3. A magyar sajtó megerősödése

Az 1840-es évek közepétől, főként a fővárosban ugrásszerűen megnőtt a lapok, periodikák száma. Nagyobb részük a politikai konjunktúrát kihasználva nem volt több mint egyéni kísérletezés. A sajtónak ez a gyors és a polgárosodási, műveltségi viszonyok által alá nem támasztott burjánzása bizonyára minden körülmények között csillapodott volna, a közvetlenül a Világos utáni magyar sajtóélet azonban a megtorlás és a hatósági ellenőrzés eredményeként a reformkor elejének szintjére esett vissza, s sajtótermékeink {II-1-298.} száma csak az ötvenes évek közepére érte el az egy évtizeddel korábbit, attól kezdve viszont rohamosan gyarapodott. Tisztázott szempontú, megbízható statisztikák nem maradtak fenn a sajtóról, de minden kimutatás egybehangzó tanúsága szerint a Habsburg-birodalom területén Bécs után Pesten jelent meg a legtöbb lap, s Pest egyre nagyobb léptekkel közelítette meg a birodalmi székvárost. A birodalom hírlapjainak és folyóiratainak száma 1851 és 1859 között összesen mintegy 60%-kal emelkedett, a magyar nyelvű sajtó viszont több mint megháromszorozódott, és 1859-ben 9 magyar politikai lap mellett 25 nem politikai időszakos kiadvány jelent meg. Ezek az adatok, még ha tételszerűen bizonytalanok is, a tendenciát érzékeltetik, s világosan mutatják, hogy egyes irányzatok elfojtása mellett a magyar sajtóélet egészének fejlődését nem gátolta a Bach-rendszer. Az évtizedben összesen 16 visszautasított lap- és folyóirat-alapítási kísérletről tudunk, mindegyikük 1857 előtti, s közülük kettőt – Vahot Imre Napkelet és Pompéry János Magyar Posta című lapjait – a korábbi visszautasítás után 1857-ben engedélyezték. A visszautasítottak között volt arisztokrata és megyei biztos, tárgykörök szerint irodalmi divatlap, ismeretterjesztő, politikai és szaklap egyaránt, a pesti többség mellett egy vidéki, és a végzés érvei között az első évek politikai és személyi kifogásai mellett egyre inkább az került előtérbe, hogy Pesten már túlságosan sok a sajtótermék. Sőt az is előfordult, hogy a szerkesztő képzettségi hiánya miatt a hatóságok nem látták biztosítva egy szaklap színvonalát.

A visszautasított kérvényeknek közel háromszorosa volt az engedélyezett időszaki kiadványok száma, számításaink szerint összesen 45 az 1860. október 20-án kiadott diplomáig. A legtöbb irodalmi, illetve az irodalmival összefonódó divat-, pedagógiai, élc- és néplap volt. A politikai napilapok, a Pesti Napló, a Magyar Sajtó, a Magyar Hírlap, illetve az ebből hivatalossá vált Budapesti Hírlap, az évtized elején megjelent Figyelmező és az 1860-ban megindult Idők Tanúja mellett a részben vagy egészében politikai hetilapok – a Vasárnapi Újság melléklapjaként 1854 végétől megjelenő Politikai Újdonságok, a Szabó Alajos által 1855-ben megindított Magyar Néplap s Urházy és Pompéry Magyar Postája (1857–58) – csupán összefoglalásokat adtak az eseményekről, önálló politikai profil kialakítása nélkül. Kolozsvártól eltekintve vidéken általában még hetilapok jelentek meg helyi érdekű közigazgatási, gazdasági és társasági tartalommal. Kolozsvárnak több lapja is volt (Kolozsvári Lap, 1849–52, Hetilap 1852–55, Kolozsvári Közlöny 1856–73; Magyar Futár, 1856–59), és túlélte a szabadságharc leverését az 1843-ban alapított Debrecen–Nagyváradi Értesítő. Egymás után indított lapot Győr (1857), Arad (1858), Baja (1859) és Szeged (1859).

Főként az évtized közepétől színesedett a magyar nyelvű sajtóélet az ismeretterjesztő lapokkal és a különböző szakterületek fórumaival. Közülük kiemelkedő jelentősége volt a népnek szóló képes ismeretterjesztő lap programjával 1854-ben meginduló Vasárnapi Újságnak. Mellette megszületett az első valóságos divatlap, a Pesti Hölgydivatlap (1859–73) és Bérczy Károly 1857-től szerkesztette első sportlapunkat Lapok a Lovászat és Vadászat {II-1-299.} Köréből (1858-tól Vadász és Versenylap) címmel. Korizmics László szaklapja, a Gazdasági Lapok 1845 óta megjelent; a Törvénykezési Lapok után 1859-ben megindult a Falusi Gazda, a következő évben az Iparosok Lapja és az évtized végétől a két nagy orvosi szaklap, az Orvosi Hetilap (1858) és a Gyógyászat (1860–1944). Többé-kevésbé az angol és francia revük példáját követték az esszékre, szemlékre és kritikákra épülő folyóirataink: az Akadémia Toldy Ferenc által szerkesztett Új Magyar Múzeuma (1850–1861), a Csengery Antal szerkesztésében 1857-ben megindult, a hazai liberalizmus története szempontjából különösen fontos Budapesti Szemle, a rövid életű Szépirodalmi Lapok (1853) Pákh Albert és Gyulai Pál szerkesztésében, illetve az ezeknél erősebben szépirodalmi jellegű Szépirodalmi Közlöny (1857–59), amelyet Szelestey László, majd Székely József szerkesztett.

A hivatalos támogatás ellenére a hazai német nyelvű sajtó szerepe visszaszorult; a hatóságokon kívül a városi németajkú polgárság olvasta. Volt köztük két hivatalos lap, a leghosszabb életű magyarországi sajtótermék, a Pozsonyban megjelenő Pressburger Zeitung (1764–1929) és az 1849-ben megindult Pester Zeitung, amely 1853-tól kezdve a Pest-Ofner Zeitung címet viselte. Az egyik első német bűnügyi regény írója, Heinrich von Levitschnigg előbb Pester Sonntagsblatt címen hetilapot, majd 1855 nyarától Pester Tagblatt címmel napilapot szerkesztett. A legmozgékonyabb pesti német lapszerkesztő Sigmund Saphir volt, aki 1853 végéig a Spiegelt, azután a Pester Post című szépirodalmi hetilapot szerkesztette. Ez utóbbit 1855-ben Sonntagszeitung címmel illusztrált irodalmi és politikai néplappá alakította, a Vasárnapi Újság német nyelvű párjává. A magyar sajtó szempontjából kiemelkedő szerepet játszott az 1854. január 1-én alapított Pester Lloyd. A Johann Weiss, majd Samuel Rothfeld után 1867-től Falk Miksa szerkesztésében megjelenő lap a kiegyezés után a liberális közgazdaságtan hazai elterjesztése mellett elsősorban mint a magyar kultúra és a hivatalos politikai érdekek külföldi közvetítője vált fontossá.