III. A XII. SZÁZADI „SOMOGYVÁRI KIRÁLYJEGYZÉK”.

A Pilisi feljegyzések s a szóbeli érintkezés útján megszerezhető adatok – mint láttuk – II. Géza uralkodásánál megszakadtak. ALBERICUS azonban az ország régebbi multja iránt is érdeklődött s ezt az érdeklődését a XII. század végén hazánkban került pilisi ciszterciták könyvei nem elégíthették ki. Máshonnét kellett azokat megszereznie.

ALBERICUS magyar hírei közt már MARCALI-nak feltűnt az 1078. évi adat, mely Szent Lászlót a somogyvári apátság alapítólevelének egyik XIII. századi másolatából is ismert Logescelaus néven említi s kiemeli, hogy ő alapította a somogyvári bencés apátságot, melybe csak franciákat vesznek fel (fundavit nobilissimam abbatiam de Semigis, in qua non solent recipi nisi Franci).^[1] STEINACKER ez alapon Somogyvár anyaegyházának, a franciaországi Saint-Gillesnek kézirattárában keresi a forrást, ahonnét ALBERICUS a magyar krónikát megszerezte.^[2] E megfigyelés éleselméjűségét s a külfölditől magyar dolgokban – sajnos – ritkán tapasztalt tárgyismeretet elismerve, azzal a módosítással fogadjuk el, hogy a XI–XII századi (1078–1206) magyar híreket tartalmazó forrás eredetét kétségtelenül Somogyváron kell keresnünk. A somogyvári alapítás említése az egyébként semmi eféle történeti adatot nem tartalmazó királyjegyzékben bizonyossá teszi, hogy ez a királyjegyzék Somogyváron keletkezett.

Már MARCZALI rámutatott a királyjegyzékben felsorolt királyok kronológiai sorrendjében az epochális években tapasztalható zavarra s ezt – igen helyesen – a kronológiájára büszke ALBERICUS-nak tulajdonítja. A zavar okának azonban nem tudta elfogadható magyarázatát adni, mert szerinte „a királyok uralkodási éveiről való legtöbb adat helytelen”.^[3]

Kétségtelen, hogy az eredeti forrásban II. László, IV. István és III. István uralkodásáról nem II. István és II. Béla közt volt szó, hová ALBERICUS e királyokat helyezi és nem lehetett szó Borics uralkodásáról. Mi volt az oka ALBERICUS eljárásának, erről később szólunk. Itt csupán azt emelem ki, hogy ez a zavar nem jöhetett volna létre, ha ALBERICUS forrásában az uralkodók trónraléptének évszáma is fel lett volna tüntetve. Ez alapon megállapíthatjuk, hogy az eredeti forrásban – talán Szent László halála évét kivéve – évszámok nem voltak.^[4] Oly királyjegyzékre kell tehát gondolnunk, aminőt a PRAY-kódex húsvéti tábláján találunk feljegyezve, mely csupán a királyok uralkodásának tartamát adja. A XII. századi Somogyvári királyjegyzék kritikai vizsgálatából ezek szerint ki kell rekesztenünk a királyok trónraléptének ALBERICUS-tól megállapított dátumát, helyre kell állítanunk az uralkodók eredeti sorrendjét s így kell összehasonlítanunk egyéb forrásainkkal és PAULER GYULA történetkritikailag megállapított dátumaival.^[5]

A következő táblázatban Krónikák alatt a KÉZAI, Budai és Bécsi Képes krónikák rokonságába tartozó XIII–XV. századi forráscsoport értendő. Az egyes változatok elírásból származó variánsait zárójelben adom.

Az összehasonlítás alapján megállapíthatjuk, hogy a többi források romlott évszámaival szemben a Somogyvári királyjegyzék a királyok uralkodásának tartamáról pontosan van tájékozva. II. Géza uralkodását a krónikához hasonlóan a tényleges időtartamnál egy évvel kevesebbre teszi s ez egyetlen hibája, mert Kálmánnál a XVI évet az egyik másolónak kell tulajdonítanunk, az eredetiben állt XXI helyett.

A XIII–XV. századi krónikások^[6] III. István uralkodását – a legitim álláspontnak megfelelően – II. Géza halálától számítják s mint usurpator-okról szólnak II. Lászlóról és IV. Istvánról. A somogyvári királyjegyzék az egykorú hatalmi viszonyokhoz képest tényleges uralkodónak mondja II. Lászlót és IV. Istvánt. Ez feltétlenül egykorúságát bizonyítja. Egyébként is a királyjegyzék II. Bélától III. Béláig terjedő részében egykorú, folytatólagos feljegyzésnek tekintendő. Feltünő ugyanis, hogy míg II. Béláig a királyok uralkodásának tartamát múlt idővel (regnavit) jelzi, II. Béla után III. Béláig az összes királyok uralkodását regnat annis kifejezéssel jelen időben adja. Ez arra mutat, hogy II. Béla halálakor, feljegyezve az ő uralkodási idejét: regnabat annos X., mindjárt utána írták az új király nevét: regnat Gecha s az évet később írták hozzá, mikor meghalt. Ugyanezt látjuk II. László, III. és IV. Istvánnál.^[7] A XII. század közepéről való eredet mellett szól az in qua non solent recipi nisi Franci kifejezés is. A solent 1095-ben nem lett volna helyénvaló, ellenben ötven évvel később már nagyonis az.

Az uralkodási éveket a királyjegyzék rendszerint helyesen kerekíti ki, Szent Lászlónál, II. Istvánnál és Imrénél lefelé, Kálmánét, II. Béláét felfelé. Mivel azonban az ellenkirályok 1/2–1/2 évi uralmát 1–1 évre kerekítette ki (1162–1168.) III. István tényleges uralkodási idejét (8 év és 8 hó) 9 év helyett nyolcra kellett tennie. A II. Gézánál elveszett egy esztendőt pedig III. Bélánál pótolta.

Mindezt összefoglalva, eredményként megállapíthatjuk, hogy az ALBERICUS elszórt adataiból rekonstruált királyjegyzék hiteles és megbízható, egykorú forrása XII. századi történetünknek.

A királyjegyzék Szent László uralkodásával kezdődött s annak megállapításával végződött, hogy Imre király nyolc évi uralkodása után András uralkodik. A forrás másolója 1233-ban az akkor uralkodó király uralkodási éveit még nem jegyezhette fel, de befejezésül a „egnat Andreas” után emlékezetből vagy másnak a bemondása alapján odaírta ab Anno MCCVI, a helyes 1205. évszám helyett.

Hátra van még az eredetileg pontos királyjegyzékben támadt kronológiai zavarnak a magyarázata. ALBERICUS-nak, mikor e forrást kézhez kapta, évszámokhoz kellett kötnie adatait. Maga a forrás nem adott erre semmi támaszpontot. De volt három fix dátuma más forrásokból. A Pilisi feljegyzések-ből ismerte III. Béla (1196.) és Imre (1204.) halála évét, SIGEBERT krónikájából pedig Szent László halála évét (1095.). Ehhez a SIGEBERT-ből vett adathoz (Anno 1095. Rex Hungarorum moritur) kapcsolta a somogyvári forrásból Logesceluus nevét^[8] és cui succedit-tel a Kálmán uralkodási éveiről szóló adatot (Colomannus annis XVI.). Feltehető azonban, hogy az egyébként évszámokat nem tartalmazó királyjegyzékben a kolostort alapító király halálának éve szintén fel volt jegyezve.^[9] Ez esetben a két forrás egyezése csak megerősítette ALBERICUS-t a kronológia biztosságában. E három pontos dátumból (1095., 1196., 1204.) kiindulva kellett elosztania a királyjegyzékből ismert királyokat úgy, hogy az ott adott uralkodási tartamon változás ne történjék. Kálmán XXI évét azonban a királyjegyzék másolója XVI-ra rontotta, ami római számok másolásánál gyakori eset volt. Így elveszett hat év. Ez a magyarázata, hogy Boricsot, akit II. Béla-kori támadásával kapcsolatban rövid megjegyzés keretében – lehet – a királyjegyzék is felemlített s akiről az 1146. évben OTTÓ krónikájából pontos értesülései voltak, ALBERICUS 1146-tal kezdődő hat uralkodási évvel felvette a magyar királyok sorába. E feltevésében megerősítette Freisingni OTTÓ is, aki Boricsról, mint a császár által elismert, örökös jogon bírt országától megfosztott, legitim magyar királyról beszél (ALBERICUS. 1146). A hiányzó hat évet így pótolta, de ezzel szerencsésen össze is zavarta a forrásában adott helyes kronológiai sorrendet. A királyjegyzékkel ezután már nem boldogulhatott, mert II. Gézát, II. Lászlót, IV. Istvánt, III. Istvánt és III. Bélát – összevéve 55 uralkodási évvel – nem tudta elhelyezni 1151. és 1196. közt. A kronológiai megoldást keresve, a hiba forrását a királyjegyzékben vélte felismerni, mert a Pilisi feljegyzések-en alapuló 1233. évi forrásban evvel ellentétesnek látszó tudósítást talált. Ennek a forrásnak emlékezete ugyanis – mint láttuk – nem terjed tovább III. Béla utolsó éveinél (1184.) s ezért bevezetőül csak nagy általánosságban említette, hogy a magyar királyok Gézától származnak s hogy Géza után ennek fia, Béla, uralkodott. E két királynak a királyjegyzékben talált uralkodási ideje – XX+XXV= 45 – pontosan betöltötte az 1151-től 1196-ig terjedő időt. Mivel Boricsot OTTÓ II. vak Béla uralkodásával kapcsolatban említette s mivel OTTÓ félreértett krónikája alapján 1131 helyett már korábban 1135-re tette Kálmán fia István király halálát és – a somogyvári jegyzékben 10 uralkodási évvel említett – Vak Béla trónraléptét,^[10] okoskodása egészen helyesnek tűnt fel előtte. Ezért azután a három Istvánt és Lászlót Kálmánnak a XXI-ből romlott XVI szám alapján tévesen 1111-ben megállapított halála éve és II. Béla 1135-ben megállapított trónralépte közt helyezte el. Így jött létre a szövegrontás:

1111. regnavit Stephanus annis XV.

1126. regnat Lodislaus II. anno uno.

1127. regnat Stephanus anno uno.

1128. regnat Stephanus annis VIII.

Mivel OTTÓ adata alapján 1135-nél kifejezetten Kálmán fia, István haláláról szól, valószínű, hogy az első (1111) és utolsó (1128) Istvánt egy személynek tartotta, ki a XI. századi részben többször említett Péterhez hasonlóan két ízben uralkodott. Nem lehetetlen, hogy II. Lászlóban a névazonosság alapján Szent László fiát vélte felismerni.

ALBERICUS – mint már kiemeltem – nagyon büszke volt kronológiai tehetségére s bizonyára e korrekcióban is annak bizonyítékát látta. A nagy kronológus azonban ezuttal igen nagyot tévedett. S e tévedésnek nemcsak a forrás helyes tudósításának eltorzítása lett következménye, hanem az is, hogy a magyar történetben tájékozatlan, kései osztrák méltatója ez alapon kétségbevonta nemcsak az ő, de forrása jólértesültségét, sőt ez utóbbi létezését is.^[11] Ezzel a szkeptikus felfogással szemben ismételten hangsúlyoznunk kell ALBERICUS elveszett forrásának jólértesültségét és megbízhatóságát.

Az eredményeket összefoglalva, megállapíthatjuk, hogy:

ALBERICUS-nak az 1077–1205-ig uralkodó magyar királyok uralkodására vonatkozó adatai egy elveszett magyarországi királyjegyzék-ből származnak, melynek szövege csekély hiányokkal teljesen helyreállítható ALBERICUS krónikájából;^[12]

a rekonstruált Királyjegyzék 1095-től 1141-ig terjedő része mindenesetre somogyvári eredetű s ez alapon az egész forrást Somogyvári királyjegyzék-nek nevezzük; az 1141-től kezdődő adatok egykorú, XII. századi feljegyzések; az 1095–1141. évi adatok pedig egykorú feljegyzésekből másoltattak le 1141-után;

a rekonstruált Somogyvári királyjegyzék hazai történetünk egyik legrégibb és legmegbízhatóbb forrása.

[1] Id. m. 84. l. E mondat első része majdnem szószerint egyezik az alapítólevéllel.

[2] Id. h.

[3] Id. m. 84–85. l.

[4] Ezt már KAINDL (id. m. VII. 22.) is észrevette a XI. századra, de a XII. századra nem vonatkoztatta helyes megfigyelését.

[5] PAULER, id. m. I–II. kötet megállapításaitól MARCZALI (Millenáris tört. II.) csak annyiban tér el, hogy Kálmán halálát és II. István trónraléptét 1115-re teszi.

[6] Krónikáink XII. sz. része a Képes krónika interpolációit kivéve, kétségtelenül XIII. századi eredetű. V. ö. DOMANOVSZKY és KAINDL tanulmányait.

[7] III. Bélánál és Imrénél ismét regnavit van, de itt már – mint láttuk – összekeveredtek a királyjegyzék és a Pilisi feljegyzések adatai.

[8] A Sanctus jelző kétségtelenül a XIII. századi másolótól származik.

[9] A későbbi magyar krónikák feljegyzik ezt a helyes 1095. évszámot.

[10] OTTÓ VII. 21. cap. 1137. évi események után közelebbi időmeghatározás nélkül írja, hogy Pannonia non longe ante hoc tempus mortuo rege Stephano, Colomanni filio… substituto quippe in regno Bela, Almi filio… s ezután adja Borics első támadásának hosszú leírását.

[11] „So wird es klar, daß Alberich für das 12. Jahrh. keine wohlgeordnete Quelle vor sich hatte”, majd: „Ganz unzweifelhaft hat es sich aus der Betrachtung des Königsverzeichnisses bei Alberich aber ergeben, daß er für das zwölfte Jahrhundert seine Quelle ausschreiben nicht konnte, letzteres Jahrhundert stimmen, um dies nochmals zu betonen, nicht nur die Zahlen nicht, sondern ist auch die Reihenfolge der Könige völlig verwirrt”. KAINDL id. m. VII. 22. és 25. l.

[12] V. ö. a fentebb 9. l. közölt rekonstruált szöveget.