II. A XIII. SZÁZADI „PILISI FELJEGYZÉSEK”.

A magyar források megszerzésének közelebbi körülményeit kutatva, az erre világot vető legfiatalabb (1151. és 1239. közti adatokat magában foglaló) forrást kell vizsgálat tárgyává tennünk.

E forrásnak két, illetőleg három pontosan elkülöníthető részét különböztethetjük meg, a határt az 1223. és 1233. években véve fel. Az 1151–1221. évekhez feljegyzett és e forráshoz tartozó összes magyar származású adatok egy összefüggő geneológikus elbeszélés töredékei, mely annak konstatálásával kezdődött, hogy a „jelenkori magyar királyok mind II. Géza leszármazottjai” (1151.). E megállapítást követte Géza fia, Béla uralkodásának hozzávetőleges meghatározása (1167: ut dicunt, per annos XXX.),^[1] majd évszám nélkül Béla uralkodásának néhány emlékezetes eseménye (1167: Géza lázadása, 1171: Lukács érsek) és családjának genealógiája (1167.). III. Béla és Imre halálának már pontos dátumát adta a forrás (1196. 2004.) András trónraléptét említve, Gertrud királyné pontos genealógiáját (ALBERICUS-nál áttéve 1196-ra) adta, valószínűleg 1213. évi dátummal, hol részletesen szól a királyné megöletéséről. Ez a genealógiai elbeszélés az 1221. évnél Béla ifjabb király feleségének nemzedékrendjével végződik. Ehhez tartozott, ha magyar forrás használatát tesszük fel, az 1195. és 1196. évi értesítés III. Béla sógorának és Konstantia királynénak családjáról és talán egy megjegyzés II. András második feleségéről. Courtenay Jolántáról (1217.). A különböző évek krónikájában szétszórt értesítések összefüggését nemcsak az adatok rokonsága, hanem az elbeszélés folyamatossága s különösen a már többször említett bevezető mondat (1151.) is bizonyítja. ALBERICUS azonban ezt az összefüggő elbeszélést így nem használhatta. Műve szerkezetének megfelelően szét kellett tagolnia. Ahol évszámot talált (1196., 1204., 1213., 1221.), a szétválasztás könnyű volt. A II. Gézára vonatkozó megjegyzést a másik forrásból származó adatához fűzte. III. Béla uralkodásának kezdőévét a hozzávetőleges uralkodási évből (XXX) és a halál dátumából (1196.), maga számította ki 1167-re. Ide kapcsolta a Géza lázadására és Anna királyné családjára vonatkozó – approximatíve datált (in his quoque diebus) – értesítéseket. Közben azonban III. Béla trónralépésének a másik forrás – a királyjegyzék – pontos adata (XXV uralkodási év) és a halál dátuma alapján már előbb meghatározott adatára talált (1171.) s ehhez fűzte a Lukács érsekről szóló híradást, amiről az eredeti forrásban közelebbi évmeghatározás nélkül volt szó, s amit eredetileg talán Béla halálával kapcsolatban akart említeni. A két (1167. és 1171) adatban rejlő ellentmondás, mint később, II. Andrásnál is (1204. és 1206.), elkerülte figyelmét s e gondatlanságával lehetővé tette nekünk a két forrás adatainak pontos szétválasztását.

Evvel az összefüggő genealógiai elbeszéléssel szemben az 1223. évtől kezdődőleg pontosan datált évkönyvszerű adatokat talált forrásában. Ezeket a megfelelő évnél egyszerűen beillesztette elbeszélésébe. 1223. és 1232. közt mindössze négy ilyen feljegyzést találunk (1223., 1224., 1227., 1228.). Viszont az 1233. évtől kezdődőleg rendszeres évkönyvszerű feljegyzésekkel állunk szemben.

Tudva már most, hogy ALBERICUS minden bizonnyal 1233–1234-ben jutott a magyarországi hírekhez, az 1151–1239. közti adatoknak kettős, illetőleg hármas természete alapján szinte mathematikai pontossággal állapíthatjuk meg a forrás létrejöttének körülményeit. ALBERICUS 1232–1233-ban magyar történeti adatokért fordult valakihez, akinek különös figyelmébe ajánlotta a magyar királyi ház genealógiáját, mert műve kortörténeti részében – számos adat tanusága szerint – nagy súlyt helyezett az uralkodócsaládok genealógiájának ismertetésére (v. ö. 1186., 1187., 1188., 1189., 1190., 1193., 1197., 1219., 1220., 1222., 1226. stb.).^[2] Az illetőnek pontos értesülései voltak III. Béla, fiai és a királynék családjáról. Az 1196. évtől, III. Béla halálától kezdődőleg évhez kötött feljegyzéseket is ismert. Pontosan tudta Béla, Imre és Gertrud királyné halála évét és körülményeit, Béla ifjabb király házassága időpontját. Viszont III. Béla uralkodásának első éveiről és II. Gézáról, az uralkodócsalád őséről, már csak homályos adatokkal rendelkezett. II. Gézánál korábbi időre nem nyúltak vissza ismeretei. Pontos feljegyzései voltak Budavár (Óbuda) és Esztergom 1223. évi égéséről, az 1224. évi marhavészről, Róbert érsekről az 1227. és 1228. évi első fontosabb intézkedéseiről. Az országos dolgokról, közügyekről azonban hiába keresünk adatokat.

Nyilvánvaló, hogy az 1151–1228 (1223.) évek eseményeit magábanfoglaló forrás nem lehetett rendszeresen írt krónika vagy évkönyv. Ellenkezőleg, az értesítések természete s a forrás szerkezete azt bizonyítja, hogy ez a forrás ALBERICUS 1232. évi kezdeményezésére vezethető vissza és ma ismert alakjában 1232–1233-ban jött létre. Bizonyos azonban, hogy e forrás írója legalább is az 1196. évtől kezdődőleg írott feljegyzésekre támaszkodott, míg az 1196. előtt általánosabb természetű dolgokat saját emlékezetéből, vagy mások elbeszéléséből merítette.

Az ehhez kapcsolódó 1233(1234)–1239. évi adatok viszont rendszeres, évkönyvszerű feljegyzéseknek látszanak, amiből arra következtethetünk, hogy ALBERICUS nemcsak a multra, hanem a jövőre nézve is kért adatokat s az 1151–1232. évi adatokat magábanfoglaló forrás írója 1233-tól kezdve rendszeresen feljegyezte ALBERICUS részére a fontos, vagy neki annak tetsző eseményeket. Az 1233 előtti és utáni adatok közös származását bizonyítják utóbbiban a királyi házra vonatkozó családi adatok (1233: Jolánta halála, 1234 : András hg halála, 1235 : Szent Erzsébet kanonizációja, Jolánta királykisasszony esküvője, II. András halála, 1239 : V. István születése) kiemelése, a Róbert érsek életére vonatkozó tudósítások folytatása (1239.) s az egyházi ügyek iránt való érdeklődés. Újszerűek a tatárok közeledtéről szóló hírek (1237, 1239.)^[3]

Áttérve a forrás közelebbi meghatározására, magukból az adatokból kell kiindulnunk. Az adatok feljegyzője a magyar királyi családhoz és Róbert esztergomi érsekhez közelálló, családi körülményeiket jól ismerő, az egyházi ügyek (1227., 1228.) iránt érdeklődő, de országos dolgokban, közügyekben járatlan személy volt. Az uralkodóház tagjai közül különösen III. Béla és Gertrud királyné s még II. András érdekli. Míg a többieket jóformán csak említi, ezek életének néhány fontosabb eseményéről is jól van tájékozva. Esztergom és Budavára egyaránt az író érintkezési körén belül volt. Közelebbi nyomra az 1233. és 1235. évi adatok vezetnek, hol három magyarországi ciszterci kolostorról, Egres-ről., Pilis-ről és Kerz-ről történik említés. Ez a körülmény már magában is elegendő arra, hogy a trois-fontainesi cisztercita író forrását egyik magyarországi cisztercita-rendházban ismerjük fel, továbbfűzve STEINACKER feltevését, ki Szent-Gotthárdon, Trois-Fontaines magyarországi leányapátságában keresi a hírek forrását.^[4] Ezzel azonban nem elégedhetünk meg. Adataink biztos támaszpontot adnak a keletkezés helyének minden kétséget kizáró pontos megállapításához. Az 1235. évhez felemlíti az auktor, hogy a pilisi szerzetesek maguknak vindikálták a Váradon eltemetett II. András tetemét. Erre jogcímet minden bizonnyal a király végrendelkezésszerű ígéretében látták. E rendelkezését valószínűvé teszi, hogy Gertrud királyné is Pilisen nyugodott. A királyi család két leginkább kiemelt tagja közül az egyik – Gertrud – Pilisen aludta örök álmát, a másik – III. Béla – alapítója volt a pilisi apátságnak, ki a kolostor lakóit 1184-ben hívta Pilisre a franciaországi Aceyból. 1233-ban az öreg francia szerzetesek egyike-másika bizonyára még személyes emlékekre támaszkodva ápolta a kolostoralapító nagy király és francia felesége emlékét. II. Andrásnak – mondhatjuk – házipapjai voltak a ciszterciek. Mindkét feleségét náluk temettette el, Gertrudot Pilisen, Jolántát Egresen (1233.). Mikor a Szentföldön járt a ciszterci nagykáptalan engedélyével két ciszterci s minden valószínűség szerint pilisi szerzetest vitt magával lelkipásztorul. Ezek vele járták be a Szentföldet és Niceát, hol fiának eljegyezte Lascaris Tivadar niceai császár leányát, kinek családjáról forrásunk pontos értesítéseket ad. A pilisi rendházat III. Béla többi leszármazói is gyakran kitüntették. Imre király 1202-ben fontos megbízással követként küldi a francia apátot Rómába a pápához, IV. Béla pedig János pilisi apátot több ízben alkalmazta fontos külföldi követségre. János apát a tatárjárás idején egyik legfőbb támasza, vígasztalója volt a főuraktól cserbenhagyott királynak.^[5] A pilisi francia barátok 1209 óta állandó érintkezésben voltak a felettük egyházi joghatóságot gyakorló egyházfővel, Veszprém francia püspökével, a szentéletű Róberttel, a ciszterciták pártfogójával, kinek közbenjárására és panaszára biztosította a szentszék a megyés püspökök fenhatósági jogát a cisztercita-rendházakra.^[6] Ezt az érintkezést még szorosabbá, személyes természetűvé tették a pilisi apát pápai megbízatásai. Róbert püspök és a pilisi apát 1218-ban együtt szerepelnek, mint pápai megbízottak János váci püspök, 1222-ben az aradi prépost ügyében. 1224-ben a pannonhalmi apátság és veszprémi káptalan ügyében az egyik pápai vizsgálóbiztos a pilisi apát volt. 1235-ben pedig Róbert, ekkor már esztergomi érsek és az aradi prépost viszályának elintézésére nyer a pilisi apát megbízást.^[7] Valószínűnek kell tartanunk, hogy Róbert érsek kiséretében, mikor a kúnok megtérítésére (ALBERICUS: 1227.) indult, francia püspöktársain – a pécsi és erdélyi püspökökön^[8] – kívül pilisi szerzetesek is voltak. Tudjuk, hogy e korban a magyarországi ciszterciták hittérítői buzgalma és tehetsége annyira közismert volt, hogy midőn III. Honorius pápa 1221-ben Róbert elődjétől nehány megbízható szerzetest kért, kiket pogányok térítésére küldhet, kiemelte, hogy lehetőleg ciszterciek legyenek.^[9] Azt is tudjuk, hogy a pilisi rendház Szentkereszten a Pilisi hegy lábánál, Budához és Esztergomhoz egyforma közelségben volt, hova a két nagyváros égésének nemcsak a híre juthatott el, hanem a tűzfénye is ellátszott.

Mindezt megfontolva, az 1151-től 1239-ig terjedő hírek forrását kétségtelenül a pilisi ciszterci rendházban kell keresnünk. Magát az ALBERICUS közvetlen forrásául szolgáló s 1232 vagy 1233-ig terjedő írásművet 1232-ben vagy 1233 első felében Pilisen írták. E műhöz – legalább is 1196–1232-ig terjedő részében – korábban, az eseményekkel egykorban írta Pilisi feljegyzések-et használták forrásul, de ezeket emlékezetből, vagy akkor még élő kortársak elbeszéléséből kiegészítették II. Gézára és III. Béla uralkodására vonatkozó általános természetű adatokkal.

* * *

Noha a Pilisi feljegyzések létezése kétségtelenül bizonyítottnak vehető, azokban nem láthatunk rendszeres évkönyvi vagy krónikás feljegyzéseket. A XII–XIII. századi – 1196 és 1233 évek közt létrejött Pilisi feljegyzések részben az alapító király családjára és a kolostor lakóival állandó és szoros érintkezést fenntartó ivadékaira vonatkozó, többnyire genealógiai természetű adatokat, részben az 1223. és 1233. évek közt történt, esetlegesen megörökített eseményekről szóló, pontos dátumhoz kötött tudósításokat tartalmaztak, melyeket – az 1232–1233-ban készült, elveszett forrás közvetítésével – ALBERICUS krónikája őrzött meg az utókor számára.

A forrás provenienciájának megállapításával arra is magyarázatot kapunk, miért szakadnak meg értesülései III. Bélánál, illetőleg II. Gézánál, miért oly homályosak, kronológia tekintetében miért pontatlanok az alapító király uralkodására s ennek apjára vonatkozó adatok. Pilist III. Béla 1184-ben alapította s első lakói idegenből jött, a magyar viszonyokban tájékozatlan, kezdetben mindenesetre kolostoruk falai közt teljesen elzárkózó francia szerzetesek voltak. Az alapító haláláról, családjáról s a későbbi eseményekről pontosan tájékozva voltak, de az 1184. éven túl nem terjedtek ismereteik. Amit Béla uralkodásának első másfél évtizedéről tudtak, másoktól hallották, maguk nem tapasztalták. Ezért mozognak általánosságok keretében ALBERICUS-nak e korra vonatkozó hírei.

A Pilisi feljegyzésekkel szervesen összefüggenek, azok folytatásául tekintendők az 1233. óta rendszeressé vált, határozottan évkönyv-jellegű feljegyzések, melyek 1233 (illetőleg 1234) és 1239 közt ugyancsak a pilisi kolostorban írattak.

Ennek megállapítása után még az a kérdés vár tisztázásra: Miképen került az 1232–1233. évi elveszett forrás Pilisről Trois-Fontainesbe, ki lehetett szerzője és miképen kerülhettek ugyanoda az 1234–1239. évi évkönyvszerű feljegyzések?

SCHEFFER-BOICHORST feltevése szerint, amit egyébként – a XIII. századi hírekre korlátozva – MARCZALI, PAULER és KAINDL is magukévá tettek, ALBERICUS-nak a szerinte 1240-ben Franciaországban járt JAKAB prenestei bíborospüspök, előbb 12311-ig trois-fontainesi apát^[10] volt a magyar ügyekben élőszóval közvetítő forrása. Ez a feltevés tarthatatlan. A feljegyzések s az ezeken alapuló 1232–1233. évi elveszett forrás – mint láttuk – a közügyektől távol álló, minden bizonnyal szigorú kolostori életet élő szerzetestől származik. Ismerve Jakabnak, e nagytehetségű középkori diplomatának magyarországi működését és az ország sorsának intézésében vitt döntő szerepét, nem hihetjük, hogy ő az idejövetelére okot adó nagyfontosságú és igazán országos jelentőségű mozgalmakról és saját, ezekkel összefüggő működéséről, az egyház szempontjából oly fontos beregi egyességről s általában a közdolgokról legalább pár szóban meg se emlékezett volna. Forrásunk JAKAB-ról csak futólag jegyzi meg, hogy 1233-ban zsinatot tartott s mindössze a királyné halálánál való jelenlétét és a kún püspök kinevezését jegyzi fel. ALBERICUS híreinek mindenki más inkább lehetett forrása, mint JAKAB.^[11] Legfeljebb arról lehetne szó, hogy az 1232–1233. évben Pilisen írt forrás Jakab útján került volna ALBERICUS-hoz, habár – tekintettel az ő országos gondjaira – valószínűnek nem látszik. Jakab 1232 végétől 1234 márciusáig tartózkodott hazánkban s bizonyára többször felkereste egykori rendtársait, a pilisi és más cisztercita-házakat, ahol az öregek közt még sok franciát talált. Alaposabb vizsgálat után azonban ezt a feltevést is el kell ejtenünk, mert az 1234–1239. évi adatok – melyeknél Jakab közvetítése el sem képzelhető – a korábbiakkal szorosan összefüggnek. De nem is szükséges ehhez a bonyolult megoldáshoz folyamodnunk. Pilis és a többi magyarországi rendházak állandó és közvetlen francia érintkezései fölöslegessé teszik ily közvetett út feltevését.

SCHEFFER-BOICHORST feltevése csupán a magyar történetben való teljes járatlanságának tudható be annál is inkább, mert hiszen ő maga vezet rá a helyes megoldás útjára, midőn megállapítja, hogy ALBERICUS élőforrásból származó adatai nagy részét ciszterci szerzetesektől, részben külföldön járt francia, részben a ciszterciumi nagykáptalanra évenként Franciaországba jött külföldi apátoktól kapta.^[12]

A királyi alapítású magyarországi ciszterci apátok – Cikádor kivételével – egytől egyig francia alapítások. Zircet clairvauxi (1182.), Szent Gotthárdot trois-fontainesi (1184.), Pilist aceyi (1184.), Topuszkót clairvauxi (1205.), Schawnikot morimundi (1223.), Bélakútat trois-fontainesi (1235.) francia szerzetesek népesítették be. Egres, Szentkereszt, Pozsega, Pásztó, Bélháromkut pedig ezeknek a francia eredetű hazai apátságoknak filiáléi.^[13] Ezek az apátságok állandó érintkezésben voltak az anyaegyházakkal. A ciszterci rend törtvényei értelmében az összes apátok évente, a magyarországiak háromévenként résztvettek a szeptember hó közepén tartott ciszterciumi nagykáptalanon, viszont az anyakolostor apátja ugyanily időközben tartotta vizitációját a leányapátságban. S ez az érintkezés álladó és folytonos volt. Elmulasztása súlyos fegyelmi büntetéseket vont maga után.^[14] Ez az állandó érintkezés a magyar és francia rendtagok közt világosan megjelöli az utat, melyen a pilisi hírek Trois-Fontainesbe jutottak. Forrásaink azonban még közelebbi meghatározást is lehetővé tesznek.

Míg a francia apátok rendes magyarországi látogatása és a magyarok franciaországi tartózkodása rendszerint csak nehány napig tartott, 1233. év elején Trois-Fontaines és Clairvaux apátjai hosszabb ideig tartózkodtak Magyarországon, még pedig épen Pilisen. Hivatalos látogatásuk a pilisi apát fegyelmi vétségeinek következménye volt. Az ügy részletes ismertetését mellőzve, csak annyit emelünk ki, hogy az 1232. év szeptemberében tartott nagykáptalan a vizitátori teendőket hanyagul teljesítő aceyi apátot megintette, s új rendkívüli vizitátorokul a trois-fontainesi és clairvauxi apátokat küldte ki Pilisre és Pásztóra. Ezek az 1238. évi nagykáptalanon számoltak be kiküldetésükről, melynek eredménye az állásukról e vizsgálat következtében már lemondott pilisi és aceyi apátok sulyos fegyelmi büntetése és – a vétségekben több szerzetes találtatván bűnösnek – a pilisi rendház újjászervezése lett, amit a clairvauxi és az új aceyi apát hajtottak végre.^[15] A trois-fontainesi apát legkorábban 1232 végén, de – mivel nem hihető, hogy 1232 őszén útnak indult volna – valószínűleg csak 1233. év tavaszán jött hazánkba s tekintettel megbízatása természetére, mindenesetre hosszabb ideig tartózkodott itt. A trois-fontainesi apátban kell látnunk, vagy kíséretében kell keresnünk az 1232–1233. évben keletkezett forrás közvetítőjét s talán másolóját is. Lehetséges, hogy az adatok összegyűjtésével és írásbafoglalásával valamelyik ahhoz értő pilisi szerzetest bízták meg, talán épen azt, akitől az 1223–1228. évek feljegyzései származtak. De az is lehet, hogy maga a francia apát vagy kíséretének egy tagja írta le kerek egészbe foglalva és szóbeli értesüléseivel kiegészítve a Pilisi feljegyzéseket. E második feltevés kapcsán nem zárkózhatunk el attól a feltevéstől sem, hogy maga ALBERICUS is itt járt Pilisen apátja kíséretében. Tudjuk, hogy ALBERICUS sokat utazott, Velencét, Rómát, Németországot megjárt ember volt,^[16] ki szívesen használta fel az alkalmat, ha idegenbe utazhatott, hol műve hiányait új adatokkal egészíthette ki. Az 1010., 1167., 1213., 1222., évnél tett nagyon közvetlenül ható megjegyzései (ut dicunt Ungari stb.) s az 1118. évhez fűzött kijelentése (Ex hiis…quedam in Gallia, Theuthonia, Italia, Ungaria, Dania, quedam etiam ultra maria vel scripta repperi vel audivi) arra mutatnak, hogy ő maga érintkezett magyarokkal és talán maga is járt hazánkban, ha trois-fontainesi szerzetesnek tulajdonítjuk a most már 1233. év első feléről pontosan keltezhető ismeretlen forrás szerkesztését, azt is feltehetjük, hogy a Pilisi feljegyzések-ből származó adatokat maga az író egészítette ki a királyi család tagjaitól vagy környezetüktől és Róbert érsektől nyert szóbeli felvilágosításokkal. El sem képzelhetjük, hogy a királyi család házi kolostorában ily súlyos eset alkalmából vizsgálatot tartó francia apát ne lépett volna közvetlen érintkezésbe az uralkodóval és az ország szent életű főpapjával, ki egyébként is honfitársa volt s kit a honfitársához, a megtévedt pilisi apáthoz hivatalos, sőt – úgy lehet – szorosabb baráti kapcsok is fűztek. A királyi családdal való közvetlen érintkezést bizonyítja, hogy IV. Béla alig két évvel később (1235.), mindjárt trónralépte után épen Trois-Fontainesből kért szerzeteseket és apátot az anyja üdvösségére alapított új bélakúti apátsághoz,^[17] amikor is a trois-fontainesi apát ismét Magyarországra jött. Valószínűnek látszik, hogy az alapítás gondolata Trois-Fontaines apátjával való érintkezése alkalmával érlelődött meg benne. Lehetséges, hogy a francia apát 1233. év tavaszán^[18] résztvett Jolánta királyné temetésén is, mely bizonyára épen a pilisi események miatt folyt le az egresi ciszterci kolostorban és nem a királyi családhoz sokkal közelebb álló Pilisen.

Az 1234–1239. évi adatokat az azokat feljegyző pilisi barátok a hazánkban ezidőben – a pilisi újjászervezés és bélakúti alapítás miatt – sűrűbben megforduló trois-fontainesi apát és szerzetesei útján minden nehézség nélkül juttathatták el ALBERICUS-hoz.

[1] A XII. századi királyjegyzék – ezzel szemben – pontosan határozza meg, hogy Bela regnavit annis XXV.

[2] V. ö. MOLINIER id. m. III. 91. l.

[3] Megjegyzem, hogy MARCZALI (id. m. 85. l.) feltevése, RICARDUS jelentésének használatát illetőleg, nem állhat meg. A nagy eseményt – Julián útját s az ősmagyar haza felkutatását – idehaza széltében-hosszában beszélték. ALBERICUS módszerét ismerve, fel sem tehetjük a jelentés használatát. Ha azt ismeri, bizonyára bőven kiaknázta volna.

[4] Id. helyen.

[5] BÉKEFI: A pilisi apátság története. I. 161. l.

[6] V. ö. HÓMAN: A veszprémvölgyi 1109. évi oklevél. 13. l.

[7] * BÉKEFI, id. m. I. 131–137. l.

[8] PAULER, id. m. II. 98. l.

[9] BÉKEFI: A pásztói apátság tört. I. 37. l.

[10] MG.SS. XXIII. 680., 652–653. l.

[11] Természetesen még kevésbé állhat meg WILMANS feltevése, ki a lüttichi származású Róbert érsekben kereste a forrást. Feltevése egy másik hipotézisén alapul, mely szerint a krónikának nem ALBERICUS, hanem egy huyi augusztinus-szerzetes lett volna szerzője. Ezt a hipotézist végérvényesen megdöntötte SCHEFFER-BOICHORST s a fentiekben – úgy hiszem – sikerült a hírek pilisi cisztercita származását is bizonyítanom. Hasonlóképen elesik STEINACKER feltevése a hírek szentgotthárdi eredetéről. Ki kell azonban emelnem, hogy a kérdés megoldása felé e gondolat felvetésével a legjelentősebb lépést mégis ő tette meg, mikor rámutatott a magyarországi ciszterciták francia érintkezéseire.

[12] Id. h. 638–639. l.

[13] BÉKEFI: Pásztói ap. tört. I. 28–35. A magyarországi ciszterci rend milléniumi Emlékkönyve. 8–9. l.

[14] BÉKEFI: Pilisi ap. tört. I. 97–106., 240. l.

[15] Minderről bővebben: BÉKEFI: Pilisi I. 240–243, Pásztói I. 60–61.

[16] MG.SS. XXIII. 648. l.

[17] Az 1237 évi adománylevélben: conventum monachorum cysterciensis ordinis de monasterio Triumfontium in Campania Hungariam transmitti peciimus. WENZEL. VII. 27. l. V. ö. BÉKEFI, id. h.

[18] V. ö. PAULER. II. 118., 508. l.