1. CSICSERI BORS ÉS A KÁVÉFORRÁS-KÖR

Ágai Adolfot (1836–1916) más-más néven az egész újságolvasó közönség ismerte. Csicseri Bors néven szerkesztette a Borsszem Jankót, Forgó bácsi néven a Kis Lapot, Porzó névvel írta alá tárcáit, s valóban kivételként szerkesztette saját nevén a képes „enciklopédiai” hetilapot, a Magyarország és a Nagy Világot. Minden területen figyelemre méltót alkotott. Ha nem ő teremtette is meg a magyar hírlapi tárca műfaját, de kétségtelenül ő tette népszerűvé. A gyermeklapok meggyökereztetése pedig az ő műve volt. Legismertebbé és legjelentékenyebbé a politikai élclap sajtóműfajának kifejlesztése, a Borsszem Jankó szerkesztése tette. Ennek köszönhette azt a kétélű népszerűséget, amelyre Krúdy Gyula úgy emlékezett, hogy Ágai volt az, akinek „tán a legtöbb ellensége volt a régi Magyarországon” (A tegnapok ködlovagjai. Bp. 1925. 184.), értve ezen elsősorban a vidéki, a dzsentri-Magyarországot.

Joggal mutatott rá Németh G. Béla arra, hogy Ágai rossz elbeszélő, felületes, felszínesen gondolkodó tárca- és cikkíró– de „a parodisztikus imitációnak valóságos zsenije” volt. (Létharc és nemzetiség. Bp. 1976. 269.) A politikai eseményeknek és az országgyűlési beszédeknek csak azt a részét emelte ki, amely az emberi kapcsolatokat és gyengeségeket jellemezte, s ezzel a kívülállóknak is érdekessé és részben érthetővé tette ezeket. A minden szintjén, az eszmékben és az életformában egyaránt átalakuló társadalom, egymás mellett élő szélsőségeivel, ideális talaj volt a humor, a szatíra, az élclapok számára. Ez az általános adottság és Ágai társadalmi helyzete, egyénisége találkozott össze, s eredményezte a Borsszem Jankó újszerűségét, jelentőségét. A vidéki zsidóságból induló, tiszta magyar környezetben, a nagykőrösi gimnáziumban, Arany János tanítványaként felnövő, hosszabb ideig külföldön tanuló és végül Pesten letelepedő, a zsidó emancipációt megélő Ágainak sokrétű lehetősége nyílt a különféle szempontok megismerésére, ütköztetésére és szembesítésére.

Mindezen adottságai mellett Ágai kitűnő szervező volt. Jó szemmel válogatta ki a tehetséges munkatársakat, és hatásosan tudta őket munkára serkenteni. Maga viszonylag keveset írt lapjában. Élclapszerkesztői tevékenységét {II-2-197.} két szóval határozta meg: „törülni” és „nyírni”. A beérkezett kéziratokat néhány törléssel tömörré és frappánssá tudta tenni. A bel- és külföldi politikai lapokból pedig az érdekesebb cikkeket összeollózta – ekkor még szinte csak ez a módszer állt rendelkezésre a híranyag beszerzésére –, s földolgozva vagy aktualizálva hozta a Borsszem Jankóban.

A munkatársak részben saját ismeretségi köréből kerültek ki, részben (s ez volt a döntő a lap szellemére) Ludassy összeismertette őt a Kávéforrás-kör tagjaival. A Borsszem Jankó egészen az 1870-es évek végéig ennek a Gyulai Pál által „írói consortium”-nak nevezett társaságnak az élclapja volt.

Az első szám a bécsi Franz Kollarz zsúfolt, nehézkes címlapjával, Jankó János rajzaival, Ágai, Vas Gereben, Gyulai Pál, Maszák Hugó, Hevesi Lajos és Kecskeméthy Aurél írásaival jelent meg. A későbbi számokat mindig „szerkesztőség”, valójában egy baráti társaság állította össze. Beszélgetések, a társaság tagjainak írásai, a napisajtó híranyaga és a nagy mennyiségben beérkező levelek alkották a szerkesztő nyersanyagát. A társaság a Kávéforrás nevű kávéházban, hétfőnként pedig Ágai lakásán gyűlt össze.

Az első évek állandó gárdáját a lap alapítása idején húsz-egynéhány éves, igen tehetséges és felkészült polgári értelmiségiek alkották. A hozzájuk fűzött reményeket nem válthatták be; közülük többen fiatalon meghaltak, a többiek szétszóródtak s egyénileg futották be deformálódó karrierjüket. Köztük volt a színműíró Berczik Árpád (1842–1919), a különösen tehetséges Toldy István (1844–1879), aki akár radikális párizsi író is lehetett volna, az újságíró és nagy reményű liberális politikus Márkus István (1847–1880), a költő, drámaíró és műfordító Dóczy (Dux) Lajos (1845–1919), aki utóbb a báróságig vitte, és közülük a legnagyobb újságírói s politikusi pályát befutó Rákosi Jenő (1842–1929). Kívülük többek között Ludassy (Gans) Mór, a Magyarország című lap szerkesztője és korának kedvelt újságírója, Pompéry János, Kecskeméthy Aurél, az egyik legösszetettebb konzervatív-liberális gondolkodó és esszéíró Asbóth János s egy rövid ideig a Bolond Miska szerkesztője, Tóth Kálmán vettek részt az összejöveteleken.

A társaság tagjai közül saját írásaival rendszeresen csak Márkus István (Kósza Lélek), Dóczy Lajos, Berczik Árpád, Ágai, Hevesi Lajos – aki már a Bolond Miskában megkezdte élclapírói pályáját – és rövid ideig Kecskeméthy Aurél jelentkezett. Az első két évfolyamban Dóczy írta a politikai vonatkozású vezérverseket, Rákosi a klasszikus, deákos hangvételű makaróni-verseket, Berczik a politikai, Hevesi a kulturális, tudományos témák jelentős részét. Amikor Ludassy 1870-ben Bécsbe költözött, Dóczyt, Hevesit, majd a karikaturistát, Kličet is vitte magával. Ettől kezdve állandó munkatársakként Ágai és Berczik vitték tovább a lapot, s a szerkesztőség kibővülése majd csak a nyolcvanas években indult meg.

Miután Jankó Jánost a baloldali élclapok fogva tartották, Ágainak az első szám után a legnagyobbak közé tartozott már a karikaturista gondja. Végül a cseh Karel Klič (1841–1926) személyében sikerült olyan rajzolót találnia, aki évekre a lap egyik legfőbb vonzereje lett. Klič portrékarikaturista tehetsége {II-2-198.} tette lehetővé, hogy az állandó címlap helyett az első oldalon elhelyezett – sokáig színezett arcképekkel jelenjék meg a lap. 1870. május 1-én azonban már eltűnt Klič neve a Borsszem Jankóról, sőt október 9-től a címlapi portrékat is Jankó készítette.