendők, hogy az országgyűlés nemességét egészében vagy zömében túllökjék e tervek korlátain. Ami persze nem változtat annak jelentőségén, hogy az ellenzék, ha átmeneti formában is, immár az egész alsótábla nevében benyújtotta az önálló nemzeti kormány követelését.

Most, a forradalmi láncreakció első szakaszában azonban, amíg Bécs hatalmi pozíciója még sértetlennek mutatkozott, a kormányzat és hívei el tudták érni, hogy a főrenditábla ne tűzze napirendre a március 3-i felirati javaslat tárgyalását. Apponyi kancellár már Széchenyihez intézett március 1-i levelében a cári orosz segítség igénybevételével fenyegette meg Magyarországot, burkoltan, de félreérthetetlenül, ha most követelésekkel lépne fel. Kossuth viszont, aki addig is kapcsolatban állt az ellenzék pesti szervezetével, az Ellenzéki Körrel, a fővárostól várta, hogy új erőkkel, mozgalmakkal támogassa a küzdelmét Pozsonyban. Tudjuk, hogy az Ellenzéki Kör választmányának március 4-i ülésén, Kossuthnak már korábbi üzenete értelmében, Teleki László elnök tett javaslatot arra, hogy erélyes lépésekkel mozdítsák elő az országgyűlés munkáját, hiszen „a váratlan események e fontos szakát a sajtószabadság és Pesten évenként tartandó országgyűlés” kérdéseinek megoldására kívánják felhasználni. A teendők megvitatása közben ért oda Kossuth március 3-i javaslatának szövege, mire az ülés sietett magáévá tenni annak indítványait, de szükségesnek tartotta az országgyűléssel mielőbb tudatni, hogy a javaslatot a szabad sajtó említése nélkül csonkának tekinti. A meglehetősen heterogén összetételű Ellenzéki Kör választmányának többsége azonban határozottabb akcióra nem vállalkozott. Ez a Petőfi körül tömörülő, ifjú radikális kisebbségtől volt várható, amely egyre elégedetlenebbnek mutatkozott e habozással, sőt még a március 3-i felirati javaslattal is, mivel az a sajtószabadságról nem beszélt. Erről tanúskodott Petőfi verse „Az országgyűléshez”:

Hiába minden szép és jó beszéd
Ha meg nem fogjátok az elejét
Ha a kezdetnél el nem kezditek
Sajtószabadságot szerezzetek.

A választmány egyik ifjú radikális tagja, Irányi Dániel mindjárt március 5-én ezért indult Pozsonyba Kossuthhoz, aki, mint válaszából kitűnt, nagyon is helyesnek tartotta, hogy Pestről petíciókkal próbálják az országgyűlést gyorsabb mozgásra bírni. Ezek után a petíciós mozgalom tervét március 9-én az Ellenzéki Kör is elfogadta, sőt a petíció szövegének megfogalmazását is az {II-1-32.} egyik ifjú radikálisra, Irinyi Józsefre bízta. Így született meg a híressé vált Tizenkét Pont, amely több vonatkozásban túlment a március 3-i felirati javaslaton, nemcsak a sajtószabadság, hanem például a törvény előtti egyenlőség követelésével is, de megmaradt a liberális nemesi reformereknek is megfelelő programon belül, és így március 13-án az Ellenzéki Kör is elfogadta. Nem fogadta már el viszont az ifjú radikálisoknak azt az újabb tervét, hogy e pontokat ne pusztán az Ellenzéki Kör petíciójaként küldjék fel Pozsonyba, hanem egy március 19-én, a Rákoson tartandó tömeggyűlés nevében, amelyen a mozgósított pesti népen kívül ott lehetnének a József-napi pesti vásárra érkező vidékiek, parasztok is. Erről az Ellenzéki Körben egy másnap, március 14-én délutánra kitűzött újabb ülésen készültek az ifjakat lebeszélni. Az ellenzék sorain belül nyilvánvalóan szétválóban volt a liberális és a radikális rendencia.

E forradalmi előmozgalmak hírei kezdtek eljutni Pozsonyba is, ahol sokan olvasták Petőfinek az országgyűléshez intézett, és éppen a sajtószabadság elsikkasztását számon kérő versét, és ahol riasztó hírek voltak elterjedőben az ország egyes vidékein állítólag kibontakozó parasztmozgalmakról. Igazi jelentőséget azonban mindennek az újabb, döntő fordulat, a bécsi forradalom adott.