A kialakulás kora.

XII. század. III. Béla korában vettetik meg az alap. A várszerkezet bomlása és II. Endre uralma. III. Béla és Kálmán hercegek, mint városalapitók. IV. Béla törekvései. A honvédelmi szempont hiánya városainknál. Váraljai községek. «Villa» és «civitas»

A szabad városok keletkezésének korára nézve nem támaszkodhatunk okleveles adatokra. Vásártartási joguk nem lehetett privilégium által szabályozva, hiszen, mint említettük, a vásárok királyiak voltak s igy a forgalmas helyeken ezek tartását egyszerüen elrendelték, minden oklevélkiadás nélkül. A többi joghoz szinte észrevétlenül jutottak, s csak később az egész városi jog meghatározásakor gondoltak a szokásjognak privilégiális megerősítésére. Kiváltságlevelet csak akkor kapnak, mikor már a várossá emelő három jogot^[1] megkapták, sőt néhol ezt is előbb gyakorlatban szerezték meg. A varossá alakulás csak a XII. század második felében mehetett végbe; bizonyítjuk ezt azzal, hogy mig a XIII. század első feléből maradtak fenn, – habár csekély számban – városi kiváltságlevelek, addig ez előtt való időről ilyeneknek semmi nyoma sincs, a mit a tatárjárás pusztításainak tulajdonítanunk nem lehet. Vásártartási kiváltságuk esetleg korábbi időre nyúlik vissza, emelkedésük e korra esik, kifejlődésük azonban már a XIII. században ment végbe, látjuk ezt az e század legelejéről fanmaradt oklevelek kezdetlegességéről.^[2]

A XII. század vége felé a korviszonyok legmegfelelőbbek voltak a városi lét alapja megvetésének. III. Béla király – legkiemelkedőbb képviselője az országa javát mindenkor szeme előtt tartó, de semmi ellenmondást nem tűrő régi magyar királynak^[3] – uralkodik ekkor, kinek politikai és uralkodási képessége lehetetlenné teszik, hogy ne fogta volna fel a fontosságát ily függetlenebb, de a királyi hatalmat erősítő s a forgalom emelése által az ország felvirágoztatására szolgáló közösség alakulásának horderejét az elődei alatt, sőt uralkodása kezdetén ő ellene is fejét itt-ott már felütő nemesi hatalom növekedésével szemben. Ugy vélem, feltehetjük III. Béláról, hogy – habár hallgatagon is – örömmel látta az önállóbb községi fejlődést s azt elő is mozdította. Még ha ily szempontok nem is vezérelték volna, feltétlenül fogékonynak kellett lennie a túlfinomult ízlésű görög udvarban nevelkedett és a római császári trón örököséül nevelt királynak azok iránt a kulturális hatások iránt, a mit ily emelkedő községi életnek magával kell hoznia; éreznie kellett a közigazgatási és financiális tekintetben kiválóan uralkodó Bélának, hogy a községi élet a gazdasági emelkedésre milyen hatást gyakorolhat.

A XII. század utolsó negyedében jutottak a mi várszerkezeti alapon kereskedelem és forgalom által emelkedett községeink oly fokra, hogy a várossá emelkedéstől őket csak a kiváltságlevél kiadása választotta el. Ebben a korban vettetett meg alapjuk mindazoknak a városainknak, melyek, mint említettük, első királyainkig szeretik visszavinni eredetüket s a XIII. század elején ezek közül némelyek már élvezték mindazokat a jogokat, melyek a városi léthez szükségesek. Esztergom városáról legalább tudjuk, hogy polgárai 1201-ben annyira hatalmasak, hogy az érseki népekkel szemben mint hatalmaskodók mernek fellépni.^[4] Fehérvár ily kiváltságos helyzete kétségen felül áll, egyébként a XIII. században nem említhetnék állandóan, mint a városi jogok mintaképét a «libertas Albensis»-t, melyet Szt. Istvántól adottnak tartanak. Hasonló fejlettségi fokon állhatott Pest és néhány szlavón város, különösen Nagyolasz, melyet 1165 körül alapítottak milánói kivándorlók,^[5] s mindenesetre közel álltak e fokhoz a XIII. század elején kiváltságolt helyek és más kérdés az, vajjon volt-e már e korban privilégiumuk e jogaikról. Úgy hiszem bátran kimondhatjuk a tagadó választ. Esztergom kiváltságleveléről sehol sincs említés, s ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ilyen nem is volt; Fehérvárét pedig Szt. Istvántól kiadottnak, de ezt – nyilván mert nem is létezett – elégettnek mondják 1237-ben, a mikor élvezett, de addig irásba nem foglalt jogaik megerősítését kérelmezik. Ezt az 1237-diki oklevelet, melynek egy 1496-iki itéletlevél közli néhány pontját kivonatosan,^[6] tarthatjuk Fehérvár első kiváltságlevelének, mely jogát irásba foglalta.

A XII század második felében a városi élet csiráinak képződésével egyidőbe esik a várszerkezeti rendszer megrendülése, az abba tartozó legfelsőbb osztálynak eredeti rendeltetésétől, a katonáskodástól való eltérése által. III Béla erős központi kormánya késlelteté e bomlást; annál nagyobb erővel tört ki fiai alatt. Imre ugyan apja nyomdokaiba lépett, de öccse viszálykodásai már ekkor várbirtokok adomány útján való elpocsékolására vezettek. II. Endre uralkodása alatt azután szakadatlan sorban vándorolnak át a királyi várföldek az azon lakó népekkel egyetemben magánosok kezére, miáltal a nemesség felsőbb osztályainak hatalma veszedelmesen növekedni kezd. Endre nem kedvezett a városi községeknek; gazdaságilag neki ily szolid pénzügyi alap elégtelen volt, így hasznukat nem vehette, erőkifejtésre meg a királylyal szemben a most alakulóban levő városok nem is gondolhattak. Már pedig ő rá csak két dologgal lehetett hatni, pénzzel és erőszakkal. A községek, melyek – mint említém, – már Béla alatt magasabb fokon álltak, nem félhettek attól, hogy a király a szokás által szentesített jogaikat megsérti, de nehány kevésbbé erős község siet a királytól városi jogainak elismerését megnyerni.^[7]

Endre uralkodása határozott visszaesést jelentene a városi fejlődésben, ha a királyfiak, Béla és Kálmán hercegek, az Endre elleni oppozició vezérei és nagyapjuk uralkodásának folytatói, fel nem ismerik a városalapítások fontosságát gazdasági szempontból, a várbirtok eladományozásával szemben. A királyi népek mindenképen igyekeztek akár nemesítés, akár a már fennálló nehány városi község lakosaiéhoz hasonló jogok elérése által^[8] biztonságba jutni a magánosok uralma alá jutás elől. E törekvés jó támogatókra talál a hercegekben, kik országrészükben alapítanak városokat. Béla, mint Tótország hercege, Varasdnak ad kiváltságlevelet a Perinát telepíti és kiváltságolja,^[9] majd mint az Erdélyi harmadrész urának, az ő közbenjárásának tulajdoníthatjuk Szatmár-Németi és Dézsvár Endrétől nyert kiváltságlevelét;^[10] Kálmán herceg, ki fivére utóda lett a báni székben, Valkóvár telepeseinek és Verőce lakóinak ad városi szabadságokat.^[11] Itt lép először fel a telepített város, hol a kiváltság megelőzi a fejlődést, ellentétben az eddig tárgyalt fokozatos emelkedésű városokkal. Ugy Perina, mint Valkó teljesen új telepek, mint a valkóváriaknak adott három évi s a perinaiaknak adott hét évi adómentesség mutatja. Az eddigi városok nagy része is telepesek alapítása, de ezek jóval a várossá emelkedés előtt vándoroltak be.

IV. Béla trónralépése után erős kézzel akarja letörni a nemesi túlhatalmat, közepébe nyúl a darázsfészeknek s az eladományozott várbirtokok nagy részét visszaköveteli, mert a várszerkezetet a maga épségében mint országfentartó szervezetet – akarja rekonstruálni. Nem szünik meg e mellett újabb városi kiváltságok kibocsátása által hatalmának más támogatókat szerezni. Egymásután erősíti meg Dézsvár, Fehérvár, Karakó és a Trencséni hospesek szabadságait, kiváltságot ad Nagyszombatnak, valamint Barsnak,^[12] s valószinüleg ő adja N.-Szőlős és Dézsakna első privilégiumát is.^[13] Hasonló szellemben működik öccse Szlavóniában, Szamobort, Dubicát alapítja s Perina meg Varasd kiváltságait megerősíti.^[14]

Megvolt az alap városi élet emelésére, voltak városaink s remény volt ezek békés gazdasági emelkedésére, de hiányzott ezekből valami, a mi a külföldiekkel szemben magyar nemzeti jellegűvé teszi e korbeli városainkat. Ez a külömbség az, hogy mig külföldön elsőrendű, sőt nélkülözhetetlen a gazdaságilag fejlett városok alapításánál a honvédelmi szempont figyelembevétele, addig nálunk a tatárjárás előtti városok teljesen nélkülözik ezt. Volt ugyan a nagyobb városoknak némi erődítése, de ez tisztán a város saját védelmére s nem országos célra épült, mint Esztergomról mondja Rogerius Carmen Miserabilejében.^[15] Nem is volt szükség ilyenre, mert – bár a nemesi hatalom emelkedőben volt – városainknak nem kellett tartaniok a hatalmas szomszédos hűbér urak támadásaitól, mert ilyenek nálunk e korban még nem igen voltak. Az e korbeli külföldi városoknál elengedhetetlen főkellék az erődítettség és e nélkül egyáltalán el sem képzelhető Nyugateurópában középkori város.^[16] Ezzel szemben hazánk első városi községei mondhatjuk csak terjedelemben, fejlettségben s rendezettségben különböztek a falvaktól. Jellemvonás, a mit ma is megtalálunk magyar talajon keletkezett alföldi városainknál,^[17] Ezért elvetendőnek kell tartanunk azt a felfogást, mely hazánkban is a városi létet csupán a fallal való körülvételtől kezdődőnek tartja.^[18]

A XIII. század elején létesült, s a vázolt módon keletkezett városainknak a várakkal csak annyi kapcsolatuk volt, hogy egyrészt a kereskedelemmel foglalkozó s ennek következtében védelemre szoruló lakosság szivesebben húzódott meg a várszerkezeti várak közelében; másrészt meg a kereskedőkre nézve legalkalmasabb lévén a várispáni székhelyek közelében való letelepedés, az ily helyeken levő nagyobb forgalom szükségszerűleg gazdasági emelkedést hozott létre a környékbeli falvakban, s különösen ez utóbbi oknak következménye, hogy városaink kezdetben többnyire váraljai községek voltak.^[19] E városoknak a közelükben levő várakhoz vajmi kevés közük volt, annak védelmében részt nem vettek, és veszedelem idején a várost e vártól függetlenül védelmezték. A tatárok ostromakor Esztergom városát annak lakósai és az odamenekült urak védték, miután előbb már sáncokkal, faerődítésekkel körülvették a tatárok jövetelének hirére; ellentálltak ugyan, de előbb a külvárosok faházait, majd a belső város, a «vicus Strigoniensis» palotáit is kényszerültek átadni, maguk pedig jóformán mind elhullottak. Ezzel szemben az esztergomi várat, melyet ispánja a spanyol Simon védelmezett várkatonáival, s mely valószinüleg már ekkor kőfallal volt megerősítve, nem birták bevenni.^[20]

A város és vár összefüggésére a XIII. század első feléből adatunk nincs, a város szó várból származása semmit sem mutat, mert e korban még a várost egyszerűn falunak nevezték, latinul «villa»,^[21] legfeljebb «villa senatoria», «villa magna» vagy «villa magna et ditissima» elnevezéssel fordulnak elő forrásainkban.^[22] A «civitas» szó az erősséggel körülvett helyekre vonatkozik, főkép a királyi vagy főpapi, továbbá még a várispáni székhelyekre is és eleinte a «castrum»-mal szinonim értelemben használatos, a XIII. század elején várral körülvett községet jelent.^[23] Városaink közül csupán Esztergomot és Fehérvárt találjuk ily néven említve, s ezek mint előbbiről Rogerius említett helyén látjuk, tényleg némi védművekkel voltak ellátva.^[24] E szó város értelemben csak akkor használatos, a mikor már nálunk is erődített helyek voltak a városok. Ki kell tehát az előadottak alapján mondanunk, hogy a XIII. század elején fennállott városaink tisztán gazdasági okok következtében fejlődvén várszerkezeti községből várossá, nem voltak erődített helyek s habár gazdaságilag városok voltak is már, a köznyelvben és hivatalos iratokban a két királyi székhelyet kivéve falvaknak neveztettek, a minek oka abban van, hogy a külföldi s a magyar uralom alatt álló dalmát városoknak is e korban az erőd elengedhetetlen része lévén,^[25] a nyilt területen elterülő helységeket középkori ember városnak, «civitas»-nak, nem nevezhette.^[26]

[1] Birói hatáskör kiterjesztése, autonómia és vámmentesség.

[2] Igy Patak, Karakó és Varasd említett oklevelei.

[3] Némi irigységgel ir e hatalom nagyságáról a Béla apja, II. Géza idején nálunk járt Freisingeni Ottó: «At omnes sic principi suo obsequuntur, ut unusquisque, ne discam manifestis illum contradictionibus exasperare, sed et occultis susurris lacerare nefas arbitretur», majd «sola principis voluntas apud omnes pro ratione habetur». (Gesta Friderici imp. Lib. I. e. 31.) Monumenta Germaniae Historica. Scriptores. XX. 369. l.

[4] Katona St. Historia critica regum Hungariae. IV. 607. l. közli Imre királynak ez ellen hozott rendelkezését.

[5] Francavilla magyar nevét így állapítja meg Csánky D. Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. Bp. 1894. 236. l. v. ö. Pesty Fr. Eltünt régi vármegyék. I. Bp. 1880. 324. l. – Telepítéséről ld: Marczali H. Magyarország története az Árpádok korában. II. Bp. 1896. 309. l.

[6] F. IV/1. 73. l. és VII/1. 107. l. közölve. Ennek alapján hivatkoznak a későbbi oklevelek, kezdve Nagyszombat 1238-diki privilégiumán, a Szt. István-féle kiváltságokra.

[7] Endrétől mindössze 3 városi kiváltság maradt ránk. Karakó, Varasd és Szatmár-Németi oklevele. Endl, 403., 405., 426. l.

[8] A várjobbágyok előbbi, várnépek, udvarnokok utóbbi módon szabadulhattak. V. ö. Villányi Sz. Győrmegye és város anyagi míveltségtörténete. Győr. 1881. 97–98. l. és Pesty Fr. A magyarországi várispánságok története. Bp. 1882. 131 – 141. l.

[9] Codex diplomaticus regni Croatiae… III. Zágráb, 1905. 186. l. W. XI. 182. l.

[10] Endl. 426. l. Dézsvárét említi IV. Béla 1236-i kiváltsága. W. XI. 285. l.

[11] Endl. 434. és 443. 1.

[12] W. XI. 285. F. IV/1. 73. Endl, 444., 447. W. VII. 103. és H. O. VI. 39. l.

[13] Dézsvár kiváltsága említi ezeket.

[14] Perina oklevele. 1240. W. XI. 313. l. Szamoborról és Varasdról IV. Béla későbbi kiváltságaiból értesülünk: Endl. 456. l. és Codex diplomaticus regni Croatiae. IV. Zágráb, 1906. 166. l. – Dubica város tanácsa egy 1244-iki kiadványában említi Kálmánt. F. IV/1. 349. l.

[15] Rogerius. Carmen Miserabile, 39. §. Endl. 291. l.

[16] Ld.: Hegel K. Geschichte d. Städteverfassung von Italien. Leipzig, 1847. I. 473. s köv. l. Maurer L. G. Geschichte d. Städteverfassung in Deutschland. Erlangen, 1869. I. 197. s köv. l. és Below G. Das ältere deutsche Städtewesen und Bürgertum. Leipzig, 1898. 3–4. és 24–25. l.

[17] Érdekes analógiát lehetne e XIII. századbeli városaink és e mai ú. n. parasztvárosaink közt vonni más tekintetben is. Itt csak felemlítem azt a szembetünő hasonlatosságot. hogy míg a kereskedelem és forgalom aránylag nagynak mondható, ipar jóformán nincs és a lakosság főfoglalkozása még a földművelés.

[18] Krones Fr. Zur ältesten Geschichte d. oberungar. Freistadt Kaschau. Wien, 1864. 19., 25. 1. Hajnik J. Magyar alkotmány és jogtörténelem. I. Pest, 1872. 136. l. és Timon Á. Magyar alkotmány és jogtörténet. 3. kiad. Bp. 1906. 152. l.

[19] Trencsén lakói eredetileg a váraljai «villa Zamar» lakói (H. O. VI. 39. l.), Barsvár alatt «in suburbio» laktak a hospesek (W. VII. 103. l.), a patakiak a vár aljában kissé távolabb laktak, mint az 1272-diki s 1285-diki – Imre oklevelét erősítő – kiváltságokból kitűnik (F. V/1. 181. V/3. 295. l.), Szamobor «propo castrum Oskich» alakult (Endl. 456. l.) Valkó meg «iuxta castrum Valkow». [Endl. 434. l.] Esztergomról tudjuk ezt Rogerius-tól. Ugyancsak váraljai fekvésű Pozsony is. (Ortvay T. Pozsony város története. I. Pozsony, 1892. 119. s köv. l.)

[20] Békefi R. A pilisi apátság története. I. Pécs, 1894. 316. l. közölt oklevél és Rogerius. Carmen Miserabile. 39, 40. §. (Endl. 291 2. l.)

[21] Igy Karakó, Varasd és Trencsén privilégiumában (Endl. 403., 405., 447. és H. O. VI. 39. l.) – Ezt mutatja az is, hogy a biró a korábbi privilégiumokban gyakrabban neveztetik «maior villae»-nek, mint a későbbi időben.

[22] «Francavilla senatoria», «in magna et ditissima theutonica villa, que Pesth dicitur», «divitem Rodanam… villam». Rogerius. Carmen miserabile. 16., 20., 26. §. (Endl. 266., 267. és 272. l.) – «Magna villa Vorőce». 1234-diki privilégiumában. Endl. 443. l.

[23] Igy nevezi Rogerius, Vácot, Váradot, Győrt és a többit is, Egy oklevél Zágráb püspöki várost. Codex dipdomaticus regni Croatiae… IV. 262. l. «Civitas Musuniensis»-t említ egy II. Béla korabeli oklevél. Kubinyi F. Monumenta Hungariae historica, I. Pest, 1867. 2. lap. – «In civitate Jauriana». Szt. István pécsi alapítólevelében. Karácsonyi J. Szt. István király oklevelei és a Szilveszterbulla. Bp. 1891. 41. l. Ugyancsak István a veszprémi püspökségnek adott oklevélben szól Veszprém és Fehérvár, továbbá «Colon és Wsegrad civitates»-ról, a mikben bizony várost nem sejthetünk, csak várat. U. ott. 57. l. Kezdetben valószinűleg nemcsak a várost, de a hozzátartozó Comitatust is jelenti.

[24] Civitas Esztergomra vonatkozólag Rogerius. Carmen miserabile. 39. 40. §. Endl. 291 – 2. l. «Albam regiam civitatem». U. ott. 40. §. – «civitas Strigoniensis» Kn. M. I. 328. l.

[25] A dalmát városokat kivétel nélkül így nevezik a magyar királyoktól kapott privilégiumok, így Kálmánnak Trau, II. Géza Spalato, III. István Sebenico és II.Endre Nana, valamint Almissa városok részére kiadott oklevelében. Endl. 376., 379., 381. 400. l. és W. I. 93. l.

[26] Jellemző a karakói privilégium (Endl. 403. l.) azon pontja, mely felmenti annak lakósait a végeken való őrszolgálattól, a mi a többi szásznak kötelessége, arra, hogy mennyire hiányzott első városaink alapításánál a honvédelmi szempont. A szász telepítésben ezzel ellentétben világosan észlelhető e szempont. (V. ö. Teutsch G. Geschichte d. Siebenbürger Sachsen. 2. Aufl. I. Leipzig, 1874.)