Készebb vagyok inkább kősziklává válni, |
Mint igaz szivedtől örökre elválni, |
Mert ha két igaz sziv egymástól elválik, |
Még a fényes nap is homályosra válik. |
Isten hozzád, rózsám, szeretett angyalom, |
Nem ölelhet már át reszkető két karom. |
Te voltál életem egyetlen reménye, |
Jaj, de te is lettél megkeserítője! |
Mióta itt hagytál, nincsen olyan percem, |
Hogy két piros orcád ne volna eszemben. |
De mit ér énnékem ilyen gondolatom, |
Hogyha én azokat meg nem csókolhatom! |
Isten hozzád, isten veled, |
Itt, mikor én éjjel irtam, |
Éjjel irtam, meg-megálltam, |
Isten hozzád, isten veled, |
Sok szerencse legyen veled |
|
|