3. Földbirtokos középosztály és községrendszer

Török azért tartotta fontosnak, hogy a Magyar Sajtó Bécsben készül, mert így a magyar közönségnek a német lapokkal egy forrásból és azonos időben tudja tálalni a híreket, és mert már megjelenési helyéből is következik, hogy a német lapoknak a magyarsággal és Magyarországgal kapcsolatos cikk- és híranyagait jótékonyan befolyásolhatja, s főként közvetítő lehet a nemzet és a kormány között. Mindezeknek a céloknak a sokféle sajtószemlével és kiterjedt levelezői hálózatával kívánt megfelelni. Az adathűséget különösképpen a külpolitikai hírek esetében tartotta fontosnak. Végül kiemelt fontosságot tulajdonított Budapestnek és közintézményeinek. Az ekkor még különálló városokat következetesen mai nevén, egységesen nevezte meg, az ország tényleges és eszmei központjának tekintette, tükörnek, amelyben anyagi és szellemi polgáriasodásunk látható. A Budapesti újdonságokon kívül a tárca Athenaeum rovata is e szerep és fontosság aláhúzásának jegyében készült. A tárca funkciójának a korban legtudatosabb – de egyéni – körülhatárolását itt láthatjuk.

A Magyar Sajtó legfontosabb tárgyai az úrbéri törvényszékek létrehozása és működése s a birtokügy és általában a mezőgazdaság-gazdálkodás egymással szervesen összefüggő témakörei voltak. Ezek jelentőségét a nemességhez-középosztályhoz való kapcsolódásuk adta. A Magyar Sajtó mindvégig ennek az osztálynak érdekeit képviselte, a cikkírók azonban meg voltak győződve arról, hogy ezzel nemcsak a nemzet megerősítését, anyagi gyarapodását szolgálják, hanem a társadalmi igazságosság nevében is eljárhatnak. Török János már a mutatványszám vezércikkében meghirdette, hogy az úrbéri törvényszékek megszervezése idején fő feladatának tekinti az ezzel összefüggő nézetek és teendők megvitatását. Valóban ez maradt a lap legfőbb témája 1856 végéig. Török nyíltan fogalmazott: az úrbéres birtokrendezésnél a birtokosok jóindulatáról volt meggyőződve, és fő nehézségnek a volt jobbágyok magatartását látta. „A fő baj – írta –, mondjuk ki igazán, egy részről a volt jobbágyság megrögzött közlegeltetési hajlamában, s helyesebb gazdálkodási értelem hiányában, más részt azon nyers önzésben rejlik, melynél fogva a köznép sok esetben az őt illető legelőrész követelésében magának részint nem tud, részint nem akar határt szabni.” (1855. június 6.) E meggyzőződése mellett annak a reményének adott hangot, hogy a bíróságok mindkét fél igazságos bírái lesznek.

{II-1-395.} 1855. augusztus közepétől Dózsa Dániel vezércikkei ugyanennek a kérdésnek erdélyi földbirtokosi megközelítését nyújtották. Színvonalas cikkei az erdélyi társadalom eltérő szerkezetéből magyarázták, hogy ott miért nem megfelelő a magyarországi legelőelkülönítésre készült törvény.

A földbirtokosi érdekek kizárólagos képviseletétől eltérő cikk is megjelent a Magyar Sajtóban. S ha ez bizonyítja is a szerkesztőség toleranciáját – jellemző Törökre az is, hogy nem hagyta szó nélkül, szerkesztői megjegyzéssel egészítette ki. Az 1856. január 24-i számban a szatmári levelező Tagosítás című vezércikkében örömmel közölte, hogy megyéjében is létrejött az úrbéri bíróság. Reméli, írta, hogy tanulságul fognak szolgálni „…azon siralmas események emlékei, miket a nem adózunk – fizessen a paraszt-féle elvek idéztek elő, s mik ez Istentől különben megáldott megyét oly szegénnyé, oly nyomorúvá tevék.” A bíróság megalakulásában, úgy látta, hogy „…Kölcseynk szelleme diadalt ül…” Török mindössze két mondatot fűzött a cikkhez: „Minden félnek meg kell adni a magáét. A volt jobbágynak nincs oka panaszra.”

A birtoküggyel, általában a mezőgazdasággal foglalkozó írások hasonló szellemben fogantak. Az 1855. október 10-én megjelent A munkabéres földmívelők című vezércikk a helyzet képtelenségét akarta azzal jellemezni, hogy kijelentette: „a földbirtokos csak is akkor lehetne boldog, ha minden munkáját gépekkel végrehajthatná.” Ugyanis mióta megszűnt „a munkás osztály s egyszersmind a cselédség felett a gazda elégtételi joga”, azóta „…kimondhatatlanul gyötrelmes a mezei gazdászat.” A lap e tárgykörű cikkei nem elsősorban a munkások és cselédek ellen, hanem a földbirtok és a gazdálkodás felvirágoztatásának akadályai ellen íródtak. A földbirtok nemzeti szimbólummá nőtt – és ilyen értelemben nemcsak a hitbizományok létrehozását pártolta a lap, hanem foglalkozott „a jobbágyi örökösödéssel.” is (1856. november 7–8.)

A községrendszer témája számos ponton kapcsolódott a birtokügyhöz, de míg ebben az apologetikus és konzervatív, abban a demokratikus szemlélet uralkodott. A Dózsa Dániel első cikksorozatának végére illesztett szerkesztőségi megjegyzés – amelyet több szempont figyelembevételével Kecskeméthy Aurélnak tulajdoníthatunk – világosan összefoglalta a polgári demokratikus közigazgatási alapelveket. „Minél nagyobb befolyást enged és engedhet az állam polgárainak a községi életben – írta –, az egyéni belátást, közremunkálási ösztönt és közszellemet a társadalom javára érvényesíteni, annál magasabb fokra emeli önmagát az állam más európai államok irányában.” Példaként a kis Belgiumra hivatkozott, majd Dózsával szemben leszögezte: „…mi a községben főnökül nem állandó hivatalnokot, hanem a községi értelmesb és jobb polgárok közül azt óhajtjuk, kit e végre a polgárok többségének bizalma megválaszt, s ki e hivatalt nem a fizetésért, hanem mint mindenütt, hol közszellem és municipális érettség uralkodik, főleg közremunkálási ösztönből s a közbizalom viszonzásául viseli, s kinek ha politikai s jogi szaktudománya nincs is, de józan értelme, ítélő tehetsége s részrehajlatlan {II-1-396.} becsületes jelleme van.” E választott községi hatósági tagoktól elkülönítette a jegyzőket, vagyis a hivatásos szakembereket. Ezeknek „…úgy kell fizetésre nézve helyeztetniök, hogy vesztegetésre ne szoruljanak. Az ő feladásuk az egyéb pályára nevelt polgári elöljárók jog- és közigazgatási ismerethiányát titkár gyanánt kipótolni. Ha ők ennél most fényesb szerepet játszanak, s nagyobb hatalmat gyakorolnak – az csak visszaélésből történhetik.” (1855. október 20.)

A hitelbank, földhitelbank és községi segélypénztárak ügyét állandóan napirenden tartotta a Magyar Sajtó. Ezek létrehozásában és megalapozott működésében látta a gazdasági gyarapodás, a polgáriasodó földbirtok legfőbb alapját. Törökön és Falkon kívül hihetőleg Kecskeméthy és – talán szerkesztői felszólításra – a lap levelezőinek jelentős része foglalkozott e témákkal. A vasutak korszakalkotó jelentőségével, hazai vasútvonalak kiépülésével – és ennél kisebb súllyal az iparosodással – 1856-tól kezdve szintén egyre többet foglalkozott a lap. A szerkesztőn kívül Falk és Hollán Ernő fontos témái voltak ezek.