VIII. A SZENT LÁSZLÓ-KORI GESTA UNGARORUM
IV. LÁSZLÓ-KORI ÁTDOLGOZÁSA. KÉZAI SIMON.

Az eddigi fejtegetésekben – minden a priori ítélet befolyását kiküszöbölendő – tudatosan igyekeztem magamat a szakirodalom eredményeitől függetleníteni. A következőkben azonban már kénytelen vagyok ezekből kiindulni. Az összes kiadott krónikaszövegek, valamint a SAMBUCUS- és Acephalus-kódexek variánsainak összehasonlítása^[1] s eddigi eredményeimmel való összevetése, csekély – alább érintendő – részleteltéréssel megerősítette DOMANOVSZKY-nak a XIII–XV. századi krónikák viszonyát tisztázó eredményeit. Fölösleges szószaporítás volna tehát az összehasonlító szövegközlések, érvek és bizonyítékok megismétlése. Ezért utalva DOMANOVSZKY alapvető tanulmányaira,^[2] az ő eredményeiből indulok ki.

A ma ismert összes krónikavariánsok – ANONYMUS és az ALBERICUS-ból rekonstruált Somogyvári krónika kivételével – egy (DOMANOVSZKY szerint V. István-kori) XIII. századi közös forrásra vezethetők vissza, mely már magában foglalta a Hún-krónikát is. E XIII. századi forrás leszármazói három csoportba sorozhatók. Az elsőbe a KÉZAI neve alatt korunkra jutott Gesta tartozik, mely kivonata a bővebb szövegű XIII. századi műnek.^[3] A második és harmadik csoportba tartozó összes többi krónikák a XIII. századi forrásnak egy Nagy Lajos korában szerkesztett és Károly Róbert uralkodása történetét is magában foglaló másolatára vezethetők vissza. Ennek a Nagy Lajos-kori s vele a XIII. századi forrásnak szövegét a Budai krónika családjához tartozó krónikák (Budai, Dubnici, Pozsonyi krónikák stb.) őrizték meg hívebben. A közös forráshoz legközelebb a kiadatlan SAMBUCUS- és Acephalus-kódex-ek állnak. Ezzel szemben a harmadik csoportba tartozó Bécsi Képes krónika (leszármazói a TELEKI-, BÉLDI-kódex-ek és a Müncheni rövid krónika) a XIII. századi, illetőleg Nagy Lajos-kori szöveget a XI–XII. századi részben erősen interpolálta s különös értéke épen ezekben az egykorú vagy közelkorú forrásra visszavezethető önálló értesüléseiben van. MÜGELN HENRIK kivonatos németnyelvű krónikája a Budai krónika családjához tartozik, a XII. századi részt azonban ugyanabból a forrásból, melyet a Képes krónika is használt, de attól függetlenül interpolálta.

A XIII. századi forrás összes leszármazóinál felismerhetők, tehát erre a közös XIII. századi forrásra vezetendők vissza a Szent István nagyobb legendájá-ból és Szent Imre legendájá-ból átvett interpolációk.

A XIII. századi forrás szövegének rekonstruálásánál a Budai krónika családjához tartozó krónikákból, elsősorban a SAMBUCUS- és Acephalus-kódexek-ből kell kiindulnunk, de figyelemmel kell lennünk a Képes krónika és a KÉZAI-kivonat variánsaira is. Ezek ugyanis több ponton – néhol egymással vagy a Budai krónika csoportjához tartozó valamelyik kódex–xel egyezően, néhol egymástól egészen függetlenül – hívebben őrizték meg a Nagy Lajos-kori, illetőleg a XIII. századi közös forrás szövegét.

Ezekben röviden vázolva DOMANOVSZKI kutatásainak idevágó főeredményeit, áttérünk a szóbanforgó XIII. századi forrás keletkezési körülményeinek közelebbi vizsgálatára.

A XI. századi Gesta Ungarorum nyomait kutatva, sikerült néhány lényeges ismertetőjegyét feltalálnunk XII–XIII. századi kútfőkben, melyek az ősforrás és a XIII. századi Gesta Hungarorum címet viselő mű^[4] viszonyára, s ez utóbbi felfogására, keletkezésének korára és körülményeire is világot vetnek. Ez ismertetőjelek alapján megállapíthatjuk, hogy a hún történettel bővült XIII. századi Gesta Hungarorum lényegesen átalakította az ősforrás leírását a honfoglalásról. Az ősi alkotmányról vallott új felfogását érvényre juttatva, mellőzte az ország régi lakóinak részletes felsorolását, azok szolgaságra vetésének pregnáns kidomborítását, mellőzte a római pásztorok és legelők említését s a régi hős, Marót helyébe az események központjába a külföldi forrásokból megismert Szvatoplukot állította. szent István és a térités történetét a legendák hatása alatt megváltoztatta, megrövidítette s a Mihály-ág genealógiáját a régi Gestától eltérően adta elő.

A Hún-krónika vizsgálatával megállapítottuk, hogy annak írója a XI. századi Gestára támaszkodott, mint főforrásra s a hún történetet illető gyér adatait kiegészítendő egyszerűen megdézsmálta az ősforrás Szent István előtti fejezeteit, de itt-ott a későbbi kor történetéhez is hozzányult. A Gesta Ungarorum ilyetén kiaknázása súlyos következménnyel, a XI. századi forrás magyar történeti részének megcsonkításával járt. A Hún-krónikához csatolt magyar történet vezérkori részében csak váza a régi Gestának, melyet eredeti alakjában – sajnos – épen a Hún-krónika írójának hibájából nem ismerünk. ANONYMUS bővített átdolgozása s a Hún-krónikának vele egyező részleteire (pannoniai rómaiak, az ország régi lakosai, bíró- és hadnagyválasztás Zsolt korában, Zoárd hadjárata, horvát-dalmát harcok, Ed és Edömén, a Csaba-fiak mondája, Álmos és Árpád személyes szerepe, Marót stb.), valamint a tárgyalt többi forrásra támaszkodva azonban megállapíthatjuk, hogy a XI. századi Gesta tartalmasabb, rendszeresebb és egységesebb mű volt a korunkra jutott magyar történetnél, melyet a Hún-krónika írója valósággal kifosztott.

A magyar történet vezérkori részének fontos részletei, így a genézis, nőrablás, Scythia, a fejedelem-, hadvezér- és bíróválasztás, a scythiai kijövetel, a honfoglalás és kalandozások történetének legfontosabb mozzanatai átvándoroltak a hún történetbe. Az így megcsonkított magyar történet puszta neveknél alig tartalmazott többet. Ezért azután a XIII. századi író önmagát ismételve kénytelen volt rövidebben bár, mégis újra elmondani azt, amit előzőleg a hónokról írt. A ma ismert magyar krónika vezérkori része – az augsburgi csata, a Septem castra-monda, a Turul-monda, Álmos megöletése, a hét kapitányra és a jövevény nemzetségek őseire vonatkozó személyes és genealógikus természetű adatok kivételével – nem egyéb a Hún-krónika szárazabb, színtelenebb és rövidebb megismétlésénél. A Somogyvári krónikának és Szent István nagyobb legendájának érintkezőpontjait tárgyalva, már rámutattam, hogy a XIII. századi író – a vezérkori részben megcsonkított Gesta írója – Szent István történetét is megcsonkította és átalakította a legenda hatása alatt. Tapasztalni fogjuk, hogy ugyanígy járt el I. Béla és fiai történetével.^[5]

Ezt a lényeges részeiben megcsonkított művet semmi esetre sem írhatták a Hún-krónika megírása előtt, attól függetlenül. A Hún-krónika, mint önálló és egységes mű, önállóan is létrejöhetett. Ez esetben azonban fel kellene tennünk, hogy a magyar történetet az csonkította meg, aki a Hún-krónikával összekapcsolta és fel kellene tennünk, hogy mindkét írót ugyanaz a vezérgondolat és szempontok, ugyanaz a felfogás s a részletekben is azonos gondolkodás jellemzi. A Hún-krónika írójának vezérgondolata a hún-magyar azonosság gondolata s ezért a világhódító Attila az ő igazi, nemzeti hőse. Csak ez a minden mást elhomályosító vezérgondolat magyarázhatja meg a régi Gesta hőseinek, Álmos, Árpád, Szent István személyének háttérbe szorítását, a magyar történet megcsonkítását. Az ősi alkotmányformát – ellentétben a XI. századi Gestával – a Hún-krónika és a hozzácsatolt csonka magyar történet ugyanazzal a felfogással, sőt ugyanazokkal a szavakkal tárgyalja. Ez a hétmagyar- és Vazul-kérdésben, az a Marót-kérdésben egyforma hevességgel vitatkozik a Gesta felfogásával. A régi Gestának ugyanazokat a jellemző részleteit hagyják el, változtatják meg s a részletekben is tökéletesen megegyeznek (Szvatopluk szerepe, a római pásztorok és pascua Romanorum mellőzése stb.). Nehéz volna ily teljes felfogásbeli és ítéleti egyezést feltennünk két – ha még oly kongeniális – íróról is, különösen a források betűjéhez általában híven ragaszkodó középkori íróról. Ha a csonkítást más író végezte volna, nem a Hún-krónika írója, a XI. századi Gesta hatásának több önálló nyomát kellene feltalálnunk a vezérkori történetben. Egyáltalában nem tehető fel, hogy a gazdagabb és színesebb Gestát más, mint a Hún-krónikának Attila dicsőségétől elkábult írója ily mértékben s ily alakban csonkította meg.

Van azonban pozitív bizonyítékunk is arra, hogy a Hún-krónikát és hozzácsatolt csonka magyar történetet ugyanaz az író írta. A XIII. századi író lényegesen átalakította a XI. századi ősforrás elbeszélését a 913. évi innmenti és a 955. évi lechmezei vereségekről.^[6]

ANONYMUS előadásából kitűnik, hogy a XI. századi ősforrás külön beszélt a Konrád-kori (913.) és Ottó-kori (955.) vereségekről. Ez utóbbiról egész röviden szólt, amahhoz kapcsolva Lél és Bulcs kivégeztetésének történetét. A XIII. századi író a két vereséget összeolvasztva, átvette amabból a 913. évre vonatkozó kormeghatározást (regnante Conrado), mert eredetileg a 913. évhez akarta elmondani a vereséget (B. 55. 1.: Audio igitur Conrado cesare…). Később azonban szándékát megváltoztatta s a csata történetét VITERBÓI GOTFRID nyomán a kalandozások utolsójaként – tehát a 955. évhez – mondta el. Innét vette át a XI. századi Gesta írója és ANONYMUS előtt még ismeretlen Augsburg, Lech folyó, Ulrik püspök és a svábok nevét és Konrád primus jelzőjét.

Láttuk, hogy a Hún-krónika egyik főforrása épen VITERBÓI GOTFRID Pantheon-ja volt, melyet itt a csonka magyar történet írója is forrásul használt.^[7]

Mindezt figyelembevéve, nem lehet kétségünk afelől, hogy a XIII. századi forrás csonka magyar történetét maga a Hún-krónika írója írta. Ezek szerint a Hún-krónikát és az eredeti felfogásából és alakjából kiforgatott, csonka magyar történetet magában foglaló XIII. századi Gesta Hungarorum, összes XIII–XV. századi krónikáink közös őse, egységes írói alkotás, teljes egészében egy író műve.

E mű keletkezési korának közelebbi meghatározásához az eddigi fejtegetésekben biztos támaszpontot találunk. A terminus post quem adva van KÉZAI kivonatos Gestájában. Ebből pontosan megállapítható, hogy KÉZAI SIMON 1282 és 1285 közt írta művét,^[8] tehát forrása 1285 után nem jöhetett létre. A terminus ante quem megállapításához bizonyítékokat találunk a XI. századi Gesta leszármazóiként, illetőleg felhasználóiként felismert források korában. Az eddig tárgyalt XI–XIII. századi forrásokban, amilyenek ANONYMUS Gestája (1200 körül), a Szent László- és Gellért-legendák (XIII. század első fele), ALBERICUS (1233–1234.) RICARDUS (1237.) SPALATÓI TAMÁS (1265 körül) stb., nyomát sem találjuk e XIII. századi író felfogásának és hatásának. Valamennyiük értesítései a XIII. századi Gestáéval közös, de ettől lényegesen eltérő ősforrásra, a XI. századi Gesta Ungarorum-ra vezethetők vissza. A XIII. századi Gesta időrendben első nyomát KÉZAI SIMON 1282 és 1285 közt írt kivonatos Gesta Hungarorum-ában találjuk, mely ismert alakjában annak lényegesen megrövidített másolata.

Más, belső bizonyítékot találunk a XIII. századi író többször említett alkotmányjogi felfogásában. ANONYMUS művének tárgyalása közben részletesen kifejtette, hogy a XIII. századi író alkotmányjogi felfogása határozottan IV. László, vagy legkorábban a IV. Béla és István fia közt kitört harcok korára mutat.^[9] Lehet, hogy az ősi alkotmányról, a hét hadseregről és a kommunitásról adott leírásában az író részben az ősi törzsszervezeti alkotmánynak az előkelő nemzetségek hagyományaiban megőrzött emlékére is támaszkodott. Ez az emlék azonban a XIII. században már igen halavány lehetett s az új rendi színezetet öltött. A Hún-krónika és a hozzácsatolt csonka magyar történet alkotmányjogi felfogása a XIII. század utolsó évtizedeinek rendi közfelfogását tükrözi vissza s inkább IV. László, semmint a királyi tekintélyt a pártharcokban is megőrző IV. Béla és V. István korára mutat.

Ugyancsak a XIII. század utolsó évtizedeire mutat a honfoglaló vezér ivadékaként feltüntetett László fia Gyula említése (B. 41. l.). E meghatározás csak a híres László vajda nagybátyjára (1257 és 1267 közt említve) vagy testvérére (1278 és 1280 közt említve) illik. Az öregebbik Gyuláról 1263-ban István ifjabb király, mint ifjúkori hű emberéről szól s e címen részesíti nagy adományokban, de 1267-ben testvérével az idősebbik László vajdával Béla király híveként István ellen fordult. Gyuláról többet nem hallunk. Fivére László 1271–1275-ig mint országbíró és erdélyi vajda híven szolgálta IV. Lászlót. Ennek fia volt az ifjabb Gyula (bán?) és a „királyfogó” László vajda.^[10] Az advena-nemzetségek közt említett Hahót- vagy Buzád-nem ivadékaként Buzád bánról († 1241.) szól. Ennek fia, Csák, István ifjabb király híve s az ő tárnokmestere, majd erdélyi vajda és Szlavónia bánja volt. Hasonlóképen e korban éltek Keled fiai Fülöp, László és Gergely, kiknek neve 1258 és 1276 közt fordul elő az oklevelekben és Óvári Konrád is.^[11]

A XIII. századi mű keletkezési korát illető eredményünk pontosan fedi az újabb kútfőkritikai vizsgálatok más úton nyert eredményeit. PAULER^[12] IV. László, HUBER^[13] és DOMANOVSZKY^[14] V. István korára teszik a Hún-krónikát már magában foglaló XIII. századi mű keletkezését. Nem szólva KAINDL-ról, aki régebbi kutatók téves és ma már túlhaladott álláspontjához csatlakozva, a bővebb szövegű krónikákat KÉZAI-ból bővültnek tartja s e hipotézis kedvéért alaposan összebonyolítja az amúgy is bonyolult kérdést,^[15] KARÁCSONYI és KÉZAI SIMON-ban véli felismerni a Hún-krónika íróját.^[16] A különböző úton haladó kutatóknak ez a tökéletes megegyezése a kort illető végső eredményben kétségtelenül annak helyessége mellett szól.^[17] A XIII. századi Gestát tehát mindenesetre 1270 és 1285 közt keletkezett műnek kell tartanunk.

Említettem már, hogy az újabb kutatások, főleg DOMANOVSZKY minden oldalra kiterjedő vizsgálatai végleg eldöntötték a KÉZAI-problémát abba az irányban, hogy a korunkra jutott KÉZAI-féle Gesta kivonata a Budai krónika családja által hívebben megőrzött, bővebb szövegű XIII. századi Gestának. Mindazonáltal – tekintettel a IV. László korára mutató alkotmányjogi felfogásra – nem zárkózhatunk el annak vizsgálatától sem, vajjon a Hún-krónika s vele a XIII. századi teljes Gesta Hungarorum írója nem KÉZAI volt-e?

E feltevés mellett több nyomós érv szól. A Budai krónika családjának SAMBUCUS-kódex néven ismert tagja,^[18] mely – DOMANOVZSKY meggyőző bizonyítása szerint – az Acephalus-kódex-szel együtt legközelebb áll ma ismert krónikáink Nagy Lajos-kori és XIII. századi elveszett forrásaihoz,^[19] tudvalevőleg Kézai előszavával és bevezetésével kezdődik, mely előszót a többi krónikák egyike sem, a bevezetést rajtuk kívül csak a Pozsonyi krónika tartotta fenn. Nevezetes már most, hogy KÉZAI legsajátabb előszavának és bevezetésének szövegét s SAMBUCUS-kódex minden tekintetben hivebben őrizte meg a kivonatos KÉZAI-nál.^[20] Az előszó és bevezetés alapján KÉZAI legrégibb méltatói – KOLLÁR és ENGEL – a SAMBUCUS-kódex-et tartották az igazi KÉZAI-continuatus-nak, szemben az irodalomban „KÉZAI krónikája” néven ismert kivonatos Gestával. S valóban igen nehéz feltenni, hogy a bővebb szövegű krónika bármely másolója minden különösebb ok nélkül épen a kivonatos KÉZAI előszavát és bevezetését csatolta volna művéhez. Feltünő továbbá, hogy ez a bevezetés nevezi meg a Hún-krónika forrásait és az előszó vitatkozik azok egyikével. DOMANOVSZKY felismerte ezt a nehézséget, úgy akar segíteni a dolgon, hogy a bevezetést – mely csupán KÉZAI-nál, a SAMBUCUS-kódexben és a Pozsonyi krónikában maradt fenn – (Multipharie multisque modis…) határozottan és némi fenntartással a prológust is a Hún-krónika írójának tulajdonítja, csupán az első, KÉZAI nevét magában foglaló ajánlómondatot hagyva meg KÉZAI kétségtelen írói tulajdonának.^[21] Azonban így még kevésbé magyarázható meg, miként került a KÉZAI rövid ajánlósora a SAMBUCUS-kódex előszavának élére, nem is szólva arról, hogy a bevezetésben az előszóban némely stiláris részletek is KÉZAI tollára mutatnak.

Az újabb szakirodalomban általánosan elfogadott vélemény szerint a SAMBUCUS kódex csak azért nem tekinthető KÉZAI műve folytatásának, mert a kivonatos KÉZAI krónikától eltérően s a többi bővebb szövegekkel egyezően adja elő IV. László történetét. Nézetem szerint épen a bővebb krónikáknak ebben az eltérő elbeszélésében^[22] – IV. László és III. András történetében – kell látnunk a legfontosabb bizonyítékot amellett, hogy a SAMBUCUS-kódex és rokonai tartották fenn az V. Istvánig terjedő részben KÉZAI eredeti művét.

A KÉZAI-kivonat mindössze két mozzanatát említi László uralkodásának, a morvamezei és hódtavi csatákat. Ugyanezekkel kezdi elbeszélését a bővebb krónika. Az elsővel egy rövid mondatban végez, a másodikról kissé bővebben szól, de a sikert nem Lászlónak, hanem Barsa Lóránt erdélyi vajdának, IV. László ádáz ellenségének s az első években (1294-ig) III. András hívének^[23] és a záport küldő isteni gondviselésnek tulajdonítja, szinte gúnyosan megjegyezve: et sic rex Ladislaus victoriam obtinuit, divino fretus auxilio. E rövid elbeszélésnek a hangja homlokegyenest ellenkezik KÉZAI-nak László dicsőségét áradozó szavakkal zengő leírásával, bár a kivonatos Gesta említette két eseményt híven feljegyzi. Írója egyik mondatával (contra eum rex Ladislaus, ut fortis Josue, pro gente sua et regno pugnaturus accessit) mégis elárulja, hogy ismert valami Lászlót dicsőítő leírást. Ezután László bűneivel, kicsapongásaival s az ország szomorú állapotával foglalkozik. IV. László jellemzése, vagy – hogy DOMANOVSZKY találó megjegyzésével éljek – bűnlajstroma a maga keserű hangjával határozottan egykorú íróra mutat. Ez a siralmas korrajz, a királyi ágyasok és királygyilkos kúnok nevének pontos ismerete, a Kún László szekeréről szóló szomorú anekdota, mind a siralmakat átélt, László királyt szívből gyűlölő íróra vall. Az 1290–1292. évek közfelfogását tükrözi vissza, mikor az országos felháborodás hatása alatt András király és a rendek a szomorú emlékű király intézkedéseit, kiváltságleveleit és adományait is érvénytelenítették (1291: VII., VIII. t.-c.). Viszont III. András korára áttérve, az író a megkoronázás tényének konstatálása után András trónigényének jogosságát bizonyítandó (qua ratione meruerit coronan regni accipere) leszármazásával foglalkozik. Ezután újra kiemelve szerencsés megkoronáztatását (a baronibus regni feliciter coronatur) még az 1291. évi osztrák hadjáratról szól. A szép bevezetés után III. András korának történetét várnók. Ehelyett a krónikás hirtelen fordulattal Károly Róbert leszármazására és bejövetelének történetére tér át, közbevetőleg megemlítve András halálát. A szöveg hirtelen megszakadása 1291-nél,^[24] a László-ellenes tendencia és főleg az András uralkodásának jogosságát bizonyító rész határozottan az egykorúság bélyegét viseli magán. Anjou-kori krónikás nem lehetett ily részletesen tájékozva velencei András családi viszonyairól, nagyanyja és apja viszontagságairól és nem írt volna az Anjouktól bitorlónak tartott András trónigényének jogosságáról.^[25] Mindez arra mutat, hogy a XIII. századi Gestát III. András első éveiben (1291–1291.) egy hozzá közelálló író 1291-ig folytatta, kiélezetten László-ellenes tendenciával. A hódtavi csatáról adott leírásban azonban elárulta magát, hogy forrása egy IV. Lászlót dicsőítő mű volt. Végül ki kell emelnem a kivonatos KÉZAI önálló részleteinek és a Hún-krónikának sokhelyt feltünő nyelvi és stiláris egyezéseit. Mivel ez egyezésekkel legutóbb MADZSAR részletesen foglalkozott s arra az eredményre jutott, hogy a Hún-krónikát KÉZAI írta, az ő fejtegetéseire utalva,^[26] mellőzöm azok felsorolását.

Mindezek alapján, a felvetett kérdésre válaszolva, Kézai Simon mesterben kell a XIV–XV. századi krónikák közös XIII. századi forrásának, a teljes Gesta Hungarorumnak íróját keresnünk.

Ez a megállapításunk nem érinti DOMANOVSZKY-nak a krónikaszövegek viszonyára és a korunkra jutott kivonatos KÉZAI-ra vonatkozó, fentebb ismertetett helytálló eredményeit; mindössze annyiban módosítja, hogy a XIII. századi teljes Gesta keletkezési korát V. István kora helyett 1282–1285-re kell tennünk. A ma ismert KÉZAI a bővebb szövegű krónikákba hívebben megőrzött XIII. századi Gesta színtelen és száraz kivonata. KÉZAI SIMON azonban nem ennek (illetőleg nemcsak ennek) a kivonatnak, hanem a teljes XIII. századi Gestának írója volt. Ez magyarázza meg a Hún-krónika stiláris rokonságát a kivonatos KÉZAI önálló részleteivel. KÉZAI művének szövegét V. István leghívebben a SAMBUCUS- és Acepalus-kódex-ek őrizték meg, IV. László korát azonban a III. András kori átdolgozásban tartották fenn. KÉZAI-nak eredeti IV. Lászlóról szóló fejezetei csak kivonatos alakjukban ismeretesek, mint a bővebb krónikákban véletlenül fennmaradt Lászlót dicsőitő mondat (ut fortis Josue…) is bizonyítja.^[27]

A kivonatos KÉZAI értéke, a IV. Lászlót dicsőítő elbeszélés kivonatos fenntartásán és a többi krónikától független második appendixon (De udwornicis) kívűl, azonban a variánsokban van, ahol a kivonatoló hívebben ragaszkodott KÉZAI teljes Gestájának betűszerinti szövegéhez, mint a teljes szöveg III. András-kori és későbbi másolói. Néhány ilyen, a XI. századi ősforrás rekonstrukciója szempontjából fontos eltérésére fentebb már rámutattam.^[28]

* * *

A megelőző fejezetekben főleg szöveg- és tartalomösszehasonlítással igyekeztem a XI. századi ősforrás terjedelmére és keletkezési korára világosságot deríteni. A következőkben ez ősforrás – néhol megrövidített, néhol a legendákból interpolált és a Hún-krónikával megfejelt – de egészben egyenes leszármazójának, KÉZAI teljes Gestájának szerkezetét és tartalmát fogom vizsgálni abból a szempontból, felismerhetők-e benne oly sajátságok, melyekből az ősforrás korára és terjedelmére következtetéseket vonhatnánk. Mivel a IV. László-kori Gesta tartalmát és eredeti szövegét – láttuk – leghívebben és teljesebben a Budai króniká-ról elnevezett csoport bővebb szövegezésű tagjai (SAMBUCUS-kódex, Acephalus-kódex, Budai-krónika és Dubniczi krónika) őrizték meg, ezeket kell alapul vennünk. Ezeknek IV. László-kori része azonban már a III. András-kori (1291–1292.) átdolgozó műve lévén, csak az V. István haláláig terjedő rész jön tekintetbe. Viszont mivel a megelőző fejezetben foglalt fejtegetések értelmében a Hún-krónikának Attila királlyá választásáig terjedő első része nem egyéb a régi Gesta bevezető részének parafrazisánál, ezt a krónikarészt is be kell vonnunk a vizsgálat körébe.

Az 1091–1272. évek története nem több egy szűkszavú királylajstromnál. Feljegyzi a királyok uralkodásának tartamát, fiaiknak, néhol – a XIII. században – a királynéknak nevét és származását, a király halála évét és temetkezési helyét. Történeti eseményeket alig emlit. Szent Lászlónál, kinek 1091 utáni tetteiből semmit sem mond el, a császári trónra történt állítólagos meghívását, Kálmánnál váradi püspökségét és dalmáciai hadjáratát, II. Bélánál az aradi vérgyűlést, III. Bélánál az irásbeliség behozatalát, II. Andrásnál szentföldi hadjáratát és Szent Erzsébet házasságát említi. Mindezeket szárazon a szentföldi hadjárat kivételével igen röviden adja elő. IV. Béla és V. István korának eseményeiről (koronázás, tatárjárás, osztrák-, cseh- és bolgár-hadjáratok) kissé bővebben, de minden lendület nélkül szól. Ez a színtelen, rövid krónikarészlet merőben elüt a megelőző, bővebb, Béla, Géza és László tetteit sokszor költői lendülettel és mindvégig szerető lelkesedéssel tárgyaló XI. századi részlettől. Kétségtelen, hogy azzal csak külsőleg függ össze. Viszont az is bizonyos, hogy ez a szerkezetében egységes krónikarészlet nem lehet KÉZAI egyéni műve. Szűkszavú történeti adatai – Szent László császárrá választását kivéve – mind hiteles, más forrásokból igazolható tények. A helyi vonatkozások teljes hiánya, a királyi kancelláriát megszervező III. Bélánál az írásbeliség behozatalának felemlítése s általában az adatok természete és megbízhatósága, továbbá az ezeket felhasználó KÉZAI hivatása, a királyi kancelláriához közelálló, s az eseményekkel egykorú íróra mutat. E feltevésnek az uralkodási évszámokban található hibák sem mondanak ellent, mert azok a többszöri másolás következtében álltak elő.^[29] Fel kell tehát tennünk, hogy KÉZAI a Szent László-kori Gestának egy oly kódexét használta forrásul, melyet a XII–XIII. században – valószínűleg a kancelláriában – időről időre egészítettek ki ezekkel a színtelen, krónikás adatokkal. Feltehető azonban az is, hogy e részt maga KÉZAI csatolta egy más forrásból, talán a Somogyvári, Zágrábi, Váradi és KNAUZ-féle krónikák forrásaként felismert kivonatos Szent László-kori Gestának a kancelláriában V. Istvánig folytatott másolatából a bővebb szöveghez.^[30] Bármelyik feltevés álljon meg, annyi bizonyos, hogy a IV. László-kori Gesta két egymástól élesen elhatárolt részre tagolódik: az 1091-ig terjedő bőszövegű Gestára és az 1091–1272-ig terjedő szűkszavú történeti bejegyzéseket tartalmazó királylajstromra vagy krónikára.^[31] Tehát magának e műnek szerkezete is megerősíti eddigi eredményeinket az ősforrás Szent László-kori keletkezését illetőleg.

A KÉZAI- féle IV. László-kori teljes Gesta 1090 előtti bővebb részének törzse, gerince az Árpád-ház Béla-ágának története. E mellett még a honfoglalás és kalandozások részesültek behatóbb feldolgozásban.^[32] Aki a magyar történetet ebből a műből, illetőleg XIV–XV. századi folytatásaiból – a budai, Bécsi Képes vagy más krónikákból – akarná megismerni, feltétlenül azzal az impresszióval tenné le olvasmányát, hogy az Árpád-ház legkiválóbb tagjai, legjelesebb uralkodói I. Béla és Szent László voltak. Mellettük nemcsak – a rövidszövegű krónikarészben említett – Kálmán, III. Béla és IV. Béla szorul háttérbe, hanem a keresztény magyar királyság megalapítója is. Ha Szent László érdemeinek kiemelését későbbi írónál is indokoltnak tartjuk, semmi esetre sem érthetnők meg Szent István feltünő mellőzését I. Béla javára. Bármily kiváló egyéniség volt is Béla, rövid három éves uralkodása idején oly nagy tetteket nem vihetett végbe, hogy későbbi korok gyermekét ily magasztalásra késztesse. Az a komoly és mégis áradozó magasztalás, mellyel az író Béla erényeit kiemeli s e mellett uralkodása történetének nem annyira részletező, mint inkább a nagyobb horderejű, a közeli utókor által már hatásukban ismert és méltányolt országos intézkedéseket kiemelő elbeszélése I. Béla király fiainak korára mutat, amikor Béla dicsőségének sugara magára az uralkodó királyra is fényt vetett s amikor távolabbra kiható intézkedéseinek üdvös hatását már érezték fiának alattvaló. Ez intézkedések közül különösen kiemeli és részletesen tárgyalja Béla gazdasági és pénzügyi intézkedéseit. Bizonyára nem hitte, hogy épp e pénzügyi intézkedések alapján fogják műve e részletét III. Béla-kori interpolációnak tartani, holott Béla pénzügyi intézkedéseinek ez a részletező leírása egyik legfontosabb bizonyítéka annak, hogy a Gesta e részletét nem sokkal Béla halála után írták. Pénztörténeti kutatásaim során részletesen foglalkoztam e kérdéssel s ezért itt csupán az eredmény ismétlésére szorítkozom. A metrológiai vizsgálatok legteljesebb mértékben igazolták a Gesta elbeszélését Béla pénzjavító törekvéseiről, viszont III. Béla korára ez az elbeszélés semmikép sem illik. Közeli-korúságának legfeltünőbb bizonyítéka, hogy tudja az Árpád-kor 40 denáros számítási pénzének (melyet ő még aurum-nak nevez a később általános pensa helyett) eredetét, de kiemeli, hogy az ő korában már számítási pénzzé alakult. XII–XIII. századi író erről már semmit sem tudhatott, valamint azt sem találhatta ki, hogy Béla uralkodása alatt nem újított pénzt, mert hiszen a pénzújítás Szent László óta általános gyakorlat volt s a benne rejlő haszonnal Károly Róbertig valamennyi uralkodónk élt.^[33]

Az egykorúság ellen még szent László 1192 után készült legendájának vélt hatását szokták felhozni. fentebb a Gesta elsőbbségét bizonyítva, már kimutattam ez érv tarthatatlanságát. A XIII. századi író nem használta forrásul a Szent László-legendát; ellenben a legendának volt forrása a XI. századi Gesta.^[34]

Az egykorúság számos és mindig szaporodó jelével találkozunk Salamon trónralépésétől Szent Lászlóig terjedő részben. A Salamon-kori ügyek, valamint Géza és László harcainak részletező leírása, nagyobb részben más, okleveles forrásokból igazolható történeti személyek (Dezső püspök, majd érsek, Ják nb. Opos, Francsika, Gut-Keled nb. Vid bácsi ispán, Jan soproni ispán, Szent László sógora: Ottó cseh hg.) említése az ellenséges vezérek (Oslu, Gyula, Kazar, Kutesk besenyő és kún, Nikétasz görög, Manchart német, Szvatopluk cseh vezérek) nevének pontos ismerete és Szent Lászlónak – később legendaírója által is átvett – verses magasztalása, mind egykorú íróra mutatnak.

Béla, Salamon, Géza és Szent László uralkodásának története a hozzátartozó andrás-kori részekkel és Béla herceg lengyelországi időzésének történetével együtt kétségtelenül egy író, még pedig Szent László közvetlen környezetéhez tartozó író műve. Az író határozottan Salamon- és András-ellenes, de a szerencsétlen ifjú király iránt elnéző. Inkább gonosz tanácsosait, különösen Videt, kárhoztató tendenciája magának a „kegyes király”-nak (pius rex) határozott, de Salamon iránt mindig kiméletes egyéniségét és gondolkodásmódját tükrözi vissza. Azokat a tulajdonságokat, melyek őt a legnagyobb magyar királyok és az egyház szentjei sorába emelték.

Az a legendás tisztelet, mellyel László személyéről, kegyes, sőt csodás cselekedeteiről és vizióiról szól, szintén a kortársak árulják el.^[35]

A Béla-ág történetével foglalkozó hosszú részlet – bár vannak apróbb jelek, melyek a XIII. századi író átalakító kezére mutatnak (sanctus rex stb.) – minden ízében magán viseli I. Géza és Szent László korának bélyegét. Későbbi író azt ilyen részletesen és híven, ilyen formában és szellemben nem írhatta.

De bizonyítékaink vannak a korábbi részletek Szent László kori eredetére is, melyek alapján biztosan megállapítható, hogy a Béla-ág történetét nem későbbi időben, a XIII. században csatolták a TOLDI, ZEISSBERG, DOMANOVSZKY feltételezte állítólagos I. András-kori műhöz.

A Scythiáról adott leírásban a besenyőknek és fehér kúnoknak emlitése Scythia nyugati szomszédságában s az új haza felé vándorlás útmenete a besenyők, fehér kúnok földjén, Susdal városán, Ruthénián és Kiev városán s a fekete kúnok földjén át, valamint a kievi fejedelemmel szövetséges kúnok szereplése a XI–XII. század fordulóján fennállt viszonyokat tükrözik vissza.^[36] 1080 előtt s a XII. században ez a felsorolás nem jöhetett létre. KOSSÁNYI BÉLA legújabb eredményei szerint^[37] forrásaink fekete kúnjai alatt a XI–XII. századi orosz forrásokban tork s a XII. század közepe óta černii klobukí (=fekete süvegesek), a bizánciaknál úz néven szereplő s a kúnok nyomása elől menekülve 1060 és 1080 közt a későbbi Moldva és Havasalföld területén tanyázó népet, fehér kún alatt a polovci (=fehér) és komán néven szereplő népet kell értenünk. A fekete kúnok voltak a cserhalmi ütközetben Szent László ellenfelei. Ennek a nyomása elől kitért s 1080 után az Alduna mentén talált és hatalmának alávetett besenyő töredékeket magával ragadva, északkeletre az orosz fejedelemségek déli határára költözött s ott hosszú vonalban a Dontól egészen a Dnyeszterig húzódva telepedett meg. Az orosz fejedelmek szívesen látták és velük szövetséget kötve, mintegy határőrökként használták fel őket a fehér kúnok (polovcok), vagyis a tulajdonképeni kúnok ellen. A besenyők telepei voltak legkeletebbre a susdali fejedelemség felé. 1116-ban a Don mellől űzik el őket a polovcok. Szállásaik a kurszki fejedelemség déli határán voltak. Tőlük nyugatra, a peresljaveci fejedelemség határán s a Dnyeperen innen, Kievtől délnyugatra, a kievi fejedelemség délnyugati határán találunk úz, vagyis fekete kún telepeket. Ezektől délre és délnyugatra, az alsó-Don-Alduna-Fekete-tenger határolta síkon laktak a kúnok, krónikáink fehér kúnjai, kiket az orosz fejedelem később, a XII. század elején (1110 táján) visszaszorítottak a Donig. A XI. és XII. század fordulóján, 1080 és 1110 közt tehát a Don mentén feltételezett Scythia szomszédai tényleg a donmenti besenyők és a tőlük délre, délnyugatra lakó fehér kúnok voltak. Ez időben az út a donvidéki besenyőktől (dél)nyugatra haladva, a fehér kúnok földjére vezetett s innét északnyugati irányba fordulva jutott a Dnyeper mentén a kievi rutén fejedelemség területére, majd Kiev városból délnyugat felé a fejedelemség határán, a Búg és Dnyeszter vidékén tanyázó fekete kúnokhoz, honnét a természetes út hazánkba a vereckei szoroson át vezet. A leírásban egyedül Susdal város van rossz helyen említve a fehér kúnok és Kiev közt.

Tudva már mos, hogy a Szent László-kori Gesta elbeszélése 1090-ig terjedt, még ez értesítés forrását is megjelölhetjük. Épen 1090-ben a somogyvári apátság alapításánál szerepel tanuként Szent László veje Jaroszláv orosz herceg, a kievi, peresljaveci, kurszki és susdali fejedelemségekkel határos csernigovi fejedelemség törvényes ura, aki Oleg testvérével együtt ez időben száműzetésben élt s akinek érdekében Szent László 1092-ben hadjáratot is indított orosz földre. Semmi kétségünk sem lehet, hogy az iró Jaroszlávtól vagy környezete valamelyik tagjától értesült a déloroszországi etnográfiai viszonyokról. Érdekes, hogy a XII. század végén élt ANONYMUS a korabeli állapotnak megfelelően már mellőzi a besenyők említését és fehér-fekete kún megkülönböztetést, egyszerűen kúnnak mondva a kievi fejedelem szövetségeseit s velük azonosítva a magyarokhoz forrása szerint rutén földön csatlakozó Ed és Edömén népét.

Ugyancsak Szent László korának viszonyát tükrözi vissza a Magyarország régi lakóiról adott elbeszélés. A régi, honfoglaláskori hagyományból ismert tiszai bolgárok, délnyugat-dunántúli római pásztorok (vlachok) s a két század óta támadt ködön keresztül egy uralkodó egyéniséggé (Marót) testesült morvák mellett a krónika görögök-ről és messianusok-ról szól. A görögök csak a bolgár birodalomnak a XI. század elején történt elfoglalása óta voltak Magyarország szomszédai s épen Salamon, Géza és László keveredtek vele első ízben harcba. A messianus népnév pedig egyenesen korjellemző, hiszen Szent László az egyetlen királyunk, ki magát „Ungarorum et Messie rex”-nek címeztette.^[38]

Az ősi alkotmánynak az ősforrásra visszavezethető leírásában – amit sajnos csak a Zágrábi, Váradi krónikában s a Somogyvári-nak ALBERICUS-nál fenntartott töredékeiből az ANONYMUS erősen kiszinezett s már bizonyos feudális ízű megállapításokkal fűszerezett elbeszéléséből tudunk Fővonásaiban rekonstruálni – Szent László és XII. századi utódainak hatalmas patrimoniális királyságát látjuk megelevenedni.

A vezérek korabeli részletek közül érdekes a Szabolcs váráról adott értesítés. ANONYMUS s a krónikák egybehangzóan értesítenek arról, hogy a Csák-nemzetség őse, Szabolcs, egy várat építtetett.^[39] A krónika meg is nevezi Csákvárát és hozzáteszi: illud etiam castrum temporibus Andree, Bele et Levente per commune consilium Hungarorum est confractum. Ez az értesítés a közeli kor bélyegét viseli magán. Ugyanezt mondhatjuk a Péter korában bevándorolt Gut-Keled nemzetséget érintő azon feljegyzésről, hogy e nemzetség a Salamon-kori testvérharcban két részre szakadt s egyesek a hercegek, mások – Vid vezetése alatt – a király mellé álltak.^[40] A későbbi Győr-nemzetségnek a Salamon-kori s később Németországba visszavándorolt Potho nevéről Poth-generáció néven való említése is egykorú íróra mutat.^[41]

Salamon és László görög harcainak emléke csendül ki Botond konstantinápolyi hadjáratának színes elbeszéléséből is.

Szent István történetében az író a Ják-nemzetség ősének, Wasserburgi Vecelinnek hőstettével foglalkozva felsorolja ennek ivadékait. Később Márton fiának, a bátor Oposnak 1014. évi tetteivel is bőven foglalkozik.^[42] A genealógiát így adja:

Vecelin; Radi^[43]; Miska; Koppány; Márton; Opos.

E nemzedékrend, mint már KARÁCSONYI kiemelte, pontosan Szent László korába vezet,^[44] kinek udvari káplánja volt Ják-nembeli Koppány, ki mint püspök 1090-ben orosz földön esett el. Ez a nemzedékrend csak Szent László-kori írótól származhatik. Későbbi író mindenesetre saját kortársát említette volna Vecelin utódai közül. (V. ö. Gyula, Óvári Konrád stb.-ről fentebb mondottakat.) Anélkül, hogy hipotézisekbe bocsátkoznék, ki kell emelnem, hogy a Ják-nemzetségnek ez a kitüntető említése és a Salamon-párti Ják-nb. Márton fia Opos hőstetteinek, az író Salamon-ellenes tendenciájával ellenkező, magasztaló leírása nagyon valószínűvé teszi KÁLLAY UBUL feltevését, mely szerint a krónika írója épen Koppány káplán volt,^[45] kit azonban inkább az 1074-ben már felnőtt Opos testvérének vagy unokatestvérének, a családfán szereplő Koppány vagy Márton fiának kell tartanunk, semmint Opos nagybátyjának.

Ugyancsak Szent István történetében említik a krónikák, hogy a szent Király Keán kincseiből kezdte felépíttetni a budai (a Budai krónika már Ó-Budát ír) templomot. Befejezni azonban nem tudta s ezért „Isten akaratából, hosszú idő multán, a legszentebb László király, Szent István unokaöccse, fejezte be a művet, hogy beváltsa őse fogadalmát, sicut inferius plenius declarabo”. Ez a hivatkozás Szent László történetének a XIII. századi Gestából már hiányzó helyére s általában Szent László templomépítésének ez a hangsúlyozott kiemelése egykorú íróra mutat. Későbbi író semmiesetre sem tulajdonított volna ekkora jelentőséget a nem is Lászlótól alapított templom befejezésének.

Mindez együttvéve világosan bizonyítja, hogy az 1090-ig terjedő Gesta nemcsak a Béla-ág történetét, hanem az őshaza leírásától Béláig terjedő részt is magában foglalta, s hogy az egész magyar történetet 1090-ig elbeszélő mű egy szent László-kori írónak egységes írói műve volt.

A XI. századi ősforrás módosult, de mégis egyenes leszármazójának, a IV. László-kori Gestának, szerkezetét és XI. századi részének tartalmát elemezve, tehát ismét eljutottunk az 1090. évig terjedő, Szent László-kori Gestához.

Eredményeinket összefoglalva, megállapítjuk, hogy

Kézai Simon, a hún történettel bővült IV. László-kori teljes Gesta Hungarorum írója az 1090–1272. évek történetére egy történeti események leírásában szűkszavú királylajstromot illetőleg krónikát használt forrásul;

az 1091-ig terjedő bővebb krónikarészlet forrása ugyanaz a Szent László-kori Gesta Ungarorum volt, melyet a Hún-krónikához is forrásul használt s melyet a Somogyvári krónika, ANONYMUS s a többi tárgyalt források ősforrásaként ismertünk meg;

a Szent László-kori Gesta Ungarorum, összes krónikáink közös ősforrása magában foglalta az egész magyar történetet, az eredet és őshaza leírásától 1090-ig. Az utolsó esemény, amit elbeszélt, Horvátország meghódítása és Salamon halála volt.

[1] A DOMANOVSZKY és MÁTYÁS FLÓRIÁN közölte részeken kívül felhasználtam a JAKUBOVICH EMIL barátomtól a Budai krónika facsimile-kiadásának egy példányába bejegyzett összes variáns-helyeket.

[2] A Dubnici krónika, 1899; A Budai krónika, 1902; A Pozsonyi krónika és a kisebb prózai szerkesztések, 1905; Kézai Simon krónikája, 1906; Mügeln krónikája és a Rimes-krónika, 1907; Kútfők (Árpád és az Árpádok, szerk. CSÁNKI DEZSŐ, 1908). V. ö. még DÉKÁNI: A Bécsi Képes krónika. Erd. Múzeum, 1915. 37–63. l.

[3] A KÉZAI-kérdés irodalmának ismertetését lásd DOMANOVSZKY. 153–180. l.

[4] E címet használja az azt kivonatoló KÉZAI-kivonat.

[5] IX. fejezet.

[6] V. ö. a XI. fejezettel.

[7] A XIII. századi Gesta honfoglaláskori zavaros időmeghatározásában (KÉZAI: Imperante Ottone Suevo in Germania et Italia, in Francia Ludovico rege Lotharii filio) is VITERBÓI GOTFRID hatását vélem felismerhetőnek, ki a magyarok bejövetelével kapcsolatba szól Lodovicus Francie rex-ről és Otto imperator-ról (MG. SS. XXII. 230. l.), az előző lapon pedig Lothár fiáról Lodovicus-ról (228–229. l.). Ugyancsak GOTFRID hatása alatt toldotta be írónk az ősforrásból hiányzó Suevia nevét (Budai krónika 55. l.) a magyarok által elpusztított országok sorába.

[8] DOMANOVSZKY: Kézai. 142. l.

[9] Lásd fentebb 47–48. l.

[10] V. ö. Turul, 1912. 110. l. WERTNER: Turul, 1908. 122–129. l. PAULER: id. m. II. 583. l.

[11] V. ö. PAULER id. m. II. 603. l. és DOMANOVSZKY: Kézai. 119., 120. l.

[12] Id. m. I.² 600–612. l.

[13] Mitth. d. Inst. f. ÖG. IV. 135–136. l.

[14] Budai krónika 60., Pozsonyi krónika 4–5., Kézai 125–133. l.

[15] Id. m. VIII–XII. Felfogása alapos cáfolatát lásd DOMANOVSZKY: Kézai krónikája, a KÉZAI irodalom bő ismertetését ugyanott 153–180. l. V. ö. még MARCZALI, PAULER, HUBER id. m. és STEINACKER id. ismertetését KAINDL művéről.

[16] A székelyek eredete. 1905. 6–20. l.

[17] MARCZALI (id. m. 62–63. l.) és SEBESTYÉN (id. m. I. 265–280. l.) elmélete a krónika II. András-kori keletkezéséről, DOMANOVSZKY óta túlhaladott.

[18] Sajnos a kódexet nem tudtam tanulmányozni s így e részben DOMANOVSZKY és JAKUBOVICH összehasonlításaira és ítéletére támaszkodom.

[19] Budai krónika. 3–14. l. Pozsonyi krónika. 7. l.

[20] DOMANOVSZKY: Kézai. 23–24. l.

[21] Kézai krónikája. 31–32. l.

[22] Budai krónika. 208–214. l.

[23] V. ö. KARÁCSONYI: Magyar nemzetségek. I. 207–208. l.

[24] Az Acephalus-kódex feljegyzése András házasságairól (FLORIANUS II. 229. l.) nyilván az 1296-i esküvő alkalmából írt utólagos bejegyzés.

[25] András pártolására már MARCZALI (id. m. 49. l.) felhívta a figyelmet, de ő ezt az Anjou-kori minorita szerzőnek tulajdonítja. Az András haláláról és temetkezési helyéről (budai minoritakolostor) szóló feljegyzés tényleg e szerző műve lehet, de a vele szimpátiát eláruló részlet még nem.

[26] A hún-krónika szerzője. Tört. Szemle 1922. 75. 103. l.

[27] V. ö. még DOMANOVSZKY (Kézai 139–142. l. megjegyzéseit a KÉZAI-kivonat elbeszélésének színtelenségéről és tartalmatlanságáról.

[28] Ld. 31. l Ezekre a teljes Gestá-hoz közelebb álló helyekre támaszkodva, igyekezett MADZSAR IMRE id. h. DOMANOVSZKY érvelését megdönteni s a kivonatos KÉZAI hún-történeti részének elsőbbségét bebizonyítani a bővebb krónikák szövegével szemben. Eredményei KÉZAI szerzőségét illetően kétségtelenül helytállanak s igen nagy érdeme a hún történet KÉZAI szerzőségét eláruló stiláris és nyelvi sajátságainak módszeres elemzése. A kivonatos KÉZAI-szöveg eredetiségét azonban csak KAINDL erőltetett és eléggé meg nem okolt feltevésével tudja védelmezni, mely szerint a Képes krónika írója a Nagy Lajos-kori krónika mellett a kivonatos KÉZAI-t is újra elővette volna. Ebben elvégre lehetetlenség nincs, de bizonyítására a KAINDL és MADZSAR felhozta érvek nem elegendők. Érvelésüknek gyengéje abban van, hogy nem számoltak azzal a fent bizonyított lehetőséggel, hogy KÉZAI nem a korunkra jutott kivonat, hanem a teljes Gesta s benne a hún történet szerzője volt.

[29] V. ö. a III. fejezetben erről mondottakat.

[30] DOMANOVSZKY: Budai krónika, 41–42., 60. l., Pozsonyi krónika. 5–7. l.

[31] A Dubniczi krónika FLORIANUS f. kiadásában az egész 1091–1272. rész mindössze 10 lapra terjed, holott Salamon és a hercegek 13 éves története magában 15 lapot foglal el.

[32] A Dubniczi krónikában pl. Szent Istvánig: 20 lap (2–8, 25–33, 38–41), István, Péter és az András-ág: 21 lap (42 1/2–57 1/2, 59, 61–65), Béla-ág (57 1/2–58, 60, 65–96 1/2) 33 lap. FLORIANUS: Fontes. III.

[33] V. ö. Magyar pénztörténet. 217–224. l.

[34] Ld. 43. l.

[35] V. ö. XIII. fejezet 4. rész.

[36] A teljes felsorolás a bővebb szövegű krónikák hún történeti részében maradt fenn. A magyar honfoglalás történetéből kimaradt a fekete kúnok neve, ANONYMUS egyszerűen kúnokat említ s az ő korában már elenyészett, kúnok közé olvadt besenyőket kihagyja.

[37] Az úzok és kománok történetéhez a XI–XII. században. Századok, 1924. 519–537.

[38] FRAKNÓI: Szent László levele a montecassinoi apáthoz. 1901. 3. lap.

[39] ANONYMUS L. cap. Budai krónika 41. l.

[40] Budai krónika. 50. l.

[41] V. ö. HÓMAN. X. és XI. századi történeti elemek a Nibelung-énekben. Egyet Phil. Közl. 1923. 71–74. l.

[42] Budai krónika 63. és 144. l.

[43] Képes krónika, a Budaiban: Kadi.

[44] Magyar Nemzetségek. II. 244. l.

[45] Koppány krónikája. Turul, 1915. 21–25. l. KÁLLAY kitünő intuicióval tapintott rá a XI. századi ősforrás keletkezésének erre a fontos momentumára. V. ö. PAULER id. m. II. 606.