Szomorúan kezdem levelem írását, |
Mert le nem írhatom szívemnek bánatát, |
Napról napra nyomják lelkemet a gondok, |
De még jobban, kedves, ha reád gondolok. |
Búval kell tölteni egész életemet, |
Mert nem láthatom az édes kedvesemet. |
Kedves rózsám, tőled, jaj, de távol estem, |
A komiszéletnek én a rabja lettem! |
Bármily szépen süt a nap aranysugara, |
Bús szívem a bánat kétfelé hasítja, |
Mert rajtad kívül mást sohase szeretek. |
Bízzál, kis angyalom, hogy még valahára |
Bánatos szívemnek lesz még víg órája. |
Küldöm e levelet tenéked, angyalom, |
Kiért fáj a szívem olyan-olyan nagyon. |
Olyan vagyok én az idegen városban, |
Mint a kóbor fecske a vándor lakásban; |
Mint az a gerlice, ki párjától elszáll, |
S párját keresi, míg zöld ágra nem talál. |
Elválásunk óta, kedves szép szerelmem, |
Csak teérted eped az én árva szívem. |
Elköltöztem tőled idegen megyébe, |
Egy rideg kaszárnya gyászos belsejébe, |
Hol sok bánatot hoz reám a messzeség. |
De amint merülnek napjaim homályba, |
Szabadulásomnak úgy jön meg órája. |
De még most nem vagyok én boldog, édesem, |
Mert oly messze vagyok tőled, szép kedvesem. |
Azon napokon, amikor hozzád jártam, |
Boldogabb ember nem volt senki sem nálam. |
Mióta megjött az elválás órája, |
Azóta elmúlott éltem boldogsága. |
Mindig érted eped a szívem és lelkem, |
Nincs egy nyugodt órám, nélküled, kedvesem.656 |
|
|