6. Széchenyi és Kossuth sajtóirodái

A forradalom és szabadságharc utáni helyzet sajátosságaiból következett a magyar sajtóélet két különleges gócának megszervezése az évtized végén. Két, a körülményeknek magát meg nem adó, szimbolikus alakká nőtt politikus, Kossuth Lajos és Széchenyi István egy-egy sajtóközponttal, sajtóirodával is biztosítani kívánta politikai programjának megismertetését.

Széchenyi sajtóirodájának kezdetei 1857 közepéig nyúlnak vissza, de lényegileg 1859-ben szerveződött meg. Talán Kecskeméthy Aurélnak is része volt a terv kidolgozásában, ő hívhatta fel Széchenyi figyelmét Falkra. A kor két legjelesebb magyar újságírójához harmadikként a vasútügy kiváló, ekkor a Pesti Napló cikkírójaként is működő ismerője, a későbbi közelekedési államtitkár, Hollán Ernő járult. Ez a sajtóiroda a hazai lapok vonatkozásában nem dolgozott ki politikai programot; a társalgások fő funkciója volt Széchenyi – és egymás – tájékoztatása és ennek során a nézetek tisztázása, aminek főleg szemléleti hatása mutatható ki a három újságíró írásaiban. A külföldi lapok tájékoztatása markánsabb és veszélyesebb tevékenységük volt. A bécsi rendőrség ezt aggodalommal figyelte: előbb rendőri megfigyelés alá vetette őket, levelezéseiket ellenőrizte, majd 1860 márciusában házkutatásokat tartott náluk. Kecskeméthy és Falk, mint német lapok levelezői és mint a bécsi sajtóéletben otthonosan mozgó újságírók a külföldi lapok bécsi tudósítóival voltak kapcsolatban; a Times bécsi tudósítójának magyarbarátsága diplomáciai bonyodalmakat is maga után vont. Széchenyi maga is írt cikkeket a Timesba, ezeket fia juttatta ki. Több politikai röpirat is ebből a körből származott. Kecskeméthy és Falk magánlevelekként küldték ki külföldre cikkeiket – Jósika Miklóshoz, illetve a vezetésével működő Kossuth-féle sajtóiroda által ellátott lapokhoz. A legfontosabb lapoknál a két iroda tevékenysége összefonódott: többek között a londoni Times-ban, ahova mindnyájan írtak, a Kölnische Zeitungban, ahova Kecskeméthy is, Falk is írt, a brüsszeli Indépendance-ban, ahova Falk és a Nordban, ahova Kecskeméthy írt rendszeresen. E sajtóiroda működését végül is a rendőrség közbeavatkozása szüntette meg, és a birodalom helyzetének megrendülése, ezzel együtt a társaság tagjainak élénkebb részvétele a magyarországi politikai életben.

Kossuth sajtóirodáját a brüsszeli emigrációban élő Jósika Miklós szervezte meg működtette 1859. november 1-től 1861 márciusáig. Nem kizárt annak {II-1-313.} lehetősége, hogy az 1859 augusztusában Kossuthot Svájcban felkereső Kemény Zsigmond és Danielik János beszélte rá a kormányzót, hogy egy, a magyar érdekeket szolgáló lapot, illetve a külföldi lapokat tájékoztató irodát szervezzen meg, amelyhez hazulról biztosítják az anyagi fedezetet. Az sem lehetetlen, bár az eddig ismert adatok nem is állítják, hogy talán Kemény bizonyos öszeget már át is adott Kossuthnak. Végül is Kossuth a Magyar Nemzeti Igazgatósággal egyetértésben úgy tervezte meg az iroda működését, hogy ne ők maguk írják a cikkeket és ne csak egyetlen lapot nyerjenek meg a magyar ügy tárgyalásának, hanem a már ismert, elterjedt fórumokat és újságírókat lássák el hazai eredetű és vonatkozású anyaggal, amelynek egy része magyarországi levelezésként jelenjék meg. Jósika Miklóshoz futottak be a Magyarországról érkező híradások és pénzjuttatások. A megindulás ígéretesnek látszott, az első két hétben már több mint 30, az iroda által adott cikket közöltek a német, francia és angol nyelvű lapok, köztük a korabeli Európa legtekintélyesebb napilapjai is, mint az Indépendance, a párizsi Observateur, a Kölnische Zeitung vagy a Kossuth személyével és politikájával szemben egyébként fenntartásokkal élő Times. Jósika szerint csupán 1859 decemberében 150 cikk jelent meg a magyar ügyről az előbb említett nyelveken kívül még spanyolul, olaszul és oroszul is. Az angol sajtót Pulszky Ferenc, a franciát Teleki László és mellette a némettel is foglalkozó Szarvady (Hirsch) Frigyes, a belga lapokat pedig Jósika és Horn Ede látta el levelekkel, cikkekkel. A Habsburg-érdekeket képviselő lapok, főként az Augsburger Allgemeine Zeitung, heves támadásokkal igyekeztek ugyan válaszolni a magyar viszonyokat feltáró cikkekre, de lényegileg tehetetlenek voltak. A sajtóiroda megszűnését végül is az okozta, hogy elmaradtak hazulról a küldemények, az olasz háború utóhullámainak elcsendesedésével óvatosabbá váltak az európai lapok, s nem mindig sikerült megtalálni az igényeiknek megfelelő hangnemet, illetve az egyes helyi referensek az összehangolt politizálás helyett egyre inkább a saját elképzeléseik szerint intézték az ügyeket.