Sylvester János (szül. 1504 körül, megh. 1553 körül) a XVI. század európai hírű, nagy magyar humanistája. A krakkói, majd a wittenbergi egyetemen folytatott tanulmányai s néhány évi hányattatás után Nádasdi Tamás sárvári udvarában lett iskolamester. Itt szervezte meg az első hazai, magyar műveket közreadó nyomtatóműhelyt. 1543 őszétől a bécsi egyetem héber, görög, majd latin professzora volt. – Művei közül különösen kiemelkedik a Grammatica Hungarolatina (Latin-magyar nyelvtan, Sárvár–Újsziget 1539.), az első magyar nyelvtan, és az Új Testamentum magyar nyelven (Sárvár-Újsziget 1541.), amelyben először nyújtja az Új Testamentum teljes fordítását. Sylvester irt először magyar nyelven – legalábbis eddigi ismereteink szerint – stilisztikai fejtegetéseket is újtestamentumi fordításának könyvvégi jegyzetei között. Ezek az itt következő, maradandó értékű fejtegetések, amelyek a szavak eredeti és átvitt jelentésére, valamint általában a képes beszédre vonatkoznak, rávilágítanak arra, hogy Sylvester milyen tisztán látta a stilisztikai jellegű kérdéseket is.
Minden ige, minden beszíd akarmi nyelven avagy tulajdon jegyzísben vitetik, avagy nem. Tulajdon jegyzísben vítetik az ige, mikoron* el nem távozik attúl*, azmit* kiváltkíppen kell jegyezni.* Nem tulajdon jegyzísben vitetik, mikoron eltávozik attúl, azmit kiváltkíppen kell vala* jegyezni. Azírt az ige, mikoron tulajdon jegyzísiben vitetik, könnyű megérteni azt, mikoron nem, nehéz. Az sok ígíkből beszíd líszen, melyben ha az ígik el nem távoznak az ű tulajdon jegyzísektűl, könnyű az ollyan beszídet megérteni, ha kediglen* eltávoznak, nehéz. Hogy ezt könnyebben megérthessük, elősször az ígíkrűl vetek* píldát, azután az beszídekrűl.
Mit jegyeznek az mü* nyelvünkben ez következendő* ígík? Bűn, kenyír, test, vír és több ezféle* ígík, mikoron az beszídekben külön magoknak vettetnek* és tulajdon jegyzísben, minden ember érti, mikoron eltávoznak az ű tulajdon jegyzísektűl, nem minden érti. Bűn. Ez ige az Szentírásban níha áldozatírt vítetik.* Az Isten Ózseás prófétának általa* így szól: Az papok az en nípemnek bűneit íszik*. Azaz avval ílnek, azmit az bűnírt áldoznak. Szent Pál es* ezen ígít ugyanezen jegyzísben víszi* nemcsak egy helyen. Mikor az Chrisztusrúl szólna az Corintusbelieknek írt másod levelínek ötödik rísziben, ez beszídvel* íl. Azt, az ki bűnt nem tudott,* bűnné tívé*. Mely beszídben ez ige: bűn, kétszer vettetik,* elösször tulajdon jegyzísíben, másodszor nem. Bűnné tívé, azaz, bűnírt való áldozattá. Ez jegyzísben viszi ez következendő helyen es ugyanazon Chrisztusrúl szólván az Gala. 3.* Bűnné lűn* müírettünk. Azaz bűnírt való áldozattá.* És ennél több helyen es. Mely beszídeknek nemiben, ha ez ígít tulajdon jegyzísíben venníd mindenkoron, semmi az keresztén hüttűl idegenb sentencia nem volna.* Kenyír. Ez ige mikoron nem tulajdon jegyzísíben vitetik, minden íletet jegyez* gyakorta az Szentírásban. Mikoron bement volna* Jézus, úgy mond szent Lukács, az farizeusoknak nímely fejedelmínek házába* szombat napon, hogy kenyírt egyik, kenyírt egyik, azaz ebíllyik*. (Lu. 14.)* Az apostoloknak cselekedetinek könyviben es nem egyszer vitetik ez jegyzísben. Test és vír. Ez ígík gyakorta embert jegyeznek az Szentírásban, akar együtt vettessenek,* s akar külön. Az test és az vir jelentíst nem tütt teneked,* azaz,* az ember, ki testből és vírből vagyon. Így szól üdvözijténk* Péternek az hűtnek vallásának ajándíkát ű benne dícsirvín. (Matth. 16.)* Ugyanezen ige níha az ollyan kínírt vitetik, mellyet az vírontásírt kell szenvedni. Az ű víre műrajtunk lígyen és az mü fiainkon, azaz mű szenvedjük az kínt, mellyet ennek víre ontásaírt és halálaírt kell szenvedni, és az mü fiaink. Az zsidó nípek kiálták vala ezt Pilátusnak, mikoron üdvözijténket halálra kírnék.* (Matth. 27.) Ez felül való píldák az ígikrűl vadnak*, az következendők az beszídekrűl lísznek, mellyek ígikből vadnak, mint megmondám.
Üdvözijténkrűl írván szent Máté az evangeliomnak 3. rísziben, ez beszídvel íl: Kinek az ű szóró lapátja kezíben vagyon és megtisztíjtja* az ű szírűit*, az búzát begyűjti az ű búzás házába, az polyvát kedig* megígeti* megolthatatlan* tűzvel. Az ígik ez beszídben nem tulajdon jegyzísben vadnak, azírt nem minden hamar érti meg. Ez beszid, ha tulajdon jegyzísben volna, így esnék: Kinek az ű angyali, kik az ű akaratját tíszik*, kiválasztják ez világon az jókot az gonoszoknak közzőle*, az jókot mennyországba viszik, az gonoszokot az pokolnak ígő tüzíbe vetik. Illyen beszídnek neme ez es ugyanazon szent Máténál, ugyanazon ríszben: És immáran az físze* es az fára títetett. Mely beszíd tulajdon jegyzísiben így esnék: Az istennek kemíny ítílete az emberen vagyon. Illyen ez es: Minden fa, mely gyümölcsöt nem teremt, kivágattatik, és az tűzre vettetik. Melynek értelmit könnyű venned ez felül való beszídekből. Az evangeliomrúl menjünk az szent Pál levelire, ki illyen beszídeknek nemivel igen gyakorta íl. Ez oka egyebeknek közötte*, hogy az szent Pál írását igen nehéz megérteni. Ez szent apostol az Rómabelieknek írván, illyen beszídvel íl: Te mikoron vad olajfa volnál*, az igaz olajfába oltatál be. Mely beszídnek tulajdon értelme ez: Te mikoron pogán nemből támadtál volna*, és ennek okáírt idegen níp volnál az istentűl, az zsidó níp közibe választatál, kik az istennek tulajdon nípi. Ugyanezen szent apostol az Corint.* írván, illyen beszídvel íl: Tejvel tartálak tűtököt és nem keminy ítekve*. Mely beszid tulajdon jegyzísiben így esnék: Oly tanúságot adík tünektek*, mellyet könnyen megfoghatátok*, és nem ollyat, mellyet meg nem foghattatok volna az benne való nehézsígírt.
Az illyen beszídvel tele az Szentírás, melyhez hozzá kell szokni annak, azki azt olvassa. Könnyű kediglen hozzászokni az mü nípünknek, mert nem idegen ennek ez illyen beszídnek neme. Íl illyen beszídvel naponkíd* való szólásában. Íl ínekekben, kiváltképpen az virágínekekben*, mellyekben csudálhatja minden níp az magyar nípnek elmíjínek éles voltát az lelísben*, mely nem egyéb, hanem magyar poézis*. Mikoron illyen felsíges dologban illyen alávaló píldával ílek, az ganéjban arant keresek, nem azon vagyok, hogy az hitságot* dícsírjem. Nem dícsírem azmirűl ez illyen ínekek vadnak, dícsírem az beszídnek nemessen való szerzísít. Azt hiszem, hogy érted immáran, hogy az felül megmondott beszídekben egyebet kell érteni, hogynem mint az ígík láttatnak jegyezni,* érted, hogy ezekben az lapát nem lapát, az szírű nem szírű, az búza nem búza, az polyva nem polyva, az fa nem fa, az téj nem téj, hanem csak valami hasonlatosságírt vettetnek ez jegyzísben.* Egyéb* szólni valamely beszídnek tulajdonságárúl, egyéb valamely nyelvnek tulajdonságárúi. Az ige, ha tulajdon jegyzísben vettetik, tulajdon minden nípnek az ű nyelvin,* mert ez illyen ígível minden nípek egykíppen ílnek. Az tűz tulajdon jegyzísíben minden nípeknél egyet jegyez, azonkíppen az víz, az kenyír, az bor és az többi. Nem tulajdon jegyzísíben nem mindenkoron egyet jegyez minden nyelven. Bűn. Ez íge mikoron nem tulajdon jegyzísíben vitetik es, tulajdon az zsidó nyelvnek, nem tulajdon az magyar nyelvnek, mert ez szót nem szokta áldozatírt vetni.
Test, vír, ez ígík mikoron nem tulajdon jegyzísekben vettetnek es, tulajdon az zsidó nyelvnek, tulajdon az magyar nyelvnek es. Mert mikíppen az zsidók ez ígíket szokták emberírt venni,* azonkíppen az magyarok es. Gonosz test, gonosz vír, azaz gonosz ember. Ez íge es: kenyír, mikoron tulajdon jegyzísíben nem vitetik es, tulajdon az zsidó nyelvnek, tulajdon az magyar nyelvnek, értsed nem az tulajdon jegyzísben, hanem az szólásnak módjában,* mert véle szinte úgy íl, mint az zsidó níp. Egy kenyeren vagyok vele, azaz egy íleten. Kenyeret adtanak* néki, azaz tisztet*, honnan ílete legyen.* Elvüttík* kenyerít, azaz tisztít, melyből ílete volt.
Sok ezféle beszídnek nemivel egykíppen ílünk az zsidó nyelvvel és görögvel,* sokval nem ílünk. Azmelyvel velek egykíppen ílünk, annak kedve vagyon münálunk es* azonkíppen, mint űnálok. Azmelyvel nem ílünk, kedve nincs münálunk, de az szüksíg kíszerijt* az Szentírásban ezekvel es ílnünk, mellyek üdővel kedvesek lísznek münálunk is. Mindezekrűl píldát hozni igen hosszú volna. Azírt sok ezféle beszídnek neme vagyon az zsidó nyelvben, sok az görögben, sok az római nyelvben, melyvel az magyar nyelv azonkíppen íl, mint ez nyelven való nípek, sok, melyvel nem íl. Az szólásnak módját es minden nyelvben jól meg kell érteni, és akkíppen kell szólni, mint minden nyelvnek szólása vagyon. Mindezekrűl vedd ez píldákot. Az római nyelvnek szólása ez, hogy ígyen szóljon: Köszöntelek tűtököt. Az miénknek ez: Köszönök tünektek. Azonkíppen az római nyelvnek szólása ez, hogy ígyen szóljon: Fíljítek az Istent. Az miénknek ez: Fíljetek az Istentől. Erről azki bűön* akarna írni, egy könyv telnék benne*. Münekünk mostan sem üdőnk, sem erőnk nincsen, hogy erről sok beszídvel írjunk.