TIZENKETTEDIK FEJEZET: A DIADOCHOS-BIRODALMAK TELJES KIALAKULÁSA

Még egy negyed évszázadra volt szükség az ipsosi csata után, amíg a hellenisztikus államrendszer szilárd kialakulásáig jutott. A győztesek úgy osztották fel a zsákmányt, hogy Lysimachos a nyugati Kis-Ázsiát kapta, déli szélét pedig Kassandros testvére, Pleistarchos. Kappadokiáig – Kappadokiában magában is – Seleukos parancsolt. Dél-Sziria a parton Gabaláig és a belföldön Emesáig Ptolemaiosnak maradt, de ezt Seleukos csak ideiglenes megoldásnak tartotta. Demetriosnak mindenütt megvoltak a támaszpontjai. Európában Athén felmondta neki ugyan a hűbérességet, de Kassandroshoz sem csatlakozott. Az európai szárazföldön lévő összes többi birtoka, Korinthost kivéve, Kassandroshoz jutott. Epeirost is alá tudta magának Kassandros bizonyos mértékben vetni. Kerkyrában a sziciliai Agathokles vetette meg a lábát. Hogy Demetrios megmaradt mesterséges állama fenn tudott állni, azt csak a győzők közötti feszültségnek köszönhette. Seleukos ugyanis azt hitte, hogy joga van fél Sziriára és Kis-Ázsia nagy részére. Ezért örült annak, hogy Demetrios, Európában hagyva sógorát Pyrrhost, az elűzött epeirosi királyt, Lysimachos partvidékeit háborgatta és egy hirtelen nagy csapással eltávolította Pleistarchost. A sziriai parton tartott tanácskozáson nyilvánvalóvá vált a közeledés Demetrios és Seleukos között. Az utóbbi feleségül vette Demetrios leányát, Ptolemaios leányai viszont Lysimachoshoz és Kassandros egyik fiához mentek nőül. Seleukos és Ptolemaios viszályát még egyszer elodázták és Demetriost is bevették a szerződésbe. Ő Ptolemaiosnak egy első házasságából való leányát vette feleségül, sógorát Pyrrhost pedig kezesként Alexandriában hagyta. A keleti királyok szándéka nyilván az volt, hogy Demetrios becsvágyát Lysimachos és Kassandros felé fordítsák, vagy még inkább az utóbbi fiai ellen. És valóban, támadásai ezentúl ezek ellen fordultak.

Kassandros 297 májusában meghalt, legidősebb fia, Philippos négy hónapra rá követte. Azután fiatalabb fiai, Antipatros és Alexandros uralkodtak. Kettejük között csakhamar kitört a villongás. Antipatros meggyilkolta anyját, Thessalonikét, Nagy Sándor nővérét, aki összekötő kapocs volt a régi és az új dinasztia között. Kassandros uralkodásának vége felé Athénben is forradalom tört ki. Lachares megtette magát a város urának. Kifelé megszilárdította helyzetét az, hogy újból Kassandroshoz közeledett. Belső uralkodása erőszakos volt, Athén alkotmányát is sokban megváltoztatta. Demetrios 297–96 telén azzal az ürüggyel, hogy a görögöket a zsarnokoktól és csatlósaiktól megszabadítja, visszaindult az anyaországba. Kassandros utódjaitól elragadta a Peloponnesos nagy részét és 265 márciusában hosszú ostrom után bevette Athént. A makedoniai családi háborúság nagyobb vállalkozásra is adott alkalmat. Az ellenséges testvérek egyike, Antipatros, Lysimachoshoz menekült. A másik, Alexandros az időközben Epeirosban ismét trónra jutott Pyrrhost hívta be. Segítségét határterületek átengedésével biztosította magának, de ezzel a makedonok büszkeségét vérig sértette. 294 tavaszán Demetrios abbahagyta Spárta ellen vezetett hadjáratát, északnak vetette magát, egy tanácskozáson meggyilkolta Alexandrost és elismertette magát Makedonia királyának.

De általános helyzete időközben nagyon hátrányossá változott. Az új rendszer államainak nyugalomra volt szükségük belső kiépülésükhöz, ő pedig örökösen nyugtalanságot szított. Amíg Hellasban győzelmeit aratta, Ptolemaios Kyprosban, Lysimachos Kis-Ázsiában elfoglalta területeit. Pyrrhos sem mint barátja, hanem mint ellensége érkezett vissza Ptolemaiostól. Az még megjárta, hogy magában Görögországban tovább terjeszkedett és leverte Boiotiát és mindent, ami még ellenállott neki. De nem tudott lemondani arról a tervéről, hogy helyreállítsa apjának hatalmas birodalmát. Mihelyt Lysimachost a Dunától délre egy geta támadás kötötte le, – egyszer a vadak fogságába is esett – Demetrios azonnal megkísérelte, hogy hatalmába kerítse Thrákiát. Azután feleségül vette Lanasszát, Agathokles leányát, aki elvált első férjétől, Pyrrhostól. Közben Kerkyrában oldalba támadta Pyrrhost. Pyrrhos azzal felelt, hogy megtámadta Makedoniát. A békekötés a papíron maradt, és mikor Demetrios nekilátott egy nagy hajóhad felszerelésének, az összes többi uralkodó veszélyben érezte magát és szövetségre lépett. 288 tavaszán Lysimachos és Pyrrhos támadása győzedelmeskedett. Kitűnt, hogy örökös háborúi és pompája a makedonokat is elidegenítették Demetriostól. Athén és a legtöbb hozzátartozó város elhagyták. Demetrios mostan fiát, Antigonost hátrahagyta a kevés még megmaradt európai birtokán és 287-ben egy kalandos hadjárattal megkísérelte Lysimachos ázsiai birodalmát kiemelni sarkaiból. Katonai lángesze többet ért el, mint amennyit gondolni lehetett volna, de a túlerő túlságosan nagy volt. Keletre szorították és 286 tavaszán megadta magát Seleukosnak. Három évvel később meghalt a sziriai birtokon, amelyet átengedtek neki. Makedonián Pyrrhos és Lysimachos osztozkodtak. A görög városok is náluk kerestek támaszt. Antigonos csak Korinthosban és még néhány erősségben tudta magát tartani.

De a nyugalom még mindig nem állott be. Makedoniának, a birodalom régi magvának felosztása mégis csak túl nagy szörnyűség volt. Körülbelül 284-ben az epeirosi Pyrrhosnak tágítania kellett. Lysimachos maradt az ura az egész zárt európai és ázsiai görög nyelvterületnek – Epeiros és Aitolia kivételével. Aitolia 322 óta szabad volt és Demetrios támadásait is el tudta hárítani. Lysimachos és a fia Ptolemaios-hercegnőket vettek feleségül. Így a szoros családi kapcsolatok Ptolemaiosszal biztonságot adtak, hogy Alexandriában megbékülnek a Lysimachosnak váratlanul kijutott hatalmi helyzettel. De Seleukos nem tudott és nem akart azzal megbarátkozni, hogy hatalmas ázsiai gyarmatosítási tervei elől elzárták a földet, ahonnan gyarmatosokat lehetett toborozni.

Egyiptomban I. Ptolemaios második házasságából származó fiát társuralkodóvá tette meg 285-ben. Ő lett II. Ptolemaios, a későbbi Philadelphos. Mikor I. Ptolemaios 283-ban meghalt, első házasságából származó egyik fiának, Ptolemaios Keraunosnak Lysimachoshoz és nemsokára Seleukoshoz kellett menekülnie. A menekült herceg híveinek üldözése hosszú időre megbénította a politikát Alexandriában. Lysimachos családjában is csúnya háborúság támadt, és Keraunos még csak tovább szította és mérgezte az uralkodóház tagjai közt az amúgyis állandóan forrongó viszályt. Lysimachos fiát, Agathoklest kivégezték, özvegye szintén Seleukoshoz menekült. Seleukos mostan, 282 végén érettnek látta a helyzetet arra, hogy egyesítse Nagy Sándor birodalmát és megtámadta Lysimachost 281 őszén. Hermos mellett, a Kuropedionon, Lysimachos országát és életét veszítette, de a birodalom egyesítésére mégsem került sor. Keratinos, aki azt képzelte, hogy Seleukos az ő számára akarja elfoglalni Európát, elégedetlenkedett és 280 elején meggyilkolta jótevőjét.

Ezzel üres tér keletkezett. Minden centrifugális erő ideje elérkezettnek látszott. Bithynia, Byzantion, Herakleia szövetségre léptek. Philetairos, Lysimachos utolsó helytartója Pergamonban gyakorlatilag önállóvá tette magát. Mithridates, egy perzsa nagyúr Kis-Ázsia északkeletén, amelyet Sándor hódítása nem érintett, megalapította Pontos királyságot Keraunos Makedonia trónjára ült. Seleukos fia, Antiochos Kis-Ázsiába sietett, hogy atyjának hódításait biztosítsa a maga számára. Antigonos, Demetrios fia új nekiindulással próbálkozott, de Keratinos leverte. Ez még jobban megingatta helyzetének megmaradt nyomait Hellasban. Még a kis Spárta is újból elkezdte a nagy politikát, Hogy a zavar még teljesebb legyen, Antigonos Ázsiában próbált szerencsét és így Antiochosszal került ellentétbe. Mintha elkezdődött volna a mindenki háborúja mindenki ellen. A józan belátás első jele Antigonos és Antiochos békéje volt. Elismerték egymást Európa és Ázsia urának és megvetették alapját az Antigonos- és a Seleukos-ház tartós barátságának. Egyúttal szövetkezés volt ez Keraunos ellen.

De ezalatt idegen tényező lépett közbe. A kelta népvándorlás elárasztotta a Balkánt és megtámadta Makedoniát. Keraunos 279 elején elesett a kelták ellen. Kassandros családjából való hercegek, helyi hatalmasságok, kalandorok kísérelték meg, hogy megszervezzék az ellenállást. De az összes kísérlet gyámoltalan és tiszavirág-életű volt. A barbárok 279 végén Közép-Görögországig hatoltak előre pusztításukkal. Itt léptek szembe velük a veszélyben egyesült görögök. Az aitoliaiak vették át a vezetést. Antigonos és Antiochos csapatai, athéni és egyéb haderők álltak ki: Delphoinál megtörték a kelta áradatot. Új kelta rajok érkeztek, betörtek Kis-Ázsiába és Antiochos birodalmát marcangolták – de Európában a borzalmakból új rend támadt. Antigonos fölvette a harcot a barbárokkal és amikor 275-ben Lysimacheiánál megsemmisítette őket, nem volt több ellenállás. Akadálytalanul ült a makedon trónra. Az aitoliaiak szabadságába belenyugodott. Azzal sem törődött, hogy a Peloponnesos északi részén Achaia független maradt. Spárta önállóságát is elismerte. Különben a görög államok a védelme alá helyezték magukat. A 3. század politikai térképe megtalálta végleges alakját.