3. A kiegyezést előkészítő konzervatív lapok (1865–1866)

Az 1862–63-as konzervatív kibontakozási kísérlet kudarca után a kiegyezés ügye 1865 elején került ismét napirendre, midőn az uralkodó maga vette kezébe a kezdeményezést, s személyes megbízottja közvetítésével kapcsolatba lépett Deák Ferenccel. Az új, most már eredményre vezető kiegyezési tárgyalások idején a konzervatív arisztokraták, elsősorban Apponyi és Sennyey két lap útján is igyekeztek az események menetét a saját elképzelésük szerint befolyásolni. 1864 novemberétől kezdve Bécsben Die Debatte címen német nyelvű lapot adtak ki, majd az országgyűlés megnyitásakor 1865 decemberében Pesten megindították a Magyar Világ-ot.

1865-ben azonban néhány hónapig Bécsben is működött egy konzervatív szellemű politikai lap, a Bécsi Híradó, amelyet a magyar és az erdélyi kancellár támogatásával, s 20 000 forint kormányszubvencióval Kecskeméthy Aurél adott ki és szerkesztett. A lap „tűrhetetlenné vált viszonyaink kibonyolítását”, a kiegyezés előmozdítását tekintette feladatának. Kecskeméthy jól látta, hogy a konzervatív közvetítő párt létrehozására irányuló kísérletek nem jártak eredménnyel, s a kiegyezést egyedül Deák pártja képes létrehozni, amelyben „az országnak vagyon, értelmiség, polgári becsület által legkiválóbb, legszámosabb, s politikailag legmérsékeltebb része egyesül” (1865. január 2. sz.).

Két hónapi fennállás után, 1865. március 1-én Kecskeméthy naplójában megállapítja, hogy az „eredmény szellemileg elég szép. A figyelem a lapra fordult országszerte. Jobb magyar lap sohasem volt, általánosan elismertetik. Előfizető ötszázon fölül. Pénz-haszon még kétes, 20–25 ezer frt segélyezés biztos volta mellett is. A szerkesztőség sok pénzbe kerül. Mert ambitióm érdekes, jó lapot adni.” Helyzete nehéz és kényes volt. A Pesti Hírnök, az Idők Tanúja, a Religio és „a budapesti plébánosok, minden ó-conservatív reactionárius elemek, nyilván politikai czélzatú ösztönzésekre, nagy dühösen nekem rontottak, s én ki eddig az egyháziak barátjának tartattam, s köztök {II-1-537.} sokat forogtam, egyszerre egyházellenesnek kiáltattam ki… Lapom lavíroz, mint a kormány. Szeretnék határozottabban lépni föl. De itt megeshetik, hogy midőn a dynastia és állam érdekében harczolok, s gyűlöletessé teszem magam alól, akkor ejtenek fölül.”

A lap működése nem járt a Kecskeméthy által várt sikerrel. Előfizetői a második negyedben 80-nal fogytak, s a lapra „még a főispánok és más főhivatalok sem fizettek elő.” A rendszerváltozás azután a Híradó sorsát is eldöntötte: szeptember végén megszűnt. „Kilencz hó alatt vagy 8000 frt tiszta hasznot hajtott” – jegyzi naplójába Kecskeméthy. Pedig Kecskeméthy nem túlzott, midőn lapját dicsérte. Ő kétségkívül a korszak egyik legjobb szerkesztője és újságírója volt, s ezt a lapot valóban ambícióval csinálta. A Fővárosi Lapok sem fukarkodik az elismeréssel, mikor a megszűnő Híradót búcsúztatja: „tárcájában és vegyes rovataiban oly tág tért nyitott az irodalmi és művészeti ügyeknek, továbbá a társas élet feltűnőbb eseményeinek, hogy e tekintetben minden más politikai lapnál elevenebben működött. Tárcája folyvást tele volt érdekes, eredeti cikkekkel és jó fordításokkal és sokszor bátran hozzá szólott olyan kényes kérdésekhez is, melyekről pesti társai kényelmesebbnek látták hallgatni. Igaz, hogy szóvitájában túllépett a határokon, néha még személyeskedett is, de az egészet összevéve, éber figyelemmel kísért minden hazai közügyet, s mindig tanúsította, hogy az irodalmi és művészeti előhaladás szívén fekszik” (1865. augusztus 31. sz.).

A Bécsi Híradó fejléce szerint „politikai és irodalmi napilap” volt, s irodalmi része, Tárca rovata az, ami helyet biztosít számára a magyar sajtó történetében. Kecskeméthy megnyerte lapja számára az irodalmi ellenzék tehetséges tagjainak közreműködését. Tárcájában Áldor Imre, Berczik Árpád, Vértesy Arnold, Szini Károly és Ágai Adolf írásaival találkozunk. A „Vegyes nagy és apró események” című rovatot pedig Vajda János szerkesztette és x x jel alatt nagyrészt maga is írta. Ez a rovat kisebb közleményeket, de gyakran terjedelmes glosszákat is tartalmazott a társadalmi, tudományos és irodalmi életről. Feladata volt „azon társadalmi félszegségek irtása, melyeket kíméletlenül tépett, szakított volt ki ő is, ahol reájuk bukkant, akár egy üvegház cifra állványain, akár a »népkert«ben látta azokat” – írta rovatáról Vajda (1865. szeptember 30. sz.).

A kormányon kívül rekedt konzervatív arisztokraták Apponyi György és Sennyey Pál vezetésével 1864 novemberében indították meg Bécsben német nyelvű lapjukat Die Debatte und Wiener Lloyd címen. Szerkesztője Ludasi (Gans) Mór volt, aki 1849 május elején a néhány napig Pesten megjelenő Esti Lapokat szerkesztette, majd az 50-es és 60-as években Bécsben osztrák és német lapok munkatársaként működött. A Debatte hatalmas pártfogói révén sok kérdésben merészebben írhatott, mint a pesti lapok, s A Hon meg is jegyezte, hogy „oly cikkeket közöl, melyeknek átvételét kockáztatnunk nem lehet.” 1865 márciusában Apponyi egyik cikke miatt mégis elkobozták a lapot, amely élesen támadta a már bukófélben lévő Schmerlinget. A Debatte fontos szerepet vállalt a kiegyezés előkészítésében is. Ludasi 1865 tavaszán {II-1-538.} Pesten megbeszéléseket folytatott Deákkal és a felirati párt más vezetőivel. E megbeszélések alapján írta meg „A magyar kérdés megoldásáról” című névtelen cikksorozatát, amely a Debatte május 7–9-i számaiban jelent meg. A Pesti Napló két hét múlva megírta, hogy a cikkek Deák nézeteit fejtették ki.

Midőn a kiegyezés ügye előrehaladt, s 1865 decemberében összeült az országgyűlés. Apponyiék szükségesnek látták, hogy Pesten is lapot indítsanak. A Magyar Világ első száma 1865. december 12-én jelent meg. Jogilag a hetenként kétszer megjelenő Magyar Sajtó folytatása volt, új néven és napilappá átalakítva. Tulajdonosa Ludasi Mór volt, kiadója és felelős szerkesztője pedig Székely József, aki az 50-es és 60-as években szinte valamennyi magyar lapnak dolgozott.

A Magyar Világ jól szerkesztett, színvonalas lap volt. Különösen közgazdasági rovata és tárcája volt figyelemre méltó. A közgazdasági rovatot Szathmáry Károly szerkesztette, s állandó munkatársai voltak Érkövy Adolf és Weninger Vince. A korábban a Bécsi Híradóban dolgozott írók, Áldor Imre, Ágai Adolf, Berecz Károly és Vajda János most a Magyar Világhoz szegődtek. A kortársak is elismerték, hogy „sikerült neki maga köré ügyes írói erőket is szerezni, s a közönségnél némi figyelmet ébreszteni. A lap élénken volt kiállítva, s tárcájában sok érdekes munka jelent meg” (Fővárosi Lapok 1866. december 30. sz.). Vajda János 15 tárcát közölt a lapban, s ezek közül egyik-másik – az irodalomtörténészek megállapítása szerint – a Vajda-próza legszebb darabjai közé tartozik. E tárcák elsősorban városi témákkal, pesti életképekkel foglalkoznak, a városi kisember mindennapjainak ábrázolását nyújtják, vagy szót emelnek a főváros magyarosodása érdekében. A humort Náday Ezüstös, azaz Ágai Adolf tárcái képviselik a lapban. „Ismét új lap, s a mi különösen furcsa, nem szépirodalmi, hanem politikai lap: szózatos vezércikkel, bőbeszédű nemzetgazdasággal, csacska újdonságokkal, csevegő tárcával, mindmegannyi telegyűrve a bölcseség színmézével, pezsgő elmésséggel, eruditióval, recreatióval és sok egyéb jóval” (Náday Ezüstös: Fővárosi levél. 1865. december 12. sz.).

A Magyar Világ eszményképének az angol Times-t tekintette, „ikertestvérének” pedig a bécsi Debatte-t. Programja szerint a kiegyezés útját kívánta egyengetni, a „közvetítő párt” lapja akart lenni. „Egyezkedés a magyar társországokkal, s a birodalom Lajtán túli népeivel – egyezkedés a magyar ősjog, s a magyar önállóságnak alapján, az alkotmányos elvek s a magyar szabadság kívánalmainak megóvása mellett – ez a mi célunk” (1865. december 12. sz.). „Zászlónkon 1723 és 1848” – vagyis egyenjogúság, szabadság, a kor kívánalmainak megfelelő kormányzat, a birodalom alkotmányos átalakítása.

Bár a lap fő ellenfelének „a tigris pártot”, azaz a határozatiakat tekinti, s azon fáradozik, hogy létrehozza a konzervatívok és a Deák-párti centrum együttműködését, mégis igen heves vitákba keveredik a Pesti Naplóval. Üdvözöl „minden jelt, mely bizonyítja, hogy a szorosan vett Deák párt, s a {II-1-539.} jobboldal egy úton haladnak”, a hangsúlyozza, hogy – hírlapi polémia ellenére – az elvekre és a végcélra nézve nincs ellentét köztük. Az első hónapokban azonban mégis nyilvánvaló az eltérés kettejük álláspontja között. A Magyar Világot az országgyűlést megnyitó trónbeszéd teljes mértékben kielégíti: „minden meg van nyerve, mit békés úton nyerni lehet” (1865. december 15. sz.). Deák felirati javaslatával viszont már koránt sincs ennyire megelégedve. Deákék a 48-as minisztérium és megyék tényleges helyreállítását követelik, mert a hatalom birtokában szeretnének tárgyalni a közös ügyekről. A Magyar Világ viszont nem éri be „azzal a merev puritanizmusal, amely az 1848-ik évi törvényeinknek és az 1861-ki feliratnak minden betűjéhez ragaszkodik” (1866. január 1. sz.), hanem a 48-as törvények előzetes revízióját, főleg az uralkodó felségjogait korlátozó cikkelyek hatályon kívül helyezését jelöli meg a felelős kormány kinevezésének előfeltételeként. „Az 1848-iki törvények értelmébeni kormány kinevezése lehetetlen mindaddig, míg annak hatásköre oly módon megállapítva nincs, hogy abban mind a korona, mind az ország megnyugodhassék” (1865. december 16. sz.). A 48-as törvények ideiglenes természetűek, hiányosak, ezért módosításra, kiegészítésre szorulnak, s különösen „az absolut hatalom elleni elzárkózás” és a bizalmatlanság túlzott megnyilvánulásait kell belőlük mellőzni. „A szellem, mely az 1848-ik törvényhozást vezérelte nem lehet az, amelytől 1866-ban várjuk ügyünk szerencsés megoldását” (1866. január 1. sz.). A lap mind a birodalom, mind a belkormányzat berendezésében a centralizáció és az autonómia egyensúlyát igyekszik megtalálni. „Nekünk magyaroknak, ha hazánkat igazán szeretjük, ha fajunk fenntartását áhítjuk, ép úgy kell önálló nemzeties fejlődésünket biztosítani mint a birodalom fennmaradását védeni” (1866. január 6. sz.).

A Magyar Világ iránt eleinte „rendkívüli részvétel” mutatkozott a közvéleményben. 1866. január közepén 3500 példányban kelt el, ami akkoriban igen nagy szám volt. Később azonban „iránya és vezércikkeinek élcelődő hangjánál fogva aláhanyatlott a független véleményűek szemében” (Fővárosi Lapok 1866. december 30. sz.). 1866 nyarán már pénzügyi nehézségekkel küzdött, Apponyiék nem győzték anyagi támogatását. A kormány készült átvenni a lapot, s szóba került az is, hogy Kecskeméthy venné át irányítását, vagy pedig megszűnne. Augusztusban azután Sennyeyék elhatározták a lap további fenntartását. A kiegyezési tárgyalások befejeztével, 1866 végén a lap megszűnt, illetve beolvadt a Sürgöny című kormánylapba, amely 1867 tavaszán Budapesti Közlöny címen az új kormány hivatalos lapjává alakult át.

{II-1-540.} IRODALOM

Majláth Kálmán: Nyílt levél a hazához. Lipcse, 1861. – [Kovács Lajos]: A birodalom alkotmányos rendezése magyar felfogás szerint. Pest, 1862. – Kecskeméthy Aurél: Vázlatok egy év történetéből. Pest, 1862. – Kovács Lajos: Kísérlet a rendezési kérdések részletezett megoldására. Pest, 1863. – Török János Emlékirata. Pest, 1864. – Érkövy Adolf: Emlékbeszéd Török János felett. Bp. 1875. – Aigner Lajos: Török János hírlapjai. Corvina III. 1880. – Deák Ferenc beszédei. Kiad.: Kónyi Manó. I–IV. Bp. 1903.2 – Kecskeméthy Aurél naplója, 1851–1878. Sajtó alá rend.: Rózsa Miklós. Bp. 1909. – Berzeviczy Albert: Az absolutismus kora Magyarországon, 1849–1865. III–IV. Bp. 1932–1937. – A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig. Szerk. Sőtér István Bp. 1965. – Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján, 1860–61. Bp. 1967. – Miklóssy János: Vajda János ismeretlen évei. 1969. – Vajda János Összes Munkái. VI–VII. Bp. 1970–1979. – Magyarország története 1848–1890. Főszerk. Kovács Endre. I. Bp. 1979.