{II-2-228.} IV. KIVONATOS ISMERETTERJESZTÉS A NÉP KÖZÖTT: A KÉPES NÉPLAP

1873. január 1-vel indult meg, pontosabban ekkor vált ki a Vasárnapi Újságból kimondottan annak olcsó és a szélesebb néprétegek számára készülő néplap-változata kívánt lenni. Ez az alcíme szerint „mulattató és tanulságos újság a nép számara” ugyancsak Nagy Miklós szerkesztésében meg havonta kétszer, negyedréten, 8 oldal terjedelemben. 1874-ben egyesült társlapjával, s ekkortól Képes Néplap és Politikai Híradó címmel már hetilapként tűnt fel, rendkívül olcsón évi 2 forintos előfizetésért – de hamarosan már nagyrészt csak politikai „ismeretterjesztésre’ vállalkozott.

A szerkesztő azt akarta hetenként bemutatni, „amit tudni szükséges, a mi hasznos és a mi mulattató”. Egyforma súlyt helyezett írásra és képre, hiszen az utóbbiakkal az olvasni nem tudókhoz is el akart jutni. A cikkeket a Vasárnapi Újság leegyszerűsített, összevont tárgyköreiben csoportosította itt is. Maguk a cikkek és a képanyag nagy része is megegyezett a Vasárnapi Újságban megjelentekkel, főleg kezdetben. Az írások hangneme azonban megváltozott csupa; „komám”-kodó pajtáskodás, „polgártárs” megszólítás jelent meg; aláírói pedig Pál mesterek és Kálmán deákok voltak. Minden betűjéből áradt a mesterségesen megalkotott népiesség. Ám emellett a nevelő, népművelő szándékú írások nagy része, mint például a Dömötör János által írt Falusi János levelei, sokszor jó helyzet jelentést is adtak a falusi műveltségi állapotokról.

Mint néplapnak témakörei leginkább a mezőgazdasági életformához és munkákhoz fűződtek. Szellemisége nem annyira áttételesen a cikkek, számok összességéből bontakozott ki, hanem közvetlenül megjelent, didaktikusan kimondva, sarkítva, gyakran ismételve. Figyelemre méltó volt, hogy bár a Vasárnapi Újságban még a tág látókör, uralkodott, s éppen a lemaradás pótlásáért folyt a harc – a nép számára ugyanaz a szerkesztő, legtöbbször ugyanabból az anyagból az elmaradottság bemutatása mellett az általános nemzeti öndicsőítés következetes ismétlését látta szükségesnek. Olvasóinak a következő egyszerű eszmerendszert nyújtotta. A megszemélyesített nemzet egy és oszthatatlan, ennek egészséges életmódot kell folytatni és lusta földművelőből iparral és kereskedelemmel is foglalkozó munkás emberré kell változnia. Az átalakulás útja a művelődés. S ha az eddigiek akár Buckle tanainak popularizált változatai is lehetnének, a gondolatmenet folytatása már a nacionalizmusé. Mert a lap cikkei szerint a művelődés kívánalmának legfőbb {II-2-229.} indoka, hogy csak ennek útján tudjuk biztosítsa uralmukat Magyarország területén. Műveltség terén előbb be kell hoznunk Európát, hogy azután megelőzhessük - hangzik el nemegyszer az indokolatlanul optimista biztatás.

1874-ben a II. Egyetemes Tanügyi Kongresszushoz kapcsolódva sokat foglalkozott a népiskolák, a népművelés helyzetével, még községi könyvtárak alapításához szükséges alapgyűjteményre is adott javaslatot. A polgári és kapitalista átalakulás érdekében írt számos cikknek és kritikájának útját keresztezte azonban az, hogy az idillinek festett patriarchális állapotokat állította fel mintaképül. A „Szemesnek áll a világ” című útirajz szerzője (talán Dömötör János) például szemére vetette a kortársaknak, hogy a negyvenes évek óta szégyelik az „extra Hungariam non est vita” szemléletet. „Hej pedig sok igaz volt abban a cifra példaszóban – írta –, sok igaz van ma is…, bár hazánk megszűnt tejjel-mézzel folyó Khanaán lenni, s a kais. kön. priv. Österreichische Nationalbank 'Fünf Gulden'-je árnyéka sem lehet azoknak a szépen csengő körmöci aranyoknak, a mikből a szegényebb sorsú zsellérhajlékban is mindig unatkozott néhány a láda fenekén: Magyarország áldott, gyönyörű egy ország azért…” „Énmagam, ki jó darab földet összekalandoztam, igaz hittel, jó lélekkel merem állítani, hogy a becsületes munka és takarékos élet sehol sem vezet hamarább és könnyebben sikerhez, mint a mi édes szép hazánkban.” (1874. 34. 274-75.) Ez a szemlélet pedig már messze volt attól, hogy reális ismereteket nyújtson a népnek.