{II-2-438.} 2. AZ „ENCIKLOPÉDIAI” LAPOK ÁTALAKULÁSA KÉPES SZÉPIRODALMI LAPOKKÁ

A nyolcvanas évek során az átfogó ismeretanyagot közvetítő közművelődési lapok módosították eredeti célkitűzésüket, és az évtized végére már bevallottan, programjukba foglaltan képes szépirodalmi hetilappá változtak. Ez annál figyelemre méltóbb volt, mert az új lapalapítások még ismeretterjesztő célkitűzéssel indultak, s ennek ellenére következett be szerkesztési elveik változása.

1884. július 1-vel Magyarország is csatlakozott a nemzetközi szerzői jogi egyezményhez, ami véget vetett a külföldi lapokból történő kötetlen és ingyenes cikk- vagy illusztráció-átvételnek. Ez döntően befolyásolta éppen a közművelődési lapok sorsát, hiszen ezek képanyaguk többségét, a prózai szépirodalmi rovatuknak olykor felét is és a technikai rovatuk anyagát majdnem teljes egészében külföldi lapokból ollózták össze. A Magyarország és a Nagy Világ például kifejezetten a törvény életbelépése miatt szűnt meg. A továbbra is megjelenő lapok nagyobb mértékben merítettek hazai forrásokból, de még a csökkentett külföldi eredetű anyag – főként képanyag –átvétele is nagy anyagi megterhelést jelentett. Eredménye az lett, hogy a képes hetilapok kevesebb honoráriumot fizettek íróiknak, s így sokszor csak a napilapokból kimaradt, gyengébb írásokat közölhették vagy továbbra is másodközlő fórumok maradtak. Az Ország-Világ például még sokat is adott szép kivitelű illusztrációira, ezért ezeket a bécsi Angerer és Göschl műhelyében készíttette. Többletkiadásait csak úgy tudta egyensúlyban tartani, hogy egy tárcáért mindössze 10 forintot fizetett, amikor a Budapesti Hírlapnál ugyanennek honoráriuma már 25 forint volt. Kizárólag hazai grafikusok és festők művei alapján, hazai üzemekben készült klisékkel pusztán olyan, igényekben és mennyiségben egyaránt mérsékelten illusztrált lapot lehetett előállítani, mint amilyen a Magyar Salon volt. A többi lap éppúgy nem mondhatott le a külföldi képanyagról, mint a külföldi írók elbeszéléseiről, folytatásos regényeiről sem. Hogy 1884 után ezekben a lapokban gyakrabban feltűntek az oroszból fordított szépirodalmi művek, abban Szabó Endre kiterjedt műfordítói tevékenységén túl bizonyára az is nagy szerepet játszott, hogy Oroszország nem volt tagja nemzetközi szerzői, jogi egyezménynek. Viszont a világ technikai és bizonyos fokig a tudományos újdonságait közvetítő cikkek nagy részéről minden lap lemondott. Bátran megtehették, az olvasók nem hiányolták, ami a hazai polgárosodás- és művelődés irányának jelzője. Ez az ismeretterjesztő tevékenység átmenetileg még jobban összezsugorodott – viszont részben ez kényszerítette rá a lapokat, hogy a korábbinál többször jelentessenek meg írásokat a hazai iparosodásról. és az itthoni technikai újdonságokról.

Ám a szerzői jogi törvény legfeljebb csak meggyorsított egy olyan átalakulási folyamatot, melynek társadalmi és kulturális előidézői voltak, s amely nélküle is bekövetkezett volna.

{II-2-439.} A kiegyezés után egyes szűk kapitalista gazdasági és ipari területek sokkal nagyobb lendülettel fejlődtek, mint ahogy az iskolázás, általában a művelődés elterjedt. Így a nyomdai és kiadói vállalkozások is kiterebélyesedtek, bár az olvasóközönség sokkal kisebb mértékben növekedett. Új olvasóközönséget viszonylag gyorsan úgy hódíthattak maguknak a magyar közművelődési lapok, ha teljesen elvonják a városi polgárság körében még mindig népszerű német lapok olvasóit is. A nyolcvanas években egy-másfél évtizedes más irányú érdeklődés után került ismét az előtérbe a német családi lapok kiszorításának igénye. Bármennyire üzleti indíttatású volt is ez a kampány, jól összevágott a nacionalizálódó politikával és közszellemmel, s így még a hazafiasság jellegét is ölthette. Míg a hetvenes évtizedben „a fölvilágosodás és józan haladás terjesztése” volt a lapok célja, most ehelyett mindegyik a német lapokat akarta „fölöslegessé tenni”. Ez önmagában már alacsony mércét állított: a Gartenlaube, a Mode Zeitung, az Illustrierte Zeitung, a Heimath, a Frauen Zeitung és a többi hasonló lap színvonalát. Ezek is sok szépirodalmi és családi olvasmányt (divat, háztartás, nevelés, „erkölcsnemesítő” történetek stb.) tartalmaztak, mérceként tehát szintén a szépirodalmias átalakulás javára hatottak.

Szakértelmiséget – köztük újságírókat is – gyorsabban kitermelhettek a hazai kapitalista fejlődés szükségletei, mint az általános művelődési igényekét. A hivatásos újságírói foglalkozás elsősorban politikai és vele közvetlenül összefüggő ismereteket kívánt. Az újságírók jelentős része szépirodalmi műveket írt, vagy velük kísérletezett. A szépirodalmon és politikán kívül mindössze néhány, egy-egy művészeti területen jártas újságíró működött még ebben a korban is (pl. Szana Tamás a képzőművészeti, id. Ábrányi Kornél a zenei irodalom területén). Már az igényesebb történeti tárgyú írásokat is – a politikai és erkölcsi „tantörténetek” kivételével – szakemberek írták, alkalmanként, s összesen két, természettudományi cikkeket rendszeresen publikáló újságíró működött Herman Ottó és Hoitsy Pál személyében. Most már a közművelődési lapok is az újságírók cikkeire építhették működésüket – az alkalmi cikkírók és szakemberek csak kiegészítő anyaggal járulhattak ehhez, még ha gyakran ők jelentették is az értéket és színvonalat –, tehát a tárcák, elbeszélések és költemények mellett egyre inkább olyan félpublicisztikai, félirodalmi írások uralták a lapokat, mint az útibeszámolók, útirajzok. Mellettük rendszeresen voltak irodalmi és képzőművészeti kritikák, ezek azonban gyakran szűk látókörűek, napi érdekűek maradtak. Melléjük a történeti tárgyú és vonatkozású írások társultak növekvő számban. Mindezt összevetve, jelentős témaköri beszűkülést és elszürkülést tapasztalhatunk a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek közepéig tartó időszakkal összevetve.