A HABSBURGI KIRÁLYSÁG.

Ferdinánd és V. Károly alakjára főként Ranke és Huber id. művei. Nagyszámú részlet F. B. v. Bucholtz, Geschichte der Regierung Ferdinand des Ersten, Wien 1838, 9 kötet az utolsó Urkundenband. Fontosak a velencei követek leírásai Ferdinánd udvaráról: Contarini 1527, Mocenigo 1548 (V. Károly udvarából), Soranzo 1563, Zuan Michiel 1564, kiadva Fiedler id. m., továbbá Teipolo 1532, Bernardo Navagero 1546 (e kettő V. Károlynál), Lorenzo Contarini 1548, Alberi id. m. 1. kötetben; Marino Giustiniani 1542, Alberi, 4. kötet; Cavalli 1543, Tiepolo 1557, Alberi, 8. kötet; Lionardo Mocenigo 1559, Giacomo Soranzo 1562, Alberi 14. kötetben. Ferdinánd ausztriai kezdeteire l. Wilhelm Bauer, Die Anfänge Ferdinands I. 1907; Salamanca személyére A. Stern, Gab. v. Salamanca, Hist. Zeitschrift, 131, 1925, 19. l. Ferdinánd több tanácsosának személyére Jos. Bergmann Medaillen auf berühmte und ausgezeichnete Männer des österr. Kaiserstaates v. XVI. bis zum XIX. Jahrhundert, I. kötet, Wien, 1844: Cles, Gienger, Hofmann, Roggendorf személyére; továbbá az id. általános osztrák történetek.

A központi hivatalszervezet története Ausztriában nagy irodalommal rendelkezik. Alapvető mű I. Miksa császár reformjára, melyből minden későbbi alkotás kisarjadzott, Sigm. Adler, Die Organisation der Zentralverwaltung unter Kaiser Maximilian I., Leipzig 1886., a burgundi kapcsolatokra Andreas Walther, Die burgundischen Zentralbehörden unter Max I. und Karl V. Leipzig 1909, akinek eredményei azonban nem találtak általános elfogadásra. Az egész tudományág alapvető szempontjaira l. G. Schmoller, Der Deutsche Beamtenstaat v. 16. bis 18. Jh. an, Umrisse und Untersuchungen-ben, 289. l., továbbá u. az, Über Behördenorganisation, Amtswesen und Beamtentum im Allgemeinen und speziell in Deutschland un Preussen bis z. J. 1713 (= Acta Borussica, Behördenorganisation 1.). Az osztrák központi hivataloknak a magyar hatóságokra kiterjedt befolyását tárgyalta, a Lustkandl-Deák polémia után, Herm. Ign. Bidermann, Geschichte der österr. Gesammt-Staats-Jdee 1526–1804, 1. kötet, Innsbruck 1867, 1526–1705, aki a magy. hatóságok, főként a magy. kamara és a katonai parancsnokságok tényleges függéséből közjogi tényeket akart megállapítani, mintha Magyarország kormányzás tekintetében jogilag is alá lett volna rendelve a bécsi hatóságoknak. Ezen politikai tendenciákat már a józan, nem politizáló historikusok is visszautasították, így Thomas Fellner, Zur Geschichte der österr. Zentralverwaltung, Mittheilungen des Instituts für österr. Geschichtsforschung, 1887, 258, továbbá ugyanaz, Biedermann művének bírlatában, ugyanott 1894, 517. l. és Alfons Huber, Geschichte der öster. Verwaltungsorganisation bis z. ausgange des XVIII. Jahrhunderts, Innsbruck 1884. Fellner és Huber a Habsburgi monarchia központi hivataltörténetének a megalapítói. Biedermann tanait újra felmelegítették és modernebb jogtörténeti köntösbe öltöztették a XX. század elején az új magyarellenes osztrák publicisták, részben Ferenc Ferdinándnak a magyar állami önállóság ellen irányított propagandájának hatása alatt, köztük leginkább Friedrich Tezner, Der österr. Kaisertitel, seine Geschichte und seine politische Bedeutung (Grünhuts Zeitschrift für das Privat- und öffentliche Recht der Gegenwart, 1898, 360), u. az, Technik u. Geist des ständisch-monarchischen Staatsrechts (= Schmollers Staats- und sozialwissenschaftliche Forschungen, Leipzig 1901), ugyanaz, Der österr, Kaisertitel, das ungar. Staatsrecht und ide ungar. Publizistik. Wien, 1899, ugyanaz, Österr. Staatsrecht in Einzeldarstellungen, Der Kaiser 1909, akivel szemben a magyar közjogi felfogást több értekezésben kifejezték, különösen Báró Wlassics Gyula, Gróf Andrássy Gyula, Gróf Apponyi Albert (ez utóbbi többnyira politikai, kevésbbé tudományos alapon). A kérdés e történeti vonatkozásaira l. Szekfű Gyula, Az osztrák központi kormányzószervek történetének irodalma, Történeti Szemle, 1912, 185. l. A központi kormány történetére vonatkozó anyag kiadása és egészben véve megbízható, politikamentes előadás Ed. Rosenthal, die Behördenorganisation K. Fedinands I. (= Archiv f. öst. Gesch. 1887) és Thomas Fellner–Heinrich Kretschmayr, Die österr. Zentralverwaltung, I. 1. kötet, Geschichtliche Übersicht, 2. és 3. kötet az akták kiadása, a titkos és az udvari tanácsra, udvari kancelláriára és kamarára, valamint hadi tanácsra 1749-ig. A titkos tanács és osztrák kancellária magyar befolyására l. főként Fellner–Kretschmayr id. m. 1, 33, l., azután az aktákat u. ott. 2, 100, 142, 147, 149, 154, 156 stb. 11., az 1528 febr. 12-i instrukció u. ott. 2, 245, l., továbbá Bidermann id. m. 1, 64. A magyar tanács multjára és a tanácsosi cím kifejlődésére l. Schiller Bódog, Az örökös főrendiség eredete Magyarországon, Budapest 1900, igen használható, komoly kutatáson alapuló munka. R. Kiss István, A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–51. évi leveles könyve, Budapest 1908, című műből, sajnos, inkább csak a benne nagy szorgalommal és szerencsével összegyüjött adatokat és aktapublikációt lehetett felhasználnom, megállapításai többnyire azon romantikus felfogásból folynak, mintha I. Ferdinánd személyében a habsburgi abszolút monarchia, egy évszázados fejlődési eredmény, anticipálva lett volna. Ferdinándnak a magyar alkotmány halálára való fenekedéséről egész rémmeséket mond el, de még objektívebbnek látszó, szigorúan közigazgatástörténeti megállapításai is elfogultak. Így teszi fel Ferdinándról, hogy Magyarországban azért nem tartózkodott, mert félt a magyaroktól: „nem mert az országban tartózkodni és azért nem küldte be fiát sem” LXIX. l., különösen tévesen ítéli meg Thurzó Elek helytartóságát, aki nagy kegyence neki: „A helytartóság Thurzó alatt csupa erő, csupa méltóság, tilalomfa a tövénytelenségek ellen, Várdai alatt gyöngeség, erőtlenség, meghunyászkodás”, s panaszkodik azon, hogy a püspökhelytartók csupa erőtlen, engedelmességben felnőtt, erélytelen, fáradt öreg emberek voltak, amit se Várdairól, se Oláhról, se Verancsicsról, s utódaik nagy részéről nem lehet mondani, LXIII, LXXXII. l. Jobban használható Márk László, A királyi tanács 1526 után, Századok 1917, 472, akinek közgazdaságtörténeti eredményei is megnyugtatóbbak. A részletekre nézve: a Ferdinándnak esküt tettekre Kovachich, Supplementum 3, 123. l. Báthory budai helytartósága aktái: R. Kiss István, id. m. 338. l. Thurzó Elekére u. ott, Thurzó helytartóságának bírálatára l. Šišić, Acta comit. Croatiae, 2, 440, l. Peregi Albert prépost nyilatkozatát, Szepes birtokának Thurzóra való hatását l. R. Kiss. id. m. LII. levelét Nádasdyhoz, a báni kandidációt l. Šišić id. m. 2, 316. l. Várdai helytartósága aktáira R. Kiss Függelék. 358, 360, 632. l. az Ordo servandus Posonii in consilio nostro-t. l. u. ott., 375. l., a fizetésekre u. ott, 380, 392. l. és Acsády Ignác, Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt 1526–64, Budapest 1888, alapvető munka, 182. l. A Várdai utáni helytartóságra l. R. Kiss, id. m. LXXIII. és 395. l., Nádasdy nádori kinevezési oklevelét l. u. ott 404 = Katona, Hist. crit. 22, 520. l. Az abszolutisztikus királyságnak az igazságszolgáltatás terén való térfoglalására l. Fr. Tezner, Landesfürstliche Verwaltungspflege in Österreich v. Ausgang des 15-ten bis z. Ausgang des 18. Jahrhunderts 2 kötet, Wien 1897, 1902, ahol az osztrák tartományokra vonatkozó megállapítások, a hozzájuk fűzött közjogi következtetések nélkül, elfogadhatók, továbbá Alfr. H. Loebl, Der Sieg des Fürstenrechtes, auch auf dem Gebiete der Finanzen, vor dem 30 jähr. Kriege (= Schmoller-Sering, Staat- u. sozial-wissensaftliche Forschungen 187, 1916). A magyar fejlődésre alapvető, erősen dogmatikus munka Winkler János, A magyar igazságszolgáltatási szervezet és polgári peres eljárás a mohácsi vésztől 1848-ig 2 köt., Pécs, 1921, 1927, Winklernél 1, 131. l. a helytartók és nádori helytartók pontos jegyzéke, nevezetes u. itt 152, 153. l. R. Kiss kritikája, melyre Winkler tőlem teljesen függetlenül jutott el, így 1553. l.: „De hogy mennyire nem érezte magát Várdai, sőt utóda Ujlaki sem, ilyen (törvénytelen) utasítások követésére kötelezve, s törvénytelen végrehajtások eszközlésére, mutatják az éppen Kiss által közölt okmányok... Hogy mennyire tartotta magát az országgyűlés felfogásához Várdai is...” stb. Kifelé, a külföldön úgy tűnik fel, mintha az igazságszolgáltatás rendjét tisztán a király állította volna helyre, így írja Marino Cavalli, 1543, Alberi kiadása, 8, 133: Pozsonyban a király az országgyűlésen un consiglio come una rota-t állított fel, a hatalmasok önkénye ellen, mit már korábban is kellett volna stb. Miksa elutasító nyilatkozata a magyar tanács külügyi kívánságára: Verancsics, 8, 358. l., a titkos tanács túlnyomó hatáskörét megfigyeli már Giacomo Soranzo, Fiedler, id. m. 213. l.: a titkos tanácsban elhatározott dolog a magyar tanácsba jut, onde se bene in apparenza consultano, però in effetto convengono conseguire quello che Sua Mtà ha deliberato, per il che ne restano malissimo sondisfatti.

A pénzügyigazgatásra l. Acsády id. m., Theodor Mayer, Das Verhältnis der Hofkammer zur ung. Kammer bis zur Regierung Maria Theresias, különnyomat a bécsi Mitteilungen des Instituts für österr. Geschichtsforschung, IX. Erg.-Band-ból, aki a legfontosabb instrukciókat pontosan összehasonlította és objektív előadásra törekedett. A kutatás kezdetleges állapotára jellemző, hogy az első magyar kamarai utasítást csak a következő munka, Kérészy Zoltán, Adalékok a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez, Budapest 1916, adta ki, szintén komoly, alapvető munka. A további kutatás szükségét Eckhart Ferenc fejezte ki. A közös vámterület történetéről, Századok, 1915, 465. l. aki az utasításokon túl az egész kamarai levéltári anyag tekintetbevételét sürgette. Az erre vonatkozó nagy mű, Herzog József tollából, sajnos, még nem készült el. Apponyi Albertnek politikailag befolyásolt felfogása, Die rechtliche Natur der Beiehungen zwischen Österreich und Ungarn, Österr. Rundschau, 28. kötet, ezen fenti, magyar és osztrák szakmunkák után elavultnak tekinthető.

A haditancsára l. az aktákat Fellner–Kretschmayr 2, 276. l., továbbá 1, 141. l. a Bidermanntól, id. m. 1, 62. l. konstruált és Fellner–Kretschmayr, 1, 242. l. elfogadott közös, osztrák és magyar tagokból álló haditanács nem létezett. Csak félreértés eredménye.

*

Hogy Ferdinánd alatt meg volt-e a tényleges elnyomás, közjogi, sőt nemzeti beolvasztás szándéka, ezt az alapkérdést minden politikai elfogultság nélkül kell nekünk itt szemügyre vennünk, s akkor a szövegben kifejezett eredményre jutunk. Tanulságos itt a németalföldi analógia, ahol egész kis rendi területekkel szemben is alig merült fel a beolvasztás gondolata, mint ez Felix Rachfahl, Wilhelm v. Oranien und der niederländische Aufstand c. nagy művéből, 1, 495. l. stb. kiderül. Az örökös tartományok közös országgyűlési kísérleteire l. Bidermann, id. m. 1, 3–6. l. Az én felfogásommal szemben álló régebbi művek, így különösen Acsády és R. Kiss István, még nem tanulmányozták a nyugati és közép-európai rendiség mechanizmusát és a királysággal szemben való érvényesülésének technikáját, amint azok Georg v. Belownak a jülich-bergi rendekre és Felix Rachfahlnak a sziléziaiakra vonatkozó alapvető kutatásai óta ismeretesek. Ezek természetesen más eredményekre jutnak, mint a koronajogásznak nevezhető Tezner, aki szerint a magyar alkotmány csak „ständische Autonomie”, mellyel szemben a XVI. századbeli magyar királyság hatalmas túlerőt képvisel, annyira, hogy ez a rendi privilegiumokat nem is köteles tisztelni. Teznerrel szemben Below és Rachal megállapításait felhasználva láthatjuk, hogy a királyság egyrészt ekkor még nem is túlerő, hanem a rendi dualizmus harca tovább folyik, s másrészt a királyság folyton erősbödő hatalmából, ebből a tényleges, történeti súlyból nem lehet pozitív jogi maximákat levonni. Abból a körülményből, hogy a Jagellók alatt a rendek voltak tényleges túlsúlyban, még nem következik, hogy a magyar alkotmányban a királyság jogilag is eltörpül a rendiség mellett, s viszont a királyság későbbi, XVI. századi megerősödéséből sem lehet az ellenkező közjogi megállapítást kikövetkeztetni. A rendi dualizmus harcaiban stabilitás csak a XVIII. század elején jött létre, amint azt a későbbi fejezetek elmondják. A szentkorona politikai érvényesülésének Timon Ákostól kifejtett formájára a szemügyre vett korszak semmi adatot nem tartalmaz. – Acsády Ignác különösen újabb, kétkötetes id. magyar történetében tünteti el a különbségeket, melyek az egyes századok, sőt egyes uralkodók hatalmi felfogása közt vannak, módszere tulajdonképen megsemmisít minden történetet, mert ha mindig ugyanaz van és semmi új nem történik (nem is szólva az ú. n. fejlődésről), akkor nem is érdemes történetet vizsgálni és írni. Olyan gondolatok, mintha már a XVI. századi Habsburgoknak és papjaiknak az lett volna vezérelvük, hogy a népet szegénynek és műveletlennek lássák, csak a történeti korszakok vizenyős racionalisztikus alapon szemléléséből jönnek létre, amely szemléletmód ma már tökéletesen elavult. Ebben a tekintetben ezt a Szalayékra következő és egész napjainkig uralkodó történetfilozófiát helyesen jellemzi Dudek János, Kritikai tanulmányok Acsády Ignácnak a Magyar Birodalom Története c. művéről, Nyitra 1904, amely könyv primitív történeti módszer és kritikátlanság mellett egészséges józan észt vet az ilyen pozitívista és racionalisztikus, hervatag képződmények ellen, amilyen, sajnos, Acsádynak is ez a műve.

Az országgyűlések tárgyalásaira l. Kérészy Zoltán, Rendi országgyűléseink tanácskozási módja, Kassa 1906, melynek világosan előadott eredményeit Timon Ákos és egyéb, a jogi oktatás iskolás céljait szolgáló magyar jogtörténeteink máig sem tudták eléggé felhasználni. Az országgyűlési propozíciókra l. Fraknói M. O. E. köteteit, az 1550-ki országgyűlésre u. itt, 3, 241. l., az 1563-ki esetre u. itt 4, 441. l. Nádasdy nádorságára a fent idézett helyeket. Az 1539-ki és 1547-ki sucessio-kérdésekre l. M. O. E. 2, 116. 1. és 3. 103. l., az 1563-i koronázásra u. ott, 4. kötet és Fraknóy Vilmos, A magyar királyválasztások története, 1921, 186 stb. 11.