VII. A SZENT LÁSZLÓ-KORI GESTA UNGARORUM
ÉS A HÚN-KRÓNIKA.

A KÉZAI neve alatt fennmaradt kivonatos Gesta Hungarorum és a XIV. századi bővebb krónikák két egymástól élesen elhatárolt részre, a húnok és magyarok történetére tagolódnak. E krónikák első részét nevezzük Hún-króniká-nak, melyet a kútfőkritika – teljes joggal – különálló egységes műként fog fel.^[1] Ezért, mielőtt a krónikák XIII. századi forrásának vizsgálatára áttérnénk, külön kell az ennek részét alkotó Hún-krónikával foglalkoznunk s annak a régi Gesta Ungarorumhoz való viszonyát megállapítanunk.

A Hún-krónika írója jórészben idegen forrásokra támaszkodott. Vannak azonban hosszú részletei, amelyek semmiféle idegen forrásra sem vezethetők vissza. Ezeket a külföldi forrásoktól független részleteket a kútfőkritikusok és mondaelemzők egy része az élő mondából származó s a Hún-krónika írója által a néptől közvetlenül átvett elemeknek tartja. Mások – a magyar hún-monda és hagyomány tagadói – közelebbről meg nem határozható, ismeretlen írott külföldi forrásokra vezetik vissza.^[2] Többen rámutattak arra is, hogy némely részletek nyilvánvalóan a régi magyar krónikából (azaz a Gestá-ból), illetőleg a magyar hagyományból kerültek a hún történetbe olyképen, hogy annak írója a honfoglaláskori és X–XI. századi Magyarország történetének eseményeit, személyeit helyezte át Attila korába.^[3] Ezeknek a magyar krónikából kölcsönzött részleteknek egységes vizsgálata azonban mindeddig nem történt meg s a következőkben ezt a mulasztást kívánom pótolni, midőn az eddigi eredményeket is felhasználva, a hún-történet és a régi Gestára visszavezethető magyar történeti elbeszélések viszonyát teszem vizsgálat tárgyává.

E kissé tán hosszadalmas összehasonlításból kétségtelenül kiderül, hogy a Hún-krónika szerzőjének egyik főforrása a Gesta Ungarorum volt. A hún történetre vonatkozó adatot azonban ebben igen keveset talált (v. ö. a vastag-betűs részlelet.) ANONYMUS, ki a hún népnevet egyszer sem említi, a hún történetből mindössze annyit tud, hogy

a)   Attila Scythiából Pannóniába jött népével és azt – az itt lakó rómaiakat leverve – elfoglalta;

b)   a rómaiak budafelhévizi telepét^[5] ujjáépítve és megerősítve, oda helyezte királyi székhelyét;

c)   Attila városát a magyarok Budavárnak, a németek Ecilburgnak nevezik;

d)   Árpád apja Álmos Attila nemzetségéből származik;

e)   Attilát „Isten ostorának” (flagellum Dei) nevezték;

f)   a székelyek Attila népének maradványai, kik a honfoglaláskor Tiszántúl csatlakoztak a magyarokhoz s velük vettek részt a tiszántúli részek meghódításában.

Ezeket az adatokat a Hún-krónika írója, ki ANONYMUS-t nem, csak annak XI. századi forrását ismerte, egytől-egyig átvette, de részben módosította. Budavárát (Ó-Budát) VITERBÓI GOTFRID nyomán Sicambriának nevezi. A város magyar nevét Attila Bleda helyett Budá-nak nevezett fivérére vezeti vissza, s ez elnevezéssel hozza kapcsolatba Buda erőszakos halálát, miről külföldi forrásaiból értesült. A székelyek csatlakozását Tiszántúl helyett Ruthéniába helyezi.

Nevezetes, hogy a Hún-krónika – bár a két nép azonosságát hirdeti és a primus introitus történetében következetesen húnokról szól s a húnt és magyart két egytestvértől származó testvérnépnek tünteti fel – az itt felsorolt, ANONYMUS-szal rokon, tehát az ősforrásból származó helyeken és csupán ott (Attila címében: A rex Hungarorum… flagellum Dei; Budavár-Ecilburgnál: Teutoniei et Hungari; a székelyeknél: non se Hungaros, sed Siculos) magyarokat és nem húnokat említ,^[6] aminthogy ANONYMUS sem szól soha húnok-ról. Attila nála Álmos egyenes őse, a seytha Mágóg nemzetségéből s a székelyek Attila király népei.

A hún-magyar azonosság gondolatát, ami ANONYMUS-nál teljesebb alakban jelentkezik, mint a Hún-krónikában, s a felsorolt adatokat a XIII. századi író egyszerűen átvette az ősforrásból. Ez volt a mag, melyből a Hún-krónika kinőtt. De ez a mag sovány volt és szintelen. Ezért idegen forrásokhoz fordult. JORDANES és VITERBÓI GOTFRID műveiben sok érdekes adatot talált a húnok származásáról, Attila harcairól és haláláról, fiai bukásáról. Ezeket – hacsak ízlésével és nemzeti büszkeségével ellentétben nem álltak (mint pl. a húnoknak kóbor személyektől való leszármaztatása) – átvette, azonban az így kibővült anyag sem elégítette ki. A nyugati írók kegyetlen ellenséget, az emberiességből kivetkőzött rablót láttak Attilában és húnjaiban. Krónikásunk viszont isteni elhivatással nyugatra jövő, diadalmas hódítót, nagy uralkodót akart rajzolni. Dicső hősöket keresett a magyar nép őséül ismert hún népben. A régi Gesta szűkszavú adatait és az idegen források részletesebb, de ellenséges elbeszélését megfelelő, új keretbe kellett foglalnia. Így jött arra a középkorban sem gyakori, de a XII. század óta mégsem szokatlan gondolatra, hogy hiányos adatait a magyar történetből átvett s a húnokba átvetített eseményekkel egészíti ki s hogy az egész hún történetet a magyar történetből kölcsönzött keretbe foglalja.

Ha a Hún-krónika szerkezetét vizsgáljuk, azt találjuk, hogy az pontosan fedi a hozzácsatolt magyar történeti rész szerkezetét:

Mielőtt a Hún-krónika írójának módszerét ismertetném, néhány jellemző példán mutatom be, miként használta fel és egyeztette külföldi forrásait és a magyar Gestát, illetőleg miképen kompilálta azokat.

A Hún-krónika bevezetésében említett írók voltak írójának főbb külföldi forrásai. Magát e bevezetést – mely csak KÉZAI-nál, a SAMBUCUS-kódexben és a Pozsonyi krónikában maradt fenn – a Hún-krónika írója VITERBÓI GOTFRID műveinek előszavából állította össze. Legbiztosabb jele az átvételnek az Ó-Testamentum emlegetése, ami GOTFRID világkrónikájában helyénvaló volt, de a húnok és magyarok történetével foglalkozó krónikában nincs helye. Úgy látszik GOTFRID előszavából értesült JOSEPHUS és OROSIUS művének létezéséről is. JOSEPHUS használatának nyomait a Genesisben, OROSIUS-ét és ISIDORUS-ét Scythia leírásában ismerhetjük fel. Az ősforrás REGINO-ból kivonatolt Scythia leírása e források hatása alatt értelmetlen, kaotikus elbeszéléssé torzult. JORDANES-t, kinek OROSIUS-ra hivatkozó művét tartotta OROSIUS munkájának,^[8] és VITERBÓI GOTFRID-ot bőven kiaknázta krónikásunk. E mellett – úgy lehet – SIGEBERTUS GEMBLACENSIS és PAULUS DIACONUS műveit is ismerte.^[9]

Az összehasonlításokból megállapítható, hogy a Hún-krónika írója e külföldi forrásainak szűkszavú értesítéseit a magyar történetből egészítette ki, illetőleg interpolálta.

A Hún-krónika első része – Attila jellemzéséig (B. 3–18. 1.; K. 53–60. l.) – túlnyomó részben egyszerű kópiája a forrásul használt magyar Gestának, melynek tartalmát ANONYMUS bővített átdolgozásának s a többi rokon forrásoknak egyeztetésével elég pontosan rekonstruálhatjuk. Innét vette át írónk a genesist, Scythia és az első vándorlások leírását, a hét foglalóvezérről és bíróról szóló elbeszélést, kiegészítve és összekúszálva azt idegen forrásokból – elsősorban ISIDORUS-tól és JORDANES-től – nyert értesüléseivel. JORDANES-től vette át a Mundzuk-fiakról (Attila és Bleda) szóló értesítést kiegészítve azt a magyar hagyományból vett nevekkel (Keve, Vela vagy Bela, Kadosa, Kádár). Az ősi alkotmányról vallott felfogása – mint ANONYMUS tárgyalása közben kiemeltük – a hozzácsatolt magyar történet felfogását fedi s eltér ANONYMUS-étól. Mint a Marót-kérdésben, itt is ellentétbe került forrásával, a Gestával, leírásában mégis arra támaszkodik. Alapul a régi Gesta ANONYMUS-nál fenntartott elbeszélés szolgált a kiskorú Zsolt mellé választott bírákról és vezérekről. Ugyancsak a régi magyar Gestából vette át a bejövetel útjának, a pannóniai rómaiakkal vívott harcnak és a fejedelemválasztásnak (nála királyválasztásnak) történetét, Attila jellemzésében az advenákról szóló részt és egyéb – a külföldi forrásokban ismeretlen – részleteket, JORDANES-nek a húnok származásáról adott lealázó elbeszélését, mely ellen az előszóban tiltakozik, a hún(bolgár)-magyar keveredés emlékét őrző (Belar, Dulo) nőrablás mondájával pótolta, melybe – JORDANES hatása alatt – belekeverte az alánok nevét. Ugyancsak a magyar Gestából vette át a hadbahívó szertartást, melyet az – a fennmaradt nyomok szerint – Vatha lázadásával kapcsolatban írt le. Az elbeszélés színezésére a honfoglaláskori események mellett későbbi XI. századi részleteket is felhasznált. A hún honfoglalás pannóniai harcaihoz Aba Sámuel és Henrik császár harcának motivumait használta fel. A JORDANES-től és GOTFRID-től megismert szarvas-monda szinezésére Szent László csodaszarvasának történetét használta fel.

A második részben (B. 18–30.; K. 60–69. l.) Attila harcait idegen források alapján írja le, de kiegészíti a magyar Gestából a X. századi karintiai, stíriai, dalmáciai, burgundiai, galliai, friauli, lombardiai harcok, Strassburg és Pádua ostroma történetével. Innét vette át Zoárdnak a ma ismert krónikaváltozatokból hiányzó apuliai hadjáratának történetét (V. ö. LIUDPRAND: Antapodosisát Salard magyar vezérről) s innét származnak a turulos címer, a harcközi pihenők stb. motívumai. A Leó pápával való találkozásnál mellőzve külföldi forrásait szintelenebb elbeszélését, Szent László mondaköréből kölcsönözte a pápa feje fölött kivont karddal fenyegető angyal szép mondáját. Attila fiainak harcához Salamon és Géza harcát vette mintaképül. A német Detre személyét és egyéniségét a hozzá hasonlóan jövevény, német származású, ármányos Vid képére rajzolta meg. A görög nőtől származó Csaba előképe a görög szövetségre támaszkodó Géza herceg, a német Aladáré, a német császár sógora Salamon. A köztük lefolyt harc története ezek harcának parafrázisa.

A befejező részletben (B. 31–33.; K. 69–71. l.) a krónikás összekeverve a székelyek és Csaba népe történetének némely motivumait, ezek honfoglaláskori csatlakozásáról szól a régi Gesta nyomán. A magyar uralom előtti rövid kornak jellemzésében is arra támaszkodik, de a régi hős, Marót fiává, mihez Salamon szövetségeseinek – a német Marchart és a cseh Szvatopluk-nak – együttes szereplése etimológiai támaszpontot is adott.

A Hún-krónika írója természetesen szabadon használta forrását. a magyar történet eseményeit és epizódjait a hún történetbe átvetítve, nem követhette azt szószerint. Mindazonáltal néhol meglepő szószerinti egyezéseket találunk. Legfeltünőbb a 108 nemzetségről szóló rész, a kapitányválasztás, bíróválasztás, hadseregbeosztás és vándorlások történetének szószerinti egyezése, nem szólva Scythia leírásának a régi Gestából átvett részleteiről. Meglepő a csodaszarvas-monda (testvérpár, a szarvas eltűnése, helykijelölő szerepe) és az angyal-monda (karddal fenyegetés) motívumainak teljes egyezése. A harcok leírásában – különösen a XI. század történetéből átvett részletekben – inkább a gondolati egyezés tűnik szembe, de a helynevek és néhány szóbeli egyezés is kétségtelenné teszik az átvételt. Csaba és a székelyek, valamint a honfoglalás előtti Magyarország történetében ismét több szószerint is egyező helyet találtunk. Láttuk, hogy ANONYMUS – bár e régi mű felfogását és részleteit hívebben őrizte meg a Hún-krónikához csatolt magyar krónikánál, az eredeti szöveget lényegesen megváltoztatta, kibővítette, másutt meg jellemző részeit elhagyta. S még így is sok szószerint egyező részletet találunk ANONYMUS és a Hún-krónika közt.^[10] Kétségtelen, hogy ha korunkra jutott volna a régi Gesta, mely a Hún-krónika forrása volt, még több szószerinti egyezést tudnánk kimutatni.

A Hún-krónika írójának módszere tehát azonos ANONYMUS-éval s műve ugyanahhoz a műfajhoz tartozik, mint ennek Gestája. Mindazonáltal lényeges eltérések jellemzik a kettő dolgozásmódját. A Hún-krónika írója kevésbé önálló és kisebb tehetségű író volt amannál. ANONYMUS óvatosabban, kritikával használja forrását. Bár a tények megítélésében saját kora szemüvegét használja, a későbbi események, csaták, személyek stb. leírását csak szinezésre, tehát íróművészi szempontból használja fel. Tényeket tudatosan nem igen helyez át a honfoglalás korába.^[11] Ezzel szemben a Hún-krónika írója egész eseménysorozatokat (kapitányválasztás, bíróválasztás, királyválasztás, karinthiai, stíriai, dalmáciai, friauli, lombardiai, apuliai hadjáratok stb.) helyez át a IX–X. századból az V. századba. Ez az eljárás, bár általánosan szokásosnak nem mondható, elég gyakori a XII. század óta,^[12] a lovagkori költészet hatása alatt álló történetíróknál^[13] s néha – mint az úgynevezett Lengyel-magyar króniká-ban látjuk – valósággal kaotikus zűrzavarra vezetett. A Hún-krónika írójának eljárását itt-ott azzal menthetjük, hogy kritikát vélt gyakorolni, így pl. midőn a magyaroknak rómaiakkal vívott pannóniai harcait a hún-korba helyezte át s midőn a monarchikus államforma megvalósítását a külföldi forrásokból korlátlan uralkodóként megismert Attila korára teszi, mivel a honfoglaláskori alkotmányról neki – mint láttuk –egészen más nézetei voltak. Bizonyos azonban, hogy ANONYMUS sokkal kritikusabb fő és komolyabb tudós volt a Hún-krónika írójánál. Ezt bizonyítja a mondákkal szemben követett eljárásuk különbözősége is. Míg ANONYMUS – láttuk – realizálja, vagy kihagyja a mondákat, a Hún-krónika írója előszeretettel helyez át a hún-korba magyar mondákat, akár mert valami biztató jelet talál a külföldi forrásban (pl. a csodaszarvasnál), akár mert nincs megelégedve forrása reális magyarázatával (pl. a pápa és Attila találkozásánál), akár pedig egyéb okokból (pl. a húnok eredetének leírásánál, hol a nőrablás magyar mondájával helyettesíti JORDANES gyalázkodó elbeszélését). Írói tehetség dolgában sem mérkőzhet ANONYMUS-szal. Ez egységes szempontokból kiindulva, egyéni íróművészettel öntötte kerek művészi egészbe tárgyát s ahol stiláris érzéke, egyéni felfogása úgy kívánta, változtatott a források betűjén. A Hún-krónika írója viszont alig ad valamit a források szövegéhez saját írói művészetéből. Bár nyelvéből és stílusából kiérezzük egyéniségét, általában híven követi forrásainak betűszerinti szövegét. A Hún-krónika írója tudományos képzettség, kritika és írói tehetség dolgában messze mögötte áll Béla király névtelen jegyzőjének. Szempontunkból épen e fogyatékosságai teszik értékessé művét. Ennek köszönhetjük, hogy az elveszett XI. századi ősforrás szószerinti szövegét sokhelyt, a mondákat mindenütt hívebben őrizte meg a tudós ANONYMUS-nál.

Az ősforrás korának meghatározásához is értékes bizonyítékokat találunk a Hún-krónikában. A királykori történetből, Aba Sámuel, Salamon és I. Géza korának történetéből átvett részletei (a csodaszarvas és kardos-angyal mondája, a Tulln-Treisam-Cezumori csata, Detre-Vid és a mogyoródi csata stb.) új bizonyítékul szolgálnak az ősforrás Szent László-kori keletkezéséhez.

Az eredményeket összefoglalva, megállapíthatjuk, hogy

az ú. n. Hún-krónika főforrása, mellyel a Marót-kérdésben kifejezetten vitatkozik, a Szent László koráig terjedő Gesta Ungarorum volt, melynek nemcsak Attilára vonatkozó szűkszavú értesítéseit, hanem a magyarok IX–XI. század történetére vonatkozó részleteit felhasználta a hún történet kidolgozásához;

a hún történet szempontjából a Hún-krónikának ezek a magyar forrásból származó elemei semmi értékkel sem bírnak, de felhasználhatók a XI. századi Gesta rekonstruálásához;

a magyarok hún hagyománya és hún mondája szempontjából csak azok a részletek bírnak értékkel, melyek már ANONYMUS-nál, illetőleg a XI. századi ősforrásban is a húnokra vagy Attilára vonatkoztatva fordulnak elő;

a Hún-krónika írója a Gesta Ungarorum mellett külföldi forrásokat is használt, melyeknek szűkszavú és a húnokkal szemben ellenséges elbeszélését a magyar Gestából interpolálta, kiszínezte és átdolgozta.^[14]

[1] V. ö. DOMANOVSZKY: Kézai krónikája. 33–34. l.

[2] A hún-monda és hún-hagyomány kérdésével külön tanulmányban foglalkozom, ezért itt arra részletesen nem terjeszkedem ki.

[3] Általában ilyennek tartják az őshaza, a genezis és vándorlások történetét. V. ö. PAULER, MARCZALI, DOMANOVSZKY id. m. MARCZALI a bíróválasztás és Csaba-monda, KARÁCSONYI a Tulln-Cezunmauri csaták, SEBESTYÉN az országmegosztás (Buda hercegsége) magyar előképeire, PAIS legújabban a személynevek magyar eredetére stb. mutattak rá. V. ö. MADZSAR: A hún krónika szerzője. Tört. Szemle 1922.

[4] Tévesen a székelyekről mondva, kiknek történetét a krónikás összezagyválta Csaba népének történetével.

[5] ANONYMUS Aquincum nevét nem említi.

[6] A KÉZAI-kivonatban, szemben a XIII. századi közös forráshoz híven ragaszkodó bővebb krónikákkal e helyeken is Huni van.

[7] Ennek az író módszerére rendkívül jellemző, de csupán a Bécsi Képes krónikából ismert s a többi krónikából hiányzó forráshelynek a XI. századi Gestával való összefüggéséről alább a XI. fejezetben szólok.

[8] Az előszóban (SAMBUCUS-kódex és KÉZAI) JORDANES-t idézi OROSIUS-ként s ennek veti szemére, hogy Ottó császár kedvéért hamisította meg a hún-magyarok származásának történetét. Valószínű, hogy JORDANES művét egy Ottó császárnak dedikált kódexből ismerte. V. ö. MADZSAR (Tört. Szemle 1922. 81–82. l.)

[9] Minderre v. ö. DOMANOVSZKY: Kézai krónikája 30–74. l. s az ott idézett műveket.

[10] Minderre v. ö. még HÓMAN: A magyar hún-hagyomány és hún-monda. Budapest, 1925.

[11] A besenyő-telepítést tévedésből (Zulta besenyő vezér!) teszi Zsolt idejére.

[12] Korábban leginkább csak akkor fordul elő, midőn az író egyéb források híjján, néphagyományra, népmondára támaszkodik. A nép ugyanis előszeretettel tesz meg egymás kortársaivá különböző korbeli hősöket. Így lett a 896–900 közt lefolyt honfoglalás hősévé a Szent László-kori Gestá-ban Bulcsú és Lél, kiknek hírét az író a déldunántúli szájhagyományból vette.

[13] V. ö. alább a XIII. fejezet 3. részében.

[14] Annak a vizsgálatával, vajjon e források mellett használt-e valami élőszóbeli mondai hagyományt, a hún hagyományról és mondáról írt dolgozatomban foglalkozom.