3. AZ AUFKLÄRISTA POZITIVIZMUS NÉPNEVELÉSI UTÓPIÁJÁNAK JELENTKEZÉSE A FÜGGETLENSÉGI NÉPLAPOKBAN

A kiegyezést követően létrejött néplapok hamar elterjedtek, jelenlétük azonban nem volt tartós. Mint ismeretes, kiadásuknál politikai és vállalkozói szempontok egyaránt szerepet játszottak, a két tényező közül azonban a politikáé volt a döntő szó. A politika 1875 után is megpróbálta a kialakult gyakorlatot tovább folytatni: a kormány anyagilag támogatott néplapokat (így a Közérdeket) és a Ferenczy József szerkesztésében megjelenő „Mesemondó” című füzetsorozatot; a függetlenségi párti politikusok pedig a Budapesti Napilap, a Független Hírlap és a Nemzeti Újság című néplapok hasábjain hirdették a „nép”-nek szóló elveiket. A néplapok jellegét illetően Pulszky Ferenc közkeletű véleményt fogalmazott meg: a nép számára kiadott irodalomnak „kurtának, egyszerűnek és mulatságosnak kell lennie, érdekesnek, úgy, hogy a figyelmet lekösse, mert [a nép] a száraz tanítástól irtózik, a magasabb irályt pedig nem érti meg”. (Egyetértés. 1886. november 4.) Ez a vélemény közel állt a liberalizmus felvilágosodástól átvett nevelés-utópiájához. A néplapok mégsem hozták meg a tőlük várt sikert. Naiv-romantikus népi gondolkodást és nyelvet mímelő stílusuk hatástalan maradt. A politika azonban még egy darabig ragaszkodott hozzájuk.

A fúziót követően alapított első függetlenségi orientációjú néplap, a Budapesti Napilap 1876. június 6. és 1878. február 10. között jelent meg. Szerkesztője Borostyáni Nándor és dr. Kakujay Gyula lett.

{II-2-310.} A szerkesztők a Budapesti Napilapot a főváros gyarapodó kispolgári és munkás olvasóközönségének szánták, ezért jelentős mértékben egyszerűsítették lapjuk szerkezetét, a vezércikket és a hosszabb tanulmányokat elhagyták, és a nyolcadívnyi, 6–8 oldalas kiadványt rövid hírekkel és a tárcában megjelenő folytatásos regényekkel töltötték meg. Hogy versenyképessé tegyék és az alacsony jövedelműekkel megkedveltessék, árát alacsonyan szabták meg: példányonként 5 krajcárba került, évi előfizetési díja pedig 16 forint volt. A szerkesztőket a kifejezetten anyagi szempontok mellett politikai célok vezették: lapjukkal a fővárosi kispolgárság körében népszerű német nyelvű néplapokat kívánták ellensúlyozni. Az új napilapot az olvasók kétkedve fogadták, jó részük kitartott a hagyományos (liberális vagy konzervatív) hírlapok mellett, az új, kispolgári olvasók sem érezték még magukénak.

A Budapesti Napilap nem váltott ki komolyabb visszhangot, szerkesztője, Kakujay Gyula betegsége idején, 1878 elején megszüntették a kiadását.

Jóval bőségesebb politikai anyagot tartalmazott a Független Hírlap: benne már a néplapok és a politikai napilapok számos tulajdonsága egyesült. Bekapcsolódott például Bosznia megszállása idején a kormányellenes tüntetések, függetlenségi párti népgyűlések szervezésébe, külső munkatársai között számos függetlenségi politikust is találhatunk: Helfy Ignáczot, Simonyi Ernőt, Kubinyi Lajost, Kovács Eleket, Kun Pált. A Független Hírlap első száma 1878. június 23-án jelent meg, Mende Bódog szerkesztésében. Mende korábban balközépi (Ellenőr) és szélsőbali (Magyar Újság) lapoknál dolgozott. 1875 óta folyamatosan szerkesztette a Nép Zászlója című hetilapot is, így 1878 után mindkét néplap az ő irányítása alá tartozott.

A Független Hírlap néhány technikai tulajdonsága, így például rovatbeosztása: vezércikk, tárca, hír és művészet, kis napló, közgazdaság, mindenféle, munka (munkaközvetítés), továbbá alacsony ára (3 krajcárért árulták) és magas példányszáma (az elsőévnegyed után 6000) megteremtették a széles elterjedtség alapfeltételeit, tartalmát pedig annak a szerkesztői elvnek az érvényesülése tette hatásossá, amely az olvasók szórakoztatását tekintette a legfontosabbnak. „Mindent szabad írni, csak azt nem, ami unalmas” – volt a szerkesztő elve.

A Budapesti Napilap és a Független Hírlap kisebb-nagyobb áttételekkel kapcsolódott a pártpolitikához, magához a Függetlenségi Párthoz. Az 1883 márciusában meginduló Nemzeti Újság viszont nyíltan függetlenségi orgánum volt. Polónyi Géza főszerkesztő, a lap alapításának körülményeiről, a célokról a következőket írta: „A függetlenségi párthoz tartozó képviselők között már régebb időóta megbeszélés tárgyát képezte egy függetlenségi párti néplap megindítása. Eleinte csak hetilap volt tervben. Maga a függetlenségi kör egy bizottságot küldött ki oly célból, hogy egy ilyen lapnak megindításához tervet és költségvetést készítsen… Örömmel ragadtam meg a számomra kínálkozó alkalmat, hogy a párt érdekeinek szolgáló ezen lapot … a Corvina által adott biztosíték mellett megindítsam. Anyagi hasznomnak teljes kizárásával vállalkoztam a főszerkesztőségre azért, hogy pártunk híveinek {II-2-311.} ezáltal is olcsóbbá, tehát könnyebben hozzáférhetővé tegyem azon lapot, amelynek semmi más célja nincs, mint a 48-as elvek terjesztése által magának a pártnak szolgálni.”

Az új néplap egy ívnyi terjedelemben, nyolcadrét alakban, a legkisebb formátumban látott napvilágot. Mindössze három krajcárba került, évi előfizetési díja is csak 12 forint volt. Polónyi Géza főszerkesztő és Déri Gyula felelős szerkesztő lapjuk jellegét a következőképpen határozták meg: „Feladatul azt tűztük magunk elé, hogy a magyar olvasóközönség kezébe oly lapot adjunk, amely egy részről a művelt középosztály ízlésének és igényeinek megfelelő olvasmányul szolgáljon, másrészről azonban alakjánál, irányánál és olcsóságánál fogva a nép ama rétegeibe is behatolhasson, s a függetlenségi eszméket amaz osztályok körében is elterjedtté tegye, melyek eddigelé az alkotmányos küzdelmekben önhibájukon kívül rendszeres és helyes politikai tájékoztatás nélkül vettek részt.” (Kiemelés tőlünk – G. – V.) S bár barátaik közül sokan lehetetlennek tartották, hogy „egy képes lap megmaradhasson a politikailag számbavehető sajtó színvonalán”, a Nemzeti Újság mégis gyorsan elterjedt, s terjedelmét is másfél ívre növelhette. 1883 augusztusában Polónyi Géza megvált a laptól, és a főszerkesztő Déri Gyula, a felelős szerkesztő Somogyi Ede lett.

A kezdetben az utolsó oldalon megjelentetett képek egy idő után az első oldalra kerültek, s a vezércikk és a politikai rész pedig csaknem eltűnt. A kivonatos országgyűlési tudósítások, alkalmi cikkek ugyan továbbra is függetlenségi szellemben íródnak, de a Nemzeti Újság egyre inkább semminemű politikai propagandát nem folytatott. Gyors elterjedését a korábbi függetlenségi néplap, a Független Hírlap régi olvasóinak, és feltehetően annak a véletlennek köszönhette, hogy megindulása időben egybeesett az évtized egyik legjelentősebb bűnesetével, Majláth György országbíró meggyilkolásával. Az utóbbit látszik igazolni, hogy míg a politikai rovat mérsékelt hangnemű és minden személyeskedéstől mentes volt, annál hangosabb tálalásban jelentették meg a bűnügyi riportokat, a fővárosi híreket. Érdekességben –az egykorú olvasó számára – vetélkedhetett ezzel a hirdetési rovat, amely szintén a kisemberek igényeihez alkalmazkodott. „A hirdetés sehol sem mellőzhető, ha sikerrel akarunk működni, de a hirdetésnek nem szabad drágának lenni. Evégből behozzuk lapunkba az »Apró hirdetések«-et… üresedésben lévő állásokat a munkaadótól minden díj nélkül veszünk fel.” Az elengedhetetlen folytatásos regények már címeikben is feltűnően erőszakos eszközökkel törekedtek az olvasói figyelem felkeltésére, illetve ébren tartására: Fortune de Boisgobey: A gyilkos ágy, Déri Gyula: Az elzüllött félisten, Faragó István: Gyémántos Pali vagy a budapesti fojtogatók. A címlap-illusztráció többnyire alig igazodott a belső oldalakhoz. Rendszerint hangulatos metszeteket, életképeket és tájakat közöltek (ezek a metszetek, jó minőségű termékek voltak), néha sor került egy-egy szenzáció helyszínének vagy hősének bemutatására is, ám összehasonlíthatatlanul gyengébb kivitelben. A Nemzeti Újság képei, illusztrációi tartalmukban és előállításuk technikai {II-2-312.} színvonalában a korszak legsikeresebb képes napilapjának, a Budapestnek az ízléséhez igazodtak.

Az országbíró gyilkosainak kézre kerítése után nem maradt a lap szenzáció nélkül: ekkor kezdődött az eszlári per. A Függetlenségi Párt felfogásának megfelelően támadásokat intézett az antiszemita irányzat ellen. Nem véletlen, hogy előfizetési felhívásában ekkor nem annyira a függetlenségi érzésekre apellált, hanem a szokásos frázisokon kívül („Magyarország kizárólag magyar legyen”) azt hangoztatta, hogy „kiirtandó a babona és a vallási rajongás, helyreállítandó az egyes felekezetek közötti jó egyetértés”. A per hosszú folyama alatt derekasan küzdött az antiszemita áramlattal, de annak lezárulta után nem kínálkozott számára olyan politikai téma, amely az uralkodó osztályok pártfrakcióin túlmenően a szélesebb néprétegeket is érdekelte volna. A rendkívüli népszerűségnek örvendő Budapesttel nem vehette fel a versenyt. A Függetlenségi Párt számára is célszerűbbnek látszott a Budapest politikai támogatása. 1883 decemberétől Somogyi Ede, az új felelős szerkesztő és kiadótulajdonos már „támogatni fogja a kormányt elfogulatlanul, midőn ez a nemzet javát célozza”, vagyis a politikai semlegesség álláspontjára helyezkedett, de sem ezzel, sem a szenzációk hallatlan mértékű hajszolásával, a véres gyilkosságokról és kutyafejű emberekről való képek közlésével sem tudta megtartani olvasótáborát. A lap rövidesen, 1884 februárjában megszűnt. A pártsajtónak az új típusú néplapokkal történő összeolvasztási kísérlete ez alkalommal sem sikerült; a politikai néplapok helyébe a nagy példányszámú, szórakoztató tömegsajtó lépett.

IRODALOM

Az Egyetértés története. = Egyetértés, 1905. májusi jubiláris szám. – Csávolszky Lajos: Röpirat a választókhoz. Pest, 1869. 24. – Csávolszky Lajos: Ami a baloldalon történik. Bp. 1873. 47. l. – Dezsényi Béla– Nemes György: A magyar sajtó 250 éve. Bp. 1954. 2871. – Eckhart Ferenc: Ferenc József és a baloldali sajtó = Bécsi MTörtInt Évk. Bécs, 1933. 386–392. – Oláh Zoltán: A két Verhovay és a sikkasztó Függetlenség Bp. 1883. 63 l. – Verhovay Gyula: Liberalismus és konzervativismus. Bp. 1875. 251 1.