6. Román lapok

A román lapok közül az 1838 óta hetenként kétszer Brassóban, Gött János nyomdájának termékeként megjelenő Gazeta de Transilvania (Erdélyi Hírlap) ekkor már egy évtized óta szerepet vitt a román nemzeti törekvések megszólaltatójaként. Kezdeményezője és szerkesztője, Gheorghe Bariţiu, egy szegény nemes származású, román görög katolikus lelkész fia, aki a kolozsvári {II-1-222.} gimnáziumban, majd a balázsfalvi teológián végezte tanulmányait, ekkor, harmincas évei derekán, nemzetének legjelentősebb egykorú publicistája volt. A Gazeta melléklapjaként Foaie pentru minte inima şi literatura címen egy irodalmi újságot is megjelentetett, amely azonban most ugyancsak főleg politikai kérdésekkel foglalkozott. Ez utóbbinak 1848. április 5-i számában kezdte el Bariţiu „Mit kívánnak az erdélyi románok” című cikksorozatát, amelyben örömmel üdvözölte a márciusi magyar forradalmat és a nagy átalakulást, nem utolsósorban a sajtószabadság kimondását, de általában – az unióra vonatkozó kivételével – a pesti 12 pont mindegyikét, mert úgy látta, hogy ezek által „minden barbár, zsarnoki és elnyomó kiváltság megsemmisült”. Mint Štúr a szlovák oldalon, ő is megállapította, hogy „a közelmúlt eseményei minket felkészületlenül találtak”. De azért máris körvonalazni kezdte a román nemzeti követeléseket. Felidézte a Supplex Libellust és az uniót bizonyos feltételektől tette függővé, elsősorban a román nyelv jogainak érvényesítését illetően, hivatkozva a több nyelvű Svájc példájára is. A Foaie április 10-i száma közölte A. Papiu Ilarianu (1828–1876), a későbbi romániai miniszter, ekkor a marosvásárhelyi királyi tábla ifjú írnoka tudósítását, hogy ott az 1848 márciusát megünneplő magyar ifjakhoz mint csatlakozott vagy harminc román joggyakornok is, aki – a szászoktól eltérően – az uniót is helyeselte, de néhányan, így az ifjú szerző mellett Avram Jancu is, a jobbágyok kárpótlás nélküli felszabadítását tekintették az unió előfeltételének. A tavasz folyamán Bariţiu mindinkább szembefordult a magyar kormány politikájával, főleg a balázsfalvi gyűlés után, amelynek nemzeti követelései nem voltak már a magyar állásponttal összeegyeztethetők. Így aztán Bariţiu 1849 tavaszán jobbnak látta, lapját félbehagyva, Havasalföldre menekülni, ahol azonban az orosz hatóságok egy időre letartóztatták.

Magyarbarát irányzatot képviselt viszont és az uniót is helyeselte a Timotei Cipariu balázsfalvi román görög katolikus kanonok által szerkesztett és a helyi papnevelő szeminárium nyomdájában előállított Organulu Luminarei (A felvilágosítás orgánuma) című „egyházi, politikai és irodalmi” hetilap, amely 1848. május 12-én az Organulu Natiunale (Nemzeti orgánum) címet vette fel. E lap június 3-ig, melléklapja, az Inventiatoriulu Popurului pedig május 12. és október 6. közt látott napvilágot. Eleinte Cipariu egyik társszerkesztője, Aron Pumnul (1818–1866) balázsfalvi tanár is békülékeny hangot ütött meg, de rövidesen a magyar kormánnyal szembeforduló román mozgalmakhoz kapcsolódott, s ezért utóbb jobbnak látta Bukarestbe menekülni.

A pesti magyar Nép Barátja román változata, a hetenként megjelenő Amicu Popurului 1848. június 15-től (ortodox naptár szerint június 3-tól) október 18-ig látott napvilágot, és természetesen a magyar kormány politikáját képviselte s annak alapján a magyar-román összefogás ügyét. Magyar megfelelőjéhez hasonló szinten és a balázsfalvi papok erősen latinizált nyelve helyett a hazai román köznyelven magyarázta a népnek a fejleményeket. Szerkesztője, Sigismondu Pop, magyarul nagysomkúti Papp Zsigmond (1817–1889), egy Szatmár megyei román nemes család fia, a nagyváradi {II-1-223.} jogakadémiát és a görög katolikus papnevelőt végezte, és a belényesi gimnázium tanára lett, de 1848-ban megvált e poszttól, és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, amely kinevezte Kővár vidéki főkapitánynak. Mint Zaránd megyei képviselő az 1848-i országgyűlésen egyebek közt a románoknak a szerb egyházi felsőségtől való függetlenítése mellett emelt szót. A lap természetesen nem magyar megfelelőjének egyszerű fordítása volt, hanem önálló változat, amely saját cikkeket, tudósításokat közölt. A június 24-i számban például beszámolt arról, hogy Lugoson mint választották meg képviselőnek azt az Euthim Murgut (1805–1870), akit nem sokkal előbb, április 8-án, a pesti forradalmi erők szabadítottak ki börtönéből, és aki azután a magyar kormány politikáját és a magyar–román kibékülés ügyét igyekezett elősegíteni. A bukás után az osztrák hatóságok négy évre ítélték. Az ősszel félbemaradt Amicu folytatása, most már Democraţiea cím alatt 1849. június 24-én indult meg újra Pesten, de alighanem csak az első és egyetlen szám látott belőle napvilágot. Papp, aki az újabb vállalkozásnak is szerkesztője volt, a lap programját abban jelölte meg, hogy „a demokrácia elvének alapján és értelmében kívánunk dolgozni. Nem akarjuk, hogy létezzék olyan kivételes osztály, amely nagyobb hatalmánál fogva másokon uralkodik”; az új országban „a nép fog kormányozni, még pedig saját akarata szerint”. A lap gyors elmúlásában része lehetett annak a nemtetszésnek is, amellyel az első szám tartalmát a kormány fogadta. Szemere miniszterelnök már június 26-án felháborodva küldött meg belőle egy példányt Kossuthnak: „Kérlek, olvasd meg, lehet ez néplap, kormánylap?” Papp ugyanis vezércikkében a kormány programját és tagjait jellemezve különböző figyelmeztetéseket és kritikai megjegyzéseket is megengedett magának. Szemeréről azt írta, hogy „inkább franczia, mint magyar charaktere van”, Görgeyt viszont dicsérte, hogy „nagy talentumú férfiú, Napoleon heroismusával bír, a semmiből sokat producált”. Batthyány Kázmér külügyminisztert „csekély nyomatékú embernek” nevezte, Csányi Lászlónak pedig szmére vetette, hogy Erdélyben „egy büdös, lefőzött aristocratiától” vétette magát körül.

Brassóban 1849. március 25-én, miután Bem csapatai az osztrák erőket a városból kiűzték, Espatriatul (A száműzött) címmel egy új román lap indult. Szerkesztője és kiadója, Cesar Boliac (Bolliac) az előző évben, a havasalföldi román forradalom bukása után talált menedéket Erdélyben. Lapja üdvözölte Bemet, „aki lesújtott a zsarnokság ördögeire és megtisztította az eget”, majd a magyar szabadságharc ügyét, a magyar–román összefogást propagálta, különösen a cári hatalommal mint közös ellenséggel szemben. „Európát – írta bevezetőül – egyetlen küzdelem hatja át: a szabadság és a zsarnokság harca a népek és a dinasztiák között. Az uralkodóházak összefognak, hogy vállvetve védelmezzék roskatag trónjukat, s immár egyetlen reményüket a népek közt levő egyenetlenségbe és viszályba vetik. Ha majd egyszer a népek felismerik igazi érdekeiket, a harcnak vége szakad.” Bolliac helytelenítette, hogy a románok, elámítva a kamarillától, a közös ellenfél helyett a román jobbágyokat is felszabadító magyarok ellen fordultak. Lapja 1849. június 10-ig látott napvilágot.