6. A BALKÖZÉP VIDÉKI LAPJAI

A párt vidéki sajtója nem volt országos elterjedtségű, azonban néhány napilapja – így a korszak leghosszabban, folyamatosan megjelenő újságja, a Debreczen és az erdélyi Magyar Polgár – színvonala révén országos ismertségre tett szert. Lapjai elsősorban Kelet-Magyarország kulturális-politikai centrumában jelentek meg: a Debreczen mellett 1874 nyarától a Debreczeni Ellenőr, Nagyváradon Tiszáék megyei lapja, a Bihar (1867 nyarán indul újra), illetve a függetlenebb Biharmegyei Közlöny és a Nagyvárad.

Ezek között a Debreczen különleges jelentőségre tett szert. Mutatványszáma 1869. június 17-én, első száma pedig július 3-án jelent meg. Első szerkesztő-kiadója, Oláh Károly országosan ismert ellenzéki hírlapíró-politikus volt, csakúgy azok, akik később csatlakoztak hozzá (például Borostyáni Nándor). 1872-ben lett a lap főmunkatársa, 1875-től felelős szerkesztője P. Szathmári Károly. Mindhármójukat szoros szálak fűzték A Hon szerkesztőségéhez.

A dualizmus rendszere alapvető átalakításának szükségességét hirdette, mivel az „a kislelkűség, habozás és álszabadság politikáját emelte kormányra”. (Debreczen. 1870. május 2.) Azt az álláspontot képviselte – a függetlenségi nacionalizmus szellemében –, hogy fel kell számolni az egységes birodalom katonai és gazdasági tartópilléreit, mert „minden bajunk, pénzügyi nyomorunk, társadalmi elmaradottságunk alapja a terhes és jogi állásunkat megsemmisítő 1867-ki közösügyes kiegyezés…; az állami sarkalatos alapjogoknak idegen nemzetekkel megosztása a rabszolgai s gyarmati állapotot folyvást erősíti”. (Debreczen. 1874. május 9.) A dualizmussal kapcsolatos álláspontjának élét messzemenően tompította azonban a nemzetiségi problémák megoldásáról vallott véleménye. A Debreczen szerkesztősége úgy látta, {II-2-110.} hogy az olyan soknemzetiségű társadalmakban, mint a magyarországi, a polgári fejlődést „a nemzetiségi és fajgyűlöletek” jelentősen gátolhatják; célszerűnek tartotta az asszimiláció kormányzati támogatását, amely „a heterogén elemeket homogén, tömör elemmé egyesítheti”. És ezért még a kiegyezéses rendszert is hajlandó volt elfogadni. (Debreczen. 1870. október 20.)

Rosszallással állapította meg, hogy az országban mindenütt, de legfőképpen a fővárosban divat lett az idegen nyelv, idegen öltözet. A fővárosban „van olyan kávéház, melyben a Pester Lloyd és más lapok 3 - 4 példányban járnak, de A Hont és Ellenőrt egyet sem találni”. (Debreczen. 1871. május 25.) „A világpolgárság czége alatt túlzásba, féktelenségbe ragadtattak a szilaj indulatok…, a nemzeti sajátosságok, a jellem már-már a feledékenység tengerébe látszottak merülni.” (Debreczen. 1871. június 17.) - Ellenzéki-függetlenségi nacionalizmusának tartalmát jelentős részben e tényezők alkották.

Irányvonalát sajátossá színezte az ellenzékiséggel párosuló protestantizmusa. Öntudatosan állapította meg újra és újra, hogy a történelem során a protestantizmus „az előhaladás, a felvilágosodás zászlaját lobogtatta…, hogy Magyarországon az alkotmányt, a szabadságot sokszor éppen a protestantizmus szabadelvű intézményeiért vívott küzdelmek mentették meg”. (Debreezen. 1871. április 24.) így már azon sem csodálkozhatunk, hogy a római katolikus egyházat, az egyházi hierarchiát (például a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját) és „fekete lelkű madarait”, a jezsuitákat alkotmányosságellenes, konzervatív tényezőknek tartotta. Támogatta az állami és egyházi hatalom szétválasztását.

A közjogi kérdéseket alapvető jelentőségűeknek ítélte. Azt hangoztatta, hogy „addig, míg a nemzet nem lesz saját sorsának ura, a belügyi reformok czélszerűen nem oldhatók meg, mert a nemzeti törekvések minden lépten-nyomon az osztrák befolyás szikláiba ütköznek”. (Debreczen. 1872. március 27.) De számos liberális reform bevezetését is támogatta, így például polgári és büntető törvénykönyv kidolgozását, az esküdtszéki és békebírói intézmény minél szélesebb körű bevezetését, a helyi közigazgatás demokratikus átalakítását, a „méltányos” nemzetiségi igények kielégítését.

A balközép belső vitáiban általában A Hon álláspontját tette magáévá. 1873-ban Csernátony fúzióra vonatkozó javaslatait felháborodva utasította el. Oláh Károly azt írta: „meg vagyok győződve, hogy Tisza Kálmán desavuálandja Csernátonyt, s a balközéppártot nem fogja engedni eltérni eredeti álláspontjáról”. (Debreczen. 1873. augusztus 23.) - Csalódással vették tudomásul az igazságot; ők továbbra is kitartottak a balközép 1869-es programja mellett, és a Mocsáry - Csávolszky-csoportot támogatták. Lényegében jól látták, hogy az „Ellenőr követői pillanatnyi uralomra vágynak”, tévedtek azonban, amikor azt eleve lehetetlennek és rövid életünek tartották. (Debreezen. 1874. február 21.)

A Debreczen azonban nem állt egyedül véleményével. A Nagyváradon megjelenő Bihar úgyszintén az 1869-es programhoz ragaszkodott. Elítélte {II-2-111.} Ghiczy belépését a kormányba, és nem fogadta el a balközépi országgyűlési képviselők körének 1873. november 7-én hozott határozatait. A nagyváradi balközéppárt választmányától is elhatárolódva a fúziót zsákutcának minősítette, „melyből nem lehet más úton menekülni, mint vagy a politikai elvtelenség veszedelmes morálja árán…, vagy az élet útmutatása árán”. (Bihar. 1874. február 12.)

A balközép erdélyi lapja, a Magyar Polgár 1867 tavaszán indult. Egyike volt a vidék legszínvonalasabb politikai napilapjainak. Figyelmét elsősorban Erdély belső helyzete kötötte le: „nem abban látjuk egy erdélyi lap feladatát, hogy a pesti lapoknak késő visszhangja legyen, hanem abban, hogy eredeti erdélyi közlemények által magát a pesti lapok olvasói előtt is nélkülözhetetlenné tegye”. (Magyar Polgár. 1868. szeptember 18.) Közjogi kérdésekkel ritkábban foglalkozott, többször szociális feszültségekkel. Bátor leleplezésnek számított s a bécsi sajtóba is eljutott az Apor Károly báró, ítélőtáblai elnök által hajdani, tótfalui jobbágyai ellen indított, elűzésükkel végződött peres eljárás ismertetése. Foglalkozott a kolozsvári munkásság egyleti mozgalmának megindulásával, az erdélyi közigazgatás évekig húzódó átszervezésével.

A lap címoldalon hordozta fontos jelszavát: „Magyar jellegű polgárosodás, s mi végcélunk elpolgárosodott magyarság.” (Magyar Polgár. 1869. január 1.) Méltányos, de magyar hegemóniájú nemzetiségi politikát javasolt, a független Biharmegyei Közlönyhöz és az Aradhoz hasonlóan. Védelmébe vette a románok nemzetiségi mozgalmát a pesti Reform és a kolozsvári Kelet alaptalannak minősülő támadásaival szemben.

Az országos politikában a Magyar Polgár híven követte a balközéppártot, a sajátossága tehát az, ahogyan felkarolta és erősítette a korántsem annyira államjogi, mint inkább gazdasági-társadalmi elégedetlenségből eredő erdélyi ellenzékiséget. Az 1875-ös pártfúzióhoz fűződő remények az erdélyi ellenzékiséget levezették, egy időre le is csillapították. A Magyar Polgár - eltérően Kelet-Magyarország más balközéppárti lapjaitól - örömmel üdvözölte a pártfúziót, Tisza Kálmán miniszterelnökségét.

IRODALOM

Jókai Mór Levelezése (1860-1875). Sajtó alá rend.: Oltványi Ambrus. Jókai Összes Művei. Bp. 1975. - Gyulai Pál: Jókai, mint hirlapíró. In: Bírálatok 1861- 1903. Bp 1911. Ferenczy József: Jókai mint hírlapíró. In: Irodalmi dolgozatok. Bp. 1899. 1- 22. - M. Kondor Viktória: Megjegyzések Jókai Mór politikai szerepéhez a kiegyezést követőévekben. = TörtSz 1958. 1 - 2. sz. 125 - 135. - Lengyel Dénes: Jókai és az 1875-ös fúzió. = PIM Évk. 1963. 71- 86. -Takács Sándor: Jókai politikai pályafutása. Jókai Mór politikai beszédei. L Bp. 1930. XIX - CXXXIII.

Móricz Pál: A magyar országgyűlési pártok küzdelmei a koronázástól a Deák- és balközép pártok egybeolvadásáig. I - II. Bp. 1885. - Balla Antal: A magyar országgyűlés története 1867 - 1927. - P. Szathmáry Károly: Emlékeim. Szilágysomlyó, 1886. - Hindy Árpád: Hírlapszerkesztés a hatvanas évek közepén. = MSal 1889. - Jászi Oszkár: A kormány népies propagandája. = HSz 1914. I. 676 - 682.