1. EGY PÁRTOK FELETTI LAP

Csaknem egy időben a sajtószabadság helyreállításával, 1867 márciusában indult meg a kiegyezés utáni első új napilap, a fiatal liberálisok 1848 című újságja. A cím ellenzéki közjogi programot sejtet ugyan, de a lap már első számában leszögezte, hogy sem kormánypártinak, sem ellenzékinek nem tartja magát: 1848 alatt csak a márciusi törvényeket érti, amelyet a kiegyezés eredeti formájában helyreállított. 1867 a „történeti jog utolsó diadala”, s Deák „e harc utolsó mohikánja”. A lap a kiegyezésben a „népies elemek szövetkezését” látta Ausztria és Magyarország között, amely „a szabad népek szabad fejlődése elvének elismerését jelzi”, s a koronázás napján büszkén írta: „a mai nappal az 1848-ban kezdődött forradalom befejeztetett.” (1848. 1867. március 9; június 8.) – Ennek megfelelően ítélt a pártalakulások felett is: eleve helytelennek tartotta a közjogi pártalakulást, s különösen a szélsőbalt támadta, ame” zerinte „merő hájas recriminatió, a szűk látkörű és egyoldalú provincializmus megtestesülése”, s a „kétségbeesés politikáját” űzi, hiszen a külső veszély („az orosz colossus”) s belül a nemzetiségek feldarabolási törekvései egyaránt arra ösztönöznének, hogy szövetséget kössünk a Lajtán túli népekkel. (1848. 1867. március 15.) – De mindezek már a kiegyezés alatt eldöntött kérdések lévén, a feladat: „becsukni a Corpus Iurist, s megnyitni szemünket a kor szükségletei előtt”. (1848. 1867. június 7.) – Kritikusak voltak a Deák-párttal szemben, bírálták a pártban megbúvó konzervatív és klerikális elemeket, s hangoztatták, hogy a később felmerülő kérdésekben a kormánypárt is meg fog oszlani, s egyes ellenzékiek támogatni fogják a kormányt. A pártok – kormánypárt és ellenzék – megmaradnak, de tagjaik lassanként átcsoportosulnak. Ennek előfeltétele a közjogi viták megszűnése; amelynek objektív előfeltétele szerintük a kiegyezéssel adva volt – hiszen elutasítása értelmetlenség, s csak demagógiából szólnak egyesek ellene –; szubjektív előfeltételét pedig azáltal próbálták megteremteni, {II-2-134.} hogy a még fennálló vitákban a kiegyenlítő szerepét játszották, amit jól kifejez a 67-es alapon álló lap „négyszámjegyű” címe is.

Az újszerű eszmékkel jelentkező lap újszerű keretben jelent meg: elsőízben adtak ki nálunk napilapot kisebb, úgynevezett berlini formátumban. Kiadója Emich Gusztáv volt, szerkesztője pedig az Életképek egykori szerkesztője, a magyar újságírás és irodalmi közélet veteránja, a rövidesen Sopronba költöző polgár, Frankenburg Adolf: Munkatársai voltak Pulszky Ágost és Toldy István, nagynevű apák nagynevűvé váló fiai. Pulszky Ferenc is több cikket írt a lapba, s nem tekinthetjük véletlennek, hogy Kossuth híres Cassandra levelére írott válaszát itt helyezte el.

A lap vezető publicistája, Toldy István egyenesen az „ifjúság politikáját” hirdette meg: a jövő a szellem ifjúságáé, s ha 1848 két irányát, a nemzetiséget és a haladást követni akarjuk „e nemzetnek nemcsak nemzeti, hanem európai hivatást is kell teljesíteni”. (1848. 1867. március 23.) – Ezért „a nemzetiségek szabad versenye megoldásánál kezdeményezőként fellépve a polgárosodás menetét nemcsak követni, de vezetni” is tudjuk (1848. 1867. március 14.). –Gyakran szót emeltek a zsidók teljes emancipációja érdekében, követelték a polgári házasságot és a felekezetek egyenjogúságát. Különösen éles kritikával követték a katolikus autonómia rendezésének ügyét, s bíráltak minden feudális rekvizitumot; a nemességadományozásokat, a koronázás értelmetlen szertartásait, a megyei visszásságokat. Erthető, ha a klerikális reakció sajtója minősíthetetlen hangon kommentálta „a féktelenségnek számmal bélyegzett szolgája”, a „frankenburgi korcs 1848” működését. (Idők Tanúja. 1867. július 12.) – S végeredményben a lap bukását is az pecsételte meg, hogy kiadótulajdonosát, Emich Gusztávot, a legnagyobb pesti nyomda tulajdonosát a klérus felszólította: vagy felhagy e lap megjelentetésével, vagy megvonják tőle a Szent István Társulat kiadói jogát. Néhány hónapi megjelenés után megszűnt tehát az 1848, de rövidesen új, megalapozottabb lapvállalkozás körül tömörülhettek a 67-es alapú új liberalizmus következetes hívei.