4. MEGHIÚSULT POLGÁRI SZELLEMŰ TÖREKVÉSEK

Új lapalapításokhoz vagy egyes szerkesztők személyéhez kötve 1888-ig kis megszakításokkal egymást követték a polgári közművelődési lapteremtési kísérletek. Ágai Adolf szerkesztői időszakában, 1879-ig a Magyarország és a Nagy Világ, Somogyi Ede szerkesztése idején az Ország-Világ első féléve (1879–80), 1884–85-ben a Magyar Salon, Benedek Elek szerkesztési idejének elején, 1886–88-ban pedig ismét az Ország-Világ kísérletezett ezzel az úttal. Kísérletük fikción alapult: feltételezte a dzsentri uralkodó rétegtől szellemileg, társadalmilag és politikai törekvéseiben független hazai polgárság és polgári értelmiség létét. Elsősorban francia és angol minták alapján, nagyrészt nyugat-európai lapok cikkeit átvéve, illetve a szerkesztők és munkatársak jelentős részénél friss, közvetlen nyugat-európai élmények hatására készültek ilyenkor e lapok, s egyenes folytatói az 1875 előtti polgári lapszerkesztési törekvéseknek. A kortársak által „kozmopolitának” bélyegzett szellemük csak annyiban volt valóságos, hogy általában jelentéktelen helyre zsugorodott bennük a magyar nemzetiséget értékmérő kategóriává megtevő szemlélet. Idegen volt tőlük, hogy szeparált nemzeti érdek- és eszmekörben gondolkozzanak, mint az ismét megjelenő „extra Hungariam non est vita” félelmektől áthatott, bizonygató szólamának átvétele is. Idealisztikus alapon a polgárság és polgárosultság általánosan érvényes jegyei iránt érdeklődtek (technikai fejlődés, polgári életforma, kulturális élet, polgári eszmei és művészeti áramlatok stb.), mindezt úgy ítélték meg, hogy Magyarországon változatlanul megteremthető – legfeljebb megengedve egy kis késést. Nagyon is {II-2-443.} sokszor foglalkoztak hazai témákkal, így az érdektelenségbe és unalomba merülő Vasárnapi Újságnál sokkal „nemzetibbek” voltak. Viszont a hazai jelenségeket úgy mutatták be, mint a nyugat-európai társadalmi és gazdasági jelenségek részét, kiágazását. Például az 1885-ös budapesti országos kiállításra ugyanúgy tekintettek, mintha a párizsi vagy londoni világkiállítás lenne, ez alkalommal a magyar ipar és a legfejlettebb nyugat-európai kapitalista országok ipara között párhuzamot vontak és mindössze mennyiségi különbséget láttak. (A kiállítás bezárását követően viszont az akkor leginkább polgári szellemű lap, a Magyar Salon sértett nemzeti hiúság nélkül beismerte a túlzott reményeket s a kudarcot.)

Végig e korban a Vasárnapi Újság jelentette a polgári lapszerkesztési törekvések ellentétpárját, a dzsentri olvasók megtestesült igényét, sőt a mintaképet azoknak a lapoknak, amelyeknek fel kellett ismerniük, hogy nem készülhetnek egy fiktív független polgárságnak. A Vasárnapi Újság ekkori legfőbb jellegzetessége volt, hogy számainak egynegyedét-harmadát tették ki a rövid, aktuális híreket tartalmazó rovatok, s önálló cikkeinek jelentős része is valamilyen módon kapcsolódott a napi, általában politikai eseményekhez, a dzsentri nemzet önvédelméhez, a nacionalizmushoz és önfelmagasztalásához, a historizáláshoz. Ez a lap reagált legérzékenyebben a „nemzeti politika” eseményeire, a közéleti, a belpolitikai és a magyar érdekeket érintő világeseményekre. A napi eseményekhez való tapadása egyúttal szűk látókört is maga után vont. A lap már alig kereste az egyes események helyét a nagyobb összefüggésekben, s a „magyar érdek” és „magyar szellem” hatókörén kívül ritkán érdeklődött. Ami ezen kívül esett, az legtöbbször az apró hírek között jelent meg, s ritkán haladta meg az érdekesség (vagy bűnügyi érdekesség) színvonalát.

1887 után a Vasárnapi Újság átmenetileg nemcsak átkeresztelte magát képes szépirodalmi hetilappá, de valóban azzá is vált. Az önálló polgári törekvéseiket feladó lapok ugyanígy tettek. Ez a szemléleti egységesülés azonban akkor következett be, amikor a hazai polgárosodás választóvonalához érkezett, s amikor már a sajtóban is önálló, egyre hangadóbb és befolyásosabb szerepet játszott a polgárság. Az 1890-nel kezdődőúj korszakban már az övék volt a vezető szerep.