2. A nyomdai és kereskedelmi viszonyok

A törvények és az irányító-ellenőrző hatóságok közvetlenül szabták meg a sajtó mozgáskörét, de a közvetett befolyásoló tényezők, a nyomdai-kiadói viszonyok és az árusítás, terjesztés nehézségei sem voltak csekélyek.

Budán, az Állami Nyomdán kívül csupán két másik nyomda működött az ötvenes években: a privilégiumait elvesztett és hivatalos nyomtatványokat készítő Egyetemi Nyomda, s Landerer Mihály hajdani kis nyomdája, ekkor Bagó Márton és Gyurián József tulajdonában. Pesten is csak valamivel volt jobb a helyzet. Az egyik legnagyobb nyomda, a Trattner–Károlyi-féle erősen hanyatlott, többnyire régi kiadványait nyomta újra. Heckenast Gusztáv évekig hasonló helyzetben vergődött: a szabadságharc után minden lapja megszűnt. Ügyes üzletember volt azonban, kisebb nyomtatványok, kalendáriumok és a német lapok egy része kiadásával jövedelmező területet foglal le magának. 1854-től nála jelent meg a Vasárnapi Újság, s ettől kezdve felívelt kiadói és nyomdászi tevékenysége; Jókai kiadója volt, majd 1857-ben megszerezte a Magyar Sajtót is. Az évtized végén kezdtek kialakulni kiadói politikájának körvonalai. A tömegkiadványokkal és az alacsonyabb színvonalú {II-1-297.} népszerűsítő irodalommal, majd politikailag a határozati (később balközép) párt irányvonalát pártoló lapok megjelentetésével teremtette meg gazdasági és politikai bázisát.

Heckenast vetélytársa Emich Gusztáv volt, aki a Pesti Napló, 1852-től a Magyar Hírlap, illetve a Budapesti Hírlap kiadását tudta megszerezni. Emich is az évtized közepétől erősödött meg, de ő egyre határozottabban a későbbi Deák-párthoz csatlakozott. Az évtized fordulójára tehát a kialakuló két legnagyobb politikai párt biztosított magának egy-egy nagy kiadót-nyomdát is.

Az ötvenes évek elején még Emichhel állt versenyben a Paczkó-, majd Beimel-nyomda utódja, Kozma Vazul kiadója. Az évtized elején ez volt a legjelentősebb irodalompártoló, nála jelentek meg Szilágyi Sándor füzetes vállalkozásai, a Hölgyfutár és a Magyar Hírlap – a versenyben azonban lemaradt, a kiadványok egy részét Emich Gusztáv halászta el előle. A hírlapirodalom kiadásában szerepet játszott a kisebb nyomdák közül Lukács László – 1854-től Hercz János – nyomdája és a Müller-féle cég. A katolikus hitbuzgalmi irodalom, a népszerűsítés és az egyházi lapok kiadása terén jelentős munkásságot fejtett ki a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat, a Szent István Társulat elődje.

Az ország könyvkereskedői hálózata igen hézagos volt, még 1859-ben is csupán 49 helyen összesen 102 könyvkereskedő működött, egyötödük Pest-Budán. Az évtized közepétől fejlődött ki Lampel Róbert pesti kereskedése, s 1857-ben alapította meg Ráth Mór is üzletét, mely az évtizedfordulótól a Deák-párt és a hozzá közelálló írók műveinek legjelentősebb terjesztője, tagjainak egyik találkozóhelye lett. A könyvkereskedők azonban csak 1852-ig vehettek részt a hírlapok terjesztésében, ettől kezdve ugyanis megszűnt a lapok számonkénti árusítása. Negyedéves, féléves és egész éves előfizetésekkel juthatott az olvasóközönség a lapokhoz. A postai szállítás a reformkorhoz hasonló hátrányos helyzetben tartotta a vidéki előfizetőket. Az ország több területén csak a megyeszékhelyig vagy a városokig járt a posta, onnan a küldönc legfeljebb hetenként kétszer vitte tovább a küldeményeket. Márpedig ez éppen a napilapok esetében járt nagy hátránnyal, lényegileg fölöslegessé tehette volna őket.