4. A POLGÁROSODÁSÉRT ÉS A MAGYAROSODÁSÉRT

„Klio, ha egykor meghegyezi ceruzáját újkori történetünk megírására, a Borsszem Jankót nem fogja mellőzhetni, s oly becses forrásul fogja majd a késő századok Wenczele, Pauler Gyulája, Szilágyi Sándora vagy Thalyja tanulmányozni, mint most kutatja a levéltárak poros aktáit”– írta nem kis önérzettel Ágai (1875. március 14. 2.). Állítása mégsem túlzás, hozzáfűzve, hogy semmivel sem igényel kevesebb kritikát, mint akármely más történeti forrásanyag.

A Borsszem Jankó az 1870-es évek második felében Tisza Kálmán uralmának első harmadában is változatlanul kormánypárti volt, de ez nem jelentett feltétlen kormánytámogatást. Mint volt Deák-párti támogatta az új kormányzatot, s ezért mindig maradtak fenntartásai a szabadelvűvé alakult, hitehagyott balközép párttal és vezetőjével szemben. Ezt az uralmat alapvetően dzsentri-érdekvédelemnek tartotta, amellyel szemben ő maga a polgárosodást hirdette. A maga képviselte és olvasói körében maga teremtette „nemzeti {II-2-401.} közérzület” nevében nemegyszer szembeszállt a kormány intézkedéseivel vagy magával Tiszával. A Balkán-háború idején egészen forradalmi hangvételig eljutott törökbarátságában, kormány- és birodalomellenességében. A kormánypárt oldalára állította viszont nacionalizmusa és minden ellenzékkel vívott harca.

1878-tól a polgárosodást érintő és a 80-as évekre kibontakozó társadalmi harc került fokozatosan érdeklődésének homlokterébe. A zsidó polgárság és kispolgárság magyarosításának és e társadalmi folyamat akadályai ledöntésének programja a megindulástól kezdve kiemelkedően fontos volt a Borsszem Jankó számára.

A nyolcvanas évek első felében a társadalmi és politikai kérdéseket, az egyes személyeket ebből a társadalmi szempontból ítélte meg. Több valóságos jelenséget megmutatott, sok összefüggést feltárt – a feudális intézmények és a korrupció összetartozását, a bismarcki Németország Európára is veszélyes társadalmi és politikai fejlődését stb. –, viszont sokszor tévedett is vagy felületes általánosításaival jogtalanul támadott: minden politikai ellenfelét egyúttal antiszemitának is bélyegezte, a csángók segélyezésének ügyét az antiszemita Verhovay személye miatt támadta stb. Minthogy a többi politikai élclap ekkor antiszemita volt, s a hírverés is a „szenzációnak”, az antiszemitizmusnak kedvezett, a Borsszem Jankó nehéz helyzetbe került. Az antiszemitizmus visszaverése és leleplezése mellett szüntelenül bizonyítania kellett magyarságát. Ebből fakadt egyrészt egyre hangosabb nacionalizmusa a nemzetiségekkel és az osztrák-németekkel szemben, másrészt a nyelvi magyarság mércéje miatt a munkásság és az iparosok támadása is.

A tiszaeszlári perben a kormány és a Szabadelvű Párt álláspontja liberális volt, a pert követően a politikai antiszemitizmus fel is bomlott a vereség miatt. A nyolcvanas évek közepén a Borsszem Jankómegerősödött kormánypártisággal került ki a küzdelemből. Az évtized második felében rendíthetetlen kormánypárti maradt, viszont az Ausztriában erősödő antiszemitizmussal párhuzamosan olykor már kiegyezésellenes élceket, karikatúrákat is közölt. Belpolitikában a polgári házasság még mindig napirenden levőügyét kísérte kitüntetett figyelemmel, mindig emlékeztetve, hogy az antiszemitizmus most a polgári házasság törvénybe iktatásának ellenzéseként jelentkezik. Ezért foglalkozott a hazai feudális maradványok, az ultramontanizmus, a klerikalizmus és az agrárius törekvések támadásával is. A gazdasági és politikai fejlődés, haladás ügyét azonosította saját polgárosodási felfogásával, s mert ez szűk körű volt, egyre inkább bevált receptek felmutatása helyettesítette érdembeli állásfoglalását.

1887. márciusban jelent meg a Borsszem Jankó ezredik száma. Ágai ebből az alkalomból ünnepi mellékletben mutatta be a lap történetét és munkatársait. Szerkesztői üzeneteiben is hetekig magával a lappal foglalkozott. Megfogalmazta feladatát is, „azt a háborút, amelyet, mióta élek, folytatok a nyegleség, a léhaság, a dölyf és a ’virtus’ ellen – a magyarság, a lelkiismeret szabadsága s a civilizáció mellett”. (1887. március 13. 8.) Általános emberi {II-2-402.} gyengék, általános erkölcsi elfajulások ellen harcolt általánosságban megfogalmazott, de nagyon is a korhoz és a kor eszméihez kötött elvek nevében. Ez is szerepet játszott a politikai és társadalmi kérdésekre vonatkozó leegyszerűsítéseiben vagy tévedéseiben.

Ám e területeken kívül is roppant széles volt érdeklődési köre, a korabeli élet különböző területein lejátszódó és különböző értékű eseményeire egyidejűleg volt képes figyelni. Éppúgy foglalkozott természeti katasztrófákkal, nyelvművelési kérdésekkel, a magas halandósággal, a párbajokkal, kulturális életünkkel vagy irodalmi alkotásokkal, mint a politikával. Laptársai közül a legszélesebb érdeklődésű és a legtájékozottabb volt, hogy híréhes olvasóközönségét, a feltörekvő, vagyonosodó városi polgárságot minél jobban kielégítse.

Ágai és a Borsszem Jankó munkatársai szüntelenül figyelték a külföldi élclapirodalmat, amely számukra nemcsak az alapításkor szolgált mintaként, hanem a későbbiekben is hol ötletadóul, hol szellemi irányítóul. A leghíresebb osztrák, német, francia és amerikai vicclapokra, példájukra többször hivatkoztak a szerkesztőségi üzenetek. Tudatosan igyekeztek magyarra átültetni a Berlinben és Bécsben megszületett speciális zsidó vicctípust, melynek gazdag gyűjteményével szolgált a berlini Kladderadatsch. Sőt ez a lap olyan figurákat is teremtett, melyek mintaként szolgálhattak a magyar rokonfigurákhoz.