2. TÖREKVÉS A PÁRTTÓL FÜGGŐ SAJTÓ MEGTEREMTÉSÉRE

1867 végén szakadás következett be a balközép pártban. A Jókait követő kisebbség számára ott volt A Hon, a Tiszát követő többségnek immár elengedhetetlenül „saját” orgánumra volt szüksége. Ezért hívták életre 1868 januárjában a Hazánk című lapot. A Hazánk mögött álló, Tisza vezette centrum a Deák-párttal való együttműködésben és a kiegyezés kormányzati alapként való elfogadásában – konkrétan a delegációban való részvétel kérdésében – már igen korán engedékenynek bizonyult. A Hon szerkesztősége viszont, Jókaival és Mocsáryval az élen, az ellenzék kormányra kerülését nem csak szavakban kötötte a liberális demokrácia elmélyültebb és következetesebb kiformálásához. Tisza különös hangsúlyt helyezett a politikai harc „alkotmányos keretek között” tartására, amelyen egyre inkább nem magát az alkotmányt, hanem a fennálló rendszer iránti lojalitást értette.

A Hazánk első száma 1868. január 12-én hagyta el a sajtót; „lapvezérei” Ivánka Imre, Podmaniczky Frigyes, Szontagh Pál, Várady Gábor lettek. A szerkesztőség összeállítását Kaas Ivorra bízták, aki nagybátyja, Ivánka Imre 48-as honvéd ezredes, szabadkőműves nagymester révén jutott e bizalmi {II-2-97.} feladathoz, s maga is A Hontól lépett át a munkatársak sorába. A felelős szerkesztő tisztét névleg Podmaniczky Frigyes, gyakorlatilag Kaas Ivor látta el. Utóbbi ázsiai tanulmányútja miatt kivált a laptól, ezért 1868 júliusától az Erdélyből e célra Pestre felhozott, Gyulai köréhez tartozó tanár, P. Szathmáry Károly – miután Tisza elé állították, aki Kossuthról kérdezte véleményét – kapott szerkesztői megbízást. Itt dolgozott Mudrony Pál (és öccse, Soma), segédszerkesztői minőségben Hindy Árpád, sőt a Figyelőcímű irodalomkritikai lap szerkesztője, Szana Tamás is. A szerkesztő bizottság célul tűzte ki, hogy lapjuk „a párt törekvéseit határozottan kifejező baloldali közlöny legyen”.

A balközépi centrum az újonnan alapított pártközlönytől várta tehát elképzeléseinek következetesebb képviseletét. E hírlap hasábjain az egyik főmunkatárs, Ivánka Imre hosszú cikksorozatban vázolta is az „alkotmányos baloldal” programját. Kifejtette, hogy az adott külpolitikai viszonyok között Magyarország állami integritásának a legkedvezőbb alapot „a royalista és dinasticus” viszonyok biztosítják. Bár szerinte a kapcsolat a Monarchia két tagállama között a személyes uniónál nem lehet szorosabb, a hazai társadalom nemzetiségi összetétele szükségessé teszi a dualista államrendszert: „Magyarország és különösen a magyar faj érdeke szoros kapcsolatban áll az uralkodóház érdekeivel.” (Hazánk. 1868. április 22.)

Tiszáék a Hazánk hasábjain pártjuk jellegét és sajátos ellenzékiségük tartalmát akarták tisztázni. Ide vonatkozó véleményüket György Aladár a „Baloldal és a szabadelvűség”, valamint a „Balközép és a szélbal” címmel 1868 nyarán megjelent cikkei tartalmazzák leginkább kifejtetten. Kitűnik belőlük, hogy a balközépi hangadók véleménye szerint a Deák-párt és a Tisza vezette ellenzék ideológiai alapja azonos: a Hazánkbeli cikkek beállítása szerint a két párt között szabadelvűség tekintetében „nem elvi, csak mérvi különbség létezik”. Az említett cikkekben megfigyelhető a kapcsolatok óvatos egyengetése a Deák-párt irányába, viszont a szélbal felé a legmerevebb elzárkózás tapasztalható. A hírlapi cikkek azt mutatják, hogy a balközépi centrum semmilyen tekintetben nem vállalt közösséget – mint írták – sem Madarászék „anarchiára vezető demagógiával”, sem a kiegyezéssel szélesebb társadalmi bázison szembe forduló Demokrata Körökkel. Amint Ivánka Imre kifejtette, a balközép „nem stádium a szélsőbalhoz”, amelyet a szerző a forradalommal azonosított, viszont „a Deák-párt igenis egy stádium a balközéphez”. (Hazánk. 1868. július 11–16, augusztus 4.) A Hazánk rövid kétéves fennállása alatt pártközlöny maradt, a kétezres példányszámot sem tudta elérni.