6. SZEMLÉLETI ÚJDONSÁGA

A Borsszem Jankó hangja, élclapi ábrázolásmódja egyedül állt a korban. A többi lap tréfás, gúnyos vagy goromba magyarázatot fűzött az eseményekhez, a Borsszem Jankó elsősorban magukat az eseményeket és szereplőiket mutatta meg görbe tükörben. A megjelenítés, a torzítás módjával értelmezte ezeket. E módszeréből következett, hogy nem az elvont elveket ismételgette, hanem képes volt a tényleges torzulásokat és visszaéléseket felmutatni, ezeket szembesíteni az elvekkel.

Szerkesztőségi postájában – ugyancsak a többiektől eltérve – nem egyszerűen gúnyos formában közölte olvasóival, hogy a beküldött kéziratok közül melyiket használja fel vagy sem, hanem indoklásaival a közönséget nevelte is. Ezzel számos adalékot adott a Kávéforrás-kör eszméi, szerkesztési elvei és humorfelfogása megismeréséhez.

A Borsszem Jankó magatartását meghatározta, hogy áttételesen kívánt csak politizálni. Nem kizárólagosan politikai élclap volt, hanem „a politika beefsteakjéhez a szükséges mustár” amint Pompéry János mondta. A politizálás itt megmaradt egy társadalom és kultúrája egyik megnyilvánulási területének, amelyet a szerkesztőség felfogása szerint csak azért illethetett meg kitüntető figyelem, mert a társadalom és kultúra fejlettségének mércéje lehetett. A többi élclapnál a politizálás azonos volt a személyeskedéssel; csak a Borsszem Jankóban találjuk meg kimondva – s általában gyakorolva is {II-2-206.} –, hogy „az ügyet s a személyt mindig különválasztja”. (1868. 401.) A személyeket karikírozta, az eszméket és magatartásokat viszont támadta, többnyire az irónia fegyverével. A pellengérre állítottak nem teljes személyiségükkel voltak ellenségei, inkább játszott velük. „…Vannak az ellenzék sorában (noha kevesen) oly karakterek, melyeknek túlnyomó jó tulajdonságaiért apróbb botlásokat örömmel megbocsátunk – írta az egyik portré szövege. – Hanem van nekünk egy kitűzött határunk: aki ezen túllép, az hatalmunkba esik s ezzel azután űzzük pajkos játékunkat, ép úgy mint hatalmat nyertek Puck és ármányos tündértársai azon embereken, kik éjszakának idején az Athene melletti ligetbe tévedtek.” (1869. 312.) Ilyen határnak tartotta a lap, ha valaki vágyai kedvéért megmásítja a valóságot, és ha az egyén mások érdekeinek szolgálatába állva, puszta eszközzé válik.

A kulturált polgári magatartás igénye jelent meg formai tanácsaiban is. Elutasított kéziratot például azzal, hogy „minek rúgni ott, hol a csípés is fáj” vagy azzal, hogy „elébb egy kis helyesírást, aztán egy kis elmésséget, mindenek fölött pedig tiszteletet minden osztály iránt!”.

A szerkesztőség néha esztétikai tanácsokat is adott, ezek azonban meglehetősen felszínesek és formálisak voltak. Nem valamiféle végiggondolt humorfelfogás volt a lap könnyed humorának és népszerűségének magyarázata, hanem főként az élceiben megnyilvánuló mentalitás és részben az, hogy élő, beszélt nyelven szólaltak meg írásai, ami ugyancsak különbözött a többi élclap stílusától, leginkább az Üstökös irodalmias hangvételétől.

A Borsszem Jankó az 1860–70-es évek egyetlen európai mércével mérhető hazai élclapja volt, amelynek frissesége, élményszerűsége máig megmaradt.

A társadalmi fejlődés és ellentmondásai közismertté tételében nagy szerepet töltött be, főleg állandó figurái segítségével. Ezek a figurák ugyanakkor a reformkori vígjáték-irodalom továbbélései és a politikai vígjátékok úttörői is voltak. Így irodalomtörténetünknek is szerves része lett e lap. Mindezeken felül az irodalmi paródia, a travesztia nem egy olyan formáját teremtette meg és művelte irodalmi szinten, mely Karinthy Frigyes művészetének egyenes őse.

IRODALOM

[Ágai Adolf] Csicseri Bors: A Borsszem Jankó története. = BJkó 1887. ápr. 10. (melléklet) – Horváth Cyrill: Tóth Kálmán emlék-albuma. Baja, 1894. – Hírlapjaink. Bp. 1896. – Szana Tamás: Jankó János élete és munkái. Bp. 1899. – Jókai album. Bp. 1910. – Kéky Lajos: Ágai Adolf. = BpSz 1918. CLXXIII. 189–221. – Takács Mária: Jankó János (1833–1896). Bp. 1936. – Újság, 1936. márc. 29. 74. sz. (melléklet Ágai Adolf születésének 100. évfordulójára) – Harstenstein, Liesel (Hrsg.): Facsimile-Querschnitt der Kladderadatsch. München – Berlin – Wien, 1965. – Dersi Tamás: A Borsszem Jankótól a Herkó Páterig. In: Századvégi üzenet. Bp. 1973. 5 – 76. – Németh G. Béla: Fejezetek az irodalomkritika történetéből a kiegyezés után. In.: Létharc és nemzetiség. Bp. 1976. 236–335. – Piltz, Georg: Geschichte der europaischen Karikatur. Berlin, 1976. – Szalay Károly: Humor és szatíra Mikszáth korában. Bp. 1977. –Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai. Magyar élclapok és karikatúráik a XIX. század második felében. Bp. 1983. – Műferdítések és poétai rugamok. XIX. századi élclapjaink paródiái és travesztiái. (vál., szerk.) Buzinkay Géza Bp. 1983.