Nyolczadik fejezet: Az utolsó Árpádok és utódaik pénzverése. 1235–1308.

Az ezüstrúdvaluta háttérbe szorulása. A pénzek leírása. Metrologiai adatok, pénzláb. A pénzverés jellemzése.

II. András halálával a – könnyelmű és pazarló apja rablógazdálkodásával ifjúsága óta szembehelyezkedő, az uralkodóház és ország gazdasági érdekeit mindenkor szeme előtt tartó – ifjú, de megfontolt IV. Béla lépett trónra. Erélyes kézzel látott az ország zilált pénzügyeinek rendezéséhez. Nem kerülte el figyelmét a magyar pénzverés válsága sem és igyekezett a bajokat orvosolni.

Első és legsürgősebb teendője a friesachi denárok forgalmának kiküszöbölése és a magyar pénzek friesachi veretének megszüntetése volt. Uralkodása első éveiben még említik az oklevelek a friesachiakat.^[1] Nem tartom lehetetlennek azt sem, hogy a II. András neve alá sorolt éremfajok egyike-másika IV. Béla első uralkodási éveiben veretett. 1244 óta azonban eltünnek a friesachiak. Béla és utódai korában mind gyakrabban szerepelnek okleveleinkben a királyi denárok (denarii regales, denarii regis),^[2] vagy a mi evvel egyértelmű, „az országban forgó denárok” (denarii in regno currentes,^[3] vagy egyszerűen „denarii currentes pro tempore”,^[4] „denarii usuales”).^[5]

(C. N. H. 229.)

(C. N. H. 228.)

(C. N. H. 230.)
91–93. IV. Béla denárai.

A friesachiak forgalmának megszünte mellett IV. Béla és utódai korában a veretlen ezüst is kezdi elveszíteni addigi jelentőségét. Az ezüstrúd, a mely a XII. század második és a XIII. század első felében uralkodó szerepet töltött be, mindinkább háttérbe szorult az ezüstpénz mellett. Az ország minden részéből származó forrásaink – a márka ezüst mellett – mind sűrűbben emlegetik a denármárkát (marca denariorum)^[6] és ismét előtérbe kerül a pensa.^[7] Egyes oklevelek kiemelik, hogy a fizetés részben ezüstben, részben denárokban,^[8] mások – s ez különösen érdekes –, hogy részben mérlegelt, részben számlált denárokban^[9] történjék.

Mindez azt bizonyítja, hogy a XIII. század második felében a magyar király ezüstpénze ismét mint értékpénz kezd szerepelni, viszont a veretlen ezüst és a súly szerint mért ezüstpénz kezdi elveszteni értékpénz jellegét és a többi terménypénzhez hasonlóan a pénz helyett adott becsűtárgy természetét ölti fel.

(C. N. H. 232.)
94. IV. Béla obolusa.

A változás indítóokát mindenesetre a rendezett pénzverésben kell keresnünk és valóban azt látjuk, hogy a magyar ezüstpénz IV. Béla és utódai korában jobb, értékesebb és sokkal kevesebb értékingadozást mutat, mint a megelőző másfélszáz év folyamán.

*       *       *

„Az árpádkori éremverés IV. Béla uralkodása idején s a következő sorozatokban érte el legmagasabb kifejlődését.”^[10] Az éremrajz előlapján – az érmek legnagyobb részén – ülő királyi alak vagy koronás fő látható,^[11] de más ábrázolások is előfordulnak. A hátlap rajza változatos. Gyakori a czímerkép, Magyarország kettős keresztje, néha a királynék czímerei.^[12] Majd – a bécsi denárok hatásaképen – különböző állatalakok, symbolikus képek és más ábrák jelennek meg az érmeken. Az érmek egy része köriratnélküli, de a köriratos fajok sokkal gyakoriabbak, mint II. András idején.

(C. N. H. 234.)

(C. N. H. 237.)

(C. N. H. 267.)

(C. N. H. 240.)
95–98. IV. Béla pénzei.

Feltünő jelenség, hogy IV. László és III. András nem verettek obolusokat,^[13] szemben a II. András, IV. Béla és V. István korabeli gyakorlattal.

A XIII. század második feléből származó érmek pontos chronologiai sorának megállapítása – a II. András pénzeinél kifejtett okok következtében – ma még nem kísérelhető meg. Az egyedüli biztos támaszpont, a metrologiai adatok összehasonlítása alapján mindössze annyi állapítható meg, hogy IV. Béla néhány nehezebb éremfaja időrendben megelőzi a könnyebb fajokat, mert súlyuk közelebb áll II. András érmeinek súlyához. Az egyes fajok szoros chronologiai sorrendje pénztörténeti szempontból nem is bír nagyobb fontossággal, mert a pénzsúlyokban nagy volt az állandóság.^[14]

(C. N. H. 285.)

(C. N. H. 287.)

(C. N. H. 288.)
99–101. V. István denárai.

(C. N. H. 292.)

(C. N. H. 293.)
102–103. V. István denárja és obolusa.

A C. N. H. XVII. sorozatban IV. László érmei közé sorolt 344. sz. denár, a 341–343. és 345–346. sz. obolusok – a mint az a 341. sz.-nak B–E (= Bela) betűiből és a 344–346. sz. friesachias motivumaiból is következtethető –, valamint a C. N. H. 231. számmal rokon C. N. H. 366. és 367. sz. érmek IV. Béla korából valók. III. András könnyebb és finomabb pénzei későbbiek a nehezebbeknél.

(C. N. H. 311.)

(C. N. H. 313.)

(C. N. H. 317.)

(C. N. H. 322.)

(C. N. H. 335.)
104–108. IV. László denárai.

(C. N. H. 357.)

(C. N. H. 363.)

(C. N. H. 364.)

(C. N. H. 377.)
109–112. III. András denárai.

Súlyadataik alapján a XIII. század második feléből és a XIV. század első éveiből való magyar érmek – IV. Béla egyik (C. N. H. 229. sz.), a többinél nehezebb éremfaján kívül – öt súlycsoportba sorozhatók, a mely csoportokon belül a súlyeltérések az egyes éremfajoknál oly csekélyek, hogy azokat ugyanazon pénzláb alapján vert pénzeknek kell tekintenünk.^[15]

(C. N. H. 386.)

(C. N. H. 387.)
113–114. Venczel és Ottó denárai.

IV. Béla első, nehezebb éremfajai ötödrészig égetett, a későbbiek tizedrészig égetett, V. István és IV. László összes pénzei, valamint III. Andrásnak a III. súlycsoportba tartozó érmei ismét csak ötödrészig égetett ezüstből verettek. III. Andrásnak IV. csoportbeli érmei tizedrészig, Venczel és Ottó királyok pénzei pedig ismét ötödrészig égetett ezüstből készültek.^[16]

A kiverési súlyt a szokásos 5%-os hozzáadással az egyes csoportoknál következőkben adjuk:

A pénzverés alapsúlya IV. Béla és V. István alatt a régi magyar márka, IV. László óta pedig a budai márka lévén, a pénzláb a XIII. század második felében a túloldalt lévő táblázat szerint alakult.

IV. Béla korában a II. András nehéz pénzeihez közel álló nehezebb éremfajokat korán felváltották a könnyebb pénzláb alapján, de „finom ezüst”-ből vert kis denárok (denarii parvi).^[19] Ezek a 11 pensás pénzláb alapján vert kisebb denárok a forgalomban – mérlegelve – valódi fémértéküknek megfelelően, a tizedrészig égetett ezüst értékében forogtak. Egy márka mérlegelt denár egy márka finom (0.900) ezüsttel egyértékűnek tekintetett.^[20] Névértékük azonban jóval magasabban volt megállapítva. IV. Béla egy 1248-iki oklevele szerint ugyanis e denárokból 8 pensa, vagyis 320 darab 1 márka finom ezüsttel azonosnak tekintetett.^[21] A kincstár tehát 1 márka finom ezüstért csak 8 pensányi denárt adott, a mi 1 márka ezüstnél (210.018–152.74 =) 57.278 g színezüst, vagyis 37.5% nyereséget jelent.

A pénzek finomsága és értéke V. István idején csökkent, bár súlyuk azonos maradt. A denárok finomsági fokát a fennmaradt pénzek finomságával egyezően határozza meg V. Istvánnak a szászok részére 1271-ben kiadott kiváltságlevele, mondván, hogy a királyi pénznek ötödrészig égetett ezüstből kell készülnie.^[22] A pénzsúly csökkentése IV. László idején az új pénzverési alapsúly, a budai márka behozatalával van kapcsolatban, a melyből 12 pensát, vagyis 480 denárt vertek. A forgalomban e pénzfajok időnként és helyenként, úgy látszik, változó árfolyamban forogtak,^[23] e változások minőségéről azonban nincsenek adataink.

III. András uralkodása végén márkánként 16 pensás könnyebb pénzlábra tért át. Az új könnyű pénzeket azonban az ő korábbi és IV. László pénzeinél finomabb, tizedrészig égetett ezüstből verette. Az 1298: XXXVII. t.-cz. akként rendelkezik, hogy két esztendeig ötödrészig, később tizedrészig égetett ezüstből készüljenek a denárok.^[24] Ez alapon III. András könnyebb és finomabb éremfajait uralkodása utolsó éveire kell tennünk. Venczel és Ottó ismét nehezebb, 14 pensás pénzláb alapján, ötödrészig égetett ezüstből verették denáraikat.

*       *       *

A XIII. század második felének pénzverése úgy a pénzek külső előállítása, mint belső értéke és a pénzláb állandósága tekintetében nagy haladást mutat a XII. század és a XIII. század első felének pénzveréséhez képest. Különösen IV. Béla és III. András korában észlelhető a reformokra, a jó és értékes pénz állandósítására irányuló törekvés. Pénzeik finomsága a legjobb XI. századi obolusok finomságának felel meg. A rendezett pénzverés eredménye a friesachi denárok és a veretlen ezüst forgalmának korlátozása lett. Királyainkból azonban hiányzott a reformok következetes keresztülviteléhez szükséges erély. Sem IV. Béla, sem utódai nem szüntették meg, mert nem találták módját, hogyan szüntessék meg, a pénzérték ingadozásának valódi okát, az évi pénzújítás rendszerét. E rendszer fenntartása mellett pedig elkerülhetetlen volt, hogy gyengébb uralkodók ki ne használják a rosszabb minőségű pénz kibocsátásában rejlő jövedelmi forrást. Ily körülmények közt nem csodálható, hogy hazánkban az V. István és IV. László korában értékben tetemesen alábbszállt királyi pénz mellett ismét annál többet érő idegen pénzek jöttek forgalomba.

[1] 1239: Smič. IV. 97.; 1240: F. IX/7. 657., 1256 és 1270-ben (F. V/1. 80. és W. VII. 443. l.) már csak mint összehasonlítások tárgyai szerepelnek. IV. Béla egyetlen oklevele, a mely friesachit említ: 1244. H. o. VI. 42. l.

[2] 1248: Smič. IV. 374., 1255: F. IV/2. 323., 1292: Kn. M. II. 319., 1296: W. X. 215., 1298: F. VIII/4. 245. l. – „Denarii nostri.” 1255: IV. Béla F. IV/3. 284. l. (tévesen 1265. évszámmal. V. ö. Karácsonyi: Hamis okl. 100. l.).

[3] 1270: H. o. VI. 170., 1277: F. V/2. 421., 1298: F. VII/4. 245.

[4] 1253: W. XI. 391., 1261: W. VIII. 5., 1274: Zichy I. 37., 1291: H. o. VII. 217., 1293: H. o. VII. 232., 1306: Anjou. I. 111. l. „Denarii pro tempore existentes.” 1243: F. IV/1. 305. l.

[5] 1291: Kn. M. II. 277., 1296: W. X. 215., (1279–1298 k.): Kn. M. II. 429., 1307: Anjou. I. 135. l.

[6] „Marca denariorum.” 1245: Smič. IV. 270., 1257: W. VII. 472., 1261: W. VIII. 5., 1271: W. III. 267., 1258 k.: W. VII. 498., 1275: Smič. VI. 139., 1277: Smič. VI. 195., 214., 1279: Zichy I. 42., W. XII. 277., 1280: W. XII. 317., Kubinyi. I. 118., 1281: H. o. VII. 176., H. o. III. 35., 1284: Zichy. I. 57., 1289: Smič. VI. 681., Blagay. 54., 1291: Kn. M. II. 277., 311., W. X. 60., 1295: H. o. VII. 240., 1296: W. XII. 592., 1298: Smič. VII. 307., 1299: H. o. VII. 279., 1300: W. X. 395., H. o. VIII. 414., 1306: F. VIII/1. 202. l. – „Marca pecunie (v. in pecunia).” 1254: Zichy. I. 7., 1281: W. IX. 337., 1292: W. X. 86., 1323: H. okl. 195. l. – „Marca usualium monetarum.” 1297 k.: Kn. M. II. 429. l. „Marca de pecunia (moneta) numerata.” 1232: H. o. IV. 13., 1263: Kn. M. I. 497., 1283: Kn. M. II. 172. l.

[7] „Pensa denariorum.” 1277: Smič. VI. 198., 1280: Smič. VI. 379., 1310: Kn. M. II. 617. l. stb.

[8] „Marcas partim in argento, partim in denariis.” 1263: F. IV. 3. 178., 1269: H. o. VI. 157., Schmauk. 11., 1270: H. o. VI. 171., 1278: W. IV. 173., 1280: W. IX. 308., 1282: Smič. VI. 421. l.

[9] „Marca partim in denariis stateralibus, partim in denariis manutentis.” 1262: W. V. 271. (tévesen 1290–1301. évszámmal. V. ö. Karácsonyi: Hamis okl. 126.) „Pecunia ponderata et numerata.” 1262: W. XI. 524., 1270: Smič. V. 532. l.

[10] Réthy László: C. N. H. I. 30. l. – C. N. H. XIV., XVI., XVII. és XIX. sorozat.

[11] Az éremrajzok a C. N. H. clichéivel készülvén, a király alakja többször mint hátlaprajz szerepel. Nézetem szerint azonban mindig az az előlap, a melyen a király képe van.

[12] V. ö. Hóman Bálint: V. István korabeli liliomos obolus. N. K. 1916. 1–3. l.

[13] A báni denárok mintájára vert pénzeik obolusairól a 9. fejezetben szólunk.

[14] A C. N. H. 248., 251–252., 256., 284., 312–314., 319., 320., 329., 336–337., 358., 360–361., 372–374. sz. érmekről a báni denárokkal, a C. N. H. 347–354. számúakról a bécsiekkel kapcsolatban szólunk. A C. N. H. 266. sz. 0.25 g-os súlyával csak mint obolus volna IV. Béla pénzei sorába illeszthető. Lehetséges, hogy III. Béla korából való; előlapja a C. N. H. 263. számúéval rokon.

[15] Az egyes adatokat lásd a II. függelékben. A C. N. H. 332., 338–340., 364., 371. és 374. sz. érmekre nincsenek súlyadataim.

[16] László József IV. Béla és III. András pénzeit szintén „decima combustió”-soknak, V. István és IV. Lászlóét 0.760–0.970, átlagban 0.850–0.860 finomnak mondja. (Történeti Szemle. 1915. 378–379. l.) Ez utóbbi kedvező eredményt vizsgálataim éppen nem igazolták. 0.970 finomságú pénzt egyáltalában nem találtam az árpádkori pénzek közt.

[17] E nehéz denár verése a friesachi denárok hatására vezethető vissza, a melyeknek súly 0.977 g volt. (V. ö. a 7. fejezetben mondottakat.) A következőkben e kivételes súlyú (C. N. H. 229. sz.) faj pénzlábával ezért nem is foglalkozunk.

[18] Obolusát lásd: C. N. H. Pótl. 57. [386A] sz. alatt.

[19] IV. Béla 1267-iki oklevelében: F. IV/3. 406. l.

[20] „… marcas… cum denariis regalibus ad pondus vel argento decime combustionis.” 1258: W. II. 299., 1259: Ph. II. 308., W. II. 316. l. – „… marcas in argento decime combustionis vel in denariis stateralibus.” 1269: W. VIII. 242. l.

[21] 1248: „20 marcas in moneta nostra, pro qualibet marca octo pensas vel in argento cuius decima pars comburetur.” W. VII. 266. l.

[22] „Volumus etiam monetam quinte esse combustionis.” Bárdosy. 109. l.

[23] 1279: „3 pondera in denariis, sicut curret pro tribus ponderibus.” F. V/2. 591. l. – 1282: „3 marcas fini argenti vel denarios usuales tanti valoris.” Kn. M. II. 155. l. – 1291: „4 pondera in denariis, prout tunc in provincia current.” Zimm.–Werner. I. 170. l. – 1292: „in argento vel moneta regali in extimacione, qua current communiter tunc in regno.” Kn. M. II. 319. l. – 1294: „fertonem usualium monetarum tunc in regno.” Kn. M. II. 319. l. – 1294: „fertonem usualium monetarum tunc temporis ad valorem mercimonialis argenti in civitate Strigoniensi currentis.” Kn. M. II. 350. l.

[24] „Statuimus etiam ut per totum regnum una regalis et celebris sit moneta, quinqualitate combustum ad duos annos; in reliquis vero annis ex argento decime combustionis confecta, per omnes regni civitates et villas, fora conti […] currere debeat.” Dőry Ferencz olvasása I. Ulászló 1440. évi átiratából. A [pontozott helyen] 2.4 cm-es hiány van. (Dőry Ferencz barátom szíves közlése.) – Kovachich (Sylloge 39. l.) a hiányt „continentes valorem certum”-ra egészíti ki.