Levelemet intézem az én rózsámnak, |
Velem egy városban kinyílt tulipánnak. |
Indulj meg, kis tollam, egy levelet írni, |
A kedves kis rózsám szépen megtisztelni. |
|
Szeretett kedvesem, fogadd levelemet, |
Reszkető kezekkel írtam le ezeket; |
Fogadd el csak egyszer kedvesed írását, |
Tollammal lerajzolt szívem dobogását! |
|
Hidd el azt, szép rózsám, hogy nagyon sajnállak, |
Hogy tőled ily messze hoztak katonának. |
De hogyha eltelik a komisz három év, |
Hiszem az Úristent, egymásé leszünk még! |
|
Azt kívánom, rózsám: szíved vígan éljen, |
Ha én eljöttem is, bánat ne emésszen! |
Ezen levelemből olvashadd kedvesem, |
Hogy tehozzád mily hű az én szeretetem. |
Az is lesz, míg élek, vagy ha meghalok is, |
Az én szeretetem felmarad akkor is. |
|
Szomorú(k) napjaim nélküled, kedvesem, |
Mert drága orcádat el nem felejthetem; |
De hogy felejthetnék el oly szép virágot, |
Kiben feltalálok minden boldogságot? |
|
De még úgy volnának boldogok napjaim, |
Ha tevéled bírnám osztani szavaim. |
Kitépnék egy rózsát bánatos szívemből, |
Néked adnám, rózsám, örökös emlékül. |
|
Most ha rágondolok a szép víg napokra, |
Melyeket véled töltöttem többször napjaimba: |
Bárcsak egy kis madár lenne vigasztalóm, |
Aki a rózsámról csak egy szót beszélne! |
Mindjárt könnyebb lenne bánatos szívemnek, |
Mert én, rózsám, téged el nem felejthetlek. |
|
Mikor forró csókok közt megszerettelek, |
Azt fogadtad, rózsám, hogy el nem felejtesz. |
Legyél hát, kedvesem, bizalmas irántam, |
Mert bánatos szívem rég tenéked szántam! |
|
Ha pedig más remény ösztönzi szívedet, |
Gondolj a szavadra, mit fogadtál nekem! |
Mostan szép kedvesem, mostan hát szép rózsám |
Az Isten áldjon meg, többször gondolj reám! |
Ha látsz száraz kórót a széltől kergetve, |
Bujdosó kedvesed jusson az eszedbe! |
|
Most pedig utolsó szavamat bezárom: |
Forró szerelmemet előtted feltárom. |
Két út van előtted, egyik hozzám vezet. |
Indulj tehát arra, amelyikre szeretsz! |
Az utolsó szavam, Isten legyen veled! |
|
|