Küldöm levelemet ezen gyöngyvirágnak, |
Ki tőlem távol van, drága virágszálnak. |
Ki vagyon fizetve bélyegje, pecsétje. |
Adják tisztelettel a saját kezébe! |
Írom levelemet reszkető karokkal; |
Le is pecsételem szívem fájdalmával. |
Hullanak könnyeim megírt levelemre, |
Rövid soraimat pecsételem vele. |
Gyönyörű virágom, szívemből kívánom, |
Hogy ez a pár sorom virulva találjon. |
Ez egypár soromba elküldöm lelkemet; |
Minden betűjibe dobogó szívemet. |
Hej, kedves galambom, mit is kezdjek írni? |
Mikor rád gondolok, jobb szeretnék sírni. |
Széjjes ez a világ, száz falu van benne, |
De az én bánatom mégse fér el benne. |
Ki-kikönyökölök szobám ablakába, |
Nézem a felhőket falum irányába. |
Mikor arról jönnek, mintha terád várnék, |
Mikor arra mennek, mintha velök szállnék. |
Mikor arról jönnek, csak azt kérdezgetem: |
Az a kis galambom szeret-e még engem? |
Mikor feléd mennek, mind csak azt izenem: |
De nehéz, galambom, az igaz szerelem! |
De midőn megkapod ezen levelemet, |
Írjál egynehány sort, vigasztald szívemet! |
Mert hogyha sokáig bánatban így marad, |
Rövid idő alatt szívem kettéhasad. |
Ó, ha a gólyának szárnyával bírhatnék, |
Akkor, én kedvesem, levelet nem írnék. |
Átal is repülném a magas hegyeket, |
Amelyek elzárnak engemet tetőled. |
Leszállanék hozzád és megölelnélek; |
Akkor megmondanám: igazán szeretlek. |
Gyönyörű virágom, víg napomat várom; |
Vigasztalódj, kérlek, Istentől, kívánom! |
És ilyen levelet most csak azért írok, |
Hogy tudd meg, kedvesem, hogy hozzád hű vagyok. |
Élj te, szívem párja, igaz szerelemmel, |
Mert életem sorsa csak érted hervad el. |
Mikor utoljára borultam kebledre, |
Szerelmi bánatot hagytál a szívembe, |
Nincsen immár, kivel megosztjam csókomat, |
Nincs, kinek beszéljem el panaszaimat, |
Mert az én kedvesem olyan távol vagyon, |
Nem ölelheti meg szerető két karom. |
Éltessen az Isten, szeretett virágom! |
Most már utoljára levelem bezárom.772 |
|
|