TIZENEGYEDIK FEJEZET: AGATHOKLES SZICILIAI KIRÁLYSÁGA;
PILLANTÁS AZ ÚJ VILÁGHELYZETRE

A görög nyugat ebben az időben tovább élte a maga külön történelmét. Abban állt ez, hogy a szárazföldi görögöket a lukaniaiak és bruttiumiak nyomták el, Szicilia életét pedig a széthúzás és Karthago intrikái irányították. Csak egyszer nyúlt át ide is a görög világhódítás gondolata. Tarentum áthívta Epeiros királyát, Alexandrost, Nagy Sándor nagybátyját. Ez nyugaton ugyanazt akarta elérni, aminek a példáját keleten látta. Epeiros maga túl gyönge alap volt és a városállamok engesztelhetetlen széthúzása megbénította az eleinte egészen tekintélyes sikereket. Alexandros ugyanis Észak-Apuliáig és csaknem Campaniáig tudott előrehatolni. Bruttiumi és – sajnos – görög lázadók ellen a harmincas évek végén esett el. Guerilla-háborúk az itáliaiak ellen és Sziciliában az egyes városok között, pártharcok különösen Syrakusában: ezek a következő évek eseményei. Karthago ezt örömmel látta, és csak akkor rémült meg, amikor ezekből a zavarokból 317–16-ban Syrakusaiban új tyrannos támadt: Agathukles. Ennek az elűzött ellenfelei, meg a helyzetüket féltő államok mint Akragas, Gela és Messana, Karthago felé tapogatództak. Karthago mindnyájuknak védte a hátát és mikor már rosszul állt a dolguk, közvetítette a békét. Messana azonban a békét nem ratifikálta, Agathokles ezért elfoglalta a várost. Ezzel nyiltan kitört a háború Karthago ellen. 311 nyarán Agathokles Eknomosnál súlyos vereséget szenvedett, 310-ben már Syrakusai előtt voltak a karthagóiak. Agathokles 310 augusztusában merész kalandra szánta el magát: áttörte a parti zárat és Afrikába dobta a seregét. A karthagóiak afrikai birodalma lazán volt összetákolva phoinikiai kisvárosokból, amelyekkel rosszul bántak, és libiai törzsekből, amelyeknek még rosszabb volt a soruk. A görög támadásban széthullott az ország. 309-ben Karthago előtt álltak a győztesek. Felmerült Afrika és a Nyugat görög uralmának gondolata. Karthago sziciliai serege ugyanakkor kísérletet tett, hogy Syrakusát elfoglalja, és döntő vereséget szenvedett. Ptolemaios kyrenei helytartója, Ophellas 308-ban szintén megjelent Észak-Afrikában, hogy államot ácsoljon össze magának. Agathokles őt azonban félretette az útból és átvette seregét. De sikereinek tetőpontján a syrakusai tirannus is túl volt már. A szemita szívósság nekilátott, hogy visszahódítsa az Afrikában elfoglalt földet. Sziciliában pedig újból feltámadt a széthúzás. Amíg Agathokles ereje le volt kötve, Akragas kísérletet tett, hogy vezető hatalommá váljék. Szicilia így nem küldött megerősítéseket, a pénz fogytán volt. 306 végén kisiklott Agathokles kezéből guerilla-háborúban felmorzsolódott zsoldos-serege. Puszta életét is nehezen tudta a lázadóktól megmenteni. Szicíliai ellenfelein ugyan hamar diadalmaskodott, Karthago is le volt annyira gyöngülve, hogy hadisarcot fizetett. De a phoinikiaiakat egészen kiszorítani a szigetről, mint Dionysios idejében, nem sikerült. Szicilia nyugati része a kezükön maradt. Egy nyugati görög állam létesítése azonban mégis csak sikerült. Agathokles 305-ben felvette a királyi címet. Politikai vonatkozásai különösen Ptolemaiosszal voltak. A következő években a szárazföld felé irányította erejét. Itt Tarentum ismét felfogadott egy spártai herceget zsoldos-vezérnek, hogy megvédje magát a lukanaiak ellen. Ezek mögött most már ott állott Róma, vagyis az egyesült Közép-Itália. Agathokles Thurioiig alávetette magának a városokat, erőszakkal, csellel, vagy erős oltalmával.

Érdemes megállani és egészen röviden egységben tekinteni azt az emberöltőt, amely Sándor ázsiai partraszállása és az ipsosi nap között növekedett fel. A világ teljesen megváltozott: Kabulig, Taskentig, Assuanig települnek és parancsolnak görög emberek. Az erős lelkek nem pusztán a kultúra megtermékenyítői többé, hanem birodalmakat szereznek maguknak. A görög ember világrészekben kezd gondolkozni. Nagy görög birodalom Ázsiában, Afrikában, az egész Nyugaton: ez a gondolat kezd formát kapni, vagy legalább is ábrándokban jelenik meg. A kor emberei úgy érezték, hogy korlátlan lehetőségek korszaka érkezett el. Tyche, a Szerencse-istennő kormányozta a világot: aki ma zsoldos volt, holnap félmillió négyzetkilométeren parancsolhatott, holnapután ismét feledésbe merülhetett. A technika, különösen a hadi technika, hallatlan vívmányokat hozott létre. Felléptek az elefántok – mi úgy mondhatnók, tankok. A hajók űrtartalma naponta növekedett. Egy 330-ból való hadihajó 310 körül már teljesen elavult, öt- és tízszeres térfogatú versenytársak álltak már mellette. A tüzérség eszközei hasonlóképpen növekedtek. Először fordul elő, hogy állásokat hajítógépek ütegeivel megrohamozhatóvá lőnek. Mikor Demetrios, a „városhódító” Kassandros birodalmát rombolta szét, nehéz tüzérsége csaknem naponta döntött le egy-egy új erődöt. Milliós értékek folytak át az új urak kezein, akkorák, amilyeneket a klasszikus kor egy görög állama sem tudott volna elképzelni. Antigonos hadiköltségvetése harmincötször volt nagyobb a Demosthenes korabeli Athén egész költségvetésénél. Az aranypénz mind általánosabb lesz. Itt találkozunk az első mai értelemben vett állami kölcsönökkel. A zavarok között a gazdaság hatalmas lendülettel fejlődik. És a fegyvercsörgés között megindul az áramlás Európából Ázsiába, Egyiptomba, Sziriába és Kis-Ázsia, Mezopotámia távolabbi vidékeire. Még Irán egy része is megtelik görög emberekkel és görög városokkal. Sándor maga tucatszám alapított ilyeneket, az első Seleukos, ha lehet, még felül is múlta őt.

A korszak monarchikus. A város-köztársaságok kiválasztják maguknak az urat, akinek szolgálni akarnak. Csak nagyon kevesen tudnak közülük politikai tényezőként önállóan megmaradni; ilyen például Rhodos. A hadsereg-gyűlések a Sándor halála után történt utolsó kísérlet óta elnémultak. Az új isten-királyok szent helyei emelkednek mindenütt. Megfontolt házasságok kötik össze az új uralkodóházakat, egy hercegnő sorsa több történelmet teremt, mint az államférfiak minden szóbeszéde a polisokban. Semmi sem jellemzőbb annál, hogy Agathokles, akinek birodalma pedig csak egyetlen polisból állt, koronát hordhatott és szabadon mozoghatott: senki sem osont utána „tőrrel köpenyében”, mint az még a Dionysiosok alatt minden valódi hellén legszentebb kötelessége lett volna. A nemzet életereje sziporkázott a gazdaságban, technikában, művészetben és kutatásban. A bankok növekedtek, a földművelés meghódította a sivatagot, a hajók mind gyorsabban szelték át a tengereket. Földrajzkutatók utaztak a királyok megbízásában Belső-Ázsiába és Belső-Afrikába. Történészek kiadták a városok levéltárainak okiratait. Görög ezredek lépte alatt döngött a föld a Szaharától India kapujáig. És mindez a diadochos-háborúk önmarcangolásának ellenére tudott idáig fejlődni. Nem elmélkedtek többé a legjobb államról. Aki egész országokat kormányozhat úgy, hogy új arculatot adhat nekik, annak nem kell filozofálnia. Még a város-köztársaságokban is megváltozott a királyok felügyelete alatt a politika levegője. Az etetőjászol és a korrupció eltűntek, az igazságszolgáltatás megtisztult, a hivatalnokok tekintélye növekedett. Voltak még imádói a szabadságnak, amilyenben az ősöknek volt részük, de a tisztességes emberek csak úgy tekinthettek vissza arra, amit a felbomlás korában megéltek, mint valami rossz álomra.