HETEDIK FEJEZET: II. FÜLÖP URALKODÁSA

A politikai történetet abban a pillanatban hagytuk el, amikor Makedonia volt az egyetlen egységes hatalom, amikor Közép-Görögországban a templomgyalázó phokisiak ellen való szent háború kavart fel mindent egyetlen örvénnyé és amikor nyugaton Dionysios állama atomjaira bomlott szét. Hogy Közép-Görögországgal kezdjük, Phokis ellen Boiotia, Thesszália, Lokris és a Thesszáliától délre elterülő kis államok hadakoztak. Boiotia régi versenytársai felhasználták ezt az időt. Athén Euboiát, amelyet Epameinondas elszakított tőle, ismét a saját szövetségébe kényszerítene vissza. Spárta azokat az államokat támadta meg, amelyeket Epameinondas a Peloponnesoson létesített. Váltakozó szerencsével és véres borzalmakkal folyt a szent háború. Phokis zsoldoshadai 354-ben Thesszáliát, 353-ban Boiotiát dúlták végig. Az első esetben maga Fülöp is összeütközésbe került velük, és meg kellett hátrálnia. Mikor 353-ban a phokisi haderő Boiotiában állt, Fülöp nagyobb erővel lépett közbe és Thesszáliát elragadta Phokistól. Föllépése ennyire közel Termopylaihoz az athéni és spártai csapatokat most már nyíltan Phokis mellé állította. De a király még nem gondolt középgörögországi tervekre, még északon volt dolga. Phokisra azonban mindenesetre olyan csapást mért, hogy ettől kezdve a szövetségesek lassankint és még egyelőre ingadozásokkal magukhoz ragadják a támadást és sarokba szorítják a phokisiakat. 351-től kezdve háború guerilla-harcban oldódik fel. Ugyanebben az időben Görögország más részein is átfut a lázas borzongás. Athén Megarával keveredik helyi háborúba. Spárta peloponnesosi államok ellen indít hadjáratokat, különösen Arkadia ellen. Ebben a háborúban lépnek fel a boiotiaiak utoljára Spárta ellen. Középen és délen marcangolja egymást a görögség, Thermopylaitól északra Makedonia rendje uralkodik.

Semmi sem volt, ami az északon fenyegető hatalmat ellensúlyozza? A partikularizmusnak csak egy fedezője volt: Perzsia. Amióta Athén lemondott a kisázsiai partok szigeteiről és amióta az utolsó kisázsai felkelőket III. Artaxerxes perzsa királynak életre-halálra kiszolgáltatta, Perzsia kedvence lett. És ennek csak azért nem vonta le a következményeit, mert teljesen ki volt merülve. Még olyan emberek, mint Eubulos sem kívántak mást, csak azt, hogy nyugalomhoz és eszmélethez jussanak. Becsvágyó emberek, mint a feltörekvő Demosthenes beszéltek ugyan a birodalom visszaállításáról, még ha ezzel Perzsiával ellentétbe is jutnának. De a fejlődés csakhamar világosan megmutatta a helyzet állását. Épp akkor, amikor Fülöp Thesszáliában megverte a phokisiaikat, Athén a neki megmaradt Ghersonnesost gyarmatosította. Nemsokára azután Thrákiában jelent meg Fülöp, hogy itt is biztosítsa Makedonia fennhatóságát. A thrák főnökök ellenálltak, ahogy tudtak és Athént hívták segítségül. Surlódási felület állt elő így Athén és Fülöp között, még pedig a perzsa politika látókörén belül. Perzsia ereje egyelőre le volt még kötve, ezért Fülöp Thrákiában használta ki az idejét. 351-ben a 60 év óta lázadó Egyiptomot akarta Artaxerxes legyűrni, de megsemmisítő vereséget szenvedett. 349-ig a szíriai és kisázsiai felkelőkkel kellett harcolnia. Ezek már a perzsa birodalom széthullását vélték látni és elérkezettnek az időt, hogy megszabadítsák magukat. Egyideig arra gondolt Demosthenes, hogy ezt a helyzetet Perzsia rovására ki kell használni. De a makedon nyomás mindjobban megtiltott minden egyéb gondolatot. Egy athéni hajóraj 357-ben már segített a lázadó Kypros elleni hadműveletekben, csak hogy Athént a perzsa király jóindulatába ajánlja. Ugyanakkor nyíltan kitört a háború Makedonia és Athén között. Fülöp a Chalkidike ellen fordult. Ez Athéntől kért segítséget, és Athén kész volt erre, hogy megakadályozhassa az Észak egy kézben való egyesítését. Fülöp azzal felelt, hogy Euboiában aknázta alá az athéni politikát. Ezt a szigetet Athén vissza tudta hódítani, de a chalkidikei államot megmenteni már nem lehetett. 348 augusztusában elesett Olynthos. Thermopylaitól a Chersonnesosig Makedonia parancsolt. Hiábavalók voltak Demosthenes szónoklatai, amelyekkel makedon-gyűlöletének adott kifejezést, állítólag attól az időponttól kezdve, hogy a perzsa udvartól rendszeres fizetést kezdett húzni.

Fülöp egyelőre megelégedett sikereivel és Athénnel megegyezésre igyekezett jutni. Még Olynthos eleste előtt kezdett ebben az irányban tapogatódzni. Később ismét fellángolt az elkeseredés a győztes ellen, de végül diadalmaskodott a nyugalomra való vágyakozás. Demosthenes is a béke mellé állt, azzal a föltétellel, ha Fülöp meghagyja függetlennek az utolsó még fennálló thrák államot Kersobleptes uralma alatt, ütközőnek a Chersonnesos felé. Ennek ellenében Demosthenes Phokist áldozta volna föl, hogy ezzel megnyerje Boiotiát és így egy középgörög tömböt teremthessen. Az athéni-makedon békét 346-ban írták alá, de Demosthenes számítása nem vált be. Kersobleptest egy rövid hadjáratban leverték. Így Athén pártján csak Byzantion és Perinthos maradtak meg a Hellespontos mellett. Azután Közép-Görögországba sietett a király, ahol a szövetségesek a Phokis ellen való guerilla-háborúban emésztették magukat. A szövetségesek hívták oda Fülöpöt döntőbírónak. Előtte elnémult a fegyvercsörgés. Phokisnak békét diktált. A delphoi templomnak nagy kárpótlásokat ítélt meg. Az Amphiktyonia tagja lett, szavának súlya volt még Boiotiában is. Athénben lázas izgalom kapott lábra. Sajnálkoztak a phokisiakon, fel voltak háborodva, hogy Boiotia elutasított minden előnyös athéni ajánlatot, de mindenekfelett féltek a nemzetnek makedon uralom alatt való egyesítésétől és a partikularizmus végétől. Mindez Demosthenes szájában a legnagyobb dühhé fokozódott. Mindig inkább kereste a kapcsolatot Perzsiával, a szétforgácsoltság és a város-köztársaságok védőbástyájával a nemzeti egység ellen. Mások meg másként gondolkoztak. Amióta a makedonok bevonultak Delphoiba, minden polisban keletkeztek makedon pártok. Voltak ezek között izzó hazafiak, akik a nemzet egységét és az ázsiai irredenta megszabadítását várták, de voltak megvásárolható alakok is, akik Fülöp kincsesládája felé sandítottak. A perzsa uralommal elégedetlen görögnyelvű fejedelmek, mint az atarneusi Hermeias és a száműzött lázadó nagyurak már elkezdték egybefonni a szálaikat Fülöppel. Perzsia és Makedonia ellentéte lett az uralkodó a helyzet fölött.

Az események folyása 344-ben indult meg. Artaxerxes ekkor újra Egyiptom ellen vonult, Fülöp pedig ennek megfelelően a tengerszorosok utolsó szabad városait fenyegette támadással. A király akkor az illírekkel állott harcban, és egy sebesülése a háború abbahagyására kényszerítette. A függetlenségiek már a halálát remélték és Demosthenes peloponnesosi körútra indult, hogy szövetséget hozzon létre Makedonia ellen. Fülöp ezzel nem törődött és 343-ban a 346-iki békefeltételek revízióját ajánlotta fel. De máris megjelent a perzsa ellenkövetség, hogy Athént teljesen a perzsa érdekek szolgálatára bírja és Fülöpöt ezzel lekösse. Mivel Athén még vonakodott, Argosba és Boiotiába ömlött a perzsa pénz. Ez a két ország azután sietett a napos oldalra és csapatokat küldött Egyiptom ellen. Nem volt csoda, hogy Athén is odafordult és Fülöpnél arcátlan követelésekkel lépett fel. Kívánta, hogy a Balkán-félsziget déli szélének athéni birtokait – amelyek minden vitán felül állottak – legnagyobb kiterjedésükben állítsák vissza. Fülöp még kerülte az összeütközést és ezért Epeiros felé fordult. Az itteni király, Arybbas helyébe saját sógorát, Alexandrost ültette. Arybbast az athéniek azonnal befogadták. A függetlenség-pártiak aknamunkája mindig hevesebb lett egész Görögországban. Demosthenes eszmetársai mindenütt mozgolódtak. Tágabb látókörű hazafiak, mint Isokrates, aggódással figyelték a fejleményeket.

Most azután Fülöp is komolyra vette a dolgot. Csapatokat helyezett Euboiába, hogy Athént lekösse. Megarában puccsot szított, de ezt athéni csapatok leverték. Ő maga a kérdések gyujtópontja, a tengerszorosok felé fordult, 343 végén. Kevés hónapra rá athéni csapatokkal találta magát szemközt és hadüzenet nélkül megkezdődött a háború. Fülöp tulajdonképpen már elkésett, 342-ben Egyiptomot már leverték és a perzsa tekintély szilárdabban állt mint valaha. Artaxerxes és minisztere Bagoas 341-ig végeztek minden megbízhatatlan elemmel, az atarneusi Hermeiasszal is. Perzsia szabadon mozoghatott, még mielőtt Fülöp az athéniek néhány külső őrhelyénél és néhány Hellespontos melletti polisnál többet foglalhatott volna el. A Chersonnesost még mindig nem akarta megtámadni. Csak Euboiában folytatta az offenzivát, hogy Athén kezét megkötözze. De megkezdődött az ellentámadás, 341 őszén Phokion visszafoglalta Euboiát. A sziget jogot kapott arra, hogy az athéni tengeri szövetség mellett saját szövetséget alkosson. Athéni hajók Makedonia partjait zárták el, athéni követek egész Hellast harcra szólították Fülöp ellen. Megtörtént a formális hadüzenet, a Chersonnesosba új erődítéseket küldtek. Amint 340 nyarán Fülöp megtámadta Perinthost, athéni és perzsa csapatok együtt verték vissza sikerrel a támadást. Demosthenes már a céljánál látta magát: a barbároktól védett partikularizmus fegyverei győzelmesen álltak ellent a nemzeti egységnek. Felhasználta Demosthenes az alkalmat arra, hogy a hajóparancsnokságok új rendjével súlyos csapást mérjen a vagyonosokra és műveltekre, akikben panhellén törekvéseket sejtett. Fülöp ugyanolyan kevés sikerrel támadta meg Byzantiont, mint Perinthost. Belátta, hogy a döntést Közép-Görögországban kell keresnie. Hamar kínálkozott az alkalom. Ürügyet ismét a delphoi templom szolgáltatott. A szent földet ezúttal a lokrisiak használták – jogtalanul. Fülöp tagja volt az Amphiktyoniának és ezért joga volt a fellépéshez. 339 végén jelent meg Közép-Görögországban. Lokrist békén hagyta és azonnal délkeletnek fordult. A boiotiaiak most megtalálták az utat Athén felé, a két állam szövetségre lépett, athéni csapatok tengeri úton Lokrisba siettek. De Fülöp nem zavartatta magát. Bebizonyult, hogy Demosthenes szabadság-kiáltása nem tesz hatást a Peloponnesosra. Elérkezett a nemzet egységesítésének órája. Fülöp Chaironeiánál 338-ban tönkreverte a boiotiaiakat és athénieket. Boiotia azonnal alávetette magát, Athén még ellenállásra gondolt, de beadta a derekát, amikor Fülöp kíméletes tervei nyilvánosságra jutottak. Elvesztette Chersonnesost, fel kellett oszlatni tengeri szövetségét, de Boiotia rovására neki ítélték meg Oropost. A semlegeseknél harcok nélkül győzött az egység pártja. Mikor Fülöp 337 tavaszán megjelent a Peloponnesoson, mindenki mellé állt – Spártát kivéve, de ezt Fülöp megvetéssel kikerülte. A rákövetkező ősszel összegyűltek minden görög állam követei Byzantiontól Messenéig és megkötötték a panhellén, ú. n. korinthosi szövetséget. Ezzel Fülöpöt megtették a nemzet hadvezérévé a perzsák ellen, biztosították minden állam határait és alkotmányát. A régi bajok gyökeres megjavítására törekedtek azzal, hogy a polisok belső forradalmai ellen elhatározták a szövetség együttes fellépését és megtiltották a száműzöttek megsegítését saját hazájuk ellen. Évtizedek óta egyet jelentett a művelt görög számára a nemzet egyesülése az ázsiai irredenta felszabadításával. Mintha természeti törvény hajtotta volna, úgy fogott az éppen egyesült Hellas fegyvert. 336 tavaszán a makedon seregek átlépték a Hellespontost. A tengerszorosok vidéke és Ephesos a kezükre kerültek, a nemzeti háború megindult. Ugyanakkor a szövetség területén is meg akarta Fülöp tenni az utolsó lépést. Atyjának gondolataihoz és Lysandros példájához kapcsolódva istennek akarta magát nyilváníttatni. Minden városköztársaság állami istene akart lenni, mert ki akarta kerülni azt, hogy királyi parancsokat osztogasson. Jóslatkérő követek jöjjenek hozzá isteni igékért, mint eddig Delphoiba. Ez lett volna a polisok paphellén birodalomba való beleilleszkedésének az a formája, amelyet Isokrates követelt. Itt lépett közbe a gyilkos tőre. Családi viszályok és a főnemesség egyenetlensége szaggatták szét a makedon udvart. Fülöp felesége, Olympias és a trónörökös, Sándor, száműzetésben voltak. Sándor pártján állt Fülöpnek egy szintén mellőzött unokaöccse. Valószínűleg tőle indult ki az orvtámadás, amelynek a nagy király 336 nyarán áldozata lett.

A görög nyugat közben tovább járt saját útjain. A kis városfejedelmek, akik mint a Dionysiosok örökösei a széttépett Szicilia rongyait ragadták magukhoz, véresre marcangolták egymást és alattvalóikat. Syrakusában az ifjabb Dionysios jutott még egyszer uralomra. Ellenfeleinek pártja végül az anyaváros, Korinthos döntését kérte. Korinthos 344-ben Timoleont küldte ki csekély haderővel. Szicilia annyira le volt gyengülve, hogy Timoleon mindenütt győzedelmeskedett. Örömmel üdvözölték a semleges békítőt, a tirannusok meghátráltak előtte vagy békét kötöttek vele. Dionysios is beadta a derekát. Ahol ellenállás mutatkozott, ott is hamar győzedelmeskedett Timoleon új barátainak segítségével. Mikor a karthagoiak, félve a görög hatalom új megerősödésétől, 341-ben ismét támadtak, őket is leverte. Azután, mint dogmatikus köztársasági, mindenféle ürügyekkel félretette az útból a hozzá csatlakozott tyrannosokat. Az eredmény görög városoknak laza szövetsége volt, élükön Syrakusaival. Szegényes pótlása volt ez Dionysios birodalmának, de megfelelt, amíg a karthagoiak meg voltak félemlítve. Sokkal sötétebb volt a helyzet az itáliai szárazföldön, ahol a vad lukaniaiak gyötörték az utolsó görög városokat. Ellenük esett el 338-ban Archidamos spártai király mint zsoldosvezér Tarentum szolgálatában.