Etelköz.

A barbár népek etelközi ideiglenes tartózkodására v. ö. a 2. fejezethez id. műveket. Az avarok az egykorú Menander pontos adataiból megállapíthatóan hat évig tartózkodtak itt. Az etelközi eseményekre a főforrások Bíborbanszületett Konstantinosz „De administrando imperio” c. művének a besenyőkről és magyarokról szóló fejezetei és az Annales Fuldenses. Konstantinosz elbeszélése – a 895. évi bolgár-besenyő harc bizánci forráson alapuló zavaros elbeszélését kivéve – jobbára az udvarában megfordult magyar és besenyő követek szóbeli értesítéseire vezethető vissza. A vérszerződés emlékét a hazai hagyományból merítve Anonymus tartotta fenn. A barbár fejedelmek diplomáciájáról Priszkosz Rhetor, Menander, Prokopiosz tájékoztatnak. Magyarország honfoglalás előtti lakóit illetőleg a Conversio Bagoariorum et Carantanorum, az Annales Fuldenses, Konstantinosz és a hazai hagyomány (Anonymus, Kézai, Bécsi Képes Krónika) értesítései mellett igen nagy hasznát vesszük a honfoglalás előtti időből származó magyar helynevek eredetét tisztázó nyelvtudományi kutatások eredményeinek. V. ö. Melich: Bolgárok és szlávok (Magyar Nyelv, 1921), A honfoglaláskori Magyarország (M. Nyelvtud. Kézik. I. 6.) és kisebb cikkeit (Magyar Nyelv 1922–1926); Ernyei: Morvaország magyar urai (Turul, 1925); Fehér: Ungarns Gebietsgrenzen in der Mitte des 10. Jh. (Ungar. Jahrbücher. II. 1922). A hazai források idevágó értesítéseinek értékelését illetően lásd Hóman: A Szent László-kori Gesta.

A XI. század végén írásba foglalt magyar hagyomány a „messianus”-nak (= moesiai) nevezett vágmenti fehér horvátokon vagy morvákon, a bolgárokon, szlávokon, dunántúli olasz pásztorokon, németeken és székelyeken kívül tévesen görögöket is említ Magyarország honfoglalás előtti lakosai közt, mert a bizánci császárság azidőben már száz év óta közvetlen szomszédja volt a magyar királyságnak. E tévedést azután tovább fűzi a XII. század végén író Anonymus, midőn a maga korában hazánkban, vagy annak szomszédságában élő népekről – kúnokról, csehekről, oláhokról – beszél. Mivel a XII. században a Dnyeper és Alduna közt kúnok laktak, a magyarokhoz csatlakozó kazár-kabarokat „kún”-nak mondja. Mivel a XII. században Morvaország Csehországhoz tartozott, a nyitrai szlovének IX. századi morva urait s a messianusokat (Messiani Bohemorum) „cseh és szláv” néven (boemi et sclavi) említi. S mivel az ő korában már megérkeztek Erdélybe a XI. század közepe óta lassan beszivárgó nomád oláhok ősei, a honfoglaláskori dunántúli olasz pásztorok „olasz” vagy „oláh” nevét (blasii, blachi) ezekre vonatkoztatja. A honfoglalás előtti Magyarország területén, vagy annak közvetlen szomszédságában sem oláhok, sem csehek, sem kúnok nem laktak, aminthogy kazárok sem laktak hazánk területén, noha Anonymus Bihar vidékén a honfoglalás előtti időben fennállt Kazárországról beszél s ennek fejedelmévé a régi hagyomány szláv Marótját teszi meg. A kúnok a IX. század végén még messzi keleten, túl a besenyőkön és úzokon, Ázsia pusztáin tanyáztak s csak a XI. század közepén lépik át a Volgát. A csehek Szvatopluk morvaszlávjainak nyugati szomszédságában laktak s csak rövid néhány évig – 890 és 895 közt – tartoztak morva fennhatóság alá. A magyar honfoglalás idején az idegen uralmat lerázva s a német fennhatóságot újra elismerve, harcbaszálltak a morva fejedelemmel, kinek bukását fellépésükkel nagyban előmozdították. Morvaország a X. században sem tartozott cseh uralom alá, csak 1023-ban foglalta el Bretiszláv. Az oláhok a IX. században még bolgár, szerb és görög uralom alatt pásztorkodtak a Balkánon s innét észak felé huzódva, a XI. század elején lépik át a Dunát s e század derekán kezdenek a Déli-Kárpátok vonalán áthatolva, Fogaras vidékére beszivárogni.

A székely kérdésről lásd Hóman: A székelyek eredete, 1921. s az ott idézett irodalmat. A bolgár háborúról Georgiosz Hamartolosz krónikájának X. századi folytatója s a többi bizánci krónikás mellett az Annales Fuldenses is részletesen ír. A 893. évi arab-karluk harcról Tabari értesít. A honfoglalók útirányáról s általában az e fejezetben elmondottakról részletesebben Hóman: A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése (M. Nyelvtudomány Kézikönyve. I. 7.) 1923. U. o. lásd a vonatkozó forráskiadványokat és irodalmat.