Vajda, hegedűdnek szűnjék meg zengése, |
Némuljon el immár sarkantyúk pengése! |
Hallgasson menyecskék tréfás bigyegése, |
Mert szóért a garast, ehol, én teszem le! |
Ne beszéljünk többet haszontalanságot! |
Kétszer összejártam az egész világot, |
Láttam szúnyogbőrből készített nadrágot. |
Egyszer egy roppant nagy erdőn eltévedtem, |
Egy dohányasztagba lovamat megköttem. |
Egy buglya pánkóba beléheveredtem, |
Másnap egy sült tyúkkal esszeverekedtem. |
Kevés órák után onnét odébb mentem, |
Egy nagy borpatakba szinte belévesztem. |
Üggyel-bajjal abból amint kieveztem, |
Egy kürtös kalácsnak784 odvába béestem. |
De én még abból is kivágtam magamot, |
Vígan cincogtattam rezes sarkantyúmat. |
Szomjazván, kiittam egy zúgó patakot, |
Sűrű nád nőtte be attól az orromot. |
De még ezeknél is értem nagyobb csudát. |
Láttam egy csukorban hetvenkét boszorkányt: |
Kigyót, békát ettek, süttek, főztek folyvást, |
Szúnyogszalonnából készítettek rántást. |
Csakugyan nem tréfa, ne mosolyogjatok! |
Hanem jobb lesz, minnyát asztalhoz híjjatok; |
Négy ujj szalonnáig engem hízlaljatok, |
De nehogy a borba beléfullasszatok!785 |
|
|