AZ ORPHEUS, KAZINCZY FOLYÓIRATA (1789–1790)

Kazinczy az időszaki sajtóval még gyermekévei alatt megismerkedett: visszaemlékezései során idézi fel azt az emlékezetében hosszú idő után is elevenen megmaradt képet, hogy nagyatyja, Bossányi Ferenc, nemesi kúriája előtti tornácán üldögélve, az erlangeni német és a lipcsei latin újságokat olvasgatta.

Maga is élénk figyelemmel kísérte hazai újságírásunk kezdeményeit és lelkes olvasója, sőt levelezője lett lapjainknak. Az időszaki sajtó jelentőségét főleg a nemzeti nyelv és irodalom fejlesztése érdekében tett szolgálatukban látta, de nagyra értékelte azt a szerepet is, amit azáltal töltöttek be, hogy elősegítették az egymástól elszigetelten élő írók kapcsolatainak kifejlődését és az olvasók látókörének növelését. Ő is, miként Batsányi, megismerkedett a korabeli német folyóiratokkal, és ezek számára is ösztönzőleg hatottak folyóiratalapításainál. Ezeknek {I-219.} mintájára szintén gondolt arra, hogy az előző hazai kezdeményezéseknél – a hírlapoknál és a melléklapjainál – színvonalasabb és igényesebb lapot kell létrehoznia.

Amikor a Magyar Museumnál úgy látta, hogy Batsányival való közös szerkesztői együttműködés nem valósítható meg, nyomban hozzákezdett egy új folyóirat létrehozásához. Már 1789 elejétől kezdve foglalkoztatta ez a gondolat, és íróbarátai, akikkel erről levelezett, azt gondolták, ő is valamilyen „társaságot”, több tagból álló szerkesztőséget kíván létrehozni. Horváth Ádám egyenesen abban reménykedett, hogy az Orpheus kezdeti négy-öt főnyi munkatársából néhány év múlva kifejlődik valamilyen – lipcsei mintájú– tudományos társaság. Egyedül Ráday Gedeon értett egyet Kazinczyval – aki nem ilyesmire gondolt – sőt maga is azt tanácsolta: ne keressen társakat, akik inkább megzavarják az igaz szándékot, mint segítik azt.

A létesítendő új folyóirat címe körül is viták folytak, végül is Kazinczy saját szabadkőműves neve, az Orpheus mellett döntött, jelezni kívánta ezzel is lapjának irányzatát. Kovachich Márton Györgyhöz 1789 szeptemberében írt levelében úgy körvonalazta folyóirata programját, hogy abban a felvilágosodás, erkölcs, filozófia („de nem a skolasztikus”), történelem, költészet, festészet kap helyet. Már ekkor jelentős, részben német és francia folyóiratokból vett anyaggal rendelkezett.

Az első szám 1789 novemberében került nyomdába, decemberben cenzúrázták és még a hónap vége előtt meg is jelent.

Programadó cikkében igyekszik lapja helyét és szerepét kijelölni a már meglevő folyóiratok között, remélve azt, hogy az új kiadvány sem lesz felesleges és haszontalan. Vállalkozását a nyelv és poézis csinosítására törekvő Magyar Museum és az általánosabb érdeklődésű Mindenes Gyűjtemény közé helyezi, és célját elsősorban a „józan gondolkodás” terjesztésében látja. Ezen ezúttal a jozefinista-szabadkőműves voltaire-i felvilágosultságot értette. Másodsorban a nyelv tökéletesítését nevezte meg folyóirata feladatának; ő is főleg költői műveket ígért, de a prózától sem akart elzárkózni. Az aktualitásokhoz leginkább azok a „literátori tudósítások” kívántak kapcsolódni, amelyek közlését Kazinczy szintén tervbe vette.

Kazinczynak a Magyar Museumba szánt programjából ezúttal elsikkadt a kritikai tevékenység terve, és hiányzik – Batsányi programjához képest – a tudományos társaság programja. Ugyanakkor az első három közlemény által dokumentálni kívánta a nyelvi mozgalom iránti érdeklődését is.

Az Orpheusban a nyelvi program eltolódik a szépirodalom és az esztétika irányába, a világnézeti program pedig – a későbbiek során – egyre radikálisabbá válik. A jozefinista „józan gondolkodás”-nál a következő füzetekben lényegesen többet kapunk: Rousseau, Helvetius, Holbach, Kástner fordításait és polgári szabadságjogokat hangoztató eszméit. Kazinczy folyóirata is túljutott a jozefinista felvilágosultság határain és benne a szerkesztő a teljes véleményszabadságért harcolt, amit éppen „a Teremtőtől kapott értelem jogán” követelt meg. „Miért volna tilalmas azt, amit érez, kimondani egy oly írónak, aki interna vocatiót érez arra, hogy mondja, amit lát.”

{I-220.} Az Orpheusban megtalálható a korszak magyar irodalmának szinte valamennyi jelentős képviselője. Különböző műfajok: költemények, útleírások, levelek, versek elevenen váltogatják benne egymást. A szerzők között sok olyan író is van, akik a Magyar Museumba is írtak. Az Orpheus legjelentősebb cikkeit azonban itt is – miként Batsányi esetében – maga a szerkesztő írta, saját nevén vagy „Széphalmy” álnéven. Eredeti közleményei között elméleti cikkek, irodalmi tudósítások és jegyzetek találhatók, fordításai között pedig Anakreontól és Horatiustól kezdve Lessing- és Klopstock-fordításokig a világirodalom számos nevezetes alkotása.

E remekművek mellett – főleg pedagógiai okokból és a főrendek megnyerése érdekében – engedményeket téve a színvonal rovására, olykor gyengébb munkákat is közölt. Ezek az engedmények a II. kötetben fokozódtak, és kiterjedtek politikai-világnézeti területre is. Eltűnnek e kötetből a radikális írások és uralkodóvá válik a szépirodalom. De ezek sorában is háttérbe szorul az élő irodalom, és helyét a görög-római klasszikusok fordításai foglalják el.

Ennek az újabb tartalmi változásnak a hátterében az a csalódás állhatott, ami Kazinczyt is érte a nemesi mozgalom „győzelme” után, amikor a feudális reakció is megerősödött. Bizonyára volt szerepe a cenzúrának is az Orpheus hangváltásában, bár nincs nyoma olyasféle üldözésnek, mint amilyen a Magyar Museumot érte.

A lap kiadásával is sok baj volt: 1790 közepéig még csak hét szám jelent meg a havonkénti megjelenésűnek tervezett folyóiratból. A nyolcadik számot 1791 áprilisában kezdték szedni, de még 1792 februárjában sem készült el. Kazinczy ekkor felmondta a szerződést, és megpróbálta folyóiratát másképpen megjelentetni, de kísérletei kudarccal végződtek, bizonyára a már ismertetett súlyos cenzúraszigorítások miatt is.

Az Orpheus nem volt olyan népszerű, mint a Magyar Museum; 1790 nyarán arra kérte Kazinczy Arankát, igyekezzen minél több vevőt találni lapja számára, mert különben a nyomdász eláll a kiadásától. A Helytartótanács nem engedélyezte a postai terjesztést, ezért a füzeteket egyenként kellett árusítani, vagy pedig vásáros szekéren szállítani, távolabbi vidékekre. Ilyen körülmények között 1789 vége és 1792 eleje között mindössze 8 szám látott napvilágot. Bár Kazinczy még 1794-ben is foglalkozott egy újabb füzet összeállításával, és lapja folytatásával, erre már nem kerülhetett sor: publicisztikai tevékenységének – miként Batsányiénak – szintén a reakciós erők előnyomulása és a magyar jakobinus szervezkedés felszámolása vetett véget, melynek során a Magyar Museum szerkesztője mellett az Orpheusé is a vádlottak padjára került.