Városi fejlődés.

Várnépi községek. Vásártartás. Vagyoni szabadság. A fejlődés korlátai. Várossá emelkedés: birói hatáskör, autonómia és vámmentesség. Külföldi és magyar városkeletkezések összehasonlítása. Küzdelmek a várispánnal. A gazdaságilag emelkedett városok

A magyarországi városok keletkezésének kérdését nézve, figyelembe kell vennünk, hogy míg a német, olasz s más nyugateurópai városok alakulását ez államoknak csaknem ötszázados története előzi meg és e városok minden idegen behatás nélkül, hazai talajból, bizonyos meghatározott körülmények és előfeltételek mellett keletkeztek, addig nálunk alig kétszáz évi rendezettebb állami lét után a külföldi városjogok ismerete mellett jöttek létre. Ennek következménye az, hogy hazai városaink alakulását a külföldiekével teljesen analógnak tartanunk nem szabad; a fejlődés nálunk sokkal gyorsabban megy végbe a külső hatások következtében.

Az első királyaink alapította várrendszer népei közül a várjobbágyok után álló és a várnépekéhez hasonló szolgálatokra kötelezett, külföldről betelepedett hospesek községekben, a várispán és a várjobbágyok alá rendelve, saját választott biráik alatt élnek.^[1] Hasonlóan biróválasztási joggal ruháztatnak fel az előbb kinevezett tisztviselők, – századosok és tizedesek^[2] – alatt álló várnépek, udvarnokok és pedig ezek közül különösen a váraljai községek lakói. Úgy ezek, mint a hospesek személyileg szabadok, de vagyon tekintetében függőségben éltek, földjeiket bizonyos évi összeg – földbér – fejében mintegy bérben birták.^[3] Földművelés, háziipar a főfoglalkozás, de a forgalmasabb helyeken, így a királyi székhelyek, fehérvár és Esztergom körül, továbbá az ország különböző vidékeit összekötő utak gócpontján, Pesten, valamint más fontosabb útvonal menti községekben, már kezdetben is legalább részben kereskedők. E nevezetesebb helyeken az ott megforduló – főleg olasz – kereskedők közül is többen letelepszenek, a kik ismerve a fejlettebb külföldi viszonyokat, törekszenek hazánkban is hasonló helyzet kivivására, s mintegy öntudatlanul beoltják e törekvést a velük immár együtt élő hospesekbe és várnépekbe is.

Az első, a mit elérnek, a vásártartás kiváltsága. Vásár az előtt is volt, csakhogy királyi vásár, hol minden kereskedő vásárpénzt volt köteles fizetni, az új állapotoknak a helybelieknek e teher alól való felmentésének kellett lennie, vagyis az eddigi királyi vásár, községi vásárrá lett, melyen a község lakói – legalább kisebb árúikkal – megadóztatás nélkül kereskedtek. A fejlődésben ezzel elérték a fokot, a hol a várossá alakulás kezdődik, a biráskodás és vásártartás joga vonja a többit maga után. Az alakulás világosan megfelel a németországinak, az udvari jog ministerialisai itt a várszerkezet hospesei és várnépei, kik előnyösebb helyzetűek amazoknál, mert a biróválasztási jog kezükben lévén, azért már küzdeniük nem kellett. Mindkét helyütt a kereskedelemnek némi virágzása hozza magával a vásártartás jogát, de míg ott ezt lassan, küzdelemmel vívják ki, nálunk külföldi hatás alatt aránylag igen korán elérik.

A vásáros községek lakói fokozatosan jutnak egyéb jogokhoz,^[4] a miket azután mindjobban kibővítenek. A vásár eleinte csak kisebb árúkra szabad, nagyobbak után még^[5] fizetik a vásárpénzt. Birájuk korlátozva biráskodik, fontosabb főbenjáró ügyekben még a várispán ítélkezik, kinek némi szolgálatokkal is tartoznak, de csekélyebbekkel, mint korábban,^[6] az udvarispán alól azonban már kivétettek. Biztosíttatott nekik a szabad hagyományozási jog, mi által vagyonilag is szabadokká váltak, a mi magával hozta a szabad elköltözés jogának privilégiális úton való biztosítását.^[7]

Kötelezettségeik szabályoztatnak, úgy a honvédelmiek, mint az adóban fizetendők. A most már személyileg és vagyonilag szabad emberek községei, említett jogokkal – gyakran nem is privilégium, csak szokás által – felruházva, nyitva álltak minden odaköltözni óhajtó szabad ember előtt. Népesség szaporodás, forgalom emelkedés által rohamos gazdasági fejlődés áll be, mind több lesz a kereskedéssel foglalkozó lakós és a fejlődő helység szabadulni vágyik az őt még lenyűgöző korlátozások alól.

A népelemeknek, kik e községekben éltek, megvolt ugyan biróválasztási joguk, de mint különböző jogállásu emberek, saját osztályaik individuális joga szerint külön gyakorolták e kiváltságot, úgy hogy e városhelyeken együtt – alig elkülönözve – tulajdonképen több község volt,^[8] melyek mindegyike némi autonomiával birt. Ezeknek tehát össze kellett olvadniok, a mi a biróválasztás egysége, illetve a birói hatáskör kiterjesztése által volt elérhető. Az ugyancsak e községekben lakó püspöki vagy káptalani népek szintén külön hatóságaik alatt éltek, habár a többi nép közé vegyülve, mivel azonban ők a földesúr joghatósága alá tartoztak, – mig a többi mind királyi nép – az összeolvadás velük nemcsak nem ment végbe, ellenkezőleg az ő községeik a káptalan vagy püspök földjén különálló földesúri városokká alakultak^[9].

Az összeolvasztás által a község egysége alapíttatott meg, az egy helyen lévő különböző hatóságok összetűzéseinek ezzel gátat emeltek, azonban a szabad városi lét felé ez csak fél lépés lett volna. A fejlődésnek legnagyobb korlátja a várszerkezetbe való tartozás volt, mert a kereskedés és forgalom fejlesztése elé minduntalan akadályokat gördített a várispáni joghatóság alá rendeltségük. A vásárt is fel kellett a várispánok hatósága alól menteni, kik eddig a vásárpénz tulajdonosai lévén, ennek beszedésekor mindenesetre gátjául álltak a szabad forgalomnak s a helybelieket is visszariaszthatta a kereskedelemtől az, hogy az amúgy is nyomasztó vámrendszer mellett még községük vásárán is megadóztatták őket. Hasonlóan terhes volt az ispánok részére fizetendő földbér s más szolgáltatások viselése, különösen a beszállásolás és ellátás kötelezettsége. Az igazságszolgáltatást meg nehézkessé tette a várispáni biráskodás súlyosabb ügyekben, mert bizony forgalmas kereskedőhelyeken többnyire gyors itélkezésre van szükség, a mi a nagyúri ispánok gyakori jelen nem léte következtében nem igen volt lehetséges. Ez a késedelmeskedés pedig a közbiztonság rovására, másrészt meg a terhelt félnek, ha nem helybeli volt, esetleg nagyobb kárára szolgálhatott. Ki kellett tehát emelni e községeket a várrendszerbeli községek közül, s bizonyos önkormányzattal felruházva a várispáni hatóságot teljesen ki kellett onnét zárni.

A gazdasági fejlődés elengedhetetlenül megkövetelte a kereskedelem szabadságának megkönnyítését. Legnagyobb hátráltatására voltak a forgalomnak az ország igen sok helyén fennálló és folyton szaporított számú vámok, révek, harmincadok, melyeknek mindjobban gyarapodó terhe éppen a hivatásos kereskedői osztályra nehezedett s már Kálmán király törvénye könnyíti a vámokat azon kereskedőkre nézve, kik a kereskedésből élnek.^[10] Ezért kellett a kereskedelemmel foglalkozókat a vámok fizetése alól legalább részben felmenteni, a mi által élénkebb forgalom indult meg.

E három fő korlátozásnak megfelelőleg a fejlődés eme stádiumában az eddig csak szokáson alapuló jogok megerősítése mellett privilégiális úton jutnak a községek a városi lét három sarkalatos kiváltságihoz: a biró hatáskörének a város területén előforduló minden ügyre való kiterjesztéséhez, az autonomia teljes elismeréséhez, vagyis a király, illetve helyettese és a község közt minden közbeeső hatóságnak kizárásához, s végre a vámmentességnek teljes vagy részleges élvezetéhez. Kiváltságok ezek, melyek már élvezett jogokkal, biróválasztással, vásártartással és vagyoni szabadsággal egyetemben a középkori város definicióját adják; kiváltságok, melyek által a községek a várispáni hatóság alól kivéve a várispánságokkal egyenlő rangú tagjaivá lettek az államszervezetnek, melynek élén a várispán helyett választott birájuk áll. Ezek birtokában a község már «libera villa» – szabad város, – lakosai «cives» – polgárok – lettek, s a városok, melyek ezeket nélkülözik, csak mérsékelt jogokkal birnak.^[11] Ily módon teljes önkormányzatot nyertek s e kiváltságokat követte nemsokára az egyházi autonomia is, a kegyúri jog átruházása a városra, mely szerint plébánosukat maguk választották s ez egyenesen a megyés püspök vagy az esztergomi érsek hatósága alá rendeltetik.

Összegezve az elmondottakat, látjuk, hogy a magyar városok gyökere a várszerkezeti félszabad népek községeiben van, melyek biróválasztási joga és vásártartási kiváltsága képezte az alapot a városok alakulásához. A magyar városok kezdete összeesik a várszerkezeti rendszer bomlásának megindultával, éppúgy, mint a németeké a ministerialitáséval, de mig ott a városkeletkezés már a bomlás későbbi stádiumában ment végbe, addig nálunk külföldi hatások következtében – már annak kezdetekor. A legjellemzőbb különbség a külföldi és a magyar városok keletkezése közt az, hogy mig amazok egyes jogaikat a földesúrral, püspökkel végig küzdött harcok után vivták ki,^[12] addig ezeknél ilyenre példa nincs és nem is lehet. Mig német földön és a többi országban is a városok keletkezésekor a várgrófok hatalma már eltűnt, megsemmisült s a leendő városok felett a hatalmas hűbérurak gyakorolnak fennhatóságot, addig hazánkban a várispánok hatalmi jogköre – habár kiterjedésében némileg csorbult a birtokeladományozásokkal – még sértetlen; viszont a földesúri hatalom a királyi mellett még ekkor számba sem jöhet. Igaz, hogy a püspöki hatalom már gátat vethetett volna e fejlődésnek, de ez sem jöhetett számba, mert e városok királyi földön keletkeztek s a püspöki helyek másként fejlődtek, mint alább látni fogjuk. Természetes következménye ez állapotnak, hogy nálunk a földesúrral vivott küzdelmeket a várispánokkal s ezek legelőkelőbb alattvalóival, a várjobbágyokkal vivott harcok helyettesítik, habár ezek a küzdelmek amazoknál jelentőségre és hevességre is csekélyebbek, a mondhatjuk csak szórványosan előfordulók.^[13]

E küzdelmek a főérvei azoknak, kik a városoknak összefüggését a várszerkezettel tagadják.^[14] Főokul ez ellentétet hozzák fel s azt a tényt, hogy a városi szabadság első feltétele a várispáni hatóság alól való felszabadulás holott ezekkel csak a már kifejlődött szabad városnak a várszerkezettől való függetlenségét bizonyíthatják. Noha nem fogadjuk el e nézetet, s tagadhatatlannak tartjuk, hogy a városi lét gyökere a várszerkezeti rendszerbe, illetve annak egy részébe nyulik vissza, még sem csatlakozhatunk azokhoz sem, kik a várszerkezetnek a városok keletkezésére tett túlságosan jótékony hatásáról szólnak. A várszerkezet hatása annyiban volt meg, hogy a városok az ebbe tartozó földeken, ebbe tartozó népek községeiből emelkedtek városokká, de más hatások következtében.

A várossá alakulást, mint érintettük tárgyalásunk folyamán, gazdasági okok vitték véghez. Kereskedelmi és ipari élet s ennek virágzása volt az indítója az átalakulásnak, a mely e községekben a vásártartási privilégiummal megindult s joggal mondhatjuk, hogy hazánkban is, mint külföldön, a város keletkezése oly szoros kapcsolatban van a kereskedelmi élettel s a vásártartás jogával, hogy könnyen tévedésbe ejthetne és kimondathatná a várszerkezettel való összefüggést tagadó nézetet, habár a tényleges alap elvitázhatatlanul e várrendszer volt.^[15]

A vásártartás és kereskedelem fejlődése hozta magával a többi jogokat, birói hatáskör kiterjesztését, autonomiát, vámmentességet, szóval a miknek elnyerése által a város várossá lett.

A most vázolt fokozatos fejlődésen korántsem mentek keresztül városaink teljes számban, csupán, mint említettem, azok a helyek, melyek akár politikai, akár kereskedelmi okok következtében kiemelkedőbb nevezetességre jutottak a XI. és XII. században. Fehérváron, Esztergomon és Pesten kivül ily fejlődésen mentek át azok a helységek, melyek a XIII. században már mint a szent királyok alapításai szerepelnek, s melyek közé Sopron, Pozsony és Szatmár-Németi tartoznak,^[16] továbbá Győr,^[17] Nagyszombat s a tatárjárás előtt fennállott városok nagy része. Igy emelkedtek még a szepesi és erdélyi szászok városai, azzal a különbséggel, hogy itt az egész területek nyertek a városihoz hasonló szabadságot^[18] s később egyes városok, mintegy ezekből kikerekítve, jutottak külön szabadságlevélhez.

[1] 1285-ben telepit a visegrádi várhoz csatolt földre, Marosra, Kún László hospeseket, s egy B év után kelt oklevélből látjuk, hogy ezek saját birájuk alatt álló községet alkottak. E Maros az Anjou korban már város lett. [Kn. M. II. 207. 433. l.]

[2] Szt. László III. decr. L. cap. szól az őrök centuriói s decurióiról. Corpus Juris Hungarici. I. Bp. 1899. 74. l.

[3] E várnépi községek helyzetéről felvilágosítást ad a Győr körüli Ság, Nyul, Tarján és Écs falvak szőlőmívesei részére adott kiváltságlevél 1240-ből. Endl. 448. 1. E szerint az ispán és várjobbágyok alá tartoztak, de az alsóbb tisztviselők, centuriók, helyett már saját választott falusi birájuk van. Korlátozzák azonban az ispánt; a mennyiben a beszállásolás megtiltatott, a tartozások kevesbbítettek s az igazságszolgáltatás zaklatásai ellen is intézkedés történt. Idegen biróság elé nem tartoznak. Az örökösödés fiakra és fitestvérekre (frater uterinus) szorított, a lányág felét, a feleség csupán harmadát kapja a javaknak, a többi az ispáné.

[4] Legelöl Fehérvár haladt a fejlődésben s vele a másik székhely, Esztergom és Pest. Sajnos, oklevelek nem maradtak ránk, melyekből e fejlődést világosan szemünk elé állíthatnánk s a következőkre adatokat egyes később emelkedő városok okleveleiből és a XIII. század legelejéről fenmaradt néhány kezdetleges oklevélből veszünk, holott az említett három városnál már a XII. század közepe táján, a többinél ennek vége felé ment ez az emelkedés végbe.

[5] Bars oklevele 1240. W. VII. 103. l.

[6] U. o. és Berényben. Endl. 506. l. Varasdon. Endl. 405. l.

[7] Berény és Valkó. Endl. 434. l.

[8] Villányi Sz. szerint Esztergomban a vicus latinorum olasz polgárai, a hospesek, várnépek, udvarnokok külön-külön hatóság alá tartoznak, sőt szerinte az egybeolvadás csak a mongol pusztítás után történt. (Néhány lap Esztergom város és megye multjából. Esztergom, 1891. 9. l.) Ez összeolvadás azonban itt már korábban ment végbe, legkésőbb a XIII. század első évtizedeiben.

[9] Minderre legjellemzőbb adatokat és bizonyítékokat találunk Győr város történetében, a melynek kiváltságlevele 1271-ből éppen ez összeolvadást tünteti fel. (Endl. 526. l.)

A győri hospesek, várnépek s más népek, kik ezek közé telepedtek, a váraljában saját külön biráik, de a várispáni hatóság alatt éltek. Vásárjuk volt minden szombaton, melynek tributuma az ispánt illette. Egy helyen laknak, de külön hatóságuk van, a szerint, hogy mely osztályhoz tartoznak és tartozásaik különbözők, igy a hospesek 1/2 fertot (6 korona), a várnépek 5 pondost. (kevesebb, mint 5 korona mai pénzben) fizettek terragiumul. A várnépek közt voltak a győri és a szolgagyőri várhoz tartozóak, ezenkivül tárnokok és más köznépek, kik az említett hospesekkel együttesen a várba telepíttettek át. A váralja továbbra is az ispán hatósága alatt áll s vásárok ott is tartatnak. A privilégium kimondja e népek teljes egyesítését előbbi állapotukra való tekintet nélkül s a vendégek rangjára emelését, hogy «minden rosszakaratú konkolyhintésnek eleje vétessék». Most már mind e népek közösen választanak birót, ki minden ügyben itélkezik felettük. A püspöki és káptalani népek velük élnek, de ezután is külön birót választanak, kiváltságaik ugyanazok, de tartozásaikat az egyháznak fizetik s ennek földesúri joghatósága alá tartozva, külön földesúri város polgáraivá lesznek a királyi város mellett, sőt mondhatjuk a királyi városban.

[10] Colomanni decr. I. cap. 33. Mercatores, ad id solum ut ditescant, venalium rerum dediti studiis, pristina duplicent tributa; pauperes vero, qui de mercato vivunt, solita tributa persolvant. Corpus Juris Hungarici. I. Bp. 1899. 106. l.

[11] Ezek az említett kiváltságok már a legkorábbi s igy legkezdetlegesebb privilégiumokban is bennfoglaltatnak. Igy Patak 1201-iki, Karako 1206-iki és Varasd 1209-iki oklevelében is. (Endl. 399., 403., 405. l.) Azok nélkül városi szabadság még nincsen.

[12] Lásd Nitzsch (2I7. s köv. l.), Hegel (II. B8. s köv. l.) Eichhornt és a többi említett műveket.

[13] Ilyen a trencséni várjobbágyok viszálya a váraljai hospesekkel, kik felett előbbiek bizonyos jogokat követeltek, a mit a király megtagad. H. O. VI. 39. l. A korponaiak az ispánnal kerültek perbe annak hatalmaskodása miatt. F. V/2. 442. l. Valkón a várjobbágyokkal valami Harsány nevű föld miatt tűztek össze. Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatić et Slavoniae. IV. Zágráb, 1906. 127. l. Pozsony eféle küzdelmeiről 1.: Ortvay T. Pozsony város története. I. Pozsony, 1892. 119. s köv. l.

[14] Pesty Fr. A magyarországi várispánságok története. Budapest, 1882. 131. s köv. l.

[15] Szalay J. kereken tagadja a kereskedelem és ipar fontosságát a város keletkezésénél, de e véleménynek semmi reális alapja nincs. (Városaink a tizenharmadik században. Budapest, 1878. 17. l.)

[16] Sopron a szent királyoktól kapott szabadságára hivatkozik H. O. VIII. 218. 1. Pozsonyról említi Király J. Pozsony város joga a középkorban. Budapest, 1894. czimű műve. 27. l. Szatmár-Németi lakói pedig 1230-diki kiváltságlevele szerint Gizella királyné hűségére jöttek be.

[17] Győrnek e fejlődése, mint fentebb láttuk, már a XIII. században ment végbe.

[18] Az erdélyiek II. Endrétől 1234-ben, a szepesiek IV. Bélától és V. Istvántól nyertek kiváltságleveleket. Endl. 420., 460., 522. l. Hasonló jogokkal éltek a rövid ideig itt lakó német lovagrendnek emberei a Bárcaságban 1211 – 1224-ig F. III/1. 106. l.