HARMADIK FEJEZET: II. FÜLÖP FELLÉPÉSE

360 körül a spártai szövetség már a történelemé volt. A boiotiai szövetséghez elméletben még hozzátartoztak a Peloponnesos, Thesszália és a nyugati Közép-Görögország részei. De semmi érdekközösség nem adott neki valódi létezést. Egyedül az athéni tengeri szövetségben volt még valamicske élet. Hamarosan összeomlott ez is. Athén megújuló kísérletei a szövetségesek kiszipolyázására és területüknek gyarmatosításhoz való lefoglalására a kisázsiai part nagyobb szigeteit és Byzantiont lázadásra indították. 356-tól 354-ig hadakozott Athén a felkelőkkel. A vége az lett, hogy egy athéni hadvezér, hogy hadipénztárát megtöltse, az utolsó kisázsai felkelők zsoldjába állt, mert ezek koronát ajánlottak fel neki. Perzsa ultimátum jött, amelynek nyomása alatt Athén végső politikai ereje is összeroskadt. A felkelő szövetségeseket szabadnak ismerték el. Az athéni tengeri szövetség nagyhatalmi álmai szertefoszlottak.

De nemcsak a szigeteken veszítette el Athén a talajt a lába alól. Közben föllépett az az ember, akivel új korszak kezdődik, „a legkimagaslóbb férfiú a történelemben mind a mai napig”, mint egy kortársa mondja: makedoniai II. Fülöp. Amyntas harmadik fia volt. Idősebbik bátyját egy trónkövetelő ölte meg, a másodikat a vad illírek, akik betörtek a szétmarcangolt országba. Amit Fülöp 359-ben átvett, romhalmaznak látszott. De lépésről-lépésre kiszorította az illíreket. Legyőzte az Athénből küldött trónkövetelőt, aki hátbatámadta. Megfékezte a nagyurakat, akik a zavaros időkben régi igényeket elevenítettek föl. 359 óta úr a maga házában, elragadja Athéntől a tengerparti támaszpontokat és elfoglal olyan helyeket, amelyeket Athén magának követelt: Amphipolist, Pydnát, Poteidaiát. Csak Methone tudta még tartani magát. Azután Thesszália irányában tört előre. Békére és engedelmességre kényszerítette a pherai Alexandros még civódó örököseit és a belföld városait. Visszatért Makedoniába, ahová Athén vad illír és thrák fejedelmek szövetségét küldte ellene. 355-ben leverte ezeket, 354-ben Methone is elesett. Makedonia egyesítve volt. Legalább egy tömb állt szilárdan, amíg a khaosz dagadt és az athéni tengeri szövetség felbomlóban volt. Közép-Görögország is elsüllyedt az örvényben. A boiotiaiak 356 tavaszán itt felhasználták azt az alkalmat, hogy a phokisiak megsértették Delphoi területének szent földjét és szövetségi háborúra bírták rá a delphoi amphiktyoniát. Legalább Közép-Görögországban akarták ezzel Epameinondas napjainak boiotiai hatalmát helyreállítani. Thesszália egyes részei és a tőlük délre fekvő kis államok, továbbá Lokris, készek voltak segíteni. Athén és Spárta viszont féltek Boiotia hatalmának új gyarapodásától és Phokis mellé álltak. Ezek meg Delphoi kincseivel, amelyek csakhamar a pénzverőbe jutottak, számtalan zsoldost hívtak be és széltében-hosszában pusztították az országot. Ahová Fülöp karja nem ért el, dühöngött a zűrzavar.

Ugyanakkor nyugaton Dionysios „acélláncokkal összetartott állama” omlott össze. Ennek az épületnek hatalmas alkotója 367-ben meghalt. Utolsó, eredménytelen harca Karthagóval még tartott ekkor. Fia, aki az ő nevét viselte, nem az az ember volt, aki örökségét meg tudta volna tartani. Évek óta voltak kapcsolatai Platonnal és athéni körével – azzal a körrel, amely merészkedett arra vállalkozni, hogy a legtökéletesebb állam rendszerét kitervezze. A nagy Dionysios mint ellenséggel bánt vele. De a fiatal Dionysios trónrakerültével újra megjelent Platon Syrakusaiban, hogy tanítványa, a tyrannos segítségével, „a hatalom és az ész szövetsége” által Szicíliából eszményi államot csináljon. Az uralkodó és a tanító közt hamar bekövetkezett a szakadás. Diont, a király sógorát Platonnal, sőt már Platon előtt számüzetésbe küldték. A platoni kör támogatásával Dion zsoldoshad sereget fogadott és 357-ben partraszállt Szicíliában. Az uralkodó gyöngesége és a görögök gyógyíthatatlan széthúzása neki juttatták a sikert. Dionysios Lokroiba menekült, de a hódító kezei között szétmállott a birodalom. Uralkodása valami középút volt mintafejedelemség és zsarnokság között. Platon barátainak egyike tőrével vetett véget az életének. A gyilkos, az ő fajtájából való emberek, az elűzött dinasztia tagjai, Dionysios zsoldostisztjei, részben nem-görögök, mindenki, akinek pénze vagy fegyvere volt, darabokra szaggatták az országot. Minden városban helyi tirannus rendezkedett be. A szárazföld vad itáliai népe Rhegionig nyomult előre és megalapította a bruttiumi államot; a karthagóiak is érezhették, hogy megvirradt nekik – és mindennek oka Platon és Dionysios ellentéte.